eljárás;GVH;reklám;

2018-10-05 14:10:14

„Pápai áldással” turbózott bizsukkal kaszál az Ékszer TV

Az ügyben a Gazdasági és Versenyhivatal is vizsgálódik, a hatóságnak nem először akadt dolga a műsorral. A projekt mögött álló cég évente többmilliárdos forgalmat bonyolít, a háttérben pedig feltűnik egy Fidesz-közeli nagyvállalkozó is.

Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH az több televíziós csatornán is sugárzott Ékszer TV reklámtechnikái miatt, miután a műsor több tévénézőnél is kiverte a biztosítékot

A betelefonálós shoppingműsorban 18 karátos arannyal futtatott, galvanizált ékszereket, Utolsó remény-jelzővel ellátott Mária-emlékgyűrűt, sőt, „a pápa áldásával ellátott” ékszert is reklámoztak – a termékek árát pedig pedig a közel százezres induló szintről „csökkentették” pillanatokon belül töredékére.  

A GVH szerint már több bejelentés is érkezett a hozzájuk a műsorral kapcsolatban. A hivatal a megindított eljárás során vizsgálni szeretné, hogy 

A GVH hangsúlyozta, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti egyúttal a jogsértés megállapítását is. A hatóságnak viszont nem először akadt dolga a műsorral: a tavaly a 24.hu írt róla, hogy a GVH ugyanilyen jogcímen vizsgálódott az Ékszer TV  hasonló hirdetései miatt – részleteket akkor azonban nem árultak el a portálról, a folyamatban lévő ügyre hivatkozva.

Shine bright like a diamond

A műsort üzemeltető Emporia Style Kft. mindenesetre mesés bevételeket könyvelhet el, vélhetően nem csak az eladott ékszereknek köszönhetően: a cég 2017-es mérlege több mint 6 milliárdos nettó éves bevételt mutat, igaz, 1,3 milliárdos pénzügyi kötelezettségük is van az Opten cégnyilvántartása szerint. 

Trump üzlettársa és egy Fidesz-közeli vállalkozó is tulaj volt

A társaság  jelenlegi egyedüli tulajdonosa egy ciprusi bejegyzésű vállalkozás, a Jetzoom Holdings Limited CY. A korábbi tagok azonban jóval megfoghatóbbak és érdekesebbek: az Empóriában ugyanis tulajdonos volt az ezo-milliárdos, a Mandiner cikke szerint Donald Trumppal közös vállalkozást futtató Törőcsik Jenő –  az ő nevéhez köthető az Ezo.TV is. Törőcsik egyébként éppen akkor vált ki az Emporia Style-ból, amikor a Jeetzom megjelent.

Szintén érdekes a másik volt tulajdonos, Faragó Tibor Dante személye, aki 2013 májusa és 2017 decembere között szerepelt tagként a társaságban. Róla az Átlátszó is írt, mint az újbudai szórakozóhelyeket megszerző Fidesz-közeli cégcsoport egyik szereplőjéről.

Faragó korábban vezetőségi tag volt az FTC Zrt-ben, és tulajdonos a mára felszámolt FTC Labdarúgó Utánpótlás Sportszervezető Kft.-ben is. Vállalkozása, a a Médiaplusz Kft. többszörös céges átkötéssel – a CFTP Hungary Kft-n keresztül –  közvetetten tulajdonos a Budai Parkszinpadot fröccsterasszá alakító társaságban és az Országalma Kft-ben; ezekben a Valton Security tulajdonosa, Varga Lajos is érdekelt. Vargáról köztudomású, hogy a Fidesz kedvenc biztonsági vállalkozását vezeti, és – ahogy az Indexnek mondta –  „hát persze, hogy ismeri" Tiborcz Istvánt is.