Előfizetés

Két lövés

Azt mondja Bencsik András az Echo tv Sajtóklub című műsorában, hogy Orbán Viktor vagy Orbán Ráhel megfigyelése – ahogy korábban elhangzott: külföldről irányított, titkosszolgálati megfigyelése – tulajdonképpen nem a hazai közvéleménynek, hanem Európának szól, kvázi a Sargentini-jelentés igazolására, hogy itt lopakodó diktatúráról van szó. Mert a balliberális oldal ezt akarja szembeállítani a migráció elítélésével, mert azt mégsem lehet mondani – ami Bencsik szerint a valóság -, hogy Európa tele lesz négerekkel, akik ugrálnak, gyilkolnak, késelnek. Vagyis, a bencsiki világban a bevándorlás egyenlő a gyilkoló, késelő, ugráló – gondolom, mint majmok – négerekkel. És ez lesz itt, ha Orbán Viktor nem áll a sarkára, de persze a sarkára áll. 
Már persze akkor, ha nincs meccs, amelyet – mint tőle tudjuk – harminc éve mindig megnéz, ha magyar érintettségről van szó. Akár itthon, akár külföldön van az a mérkőzés. És éppen egy ilyen focimeccsről tért haza a miniszterelnök, amikor – ismétlem: a Sajtóklub szereplői szerint titkosszolgálati módszerekkel – egy lesifotós telibe fényképezte, mikor leszállt a repülőgépről. „Ez bűncselekmény” – állapították meg, egymásnak kontrázva, majd azt is hozzátette Huth Gergely (Pesti Srácok), hogy az a fényképezőgép akár fegyver is lehetett volna. Aztán valamelyik azt is hozzátette, hogy ha valaki az Egyesül Államok elnökét fényképezte volna le ilyen körülmények között, az már bizonyosan nem élne. 
Vagyis: két lövés dörrent a műsorban. Az egyik Orbán Viktorra irányult volna, hisz nyilvánvaló, hogy aki fényképezőgépet használ, hogy lefotózza a reptérre érkező kormányfőt, annak a kezében pisztoly is lehetett volna, hiszen a kettő – fotófelszerelés és lőfegyver – csereszabatos, mint ahogy a szándék is nyilvánvalóan az. A másik lövés, a kollégák képzeletében, el is dördült; azt az embert, aki egy nyilvános helyre érkező állami vezetőt lencsevégre kap, azt egy olyan országban, ahol rend van, lelövik. Innen persze már csak egy lépés, hogy kiderüljön: az Átlátszó bűncselekményt követett el, amikor hónapokon keresztül megfigyelt egy repülőgépet, ráadásul külföldről – Sorostól kapott – pénzen, vagyis Bodoki Tamásnak meg kell jelennie majd a rendőrségen. 
Nincs is kétségem, hogy ha ez az igény föntebbi szinteken is megfogalmazódik, akkor az Átlátszó főszerkesztőjének valóban számot kell majd adnia arról, hogy milyen pénzből, milyen megbízások alapján figyelte, figyeltette meg a repülőt és így a magyar miniszterelnököt, sorozatos bűncselekményeket elkövetve. (Lehet, hogy a végén még Orbán Ráhel pelenka-ügyét is a nyakába zúdítják?) Miközben persze sem Orbán, sem mások nem követtek el azzal törvénysértést, hogy felszállt egy barátja repülőgépére, és elment szurkolni a magyaroknak. 
Írjuk ide Bencsik összefoglalóját az esettel kapcsolatban: „nem szabad eltűrnünk ezt az aljas hazaárulást.” Nem fejezte be a gondolatot, de a megoldás kiolvasható a Sajtóklub szereplőinek véleményéből: le kell az ilyeneket lőni. Hogy klasszikust idézzek: mint a kutyát.
„Ez bűncselekmény” – állapították meg, egymásnak kontrázva. Az a fényképezőgép akár fegyver is lehetett volna

Hajszál a levesben

Létezik egy előítélet a régió uniós országaival szemben a LIBE-bizottságban (ez az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi testülete) - mintha a civilizáció útjára szeretnék téríteni a keleti barbárokat. 
Ezek nem Orbán Viktor szavai, hanem Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökétől származnak. Mert Varsó és Budapest mellé immár besorolt Bukarest is, amelynek demokráciájával Strasbourgban elégedetlenek. A keleti felháborodást olyan tekintélyes gondolkodók erősítik, mint az amerikai George Friedman, aki a Heteknek adott interjújában azt mondja: a Sargentini-jelentés elfogadása felelőtlenség volt, az EU többet foglalkozik Magyarországgal, mint a saját problémáival. 
Az EU-nak tényleg semmi joga nem lenne számon kérni egyetlen kelet-európai kormányon sem a demokráciát, ha nem volnának egyenjogú tagjai az Unió érték- és politikai közösségének. De azok, így az EU legsajátabb problémájával foglalkozik a Sargentini-jelentéssel (is), s ha öngyilkos hibát vétett, akkor azzal tette, hogy későn ébredt. A magyar jobboldali populista nacionalizmus – személyesen a kormányfő - nyíltan bejelentkezett az európai hatalom átvételére, és a jövő évi EP-választások tétjeként nem az Unió demokratikus jövőjét, hanem a menekültkérdést exponálja. A már gyöngyöző levesbe hullott bele a Sargentini-jelentés hajszála: az Orbán-hatalom megbízhatatlan. Ami alighanem annyira felbőszítette a kormányfőt, hogy Friedmannak is hamarosan alkalma lesz átgondolni, mennyire „színtiszta liberális demokrácia” a NER. 
A történelem éppen visszakézből csapja arcon a Nyugatot, amely a Szovjetunió széthullásának utórezgéseitől félve meggondolatlan gyorsasággal vette fel közösségébe a hajdani szovjet birodalom perifériáját. Azt a térséget, amely képtelen szabadulni a „létező szocializmus” etatista tekintélyelvűségétől. Sőt: a nemzeti szuverenitás bódulatában éppen szét akarja verni az amúgy renoválásra szoruló nyugati liberális demokráciát. A Merkel-Macron-féle „több Európa” felismerése, hogy transznacionális gondokat (a korrupciótól a schengeni külső határ megvédéséig) csak transznacionális szervezetekkel (az Európai Ügyészségtől a Frontexig) lehet megoldani. Amihez mélyebb integráció és az kell, hogy a nemzetállamok a közösség kezébe tegyék le szuverenitásuk egy részét. 
Csak az a kérdés: ha az Unió értékrendszeréből következő politikája ennyire ellentétes a magyarral, akkor miért nem mondja ki a fideszes többség, hogy az országnak nincs helye az EU-ban? A választ tudjuk: Közép-Kelet-Európa életképtelen az Unió – főként Németország - nélkül. 
Az Unió saját mind sürgetőbb belső reformjai miatt nem foglalkozhat tovább Közép-Kelet-Európával úgy, ahogy eddig. Ha túl akarja élni krízisét, ha meg akar szabadulni saját ébredő nacionalizmusától, nyíltan kell beszélnie a térséggel. A demokráciát nem kényszerítheti rá akaratuk ellenére azokra a nemzetekre, amelyeknek maguknak kell dönteniük: a Nyugatot választják-e, vagy Moszkva és a „létező szocializmus” árnyékában fújják tovább a szuverenitás passzátszelét.

Recept

Ha valaki mást gondolna, jobb ha tudja, itt lökdösődés van. Mármint a pozíciók körül. De ez "talán a modern élet megszokott rendjéhez tartozik". Legalábbis a miniszterelnök magyarázata alapján. Márpedig ő az autentikus forrás, semmi sem történhet az akarata ellenére, vagy a beleegyezése nélkül. Így tessék tehát nézni azokat a már nem furcsa, de különös fejleményeket is, amelyek például a humánminisztérium és intézményei körül történnek. 
Ám azért azt se higgyük, hogy Orbán Viktor végleg szakított a harccal. Hiszen tudjuk, régóta az élteti, ellenségeket lát ott is, ahol nincsenek, és küzd velük meg ellenük akkor is, ha erre semmi szükség nincs. Csak a harcot - ezúttal konkrétan a kultúrharcot - más dimenzióba helyezte. Nem függetlenül egyébként mindattól, ami politikáját az utóbbi években jellemezte. Azt igyekszik tehát elhitetni, hogy ez a harc - mint annyi más területen is - Európával folyik, célja pedig nem más, mint "a saját kultúránk" megőrzése. És akkor már a témánál is vagyunk, lényegében teljesen mindegy, hogy mindez a felújított Budai Vigadó átadásán hangzik el, vagy máshol. 
Mondhatta volna pár órával később, a londoni Stamford Bridgen, a Chelsea-Vidi meccs közben is. Ott is értő hallgatóságra talált volna - többek között - kedvenc történésze, Schmidt Mária és kedvenc MLSZ-elnöke és bankára, Csányi Sándor személyében. A lényeg ugyanis az, hogy nem hagyjuk magunkat. Senki sem kötelezhet bennünket arra - így Orbán -, hogy miközben tisztelünk más kultúrákat, a magunkét feladjuk, és behódoljunk másoknak. Vagyis a nemzetközi színtéren csak szokjanak hozzá, hogy a magyar büszke nemzet, és saját szabályai szerint akar élni. Viszont szívesen ad recepteket mindenkinek a dolgai intézésére. Ugyanez fokozottan érvényes a határokon belül. A jó magyarok - a jelenlegi hatalom és hívei - azt ajánlják mindenkinek, csatlakozzanak hozzájuk, ha nemcsak az ország lakosai, hanem a nemzet tagjai is szeretnének lenni.
Ez Orbán Viktor receptje. Orvosi javallat hiányában is felírja bárkinek.
Azt igyekszik elhitetni, hogy a harc Európával folyik, célja pedig nem más, mint "a saját kultúránk" megőrzése