Sotheby's;Banksy;

2018-10-07 21:08:31

Csipogott, majd ledarálta magát Bansky milliókért elkelt képe

A képkeretbe épített papírvágóval megsemmisítette magát a híres, de rejtőzködő graffitiművész, Banksy egyik alkotása, miután mintegy 1,2 millió euróért (csaknem 400 millió forintért) elkelt egy londoni árverésen. A Lány léggömbbel (Girl With Balloon) című, festékspray-vel készült kép az előzetes becslésekhez képest háromszoros áron kelt el és az eddig legdrágábban eladott Banksy-mű lett. A Sotheby's árverésén az utolsó licit leütése után egy figyelmeztető jelzés hangzott fel, majd egy képkeretbe épített vágószerkezet csíkokra aprította a képet. Banksy a közösségi médiában tett közzé felvételeket a kép megsemmisüléséről és az árverésen résztvevők megdöbbenéséről. Alex Branczik, az aukciót bonyolító Shoteby's kortárs európai művészeti vezetője elmondta, hogy eddig soha nem fordult elő hasonló eset. A képért egy telefonos licitáló ígérte a hatalmas összeget, az azonban még tisztázásra vár, hogy mindezek után ki kell-e fizetnie a pénzt a megsemmisült alkotásért.