Magyar Ökölvívó Szövetség;amatőr ökölvívás;

2018-10-09 13:43:33

Fényűző világverseny miatt ütheti ki pénzhiány a magyar ökölvívást

Formabontó módon, a Duna Arénában került megrendezésre az a pazar világbajnokság, amit még a nemzetközi szövetség is dicsért. Ám a rendezvénynek olyan ára volt, hogy az ökölvívó szövetség munkatársai már fizetést se kapnak - írja a Nemzeti Sport.

Pazar külsőségek mellett, ráadásul magyar ezüst- és bronzéremmel zárult a Duna Aréna medenceterében megrendezett augusztusi ifjúsági világbajnokság, csak éppen minden előzetes kalkulációnál nagyobb terhet rakott a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) nyakába - írja a Nemzeti Sport. A lap úgy értesült:

veszélybe kerültek az elkövetkező hónapok hazai versenyei, edzőtáborai és a nemzetközi tornákon való szereplés, a szövetségben dolgozók nem kapnak fizetést, és a működésképtelenség határára sodródott a sportág.

Hiába fordult a lap Erdei Zsolt MÖSZ-elnökhöz, majd az elnökség tagjaihoz: mint írják, a magyar ökölvívás informálisan összezárt, és érdemi választ a felvetésekre senki sem adott. Orodán Sándor, a felügyelőbizottság elnöke megerősítette, hogy „vizsgálat indult”, de további konkrétumokkal ő sem szolgált.

Az amatőr ökölvívás egyébként 2013 óta szerepel az államilag támogatott 16 kiemelt sportág között Magyarországon, és 2020-ra akár az olimpiai versenyszámok közé is bekerülhet.