A digitalizáció sem segít a nők helyzetén

Publikálás dátuma
2018.10.10 14:10
A kép ilusztrció
Fotó: /
Bár korábban ennek ellenkezőjét jósolták, úgy tűnik, a digitalizáció nem enyhíti a nők munkaerőpiaci hátrányát. Ellenkezőleg: a rugalmas munkavállalás vagy a részmunkaidő csak felerősíti a jelenlegi szerepleosztásokat.
Bár most még a munkavállalók alig több mint harmada dolgozik világszerte rugalmas munkaidőben, becslések szerint 2020-ra az arányok megfordulnak, és a munkahelyek 70 százaléka lehetővé teszi majd munkavállalóinak, hogy munkaidejük legalább egy részében az általuk megválasztott helyen és időpontban dolgozhassanak. A rugalmas foglalkoztatás mindkét fél számára előnyökkel jár: a munkaadók spórolhatnak az irodaköltségeken, az alkalmazottak pedig jobban össze tudják egyeztetni munkájukat egyéb teendőikkel. Egyes korábbi munkaerőpiaci prognózisok épp ezért azt jelezték: a digitalizáció javít majd a nők munkaerőpiaci hátrányait jelző mutatókon, hiszen egyre inkább lehetővé teszi például a rugalmas munkavégzést. Egyelőre nem így történt, sőt, a nyugat európai országokban már inkább azt kezdik pedzegetni, hogy a Magyarországon még csak gyerekcipőben járó kötetlen munkarend, a távmunka és a részmunkaidő inkább újratermeli a különbségeket. A főként a nők által preferált részmunkaidőért ugyanis alacsonyabb bér, majd kisebb nyugdíj jár, ráadásul a rövidebb munkaidőt és a rugalmas munkavégzést a nők alapvetően a családi teendőkkel való összeegyeztetés miatt kérik. Vagyis sokszor azért egyeznek bele az alacsonyabb fizetésbe, hogy több fizetetlen házimunkát tudjanak végezni. A férfiak viszont karrierjük menedzselésére használják a rugalmas munkaidőt. Amíg tehát a családon belüli munkamegosztásról alkotott felfogás nem változik, a nők munkaerőpiaci helyzete a digitalizáció nyújtotta lehetőségek ellenére sem változik – összegezhető a Friedrich Ebert Alapítvány témában rendezett konferenciájának tanulsága. A digitalizáció terjedésével egyre elérhetőbbé váló kötetlen munkaidő persze kétségtelenül könnyebbé teszi a nők belépését, illetve visszatérését a munkaerőpiacra. Igaz, a munkahelytől távol is végezhető munkák jellegéből adódóan inkább csak a képzettebb rétegek számára. Általánosságban is számos előnyt jelent a dolgozóknak: csökken a munkahelyi stressz, kisebb a kiégés veszélye, így jobbak az egészségügyi mutatók is. Nehézséget jelent ugyanakkor a rugalmas munkaidőben dolgozók számára, hogy kikapcsoljanak; a mobiltelefon és az e-mail éjjel-nappal utoléri őket, a munkaidő 24 órából áll, ha nem szabják meg a kereteket - sorolta a digitalizáció pozitív és negatív hozadékait Yvonne Lott, a németországi Hans Böckler Alapítvány kutatója. Mint mondta: a dolgozók számára előny, hogy eldönthetik, mikor dolgoznak, de ez általában azzal jár, hogy jóval többet is dolgoznak, és csökken a családra jutó idő. A rugalmas munkaidőt ráadásul a dolgozók és a munkaadók is egyfajta ajándéknak tekintik, ezért úgy érzik, valamit vissza kell adni, többet kell dolgozni. Yvonne Lott megjegyezte: a nők és a férfiak másképp használják ki a rugalmasságot, előbbiek több feladatot vállalnak otthon, míg a férfiak karrierjüket menedzselik. A távmunka így végeredményben a családon belüli feladatok amúgy is egyenlőtlen felosztását csak újratermeli.  
Nyilván nem független a családon belüli munkamegosztástól, hogy az elmúlt tíz évben a nők és a férfiak foglalkoztatási rátája közti különbség csak minimális mértékben csökkent a 2004 előtt csatlakozott uniós országokban, és az is csak azért, mert a válság során sok férfi elvesztette munkáját. A közép-kelet európai tagállamokban pedig még nőtt is a szakadék. A hazai adatok sem festenek szebb képet: a magyar nők foglalkoztatási rátája az elmúlt 10 évben 50,7 százalékról 62,4 százalékra, a férfiaké pedig 63,3 százalékról 76,5 százalékra emelkedett. Vagyis miközben általánosan bővült a foglalkoztatottság, a nők hátránya 12,6 százalékról 14,1 százalékra nőtt. A magyar nők bruttó átlagkeresete eközben 15 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Ha pedig vezető pozícióba kerülnek - amire persze a férfiakhoz képest kisebb esélyük van -, harmadával kevesebbet keresnek, mint azonos beosztásban lévő férfi kollégáik. Ez egyébként az EU-ban a legnagyobb nemek közti bérszakadék. Ugyanakkor az unió átlagát tekintve is negyedével kisebb a női vezetők bére, mint a férfiaké.  A vállalkozók körében hasonló a helyzet, vagyis az önfoglalkoztatás sem javítja az esélyeket, különösen, ha a nők még gyermeket is nevelnek. A fizetésbeli lemaradás ugyanis a 6 évnél fiatalabb gyermeket nevelő vállalkozó nők esetében a legnagyobb. Mindebben szerepet játszhat az is, hogy az önfoglalkoztatás a kisgyermekes nők esetében inkább egyfajta kényszerpálya, semmint szabad választás. Míg a gyermektelen férfiak és nők nagyjából hasonló arányban mondják azt, hogy saját elhatározásukból lettek vállalkozók, addig a gyermeket nevelő nőknél már jelentősen megnő a „nem volt más lehetőség” típusú válaszok aránya a hasonlóan kisgyermekes férfiakhoz képest – mutatott rá a gyermekvállalás után a nők előtt tornyosuló munkaerőpiaci akadályokra Agnieszka Piasna. A brüsszeli Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) kutatója mindezek alapján úgy véli: ha a technológiai változás a társadalmi kapcsolatokat és elvárásokat érintetlenül hagyja, akkor a nemek közti különbség változatlan marad a munkaerőpiacon is.  Vagyis a digitalizáció csak akkor hoz érdemi előrelépést a nők számára, ha az alapvető társadalmi egyenlőtlenségeket előbb felszámolják.

Legyen-e Bélából gyógytornász?

A munkaerőpiaci előrejelzések és az eddigi tapasztalatok alapján a robotizáció és a digitalizáció hatására bizonyos munkahelyek eltűnnek majd, mások megmaradnak. Előbbiek körébe tartoznak az alacsony hozzáadott értékű, könnyen automatizálható, mechanikus munkakörök. Utóbbiak körébe pedig az olyan, emberi jelenlétet igénylő gondoskodó és szolgáltató munkakörök, mint például az ápolónő vagy a gyógytornász, amelyeket zömmel nők töltenek be. Kérdés, a férfiak hajlandóak lesznek-e a digitalizáció hatására váltani, és belépni nőiesnek tartott munkakörökbe, és persze mit szól majd ehhez a társadalom? Egy ezzel kapcsolatos kutatásról tartott előadást „Legyen-e Bélából gyógytornász?" címmel Fodor Éva, a Közép-Európai egyetem rektorhelyettese. A kutatásban résztvevő 1000 főnek tíz, néhány ponton különböző történetről kellett véleményt mondania. „Bezárt a cipőgyár, a dolgozóknak pályamódosítást javasol a munkaügyi központ.” Ebben az alaptörténetben változott a munkavállaló neme, származása, gyermekei száma, a várható fizetés nagysága, a felkínált munka férfias vagy nőies jellege. A kutatásban résztvevők válaszai alapján egyértelmű: a nemi sztereotípiák léteznek, a férfiaktól többen várják a férfias, a nőktől a nőies állások elfogadását, a nőkre vonatkozóan ez még erőteljesebb. Ha azonban magasabb fizetésről van szó, a sztereotípiák lényegében köddé válnak. A férfiaknak akkor is elnézik a nőiesnek tartott munka – például egy bölcsődei konyhai kisegítő állást – elvállalását, ha sok gyereket kell eltartaniuk, a nők és a férfias munka esetében ez kevésbé „mentség”. A romáktól ugyanakkor minden esetben azt várják: fogadják el a felkínált állást. Fodor Éva szerint mindez arra utal: nem a társadalmi megítélés fogja meggátolni, hogy a férfiak nőies munkát vállaljanak, ha a digitalizáció úgy hozza, ám kérdés: krízis helyzetben mit cselekszenek majd az érintettek.          

Összemosódik a munka és a szabadidő

Világszerte még mindig hagyományos munkarendben, irodában dolgozik a munkavállalók 68 százaléka, ugyanakkor a munkavállalók 44 százaléka szerint már kezdenek elterjedni a rugalmas lehetőségek mind a munkavégzés helyét, mind az időbeosztást tekintve – derül ki a Randstad Workmonitor 33 országra kiterjedő, a munkavállalói attitűdöket vizsgáló legutóbbi felméréséből. Magyarország e tekintetben le van maradva: a munkavállalók 74 százaléka dolgozik hagyományos munkarendben, és mindössze 30 százalékuk tapasztal elmozdulást a rugalmasság irányába. A régiót tekintve egyébként Ausztria jár az élen, náluk már minden második megkérdezett munkavállaló távmunkában, illetve rugalmas időbeosztásban dolgozik. A munkavállalók egyébként támogatnák a rugalmas munkavégzést: tízből nyolcan egyetértenek azzal, hogy az hozzájárul a munka és magánélet egyensúlyának biztosításához, emellett növeli a munka hatékonyságát, a kreativitást és az elégedettséget is. Tízből négy munkavállaló ugyanakkor attól tart: magánéletük megsínyli a távmunkát, illetve a rugalmas időbeosztást, hiszen összemosódik a munka és a szabadidő határa, így hivatalosan soha sincsenek munkaidőn kívül.  

2018.10.10 14:10
Frissítve: 2018.10.15 13:16

Az aranykor után jöhet a vaskor - interjú Bod Péter Ákossal

Publikálás dátuma
2019.02.16 09:00
A mértéktelen központosítás hosszú távon sosem vezet jóra
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A központosító hatalom semmilyen szinten nem tűri az autonómiát és ezzel egyebek mellett megfosztja magát a korrekció lehetőségétől is - állítja Bod Péter Ákos közgazdász, az MTA doktora.
Az elemzők szerint év végéig emel az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Jó ütemérzékkel kezd a szigorításba?  Kezdjük ott, hogy miért is lehet szükség a szigorításra. A piacgazdasági ciklusok váltakozása során az állam elvileg három dolgot tehet: egy, nem tesz semmit. Például a monetarista irányzat szerint elég, ha az állam rendben tartja a maga háza táját, de ne avatkozzon a gazdaságba, mert ciklusok jönnek, ciklusok mennek, ezeket túl lehet élni. A XX. század egyik legnagyobb közgazdásza, az angol John Maynard Keynes viszont azt javasolta, hogy amikor túlfűtött szakaszába lép a ciklus, akkor az állam kiadásai visszafogásával hűtse a gazdaságot, így téve szert olyan forrásokra, amelyek a gyengülő szakaszban üzemanyagként rásegítenek a gazdaság motorjára. Vagyis jó időben tartalékot kell képezni, és gyengébb üzletmenet idején a költségvetés, ha teheti, pumpáljon pénzt a gazdaságba, a monetáris politika pedig, ha van rá lehetősége, vigye le a kamatokat és tegye könnyebbé a hitelfelvételt, hiszen a leszálló ciklus-ágban csökken a beruházási hajlandóság. A harmadik megoldás a legrosszabb. Ez a kocavezető stílusa, aki a lejtőn lefelé nyomja a gázt, és amikor fölfelé kellene menni, észreveszi, hogy üres a tank, tolni kell a járgányt. A legtöbb közgazdász a Keynes-i megoldás híve.    A magyar kormány, illetve a jegybank melyik megoldást választotta? A legfontosabb szempontjuk a növekedés. Jó és rossz időben egyaránt segítik a gazdaság bővülését. Ám ha a ciklus fellendülő szakaszában, amikor a cégek amúgy is beruháznak, az emberek költenek, az építőipar is dinamikusan fejlődik, és erre az állam még rá is segít, akkor túlfűti a gazdaságot.    Vannak figyelmeztető jelek?    Először kimerülnek a munkaerő tartalékok, munkaerő-hiány alakul ki, megszűnik az árstabilitás, beindul az infláció. Az import gyakran olyan mértékben megnő, amit az export már nem képes követni, így külkereskedelmi deficit lép föl. Minálunk azonban a legutóbbi időkig nem mutatkoztak ilyen vészjelek. Ám ehhez kellett a gazdaságtörténetben példa nélküli helyzet: Európában a kamatok rendkívül alacsony szintre süllyedtek, a nyersanyagárak zuhantak, és közben az európai exportpiacaink felszívták a magyar árut, a magyar külkereskedelem cserearányai javultak. Ebben a kegyelmi időszakban, mondhatni aranykorban a kormány mégis deficites költségvetéssel működött, a jegybank rekord-alacsonyra vitte le az alapkamatot, és a kereskedelmi bankokat is roppant alacsony kamatszint melletti hitelezésre szorította. A hitelfelvétel feltételei évtizedek óta nem voltak ennyire kedvezőek.    Ezek a tényezők húzták a magyar gazdaságot az elmúlt években? Csak részben, mert a növekedéshez jelentős mértékben hozzájárultak a beáramló uniós források. Mindezzel együtt eddig az 1 százalék alatti alapkamat nem okozott gondot. Mára azonban ez a kegyelmi időszak elmúlt. Ilyenkor látszik, hogy amikor amúgy is jól ment a gazdaságnak, nem kellett volna nyomni a gázt, lehetett volna például egyensúlyi költségvetést készíteni.    De évek óta azt halljuk, hogy a költségvetéssel minden rendben van. Mit kellett volna csinálni? Például követhettük volna a németeket: amikor a gazdaságuk dinamikusan nőtt, a deficitet levitték nullára. A magyar költségvetési deficit ugyan 2013 óta a nemzeti jövedelem arányában nem nagy, de azért jó ideje minden évben ezermilliárdos nagyságrenddel költ többet a magyar állam, mint amennyi adót beszed. Az állam egészében is túl sokat költ. És most jön a fordulat, amelynek legfőbb tényezője, hogy az európai és ezen belül a számunkra legfontosabb német gazdaság növekedési üteme visszafogottabb a korábbiaknál.    Ez hogyan érint minket? Egyebek mellett azt jelenti, hogy a magyarországi termékek iránt gyengül a kereslet. Ehhez járul, hogy a kereskedelmi háború kockázata és más okok miatt a nyersanyagok ára sem csökken már, sőt, inkább emelkedik. A világ kamatszintje is egyértelműen növekedni kezdett.    Újabb válság elé nézünk? Nincs szó válságról. De azzal számolnunk kell, hogy míg tavaly –a kormány kerekítése szerint – 5 százalékos volt a GDP növekedés, idén valószínűleg jóval 4 százalék alatt lesz, és akár jóval lejjebb is mehet.    Milyen tartalékai vannak a kormánynak, hogy tartsa a lendülete?  Tartalékjai nem nagyon vannak, mert amikor tehette volna, nem lépett a gazdaságpolitika. A jegybank pedig akkor kényszerül kamatemelésre, amikor a gazdasági ciklus lejtmenetbe vált. Vagyis fűtés helyett a hűtést kapcsolja be. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a magyar állam nagyon költséges, gazdálkodása nem hatékony, és mindezt tetézik a presztízs-beruházások, amelyekhez újabban határon túli drága projektek is társultak. Nem azzal van a gond, hogy ha a magyar kormány ki akarja fejezni a törődését a határon túli magyarság iránt, de a célok és a mértékek gyakran követhetetlenek. Általában is baj van a kiadások és adókedvezmények társadalmi és szakmai kontrolljával. Az eredetileg többpárti magyar parlament mostanra lényegében egypárti módon működik, a szavazótábor felét képviselő ellenzéknek a választási rendszer aránytalanságai miatt csak némi zavaró szerep jut, így a kormányzat gazdálkodásának nincsenek politikai korlátai, és nem érvényesül olyan minőség-ellenőrző mechanizmus, ami a jól működő többpárti rendszerekben megvan.    Orbán Viktor évértékelőjében ígéretcunamit zúdított a hallgatóságára. Tízmilliós szabad felhasználású kedvezményes hitelek, autóvásárlás-támogatás repkedtek a családoknak. Ha elül a hullámverés, mi marad utána?  Az elsőre jól hangzik, hogy az arra érdemesek jó célra az adóbefizetéseink terhére kedvezményes hitelt kapnak. De alapigazság, hogy hitelt csak az vegyen fel, aki tudja, hogy mire veszi fel, és azt is tudja, miből fogja vissza fizetni, ha eljön annak az ideje. Egyébként nehéz tisztán látni a kampányízű bejelentések megvalósulása esetén bekövetkező hatások és államháztartási költségek dolgában: itt különösen sok a bizonytalanság, hiszen az ígéretek nem az állami költségvetési tervezet parlamenti vitájában, hanem egy társadalmi eseményen hangzottak el, és túl sok a „ha” ebben a szülést támogató hitel történetében. Ezért csak annyi általános megjegyzést fűznék hozzá, hogy az állami garanciával, törlesztés-átvállalással kínált hitel nem ösztönöz a felelős családi gazdálkodásra. Nyilván nem jó, ha fiatalok úgy kezdik a közös életüket, hogy az államtól várnak támogatást, ahelyett, hogy leginkább a saját lehetőségeiket és várható családi viszonyaikat gondolnák végig. És minden hitelfelvételnél szólaljon meg a vészcsengő: a hitel nem jövedelem, nem ingyenpénz, azt vissza kell fizetni.   Ugyanitt Orbán Viktor a magyar nagy vállalkozóktól azt kérte, hogy terjeszkedjenek a világban és 10 éven belül az ott megtermelt profitjukat hozzák haza, ezzel pótolva, amit a multik kivisznek innen. A kormányfő gondolat-kísérletének akkor lehetne realitása, ha a magyar vállalkozók nagymértékben exportálnak tőkét, azzal külföldön nagy nyereségre tesznek szert, és azt jövedelemként hazahozzák. Ahhoz azonban, hogy ez az összeg elérje azt a profit-mennyiséget, amit a magyar gazdaságban már itt működő mintegy százmilliárd eurónyi külföldi tőke megtermel, Magyarországnak kiemelkedő tőke-exportőrré kellene válnia rövidtávon. Ez nem tud bekövetkezni. Ha mégis, az nagy baj lenne. Hiszen azt is jelentené, hogy itthon nem lesznek beruházások. Ha a kis, közepes és nagy hazai cégek alapvetően külföldön fektetnének be, mert ott jobbak a működési feltételek, abból az adódik, hogy itthon rosszabbak. Végiggondolta valaki ezt a mondatot, mielőtt ötletével gazdagította a miniszterelnöki beszédet? Ez a gondolat-kísérlet nem komoly ügy, de bevilágít a döntéshozók fejébe, és megmutatja, hogy ezek a politikusi mondások nagyon elszakadtak a piacgazdaság logikájától. Voltak már hasonló bombasztikus bejelentések egymillió hazai munkahelyről, jövedelmi utolérésről, térségi vezetőszerepről. Ha egy ilyen mondat elszáll a szélben, nincs baj, de ha a szervilis apparátus mindent megtesz a megvalósításért, vagy az adatokat igazítja a vágyakhoz, akkor az ilyen visszahull a fejünkre, és nagyon fájhat nekünk.  Mi lehet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a kormány konfliktusa mögött?   Az a fajta centralizálás, ami már extrém mértéket ért el a közoktatásban, a tankönyvkiadásban, a közszolgáltatásoknál, az ügyészségnél, a számvevői munkában és sorolhatnám még, hogy mi minden területen, sokakat az egypárt-rendszer megvalósítása felé vezető útra emlékezteti. A mértéktelen központosítás hosszú távon sosem vezet jóra. Vannak területek, amelyek természetük szerint autonómok: ilyen a tudományos kutatás. A centralizáció azonban nem tűri az autonómiát. A hatalom ahelyett, hogy ezt az autonómia-igényt tudomásul venné, nekimegy. Láthattuk, hogy a kormány az egyházak, a szakmák, civilek autonómiáját sem viseli el, még az irodalmi kurzust, a történelmi múlt tételeit is meg akarja határozni. A központosító akarat minden autonómiában ellenséget lát, és azt igyekszik legyőzni. Holott az autonóm szervezetek feladata egyebek közt éppen az, hogy a centralizálásra hajlamos politikai erőket figyelmeztessék a természetes korlátaikra.  Mire számíthatunk a brexit és a szűkülő uniós források időszakában? Amit most, a mai ismeretek alapján lehet látni, nem tragikus, de az aranykor után az ezüstkor jön. Az uniós források várhatóan szűkülnek, a feltételek szigorodnak, például kevesebb lesz a vissza nem térítendő forrás, és inkább nagyobb arányt tesz ki a kedvező kamatozású hitel. A felhasználási módok változni fognak, noha a magyar kormány mai álláspontja szerint minden úgy jó, ahogy van, nem támogat semmilyen szabály-szigorítást, és vehemensen ellenzi, hogy a támogatásokat jogállamisági feltételekhez kössék. Ám ez az év az Európai Parlamenti választások miatt kritikus esztendő lesz. Egyáltalán nem biztos, hogy a befizető országok közvéleménye elfogadja, hogy a keleti és déli tagállamok, köztük Magyarország hiánytalanul megkapják a remélt felzárkózási támogatásokat.  Milyen kockázatokkal kell számolnunk az EP-választáson? A középpártok talán veszíthetnek a befolyásukból, de bizonyára továbbra is ők maradnak a meghatározó erők. Ezek a pártok tanulva a 2008-2010 közötti megrázkódtatásokból, és megszabadulva a brit akadékoskodástól, felgyorsíthatják az európai integráció folyamatát. Akkor viszont hirtelen problémává válhat a magyar helyzet és az Orbán-kormány különutassága, jobban, mint 2019 előtt. A másik verzió, ami mintha a magyar miniszterelnök kedvére való lenne: az unióellenes, nacionalista, populista pártok nagyot erősödnek a választáson. Velük azonban a magyar rezsim még rosszabbul is járhat, mert ezeknek az erőknek azután semmilyen érdekük nem fűződik a magyar vagy görög felzárkózás masszív anyagi támogatásához. Nos, akkor új és kellemetlenebb kalkulációra kényszerülnénk a magyar gazdaság külső forrásellátottsága dolgában. Az európai középpárti dominancia fennmaradása esetén a mostani pénz kétharmadára lenne esélyünk: már nem aranykor, de ennyi pénz ezüstkorszakot hoz, míg a második verzió végkifejlete a vaskorszakba röpítene minket.

Névjegy

Bod Péter Ákos - Szigetváron született 1951-ben. közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Corvinus egyetem professzora. 1990-1991 között Antall József kormányában ipari és kereskedelmi miniszter, illetve országgyűlési képviselő, majd 1991 decemberétől 1994 végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke volt. Orbán Viktor első kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadója volt. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormányok költségvetési politikáját. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek.

2019.02.16 09:00
Frissítve: 2019.02.16 09:00

Felminősítette az S&P Magyarország államadósságát

Publikálás dátuma
2019.02.16 08:16

Fotó: Shutterstock/
Egy fokozattal feljebb, „BBB/A-2”-re javította - magyar idő szerint péntek éjjel Londonban - a hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek besorolását a Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő.
Indoklásukban kifejtik: bár a magyar folyó fizetési mérleg-egyenleg többlete csökken, a cég várakozása szerint azonban a lebegő árfolyamrendszer és a továbbra is alacsony munkaköltség legalább középtávon fenntartja a magyar gazdaság külső versenyképességét. A magyar bankok tőkeellátottságát jónak minősítették, elismeréssel szóltak a tevékenységükről és nyereségességükről.   A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményben üdvözölte az S&P döntését, mellyel a meghatározó nemzetközi hitelminősítők közül elsőként minősítette fel Magyarország államadósságát a befektetésre ajánlott kategória „BBB-” fokozatáról a „BBB” szintjére. A jegybank az elmúlt időszakban több alkalommal jelezte, Magyarország megérett az újabb felminősítésre, amelyet a - álláspontjuk szerint - a makrogazdasági kulcsváltozók széles körének javulása támaszt alá. Az MNB bízik abban, hogy az S&P döntését követően a többi hitelminősítő is elismeri a magyar gazdaság fundamentumainak fenntartható javulását. Az MNB álláspontja szerint a felminősítés időszerű volt. A jegybank korábbi számításai szerint a pozitív kilátástól a hitelminősítőknél átlagosan egy évnyi idő telik el, míg a felminősítés bekövetkezik. Az S&P saját definíciója alapján is nagyságrendileg 1-2 év alatt hozzák meg az általuk jelzett iránynak - a pozitív vagy negatív kilátásnak - megfelelő döntés. Így a 2017 nyári kilátásjavítást követően, figyelembe véve az azóta is stabilan pozitív gazdasági mutatókat, várható volt az újabb felminősítés.  Az MNB arra hivatkozik, hogy az S&P a 2018 végére a régióban leggyorsabb ütemű gazdasági növekedést is figyelembe vették. Szakértők szerint ez kizárt, ugyanis a részletes, második becslésen alapuló adatokat csak március 1-jén közli a KSH. Az viszont tény, hogy a finanszírozási képességünk tartósan magas. A pénzügyi folyamatok fenntarthatók, a költségvetés hiánya alacsony, a GDP arányos államadósság folyamatosan zsugorodik. (Az utóbbi állítás túlzás a "zsugorodás" mértéke csekély a GDP arányos államadósság mértéke továbbra is magas, és még évekig az is maradhat!) Kulcsszerepet játszik a javulásban, hogy a devizaadósság aránya jelentősen csökkent és a külföldi befektetők helyett egyre inkább a hazai gazdasági szereplők, ezen belül is a lakosság finanszírozza az államadósságot. (Ennek oka, hogy az MNB alapkamatát ötszörösen meghaladó állampapírhozamaival az Államadósság Kezelő Központ elcsábította a kereskedelmi bankok betéteseit.) Az MNB megállapította:  hazai pénzügyi rendszer is gyors ütemben erősödött az elmúlt évek során, a nem-teljesítő hitelek aránya számottevően csökken és a banki hitelezés is dinamikusan növekszik, mely bővülés az előrejelzések alapján a jövőben is fennmarad. Az MNB emlékeztetett arra, hogy a Fitch egy hét múlva vizsgálja felül Magyarország államadós-osztályzatát, és az általa kiemelten figyelt mutatók esetében, különösen a külső egyensúlyban  és a növekedésben szintén jelentős javulás volt tapasztalható az elmúlt években. Így a már 2017 őszétől fenntartott pozitív kilátást a Fitch is felminősítésre válthatja döntése során. A harmadik meghatározó hitelminősítő, a Moody’s májusban értékeli legközelebb a magyar állam adósbesorolását. Esetében – fejtette ki a jegybank – a 2016 ősze óta stabilan tartott kilátás pozitívra javítását az államadósság folyamatos csökkenése és a magyar gazdaság tartósan dinamikus növekedése indokolhatja. 
  
2019.02.16 08:16
Frissítve: 2019.02.16 09:10