Ausztria;dohányzás;női egyenjogúság;

2018-10-09 20:44:40

Sok százezer osztrák írt alá a dohányzás ellen

A parlamentnek így napirendre kell tűznie a korábban már elfogadott, de felfüggesztett tilalom újbóli bevezetését. A női egyenjogúság a vártnál kevesebb polgárt mozgatott meg.

Három témában tartottak október 1-8 között Ausztriában lakossági aláírásgyűjtést – mi úgy mondanánk: népi kezdeményezést –, az összegyűlt szignók száma mindhárom esetben meghaladta a százezret. Ez az a határ, amely felett a parlament előveheti és megtárgyalhatja a felvetett kérdéseket, anélkül, hogy kötelező lenne dönteni róluk. Az ellenzéki pártok frakcióvezetői az eredmények ismeretében jelezték, hogy napirendre tűzik mind a három kérdéskört.

A legnagyobb sikere az osztrák orvosi kamara és a rákellenes szervezetek közös kezdeményezésének volt: az éttermekben, vendéglőkben szorgalmazták a dohányzás betiltását. A tavaly októberi választásokon megbukott, szociáldemokrata vezetésű nagykoalíció korábban már törvénybe iktatta a dohányzás tilalmát, de a mostani koalícióban lévő szabadságpárt nyomására újból engedélyezték a füstölést. Heinz-Christian Strache, a szélsőjobboldali párt vezetője, maga is nagy dohányos, korábban azt ígérte, hogy 900 ezer szavazat esetén hajlandók újra tárgyalni a tilalomról. Most viszont közölték az illetékesek, hogy 2022 előtt semmiképpen sem fogják visszaállítani, az elsősorban a vendéglátósok által támadott tilalmat.

Közel ötszázezren támogatták a nők egyenjogúságára, erőteljesebb politikai szerepvállalására, kevesebb munkavégzésre szólító javaslatot, amely tehát szintén a képviselőház napirendjére kerül. De az 1997-ben hasonló kérdésekben szervezett szavazás eredményesebb volt, akkor az íveket 650 ezren írták alá. Főleg Bécsben gyűlt össze a vártnál kevesebb szavazat, amit szakértők a túl radikális, például a 30 órás munkahétre vonatkozó követelésekkel magyaráznak. A kezdeményezők szerint viszont már az is örvendetes, hogy ennyi embert sikerült újra a politikai kérdések iránt mozgósítani.

Az osztrák politikai életben alig ismert keresztény párt (CPÖ) nagyon nagy sikernek tartja, hogy az állami televízió által szedett, havi 24 eurós kötelező tévédíj megsemmisítésére vonatkozó javaslatát 320 239-en írták alá. Elemzők szerint a radikális javaslat a dohányzás ellenes kampány hátszelén jutott el sok szavazóhoz.