baleset;Borsod-Abaúj-Zemplén megye;lincselés;Encs;

Lincselés Encsen: szinte megismétlődött az olaszliszkai tragédia

Egy helyi boltosnőre támadtak rá a fügödi városrészben, miután önhibáján kívül elütött egy kislányt. A gyerek megsérült - a sofőrt pedig a földön rugdosták. Életét egy utcában lakó asszony menthette meg.

Nem sokon múlt, hogy egy kisebb közlekedési baleset vérontássá fajuljon Encsen: egy 52 éves asszonyt támadtak meg a borsodi település Fügöd nevű városrészében, azután, hogy furgonjával elütött egy útra szaladó gyermeket.

Az esetről egy encsi  lakó számolt be a Facebookon – bejegyzését később törölte, de fényképet így is készítettünk róla.

A bejegyzés szerint az út szélén krumplis zsákok álltak, ezek mögül ugrott ki az úttestre egy gyerek a kisteherautó elé, akit a boltosnő el is ütött, bokasérülés okozva.

Bár a sofőr azonnal kiszállt segítséget nyújtani, „a helyi betelepült cigányok” nem hagyták megtorlatlanul a történteket – írja a Facebook-poszt szerzője – pillanatok alatt körülvették és majdnem agyonverték a boltos nőt, akinek életét csak az mentette meg, hogy egy szintén az érintett utcában lakó cigány asszony ráborult a földön fekvő áldozatra, és testével védte életét. A boltos azonban így is súlyos sérüléseket szenvedett, egy fogát is kiverték.

Az ügyben megkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányságot is, ahol részben megerősítették a bejegyzésben leírtakat - levelüket változtatás nélkül közöljük.

„Encs, Fügöd településrészén közlekedett 2018. október 6-án 15 óra 40 perkor egy 52 éves helyi nő személygépjárművével. A sofőr autója elé egy, az út mentén parkoló gépjármű takarásából egy 5 éves kislány szaladt ki. Az asszony észlelve a gyermeket megpróbálta elrántani a  gépjárműve kormányát, de az ütközést már nem tudta elkerülni.  A balesetet követően a sofőr a helyszínen megállt és kiszállt

gépjárművéből.”

„Több helybeli a gyermek segítségére sietett, míg többen az asszonyt kezdték hibáztatni a történtekért, majd két férfi, egymást követően bántalmazta a nőt, valamint az autóját is megrongálták”

„A helyszínre - a bejelentést követően néhány percen belül - kiérkező rendőrök a dühös helybelieket megnyugtatták, a gépjárművet kormányzó hölgyet a szolgálati autójukba ültették, a mentőszolgálat munkatársai pedig kórházba szállították a súlyos sérülést szenvedett gyermeket.

A rendőrök a sofőrt ért bántalmazással összefüggésben egy 19 és egy 27 éves helyi férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként rongálás vétség, valamint garázdaság- és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd az Encsi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette.”

Hogy a helybelieket mennyire sikerült megnyugtatni, az legalábbis kérdéses: a poszt szerint a sofőr házára rendőrök vigyáztak az eset után; erre vonatkozó kérdésünkre a rendőrség nem válaszolt, de a Boon.hu is rendőri biztosításról ír – cikkük szerint a furgont vezető nőt és családját is halálos fenyegetések érték a történtek miatt.

Újabb Olaszliszka lehetett volna

Az encsihez hagyon hasonló körülmények között történt meg az olaszliszkai tragédia is:  Szögi Lajos biológiatanárt – aki csak majdnem ütött el egy úton átszaladó kislányt – 2006 október 15-én családja előtt verték halálra a gyerek feldühödött hozzátartozói. Szögi autójával szabálykövetően megállt, hogy ellenőrizze a feltételezett balesetet, végül ez tette lehetővé, hogy a lincselők rárontsanak, és kirángassák a volán mögül.

Tovább menni is kockázatos

A fenti Facebook-bejegyzés szerzője ezért is javasolta mindenkinek, hogy hasonló szituációban a sofőr hajtson tovább, és csak egy kilométerrel távolabb hívja a 112-t. Hasonló  tanácsot adott – csak  jóval gyomorgatóbb formában – Bayer Zsolt is az olaszliszkai lincselés után.

Tovább hajtani azonban egyrészt embertelen, másrészt a jog szerint is rizikós: a sofőrt ezután segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsíthatják meg, ha csak nem tudja bizonyítani, hogy élete közvetlen veszélybe került, és hogy más formában mindent megtett a baleset sérültjének ellátásáért.