Negyedével emelné a minimálbért a baloldali spanyol kormány

Publikálás dátuma
2018.10.11 20:28
Illusztráció - María Jesús Montero spanyol pénzügyminiszter a fejlesztési miniszterrel beszélget egy kormányülésen
Fotó: AFP/ JAVIER SORIANO
A nyugdíjat is emelni tervezik, és lehetővé tennék, hogy a jövőben az apák is annyit maradhassanak otthon az újszülött gyerekeikkel, mint az anyák. A leggazdagabbak és cégeik adóztatásából lenne rá pénz.
A spanyol kormány 22 százalékot meghaladó minimálbér-emelést tervez a jövő évi költségvetésben - hangzott el a kabinet csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban, derül ki az MTI tájékoztatásából. María Jesús Montero spanyol pénzügyminiszter elmondta: a szocialista kormány és a szintén baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) párt együttműködési megállapodást írt alá mintegy 2 milliárd euró értékű kiadást, és 5,6 milliárd eurónyi bevételt eredményező intézkedéscsomagjáról.
A tárcavezető szerint ez az arány mutatja "a kormány elkötelezettségét a költségvetési stabilitás iránt". Ismertetése szerint a csomag keretében havi 900 euróra (292 ezer forint) emelnék a minimálbér összegét a jelenlegi 736 euróról (240 ezer forint).
Emellett az inflációhoz igazítanák a nyugdíjakat, ami várhatóan 1,6 százalékos növekedést jelent jövőre. A legalacsonyabb nyugdíj-kategóriában viszont 3 százalékos lenne az emelés.
Fokozatosan emeléssel egységesítenék a nőknek és férfiaknak járó szülési szabadságot is; a jelenlegi hat hétről jövőre nyolcra növekedne, és 2021-re elérné a 16 hetet, ami most csak az anyáknak jár.
A spanyol kormány 3 százalékos adót vetne ki meghatározott digitális szolgáltatásokat nyújtó vállalatokra, egyebek mellett például online hirdetési, illetve online közvetítési cégekre, ha azok éves bevétele 750 millió euró, ezen belül pedig spanyolországi bevétele 3 millió euró felett van. Megemelné továbbá a személyi jövedelemadót is a legmagasabb sávban; az évi 300 ezer euró (97,5 millió forint) felett keresők esetében 45-ről 49 százalékra, évi 130 ezer euró felett (42,2 millió forint) pedig 47 százalékra.
A mintegy ötven oldalnyi intézkedéscsomagot a kormány beépíti költségvetési-tervezetébe, amelyet várhatóan jövő hétfői rendkívüli ülésén fogad el, hogy még aznap, a határidő lejárta előtt elküldhesse Brüsszelbe.
A spanyol szocialista kormánypárt egyedül nem rendelkezik a tervezet elfogadásához szükséges 176 fős parlamenti többséggel. Az Unidos Podemos képviselőivel együtt eddig 156 támogató szavazatot tudhat magáénak a 350 fős spanyol törvényhozásban.
2018.10.11 20:28

Elfogadták a demokráciát segítő civilek támogatásáról szóló EP-jelentést

Publikálás dátuma
2018.12.10 22:03
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Megszavazta az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága a jogállamot védelmező civil szervezeteknek jutó támogatás jelentős növelését előíró határozatát.
Eszerint az EP a következő hétéves pénzügyi ciklusban folyó áron több mint 1,8 milliárd eurót javasol elkölteni az EU értékeinek és normáinak az előmozdítására és védelmére. Ez háromszor annyi, mint amennyit a jogszabályt előterjesztő Európai Bizottság javasolt. A képviselőtestület ebből 850 milliót fordítana a jogállamiságot, a demokráciát és az alapvető jogok érvényesülését segítő projektekre, és gondoskodna arról, hogy ennek felét a civil szervezetek kapják. Az EP állampolgári jogi bizottságában hétfő este elfogadott jelentés a 2021-ben kezdődő új költségvetési ciklus Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek nevű támogatási programjáról szóló parlamenti álláspontot rögzíti. A szakbizottsági jóváhagyást követően a parlamenti tárgyalóküldöttségnek a kormányok képviselőiből álló EU Tanáccsal kell megállapodnia a program céljairól és finanszírozásáról. A Bodil Valero svéd zöldpárti EP-képviselő által készített jelentés leszögezi, hogy az Európai Uniónak növelnie kell az uniós értékek előmozdításával foglalkozó civil szervezetek támogatását helyi, regionális, nemzeti és európai szinten. A határozat szerint az EU-nak többek között pénzügyi segítséget kell nyújtania a jogállamiság helyzetét figyelemmel kísérő emberijog-védőknek, az alapvető jogok védelme terén tevékenykedő társadalmi szervezeteknek, a visszaélést bejelentő személyek védelmét végzőknek, a média szabadságának előmozdítására irányuló kezdeményezéseknek, a hatóságok elszámoltathatóságát szorgalmazó és ellenőrző nem-kormányzati szférának. Az elfogadott álláspont szerint ha egy tagállamban súlyos és gyors romlás történik a jogállamiság tiszteletben tartása terén, akkor az Európai Bizottság gyorsított eljárásban nyújthat támogatást a demokratikus párbeszéd elősegítését végző civilek számára. Abban az esetben, amikor az Európai Bizottság jogállamisági eljárást indít egy tagállammal szemben, vagy az EU intézményei elindítják a 7. cikkelyes folyamatot, a kormányokból álló EU Tanács – bizottsági javaslatra – úgy dönthet, hogy az országnak szánt pénzügyi támogatás egy részét átcsoportosítják a Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek nevű programra.
2018.12.10 22:03

Macron bejelentette: emelik a minimálbért Franciaországban

Publikálás dátuma
2018.12.10 20:50

Fotó: AFP/ YOAN VALAT
Egy sor intézkedést jelentett be a köztársasági elnök a sárga mellényesek újabb hétvégi zavargásai után. Nem adóztatják meg a túlórát és az év végi prémiumot.
Száz euróval emelik a minimálbért 2019 januárjától Franciaországban. Egyebek mellett ezt jelentette be hétfő esti, 13 perces televíziós szózatában Emmanuel Macron. A francia köztársasági elnök már múlt héten jelezte, átfogó reformokat tervez, hogy megnyugtassa a közvéleményt. Az elmúlt hetekben tüntetéshullám rázta meg az országot, a lecsúszott középosztály tagjai és a legrosszabban keresők tömegesen csatlakoztak a sárga mellényesek mozgalmához, akik óriási gondot okoztak az államfő és pártja számára. Az elnök népszerűsége 20 százalék körülire esett. Macron beszédében kifejtette, elfogadhatatlannak tartja az erőszakot. Megjegyezte ugyanakkor, megérti azokat is, akik az utcára vonultak, s vállalja a felelősséget. A minimálbér emelése mellett bejelentette, hogy semmiféle adóval sem sújtják a túlórát. Nem adóztatják meg az év végi prémiumot sem. Könnyítéseket jelentett be a 2000 eurós nyugdíjnál kevesebbet kereső idősek számára is. A francia elnök közölte, sokan azt szeretnék, hogy visszaállítsa az általa eltörölt nyereségadót. Szerinte ennek nem lenne értelme. Macron úgy vélte, a mostani tiltakozási hullám 40 év rossz döntéseinek az eredménye. Ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy összefogással sikerül túljutni a nehézségeken. Szakértők szerint az elnök intézkedései több millió embert érintenek, bár a sárga mellényesek – mint a beszéd után közölték – keveslik a bejelentéseket, ennél is többet akarnak. Így nagy kérdés, sikerül-e az államfőnek megnyugtatnia a kedélyeket.  
2018.12.10 20:50
Frissítve: 2018.12.10 21:02