Az Európa-fagyi visszanyal

Arra jöttem rá, hogy voltaképpen szeretem a Fideszt. Egy pártot persze nehéz szeretni, de amit például az Európa-politikában papír szerint képvisel, arra akár szavazni is hajlandó lennék.
A jelenlegi kormányerők a legutóbbi EP-választásnak (is) program nélkül futottak neki. Mivel irányváltást nem hirdettek, hivatalos Európa-programjuknak a párt honlapján ma is olvasható 2009-es manifesztum számít – ebből idéznék most, hogy az olvasó is lássa: lenne mit szeretni benne.
„Az EU-csatlakozást megelőzően a közvéleményünk egy része a magyar nemzeti szuverenitás korlátozásától tartott, és az uniós intézmények túlhatalmában látott bizonyos veszélyt. Ma sokan úgy vélik, hogy az Európai Unió intézményei éppen azon a területen nem váltották be a hozzájuk fűzött várakozásokat, amelyeken a beavatkozás nem az ország hátrányára, hanem előnyére szolgált volna (…) Határozottabb brüsszeli fellépéssel többet lehetett volna tenni a jogállamiságot és a demokratikus intézményrendszer működését súlyosan veszélyeztető kormányzati fellépésekkel (független intézmények önállóságának csorbítása, a rendőrség és a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználása, az emberi jogok súlyos és tömeges megsértése stb.) szemben.”
„A kormány minden próbálkozása jól látható módon arra irányul, hogy dilettantizmusa, történelmileg példátlan korrupciója és a hatalommal való gátlástalan visszaélései minden következményéért lehetőleg – mások mellett – az Európai Unióra hárítsa a felelősséget.”
„Az uniós intézmények döntései nem külső diktátumok, hanem azokban mi is részt veszünk (…) Mi egy, a tagállamok együttműködését elmélyítő, belső kohézióját növelő, szolidáris, a politikai integráció irányába továbblépő, hatékony, a problémákra koncentráló uniót szeretnénk látni (…) Az évtizedek óta folytatott, döntően elméleti vitákon túl kell lépni; ki kell kerülnünk mindenekelőtt a »nemzetek feletti Európa« és »a nemzetek Európája« közötti hagyományos ellentétnek a köréből."  
És a lényeg: „Tudatosítsuk Európa polgáraiban, hogy az Európai Unió fennállásának több mint ötven éve alatt a világ legsikeresebb együttélési modellje lett (...) A Fidesznek meggyőződése, hogy az unió nemcsak érdek-, hanem értékközösség is egyben. Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi és kisebbségi jogok elismerésének értékein alapul (…) Közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse (…) Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk (...) A Fidesz támogatja az Európai Ügyészség felállítását, hatáskörének bővítését."
Íme a program: már csak egy párt kellene, amelyikről elhisszük, hogy nem csak leírja, de az EP-választás megnyerése után is hajlandó emlékezni rá.
Frissítve: 2018.10.12. 08:55

Csőre tekert újság

Különös lélek száll fel a buszra a szomszéd faluban. Kifakult szalmakalapot visel, sárga-zöld brazil focidrukker műselyem pólót, rövid nadrágja a térd felett pár centivel lötyög. Nyakába akasztva barna műbőrtáska, amiből egy szorosan csőbe tekert újság utolsó pár centije kandikál ki. Csak néhány betűvéget látok, de nekem elég ez is a felismeréshez: a kék nyomatos fejléc örökre beivódott a retinámba, kitörölhetetlenül. 
A színháznál szállunk ki mindketten, már a városban. Október közepe van, de úgy  harap a nap, hogy sugarai szinte egyenesen vezetnek el a legendás fagyizóhoz. Nagy esemény volt, amikor falusi gyerekként először elhoztak ide, anyám úgy mondta ki, hogy „megyünk a Sárvárihoz”, mintha legalábbis bebocsáttatást nyertünk volna valamely fennkölt párizsi divatszalonba. Kollégistaként aztán a tőszomszédságában laktam, így még a délutáni kimenő-idő lejárta előtt is le lehetett huppanni a padra, s elnyalni egy fél gombócot, mert idelátszott, amikor a pedellus komótosan kinyitotta a nagykaput, s hosszan ácsorgott ott, esélyt adva a lihegve elkésőknek. Főiskolásként is erre vezetett el az utam, reggelenként kávéval és frissen sütött brióssal indítva a napot. Akkoriban csak öt-hatféle fagyi volt, puncs, eper, vanília, csokoládé, kókusz és citrom, most kétszer ennyi illegeti magát a láthatóvá tett tartályokban. Bonyolultabb nevek, rafináltabb ízek. 
Egy fehér-csokis, meggyes gombóccal ülök le a padra, szemben, a falra felfutó indák alatt fiú fotóz egy miniruhás lányt, a mellettem lévő padon epres macaronba harap egy középkorú asszony. 
Buszos útitársamat a másik oldalon pillantom meg. Egy üres parkolóhely mellett áll, kezében a csőre tekert újság, s miként egy elvarázsolt, balettozó rendőr, úgy forgatja karját az arra haladó autók felé, felkínálva a placcot. Most ismerem meg, kicsit megöregedett. Írtam róla nyolc éve, abban az újságban, amit most összetekerve irányjelzőként használ. Hányatott sorsú, szegény családba érkezett, állami gondozásba került, apját, anyját sosem látta. A jászsági tanyavilágban nőtt fel, nevelőanyja disznókkal foglalkozott, feketevágásból meg zugpálinkafőzésből boldogultak. Kőművestanulónak adták, egy ideig dolgozott is az építőiparban, de aztán sorra szűntek meg a munkahelyei, ő pedig az utcára került. Pici rokkantsági ellátásból él - tönkrementek az ízületei -, naponta főz otthon, s az autók parkolóba irányítása immár a fő foglalkozásának tekinthető, az így kapott jattból tudja fenntartani magát.  Kint van télen, nyáron, reggel komótosan bebuszozik, délután vissza. 
Segélyszervezetek adományaiból öltözködik, gondolom, ezt a most rajta lévő focisat is onnan válogatta. Nyolc éve arról beszélt, hogy hamarosan nyugdíjas lesz, s akkor talán visszaköltözik Jászszentandrásra, ahol gyerekeskedett, s újra állatokkal foglakozik, bocik fejét simogatja, és körömvirágkenőccsel kenegeti széltől, esőtől cserzett ujjait. De az álmok visszahulltak a felfestett üres parkolóhelyek apró betonrögeire.
Buszos útitársamról írtam már nyolc éve, abban az újságban, amit most összetekerve irányjelzőként használ

Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2018.10.12. 08:54

Orbán vitéz télen-nyáron

A hét elején Bácskai Lauró István 1970-ben rendezett Gyula vitéz télen-nyáron című szatirikus kultfilmjét utánozta az élet, vagyis a politika. A filmben a végvári harcok idején játszódó tévésorozat hatására egy maratoni futóversenyen összeverik a török futót, aki bepólyált fejjel fut be a célba. (A filmbéli tv-híradó ezt persze úgy adja le, hogy a török futó nemzeti viseletében, turbánban teljesítette a távot.) 
Az eset hatására és a politika nyomására az alkotók rögtön csavarnak egyet a film történetén, így a következő epizódban Gyula vitéz, alias Koncz Gábor életre-halálra szóló párbajt vív Juhász Jácint török vitézzel, majd leeresztik a kardjukat, és a török e szavakra fakad: "Éljünk békén a szivárványos ég alatt!" Mire Gyula vitéz megöleli: "Ha szíved is oly nyílt, mint szavad, jobbomat nyújtom!" 
Orbán vitéz most keblére ölelte Erdogan török vitézt, és közölte vele, hogy spongyát a 150 éves török uralomra, mert Gül baba azon diadalmas idők szülötte, amikor két nagy nemzet hősei feszültek egymásnak, és ma nekünk hozzájuk kellene felnőnünk. Persze vannak különbségek is a film és a valóság között. Gyula vitéz gesztusát a nézők felháborodással fogadták, míg ma Magyarországon lassacskán kiderül, hogy Szulejmán védte meg a korabeli Brüsszeltől Magyarországot. És ezen a lakosság jelentős része éppen úgy nem háborodik fel, mint azon, hogy az orosz csapatok kivonását ’89-ben követelő Orbán Viktor ma már  hasonló bornírt történelemhamisításokkal hízeleg a Kreml urának.
Félek, ha esetleg a mongol elnök látogat hozzánk, a magyar miniszterelnök addigra kiderítheti, hogy a tatárjárás valójában egy népes mongol delegáció látogatása volt csupán, és az elvtársi hangulatú megbeszéléseket követően Muhinál közös pikniket tartott a magyar és a mongol küldöttség. 
Szerző
Bihari Tamás
Frissítve: 2018.10.12. 08:53