Babos kikapott a barátnőjétől

Publikálás dátuma
2018.10.12. 08:21
Facebook / Babos Tímea
Fotó: Facebook / Babos Tímea
Babos Tímea három szettben kikapott párospartnerétől, Kristina Mladenovictól a 250 ezer dollár (71 millió forint) összedíjazású linzi keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében - írta az MTI.
A versenyeket szervező WTA honlapja szerint a világranglistán 64. magyar játékos - aki a nyitókörben kiütötte a horvát Donna Vekicet (37.) - csütörtökön francia barátnőjével (48.) csapott össze, akivel 4-4-re állt a különmérlegük. Az utóbbi három találkozójukat megnyerő Babos rögtön elvesztette az adogatását, ám 0:2-ről és 2:4-ről is felzárkózott. A harmadik brékhátrányból azonban már nem tudott visszajönni, így Mladenovic 39 perc alatt hozta a szettet. A folytatásban a párosban világelső soproni teniszező bátor játékkal 4:1-re elhúzott, de 5:2-nél megtorpant, és nem tudta kiszerválni a játszmát. Ellenfele viszont 5:4-nél elbizonytalanodott, elbukta az adogatását, így Babos 1 óra 43 perc elteltével kiegyenlített.  A harmadik felvonás Mladenovic-brékkel indult, de nemsokára már a magyar játékos vezetett 3:2-re. A francia rivális 3:3-nál került ismét lépéselőnybe, és Babos 4:5-nél még visszabrékelve hárított egy meccslabdát, ám tíz perccel később már nem tudta bemutatni ezt a bravúrt, így elvesztette a 2 óra 42 perces mérkőzést. 
"Sajnos ma nem ment jól a játék, picit sokat hibáztam.."

- írta Babos Tímea a Facebook-oldalán.

Ez volt az első torna, amelyen ott volt a magyar játékossal új edzője, a horvát Nikola Horvat, aki hivatalosan szeptember 20-a óta irányítja a felkészülését. Bejegyzéséből az is kiderül, Luxembourgban folytatja a versenyzést.

Eredmény, nyolcaddöntő:

Kristina Mladenovic (francia)-Babos Tímea 6:4, 4:6, 7:5

Forma1: Az erőviszonyok változhatnak, a pontrendszer nem

Publikálás dátuma
2018.10.12. 07:23

Fotó: Justin Tallis / AFP
A Forma–1-es világbajnokság egyéni- és csapatbajnoki címeit 2014 óta zsinórban begyűjtő, minden bizonnyal az idei pontversenyt is megnyerő Mercedes istálló motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, hogy a következő évtől életbe lépő aerodinamikai változások akár komoly hatással is lehetnek az eddigi erőviszonyokra. „Ez mindent a feje tetejére állíthat majd. Lehet, hogy valaki talál egy kiskaput, vagy egy innovatív megoldást, de az is előfordulhat, hogy pusztán csak előbb megérti ezeknek az autóknak a működését, mint a többiek” – nyilatkozta az osztrák.
A következő idénytől tervezett módosítások értelmében a versenyautók első szárnyai 200 miliméterrel szélesebbek, és 25 miliméterrel mélyebbek lesznek, tervezésüket tekintve pedig a szabályok szerint sokkal egyszerűbbé válnak majd – mindezt annak érdekében, hogy könnyebben lehessen előzni.
„Több variációs lehetőséget tartogatnak a jövő évi szabályok és lehet, hogy lesznek olyan csapatok a mezőny elején, melyek ma még nincsenek a mi radarunkon” – mondta Toto Wolff.
Bár a szabályok változnak, az Autosport című szaklap úgy tudja, hogy a pontrendszer nem módosul 2019-től. Noha az F1-es csapatokat tömörítő Stratégiai Csoport vizsgálta a lehetőséget, hogy akár minden célbaérőt jutalmazzanak – ezzel felélénkítve a mezőny végén zajló csatákat – az érintettek egyelőre elvetették az ötletet. A jelenleg is érvényes, nyolc éve bevezetett szisztéma szerint a győztesnek 25, a második helyezettnek 17, a harmadiknak pedig 15 pont jár, de még a 10. helyezett is kap egyet.
Szerző
Témák
Forma-1

Késely Ajna másodszor is aranyérmes Argentínában

Publikálás dátuma
2018.10.11. 21:05

Fotó: Szalmás Péter
Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a harmadik nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.
Tovább halmozzák az érmeket a magyar fiatalok a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián! A 17 éves Késely Ajna a legjobb idővel jutott a 200 méter gyorsúszás fináléjába a viadal negyedik napján. A Kőbánya SC versenyzője a döntőben ötven méter után még csak a negyedik helyen állt (27,98), száz méter után viszont elsőként fordult (58,03), százötvennél pedig két tizeddel is vezetett a második helyen tempózó kínai Junxuan Yang előtt. Végül tizenhét százados előnnyel, elsőként csapott célba. Késely korábban 800 méter gyorson sem talált legyőzőre, így már a második aranyát ünnepelhette az argentin fővárosban.
Az ifjúsági olimpián eddig két arany- és egy ezüstérmet nyert Milák Kristóf szinte végig vezetve 23.84-es idővel nyerte meg az első középdöntőt 50 méter pillangón. Az érdi tehetség végül a negyedik idővel jutott a szám döntőjébe, mert a második futamban az olasz, Thomas Ceccon és két orosz is jobb időt úszott nála. A 4×100 m vegyes váltó döntőjében az oroszok megállíthatatlanok voltak, amelyet 3:35.17-es új junior világcsúccsal nyertek meg. Második helyre a kínaiak, a harmadikra a lengyelek jöttek be. Zombori Gábor, Bőhm Sebestyén, Milák Kristóf és Kalmár Ákos négyese negyedikként ért célba, hátrányuk több mint nyolc másodperc volt az oroszok mögött.
Az egyéni győzelem után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián. Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30-18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30-22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28-25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5-3-ra, Pusztai pedig 5-1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10-4 volt az állás.
A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.
A tornász Balázs Krisztián is aranyérmet szerezett egy speciális csapatversenyben, amelyben összesorsolták az összes ifjúsági olimpián szereplő szakágban, tehát a férfi és női szertornában, a ritmikus sportgimnasztikában, sportakrobatikában és trambulinon induló versenyzőket az egyéni összetettben elért addigi eredményeik alapján. A FTC-ben pallérozódó 16 éves versenyző csapata pedig nem talált legyőzőre.
A magyar küldöttség eddig nyolc arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett, a vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.

Az éremtáblázat élmezőnye négy versenynap után

1. Oroszország 16 arany, 3 ezüst, 2 bronz; 2. Magyarország 8, 1, 1; 3. Japán 4, 3, 3; 4. Kína 4, 3, 2; 5. Olaszország 3, 5, 7; 6. India 3, 3, 0; 7. Románia 2, 2, 3; 8. Kolumbia 2, 2, 2; 9-10. Azerbajdzsán és Ukrajna 2, 0, 1.

Szerző