A BMW szerint a fejlődés BMW-n érkezik

Publikálás dátuma
2018.10.13. 06:35

Fotó: Konyhás István
Több mint tizenkét milliárd forintot ad a magyar állam a debreceni BMW-gyár építéséhez. A kormány szerint ez busásan megtérül majd.
Ahová BMW-gyárat telepítenek, ott rohamosan elindul a fejlődés: Kelet-Bajorország például a legszegényebb régióból Németország leggazdagabbjává vált az autóipari beruházásnak köszönhetően – mondta tegnap Debrecenben, az üzem alapításával kapcsolatos szerződések ünnepélyes aláírása előtt Oliver Zipse, a BMW GROUP igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. Mint ismeretes, a konszern Debrecen mellett, Kismacs és Nagymacs között, egy négyszáz hektáros területen létesít üzemet, évente 150 000 járműves gyártókapacitással, s több mint 1000 új munkahely létrehozásával. A cégcsoport a világ negyven országában van jelen, tavaly 2,4 millió gépjárművet értékesítettek, ebből 1,1 milliót Európában – vagyis ez a kontinens a legnagyobb piacuk. Az új helyszín keresését két évvel ezelőtt kezdték meg, s a szigorú kiválasztási folyamatban 160 lehetséges helyszín került górcső alá. Debrecen egyebek mellett azért győzött, mert a térség versenyképes, jó az infrastruktúra, megfelelő méretű a terület, s nagyon pozitív volt a hatóságok hozzáállása – mondta az igazgatótanács tagja. A telek előkészítését jövő év elején kezdik meg – addigra a város felvásárolja az ehhez szükséges területeket, majd a BMW birtokába adja: az adásvételről szóló szándéknyilatkozatot szintén a tegnapi ünnepségen írták alá, de részleteket nem közöltek róla. A szinte automata, gépekre, robotokra és emberi munkaerőre alapozó gyár építése 2019. őszén indul, addigra a tervek szerint kiépül az infrastruktúra, elkészülnek az új közúti csomópontok, korszerűsítik a konténerterminált, villamosítják az odavezető vasútvonalat, s új telekommunikációs központokat hoznak létre. Oliver Zipse bemutatta a debreceni gyár új vezetőjét, Michele Melchiorre-t, aki közösségi profilja szerint eddig a BMW senior alelnöki posztját töltötte be. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megköszönte a német beruházóknak, hogy a szemüknek hittek és nem másnak, amikor Magyarországot választották. - A tény, hogy itt építik fel új gyárukat, annak a magyar gazdaságnak az elismerése, amely Európa legalacsonyabb adóival, legrugalmasabb Munka törvénykönyvével, a német mintára bevezetett duális szakképzéssel és az átszervezett felsőoktatással vonzza a befektetőket - mondta. Szavai szerint az autóipar hazánk gazdaságának gerincoszlopa: tavaly a több mint kilencven százalékban exportra irányuló ágazat termelési értéke meghaladta a 8000 milliárd forintot, s az idén várhatóan 9000 milliárd fölé kúszik. Szavai szerint a BMW ezt a lendületet viszi tovább, hozzásegítve a magyar gazdaságot, hogy növekedésének üteme meghaladja a 4 százalékot. A német cég „láthatatlan partnerként” eddig is jelen volt nálunk: tavaly 90 hazai vállalattól 450 milliárd forintnyi terméket vásárolt és épített be modelljeibe – mondta a külügyi tárca vezetője. Hozzátette: kormányzati döntés született arról, hogy a magyar állam 12 milliárd 322 millió 500 ezer forintnyi készpénzzel járul hozzá a gyár megvalósításához, de szavai szerint ez busásan meg fog majd térülni. Szijjártó Péter bejelentette: új műszaki képzések indulnak a Debreceni Egyetem karain és a középiskolákban, ösztöndíjprogramot dolgoznak ki. Az innovációs minisztériummal, s annak vezetőjével, Palkovics Lászlóval együtt pedig hamarosan egy olyan programmal rukkolnak elő, amely hazánk versenyképességét jelentős mértékben fokozza – tette hozzá. Papp László, Debrecen polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a BMW-vel kötött szerződést az önkormányzat tagjai egyhangúlag támogatták, nem volt kormánypárti és ellenzéki, csak egy közös érdek. Szerinte nemcsak a város, hanem egész Kelet-Magyarország mindenre kiterjedő fejlődésének előmozdítását jelenti a gyár, Debrecen pedig ezzel belép a prémium kategóriájú városok körébe.   

Mi történt a magyar autóiparral?

A magyar járműgyártás az idén először mínuszba került és többéves távlatban is egyre gyengébbek a számok - állapította meg a magyar ipari teljesítmény részletes számai alapján Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Az ipar a KSH szerint ugyan 1,5 százalékos éves növekedést ért el augusztusban, ám ezen belül az autógyártás 6,9 százalékkal esett vissza. A nyolchavi adatok szerint az autógyártás 0,7 százalékkal csökkent éves szinten, és először került negatív tartományba az idén. Az elmúlt években a magyar autógyártás növekedése lelassult. 2015-ben a magyar autógyártás még 16 százalékkal nőtt, az uniós 7,2 százalékkal szemben. Az idei első félévben az uniós adat 1,6 százalékos növekedést mutatott, szemben az 1,3 százalékos magyar növekedéssel. Ráadásul a globális autógyártás  - amelyben egyre meghatározóbb Kína szerepe -, 2,2 százalékkal nőtt. Kína részesedése 2002-ben mindössze 6 százalékos volt a világpiacon, ez 2017-re 30 százalékra nőtt. Közben az EU részesedése 33-ról 23 százalékra, Japán és Dél-Koreáé együttesen 22-ről 14 százalékra esett vissza, Észak-Amerikáé pedig 28-ról 18 százalékra mérséklődött. Az EU egyelőre több autót exportál, mint amennyit fogyaszt, ez kedvező a magyar piac szempontjából és az új magyar kapacitásoknak is van helye – mondta Németh Dávid.

Szerző

Három négyzetméterre elég csak a CSOK Budapesten

Publikálás dátuma
2018.10.12. 12:30

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A fővárosban legföljebb az adóra elég a családok otthonteremtési kedvezménye, vidéken egy fél szoba is kijöhet belőle.
Leginkább a vidéki nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken jelenthet szintlépést a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), az átlagosan 1,5 millió forintot kitevő támogatás ugyanis akár egy félszobával is nagyobb alapterületű lakás megvásárlását teszi lehetővé. A fővárosban ugyanakkor csupán 3 plusz négyzetméterre vagy az illetékre elegendő csak a csok – derül ki az ingatlan.com körképéből. A portál elemzése szerint a gyermekes háztartások számára megfelelő 60-70 négyzetméteres használt lakások ára a megyeszékhelyeken 10-25 millió forint között mozgott október elején. A legolcsóbban Salgótarjánban, Kaposváron és Miskolcon lehet lakáshoz jutni, ezekben a városokban 10-14,7 millió forintból jön ki egy 60-70 négyzetméteres lakás. A legdrágább megyeszékhelyek között van Debrecen, Győr és Székesfehérvár, ahol már 20,5-25 millió forintba kerülnek a szóban forgó lakások. Az elemzés szerint így a csok segítségével Salgótarjánban, Kaposváron, Miskolcon, Szolnokon, Pécsett és Tatabányán átlagosan 6-9 négyzetméterrel nagyobb használt lakást vásárolhatnak az igénylők. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője rámutatott: Budapesten ugyanez a 1,5 millió forintos támogatás csupán átlagosan 3 négyzetméterrel nagyobb használt lakásra lehet elegendő, de akár a vásárláskor fizetendő 4 százalékos illetéket is ki lehet fizetni belőle egy maximum 37 millió forint értékű használt ingatlan esetében. A fővárosban ezért inkább a háromgyerekesek újlakás-vásárlásához adható, 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás jelentheti a nagyobb segítséget. A budapesti 60-70 négyzetméteres újlakások átlagos négyzetméterára az ingatlan.com adatai szerint októberben már meghaladta a 700 ezer forintot, így a 10 millió forintos csokkal 14 négyzetméterrel nagyobb lakást lehet vásárolni. A vidéki nagyvárosokban ugyanez az összeg 20-30 plusz négyzetméterre is elég lehet.    Trencsán Erika, az ingatlan.com csoporthoz tartozó BankRáció.hu hitelszakértője ennek kapcsán azt közölte: a szakértőik segítségével hitelhez jutó 10 lakásvásárlóból 3 csokot is igényel a hitele mellé. Ennél jóval ritkábban, 100 esetből egyszer-kétszer viszont a lakáshitel-igénylőknek eszébe sem jut, hogy csokra is jogosultak lehetnének. Egy 20 évre felvett, végig fix törlesztésű 10 millió forintos lakáshitel esetében a BankRáció.hu adatai szerint a legolcsóbb konstrukciónál a teljes hiteldíjmutató (thm) most 5,3-5,6 százalék körül van, így a teljes visszafizetendő összeg 16 millió forint körül lesz. A használt lakásokhoz adott átlagos 1,5 millió forintos csokkal együtt a visszafizetendő összeg 14,5 millió forintra, az így számolt „thm” 4 százalékra csökken. Az ingatlan.com és a BankRáció.hu szakértői szerint továbbra is kitarthat az áremelkedés az ingatlanpiacon, amíg a hitelkamatok ilyen alacsony szinten maradnak, hiszen az elmúlt 1-2 évben az olcsó hitelek váltak a lakáspiac motorjává . Korábban a GKI Gazdaságkutató Zrt. egy elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a csok sokkal inkább  az építőipart támogatta, mint a családokat. Az állami támogatás miatt is felpörgött ingatlanpiacon ugyanis a megemelkedett lakásárak következtében a családoknak még a csokkal együtt is többet kell fizetniük a lakásokért, mint a támogatás 2015-ös bevezetése előtt. A csok bevezetése óta végbement lakásdrágulás mind a használt, mind az új lakások esetében meghaladja az egy, illetve két gyermek után felvehető támogatás mértékét, emiatt Budapesten és a nagyobb városokban még nehezebb lett a lakáshoz jutás.
Szerző
Frissítve: 2018.10.13. 12:04

Étterem, szálloda, miegymás - drágulhat Mészáros eszéki csapatának a stadionja

Publikálás dátuma
2018.10.12. 12:20

Fotó: www.modus.hr
A klub elnöke legalábbis erre utaló nyilatkozatokat tett az elmúlt napokban.
Alig két hónapja, hogy elkezdődött a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló eszéki focicsapat új stadionjának építése és máris a projekt drágulásáról szóló információk láttak napvilágot – írja az mfor.hu. Az átadást 2020-ra tervezik majd, 12 ezer férőhelyes lesz, miközben a régi aréna 22 ezer főt tudott befogadni.   A beruházás az eredeti tervek szerint 10 milliárd forintot emésztett volna fel; hivatalosan 35-40 millió eurót lehetett a különböző híradásokban olvasni. A portál azt írja, a klub elnöke, Ivan Mestrovic viszont a projekt drágulására utaló nyilatkozatokat tett az elmúlt napokban.  
„A létesítmények öltözőktől, orvosi szobáktól kezdve, éttermen át szállodáig minden tartalmaznak majd, a projekt értéke 35-50 millió euró között mozog. Utóbbi összeg sokkal biztosabb”

– írja a sportcom.hr beszámolója alapján az mfor.hu.

A régi stadion
A portál kiemeli, hogy ha a jelenlegi 325 forintos euró árfolyammal számolunk, akkor az eszéki létesítmény akár 16,25 milliárd forintba is kerülhet, változatlan árfolyam mellett 25 százalékkal több pénzbe. A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő klub stadionépítési terveit a magyar állam is támogatta 6 millió euróval, ezért Mestrovic Orbán Viktornak is köszönetet mondott, akinek személyes befolyása nélkül nem lenne ez a projekt. Az NK Osijek a honlapján számolt be arról, hogy augusztus elején megkezdődött a stadion és edzőközpontjának építése. A klub látványterveket is közölt a pályáról és az edzőközpontról, így kiderült: a stadionban – ha valaki megfizeti az árát – olyan különleges élményben is része lehet, hogy szaunából vagy épp egy jacuzziban ülve szurkolhat az eszéki focicsapatnak. Erről itt írtunk bővebben.
Szerző
Frissítve: 2018.10.12. 12:21