Az örök barátság hete

Mint a mesében: volt egy török, igaz, nem Mehemed, hanem Erdogan, akivel Orbán Viktor régóta mesésen jó kapcsolatokat tart fenn. Ezen a héten a magyar-török üzleti fórumon pedig visszaemlékezett arra, hogy 2013-ban, a török elnök legutóbbi budapesti látogatásakor ötmilliárd dolláros kereskedelmi forgalmat tűztek ki célul, és „tegnap már hatmilliárd dolláros horizontot is elérhetőnek láttunk.”
Kár, hogy az 5 milliárdból sem lett semmi az elmúlt öt év alatt, sőt a két ország kereskedelme még a 3 milliárd dollárt sem éri el. Ezen az alapon nemhogy 6, de akár 60 milliárdos horizont is feltűnhetett volna Orbán lelki szemei előtt. Elvégre visszatérően nagyhatalomnak igyekszik láttatni Törökországot. Ezúttal is ezt mondta: a „magyar külpolitikának három fővárosra kell mindig nagyon figyelnie: ez Ankara, Moszkva és Berlin. Ez az a három nagyhatalom és nagy ország, amelynek a vonzáskörzetében éli Magyarország az életét sok száz év óta.” 
Csak miheztartás végett: Törökország nem nagyhatalom, és amióta sikerült őket kiverni Magyarországról, nem tartozunk a vonzáskörzetükbe. Se katonailag, se politikailag, se gazdaságilag, se kulturálisan. Ám Orbán még azzal is igyekezett emelni vendégének súlyát, hogy közölte: „Most a magyaroknak mondom, mert a törökök nélkülünk is tudják, hogy a török gazdaság az egyik legnagyobb gazdaság a világon.”
Hát nem, ez sem stimmel. 2017-ben Törökország GDP-je csak a 17-ik volt a világon, azóta pedig összeomlott a török líra, és ezzel a nemzeti össztermékük értéke is, úgyhogy már valószínűleg az első húszba se férnek be. Igaz, ezt a törökök nélkülem is tudják, ezért csak a magyaroknak mondom.
Kásler Miklós miniszter ugyan nem tárgyalt Erdogannal, de azért közvetve kedveskedett neki egy Magyar Idők-interjúban, amelyben bejelentette, hogy Magyarságkutató Intézet alakul, ahol szintetizálni lehetne a különböző tudományágak eredményeit. „Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- és nyelveredet vitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra.” Jelentem: már fény derült. A magyar nem türk eredetű nyelv. 
A magyar történelem sötétebb oldalait azonban mások is fényesítik. Trócsányi László igazságügyi miniszter a német die Weltnek nyilatkozott arról, hogy mi nem akarunk olyan multikulturális társadalomban élni, mint a nyugatiak: „Magyarország soha nem volt gyarmatosító hatalom, és nem próbálkoztunk a demokrácia exportjával vagy más országok destabilizálásával sem”, mondta. 
Hát akkor nézzük: gyarmatosítók ugyan tényleg nem voltunk, de az Osztrák-Magyar Monarchia azért okkupálta Boszniát 1878-ban. 1941-ben, néhány hónappal az örök barátsági szerződés megkötése után a németekkel együtt megtámadtuk Jugoszláviát, nem sokkal később pedig a Szovjetuniót. A háború után Rákosi ismét Jugoszláviát próbálta destabilizálni, 1968-ban Csehszlovákiát „stabilizáltuk”, majd a rendszerváltás után megint részt vettünk Jugoszlávia destabilizálásában: a horvátokat segítettük fegyverekkel. Szégyellje magát a bűnös Nyugat!
Szerző
Bolgár György

A legvidámabb barakk

Próbálom megfejteni, vajon mit is jelent pontosan a diplomácia nyelvén, ha egy nagykövet azt nyilatkozza: hogyha a fogadó ország vezetése bizonyos követelményeknek nem tesz eleget, akkor nem lesz vidám a folytatás. Ez, ugye, azt feltételezi, hogy a kapcsolatot eddig a vidámság jellemezte, csupa móka, kacagás, amit a magam számára úgy fordítok le, hogy a nagykövet mostanáig nagyjából mindennel elégedett volt. Sőt. És valóban: a korábbi megnyilatkozásai tényleg arra engedtek következtetni, hogy nem lát nagy bajt. 
De most már lát.
David Cornsteinről, az Egyesült Államok budapesti nagykövetéről van szó, aki egy szerda esti – nyilvános! – rendezvényen azt közölte a hallgatóságával, amit fentebb már idéztem a nem vidám folytatásról. Ez akkor következhet be, ha a magyar kormány nem hajlandó engedni a Közép-Európai Egyetem (CEU), valamint a védelmi együttműködés ügyében. Bátor ember lehet ez a Cornstein, aki vagy – épp úgy, mint én – nem ismeri pontosan a diplomácia nyelvezetét, vagy pedig nem ismeri a magyar kormány, sőt a magyar parlament idevágó álláspontját. 
Ha ismerné, bizonyára nem szalad ennyire előre, hiszen hasonló gondolatokat már Brüsszelben – Strasbourgban – is megfogalmaztak, sőt a Néppárt is kísérletezett Orbán Viktornál, hogy megváltoztassa álláspontját. Azóta is láthatjuk a hirdetéseket: Magyarország nem hagyja magát zsarolni. Az Európai Parlamentben szintén szerették volna, ha a magyar miniszterelnök engedne egy picit a CEU ügyében, de legfeljebb annyit értek el, hogy a saját nyakukba zúdították a Fidesz vádját: valamennyien Soros ügynökei, és csak az illegális bevándorlókat akarják ránk kényszeríteni, valamint a határvédő kerítést elbontani. 
Nem hinném, hogy Orbán álláspontja ebben a kérdésben megváltozott volna, ami viszont egyet jelent azzal, hogy – szerinte – Cornstein is beállt a Soros-ügynökök sorába, onnan viszont már csak egy lépés, hogy maga Trump is a sanda milliárdos hálójában vergődik. Mindannyian jól ismerjük a miniszterelnökünket, de egyébként is tudjuk: kemény fából faragták, neki nem mondhatják meg idegen hatalmak, hogy mit tegyen. Az amerikai diplomatának is tudnia kell, hogy itt mindenkinek a magyar törvényeknek kell megfelelnie, a CEU-nak is, és ezt már számtalanszor el is mondta. Következésképp az Egyesült Államok zsarolási akciója is kudarcra van ítélve, efelől nem lehet kétségünk.
Gondot legfeljebb az okoz nekem, hogy a szerda óta eltelt néhány napban nem hallatta hangját - ebben az ügyben legalábbis - a kormány. Vajon azért nem, mert még nem döntöttek: Szijjártó Péter rendelje-e be magához a nagykövetet, vagy elegendő, ha Orbán Viktor üzeni meg, hogy nekünk nem írhatja elő egyetlen ország sem, hogy mit tegyünk, és hogy nemzeti kérdésekbe nem hagyunk beleszólást? Szóval ez a lépés vagy nyilatkozat egyelőre várat magára, amiből nem tudom, hogy levonhatják-e a CEU barátai azt a következtetést, hogy az egyetem mégis marad Budapesten. 
Ha így lesz, kizárólag azért lesz így, hogy mi legyünk a legvidámabb barakk.
Szerző
Németh Péter

Faképnél hagyva

A korábbi, kínos tapasztalatok után a Fidesz-propaganda most jobban készült a télre. Legalábbis tüzelőügyben. 
Az elmúlt nyolc év során nem lehetett nem észrevenni, hogy a fával-szénnel fűtők, mondjuk úgy, kevéssé tartoznak Orbán Viktor magas fokú érdeklődésének homlokterébe. Mondhatni létezésükről tudomást se vett. A rezsicsökkentés daliás idejében se esett szó eme, legfőképp a szegényekre, illetve a teljesen nincstelenekre jellemző fűtési módról. Ennek meg is lett az eredménye: míg a gáz és az áram árán 25 százalékot vágtak, addig a tüzelő most vagy 40 százalékkal kerül többe, és nem látszik a vége. A most márciusi „téli rezsicsökkentés” első körének 12 ezer forintos számlakedvezménye ismét csak a gáz- és távhőfogyasztókat hozta helyzetbe. Ekkoriban a kapcsolódó felkérdezést az épp távhőügyekkel küszködő Kósa Lajos azzal az ordas kamuval találta elütni, hogy sokkal kevesebben fűtenek fával, mint távhővel. Pedig a KSH adatai szerint a 600 ezernyi távfűtött lakáshoz képest telente legalább 800 ezer család kizárólag fa vagy szén parazsánál kucorog, illetve további 700 ezer házban szilárdtüzelő-berendezés is duruzsol. Ez a másfélmillió háztartás, vagy 4 millió polgár maradt ki eddig a Fidesz látóköréből.
Valamiféle haragos, „jó, akkor ezeknek is adjatok valamit” típusú utasítást sejtet, hogy a választások előtt, nagy csinnadrattával mégis bejelentettek egy tüzelőtámogatást. Ám mint kiderítettük, a trükkösen megfogalmazott határozat az érintettek csak mintegy 2 százalékának juttat 12 ezer forint készpénzt. Ezután, az újabb elsöprő választási győzelemből felocsúdva, júliusban, egy újabb, zavaros határozatban most már úgymond mindenkinek 12 ezer forintot ígértek – ezúttal természetben. Igaz, ebből is kimaradnak sokan – például az árammal fűtők -, de az irat viszonylag tág teret nyit a visszaélések előtt, illetve nehéz elképzelni 12 ezer forintnyi tartályosgáz-támogatás természetbeni leszállítását is. Ráadásul csak mialatt a kormány nagy nehezen kivajúdta magából a megoldást, a télirevaló – vásárolt mennyiségtől függően – bőven drágulhatott akár 12 ezer forintnál is nagyobb mértékben.
Mindehhez járul még a Belügyminisztérium által immáron hetedik éve intézett szociális tüzelőtámogatás. Ennek – az Orbán-kabinet szegények iránti, többször nyomatékosított érzéketlensége tükrében – akár örülhetnénk is. De Pintér Sándor tárcája ezt is erőszakszervezethez méltó határozottsággal vezényli le, süketen mindennemű, jobbító szándékú civil javaslatra. Hisz az elosztás nem a szegények számától függ, az 5 ezer fősnél nagyobb települések lakói nem jogosultak, túl tág a helyi mérlegelési mozgástér, a kassza ellenben túl szűk, a környezetvédők pedig a rendkívül légszennyező lignit állami osztogatása ellen tiltakoznak. A BM szerint viszont jól van ez így, sajátos módon elsunnyogva azt a választási kommunikációs trükköt is, hogy az idei keret negyedét a kormány már márciusban bejelentette.
De legalább próbálkoznak – még ha amolyan Fidesz-módra is.
Szerző
Marnitz István