Pécs;

2018-10-14 19:26:20

És akkor mi lesz a 25 milliárddal - aki Pécsen nem tudja a választ, nem jár prezentációkra

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) kiállításon mutatja be azt, hogy a 20 ezer hallgatót oktató intézmény milyen beruházásokkal igyekszik fejleszteni szolgáltatásait és erősíteni hazai-nemzetközi versenyképességét. Az egyetem 25 milliárd forintot fordít épületei bővítésére, korszerűsítésére, mindehhez a Modern Városok Program nyújt – nemzeti és uniós forrásokból - vissza nem térítendő támogatást. A kiállítás csakis az egyetemi beruházásokat mutatta be, mégis meglepő, hogy a kormánypárti irányítású Pécs vezetőiből senki sem ment el a rendezvény megnyitójára. Főleg azért különös ez, mert a város az elmúlt nyolc évben nem igen büszkélkedhet odafigyelésre okot adó sikertörténetekkel, és sokan úgy vélik, hogy a fulladozó Pécset már csak az egyetem tartja felszínen.

Van, aki szerint a városvezetés azért maradt távol, mert Pécs önkormányzata eddig nem tudott letenni ütőképes tervet arról, hogy a Modern Városok Program keretéből neki szánt 25 milliárdot mire fordítsa, s ha eljött volna egy helyi politikus a kiállításra, akkor az ezzel kapcsolatos spontán kérdésekre legfeljebb kitérő választ adott volna. Azt lehet tudni, hogy Pécs néhány intézményét és útját a programnak köszönhetően újítja fel, ám az még bizonytalan, hogy mik lesznek azok a beruházások, amik látványosan javíthatnak Pécs adottságain és perspektíváján.

Eredetileg az volt a terv, hogy a fürdők dolgában rosszul álló város épít egy aquaparkot 20-22 milliárdért, ám úgy tűnik, hogy a városvezetés visszariadt a rendkívül attraktívnak ígérkező létesítmény – önkormányzat számára vállalhatatlan – fenntartási költségeitől. Írtunk róla, hogy Pécs 2015 és 2017 között több mint tízmilliárdos veszteséget halmozott fel. A kormány ugyan kiegyenlítette a számlát, ám 2020 végéig visszaköveteli a pénzt, s azt várja, hogy a város költségvetése ne legyen mínuszos. Bár Pécs számos takarékossági lépést tett, ezek aligha lesznek elegendők. A fő gond, hogy a vállalkozói tőke elkerüli Pécset, s így az önkormányzat adóbevétele a város méretéhez és feladataihoz képest csekély.