Bár Magyarországon jelenleg rendkívül csekély számú a menedékkérő, sem politikai, sem társadalmi problémát nem jelentenek hazánkban a világ üldözöttjei, mégsem lehet kétségünk afelől, hogy a következő hónapok politikai kommunikációjának tengelyében lesz a menekültkérdés.
Részben az európai parlamenti kampány adja ehhez a keretet, részben a kormány megcsontosodott meggyőződése, hogy ez az a téma, amellyel a valóságos hazai problémákat kitakarhatja a közbeszédből. Az unióban persze számos olyan ország van, ahol emberségesebb a menekültekhez való viszony, a gazdasági lehetőségek fényesebbek, az integráció könnyebb, így ezek az országok valóban célállomásai a menedékkérőknek, következésképp ott indokolt és érthető, hogy a pártok az EP kampány egyik témájává teszik a menekültek kérdését.
Minthogy hazánk az európai közösség közepén van, közepes méretű ország, érdemes elgondolkodni azon is, hogy bár itthon aktuálisan ez nem egy “fenyegető” kérdés, az európai diskurzus keretében mit lenne tisztességes képviselnie egy kulturált és emberséges kormánynak. Először is illene végre eleget tenni a közösen vállalt uniós kötelezettségének, és 1293 menekült státuszt kérelmezőt átmenetileg fogadjon be, vizsgálja meg a tényleges helyzetet és döntsön a befogadásukról vagy a visszatoloncolásukról. Nem azért kellene ezt megtennie, mert Brüsszel bármit “rákényszerít”, hanem abból a megfontolásból, hogy a közösség tagjaként olyan szolidaritási gesztusokat is illik tennie, amelyek a többieknek politikai haszonnal járnak. (Értsd: nem kell megküzdeniük saját választóik előtt azzal, hogy van egy ország, amely erős szubvenciót kap a német adófizetők pénzéből, de a kormánya fityiszt mutat, ha neki kéne valamit tennie.)
Ezzel párhuzamosan a magyar kormány a már megépített kerítés fenntartása mellett aktívan vegyen részt egy közös határvédelmet kialakító európai uniós folyamatban, és azonnal vizsgálja felül a határnál menekültként jelentkező emberek helyzetét, szüntesse meg a befogadó állomások börtön jellegét, és biztosítson a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő ellátást számukra.
Ha mindez megvan, akkor független szakértők bevonásával alakuljon vizsgálóbizottság a 2015-ös magyar kormányzati csőd kivizsgálására, a felelősség és a felelősök azonosítására. Független testületeknek kell megállapítani, hogyan történhetett, hogy több mint 250 ezer ellenőrizetlen státuszú menekültet és/vagy bevándorlót öntöttek, minden előzetes egyeztetés nélkül, más uniós országokra. Majd pedig a magyar tudományos élet ezzel foglalkozó szereplői a kormánnyal közösen tegyenek javaslatot - a hazai munkaerőpiaci helyzet elemzése alapján - egy a magyar érdekeket hosszú távon szolgáló bevándorláspolitika körvonalainak kialakítására. Ezek alapján, széleskörű társadalmi vita eredményeként a parlamenti pártok közösen fogadjanak el egy hosszú távon alkalmazható bevándorlási rendszert. Kik jöhetnek? Kik döntenek róluk? Mik a döntés objektív szempontjai?
A fent vázolt megoldás lenne az ideális, éppen ezért tökéletesen illuzórikus. Holott valójában a Fidesznek is hozna ez a politikai hozzáállás, így lenne reális esélye arra, hogy részt vegyen az Európai Néppárt megerősítésében, visszakerüljön annak tengelyébe.
Ezzel szemben pontosan tudjuk, mi fog történni: Orbánék harciasabbnál harciasabb, gusztustalan lózungokkal fognak “brüsszelezni”, “migránsozni”, s vélhetően amúgy a macroni ellenkampány se lesz sokkal színvonalasabb, ha képi eszközeiben ugyan szelídebb lesz is. De ahogy Orbánnak, úgy az ellenfeleként kijelölt Macronnak is valójában belpolitikai céljai vannak csupán, ki-ki a maga eszközeivel a túlélésre, hatalommegtartásra játszik. Ez persze politikusoknál természetes, a probléma csak az, hogy így nem hogy a menekültkérdésekre nem lesznek valódi válaszok, de Magyarország számos kapcsolódó, kínzó kérdésére sem.
Hazánkban egyre erősebb munkaerőhiány van. Részben a rendkívül rossz képzési viszonyok miatt, részben a drámai kivándorlás következtében. Tavaly 5000 ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt, és közülük 4600-an már legalább egy hónapot meghaladó munkaviszony keretében dolgoznak Magyarországon. Az ismert gumigyárban már olyan sok a vendégmunkás, hogy hirdetésben keresnek ukránul és magyarul egyaránt beszélő dolgozókat a vállalati kommunikációt megkönnyítendő.
Ami rendben is lenne, ha erről a kormány képes lenne normálisan beszélni, és nem tagadná le, hogy vendégmunkásokra van szükség.
És adódik néhány kínos kérdés is. Például: miképp lehetséges, hogy mára az egyetlen ország, amelyhez viszonyítva versenyképes fizetést tudnak adni a hazai vállalatok a régióban, az a szegény, háborúval sújtott Ukrajna? Hiszen néhány éve még boldogan jöttek szlovákiai munkavállalók a komáromi, székesfehérvári gyárakba. Romániából nagy számban érkeztek vendégmunkások idénymunkákra Szabolcsba, Szatmárba.
A válasz a sikerkommunikációt nyomató elég szomorú: a térség összes békés, nyugati útra lépett országa lehagyott minket a versenyképességi mutatókban, így egyszerűen nem éri meg egy szlovák vagy román állampolgárnak hazánkba jönni dolgozni, hiszen otthon többet keres. Ezekben az országokban (minden korrupciós probléma és szerkezeti nehézség ellenére) többé-kevésbé szabad piac van, nyugatias minták érvényesülnek, magasabbak a termelékenységi mutatók. Magyarországon viszont az elmúlt nyolc évben módszeresen kiépítették azt az államkapitalista-posztkádári gazdaságirányítást, amely sokszorosan versenytorzító, és egyre kevésbé képes a rugalmasan változó globális gazdasági térben megtalálni azokat a megoldásokat, amelyekkel javíthatna eredményességi mutatóin.
Ebből is következik, nem csupán a keserves politikai klímából, hogy elképesztő mértékű a hazánkból való folyamatos kivándorlás, mi több, a fiatalok jelentős része (a felsőoktatásban résztvevő fiatalokra különösen igaz ez) nem itthon kíván munkát vállalni. Mindez ráadásul szorosan összefügg azzal a problémával is, amely Orbánt jól láthatóan őszintén foglalkoztatja: a drámai demográfiai helyzettel.
Ha csak harci kommunikációban gondolkodnak, erre bizonyosan nem lesz megoldás.
Akkor sem, ha kizárólag olyan ötleteik vannak, mint a háromgyerekes nőknek biztosított személyi jövedelemadó mentesség, amely a végtelenül cinikus és kizárólag a saját - középosztály felett létező - közösségében gondolkodó hatalom viszonyát reprezentálja ahhoz, amit magyar társadalomnak szoktunk nevezni.
Ahhoz, hogy a kivándorlás mérséklődjön, alapvető szerkezeti változásokra van szükség: az egészségügyet át kell állítani egy olyan, részben piaci (több biztosítós) modellre, amely emberi munkakörülményeket, továbbá jelentős (kifehérített) bérnövekedést biztosít az orvosoknak és az ápolóknak, a betegeknek pedig alapvetően jobb ellátást. Ha ez elmarad, tartósan életveszélyessé válik a magyar egészségügyi ellátórendszer.
Át kell alakítani az oktatást: a korszerűsítés iránya pedig a gyermekközpontú, a készségekre és a tanulás megtanítására fókuszáló iskola, illetve a mostaninál jóval nagyobb esélykiegyenlítésre törekvő, a felsőoktatásba minél több diákot becsatornázni kívánó oktatáspolitika.
Mindez persze nem megy egyik napról a másikra, így addig érdemes lenne szembe nézni azzal, hogy a hazánkban menedéket kapók egy része bizonyosan becsatornázható a munkaerőpiacra. A vendégmunkásokat pedig nem konspiráltan kéne befogadni, hanem transzparens módon, miközben persze megfelelő átképzési, felnőttképzési programokkal illene segíteni a hazai munkaerő kapcsolódását a munkáltatók változó igényeihez.
Ezek lennének a valódi kérdések, kihívások. Ezért az európai parlamenti kampány alatt az ellenzéki pártok megfontolhatnák, hogy nem eldobják maguktól azokat a témákat, amelyeket a kormány propagandájának következtében veszélyesnek tartanak, hanem elkezdenek róluk értelmesen beszélni. A polgárok fogékonyak a tisztességes és értelmes szóra, a választók túlnyomó többsége elkötelezett híve az Európai Uniónak. Itt lenne az ideje, hogy a politikusok is úgy viselkedjenek, mintha társas lények lennénk - Európában.