„Migránspárti álcivilek támadják a norvég kormányt, mert megvonja 1600 szomáliai migráns menedékjogát, pedig a kelet-afrikai országban sokat javult a biztonság” – kéjelgett az idegenellenes uszításban szeptember elején az egyik kormányzati propagandaportál. Ám milyen a szerkesztői figyelmetlenség: néhány nappal később megjelentette, Szomália fővárosában, Mogadishuban pokolgép robbant. Korábban azt is megírta: 2011-ben 250 ezer szomáliai halt éhen.
A szunnita országban több mint negyedszázada dúl polgárháború, sokadmagával innen menekült el tizennégy évesen egy szomáliai lány, Kafiya Said Mahdi is. Már-már „lázadó” édesanyja segítségével. A nevelőapja egy idős férfihez adta feleségnek, de az anyja jobb életet szánt neki. Kafiya akkor érkezett Magyarországra, amikor a bevándorlókat a Keleti pályaudvaron zsúfolták össze az elrettentőnek szánt televíziós vágóképek kedvéért. Alkalmi társai továbbálltak, Kafiya Magyarországon maradt: elfáradt a hosszú gyaloglásban.
Kafiya lett a főhőse Zurbó Dorottya sokszor költői szépségű dokumentumfilmjének, a Könnyű leckének, ami csak az itt és most valóságát mutatja be a lány szemszögén keresztül. Kísérő nélküli gyerekmenekültként került nevelőintézetbe: készséges tanárok, elfogadó, többségében roma diáktársak enyhítik végtelen magányát, segítik magyarrá válását. Rendkívül szorgalmasan készül az érettségire, amit egy két év alatt elsajátított nyelven kell letennie. Nem is gondolnánk, egy bevándorló fiatalnak milyen kihívás lehet a „szövetségesek” szó kiejtése, a matematika vagy a magyar történelem megértése.
Kafiya szomáli nyelven elhangzó (belső) monológjai édesanyjához szólnak: vívódik a magyar életmódja miatt, hogy úszni tanul, fürdőruhában, ráadásul barátja révén a kereszténység közelébe is került. Érett gondolatok, akár egy felnőtt íróé. Különleges szépsége miatt David Bowie özvegyéhez, a szomáliai modellhez, Imanhoz hasonlítják – Kafiya modellkedik is. (Most tizenkilenc évesen így került egy nemzetközi női magazin magyar kiadásának a címlapjára.)
Szomáliában arra tanították Kafiyát, hogy sose látszódjon rajta, ha valami fájhat neki – az operatőr kameráján keresztül nem is látunk semmi ilyesmit. A csúcsra járatott idegenellenes kormányzati propagandát sem, a valóban kedves embereken túli világot sem. (A menekülés viszontagságairól sem esik szó a filmben, meglehet, amiatt, hogy Kafiyának nehéz volt beszélnie a megélt viszontagságokról.) Talán majd a rendezői változatban benne lesz.
