Egy csepp vér (Ami a tündérmesét rémálommá változtatta)

Publikálás dátuma
2018.10.21. 12:21

Fotó: Shutterstock
Elizabeth Holmest 2015 áprilisában a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta. Az általa alapított céget, a Theranost, a Szilícium-völgy egyik legígéretesebb vállalkozásaként emlegették, az 500 embert alkalmazó társaság piaci értéke ekkor meghaladta a 10 milliárd dollárt. Holmes, aki a Forbes 2014-es becslése szerint 4,7 milliárd dollárnyi saját vagyont gyűjtött össze, nőként, a világ legfiatalabb milliárdosaként történelmet írt. A napokban a Forbes „nullára” frissítette becslését. A 2003-ban kezdődött tündérmese szinte pillanatok alatt váltott horrorba. Elizabeth Holmest, akiről 10 esztendeig csak szuperlatívuszokban írtak a médiumok, Mark Zuckerberghez, Bill Gateshez, és Steve Jobhoz hasonlítva, a pillanatnyi állás szerint 20 év börtön fenyegeti.

Irtózott az injekciós tűtől

Ahogy Gates „minden irodába számítógépet”, ő „minden patikába vérteszt készüléket” álmodott. De nem hagyományosat, hanem olyat - ahogy ő fogalmazott már kisgyerek korában -, amilyet „emberfia el sem tud képzelni”. Egy csepp vér elég ahhoz, hirdette Holmes, hogy mindent megtudjunk a páciensről; nem csak az aktuális, hanem a várható problémákra is fényt derít az innovatív berendezés, és vizsgálati módszer, amely 24 órán belül eredményt szolgáltat, 370-féle tényezőt analizálva, legyen szó herpeszről, rákról, Zika-vírusról vagy koleszterinszintről. A pénzembereket megszédítette az angyalarcú szőke lány, és persze az ötlet is: fizettek, abban a reményben, hogy befektetésük busásan megtérül. A Theranos és Elizabeth Holmes ma is a lapok címoldalán szerepel, csak egy kicsit másként, a fellegek helyett a legmélyebb szakadékban landolt a cég, alapítóját szélhámossággal, gondatlan veszélyeztetéssel, csalással, pénzügyi visszaélésekkel vádolják. Alig három év alatt 700 millió dollár füstölt el a befektetők pénzéből.
Minden azzal kezdődött, hogy az amúgy kivételesen tehetséges lány, aki már kisgyerek kora óta csak arra koncentrált, hogyan emelkedjen ki környezetéből, irtózott az injekciós tűtől. Bár szerette volna imádott nagyapját követni az orvosi pályán, fóbiája kizáró ok volt. Vegyészhallgató lett a Stanfordon, de csak a nagy dobáson járt az agya. Hamar megszületett a terv: az alig 19 éves másodéves hallgató 2003-ban - professzora, majd későbbi üzlettársa - Ramesh Balwani támogatásával abbahagyta a tanulást és megtette az első lépést. Megalapította a Theranost, amely olcsó, gyors, megbízható vizsgálati eredményt ígért, forradalmasítva a vérvizsgálat gyakorlatát. És a terv, legalábbis évekig úgy tűnt, a valóságban is működőképes volt.
Egy évtized alatt akár 200 milliárd dollár megtakarítást hozhat az amerikai egészségügyi rendszerben, a vizsgálat sokkal olcsóbb, mint a hagyományos laboratóriumokban, például kevesebb mint 3 dollár egy koleszterinszint-mérés, miközben a konkurensek 50 dollárért végzik ugyanezt – hirdette a Theranos minden fórumon. A publikált üzleti eredmények nagy lendülettel növekedtek, és a legjelentősebb patikaláncokkal sikerült partnerséget kiépíteni. A szakmát irritálta, hogy a módszerről semmi lényeges, tudományosan is megerősített információt nem tettek közzé, ezért sokan megkérdőjelezték az innováció tényét is, állítva, hogy mindez csak marketing - de csak a háttérből.
HÚSZ ÉV BÖRTÖN FENYEGETI Elizabeth Holmes négy éve még a világ legfi atalabb milliárdosának számított
Fotó: Glenn Chapman / AFP

Mindenkit levett a lábáról

Kivételes intelligenciája biztosítja, hogy már 19 évesen is alkalmas legyen egy nagyreményű cég irányítására – állította már a kezdetekkor Henry Kissinger, volt külügyminiszter, aki nem csak a Theranos részvényese, hanem a cég igazgatótanácsának tagja is lett. Rajta kívül két másik exminiszter, George Shultz és Bill Perry, két szenátor, valamint James N. Mattis nyugalmazott tábornok is csatlakozott a grémiumhoz. Az utóbbi egyebek mellett az USA afganisztáni, valamint a közel-keleti és közép-ázsiai hadműveleteinek parancsnoka volt, ma az Egyesült Államok védelmi minisztere. Vagyis Holmesnak a Pentagon bizalmát és némi pénzügyi támogatását is sikerült elnyernie.
31 éves korára több mint 80 bejegyzett szabadalmat mondhatott magáénak, és több mint száz szabadalmi bejelentésben szerepelt társfeltalálóként. A kivételes szépségű, szinte mindig fekete garbóban, szolidan csíkos, sötét nadrágkosztümben mutatkozó nő soha nem élt nagy lábon. Egy kétszobás lakásban, a kaliforniai Palo Altóban „húzta meg magát”, s ha hinni lehet a The New Yorker cikkének, nem fogadott barátokat, a szakirodalmon kívül mást nem olvasott és még televíziója sem volt. Szabadságra 10 év alatt egyszer sem ment, hűtőszekrénye tátongott az ürességtől. Kávé helyett spenótból, petrezselyemből, búzafűből és zellerből készült turmixot ivott, a legjobb éttermekben legtöbbször öntet nélküli friss salátát rendelt a teljes kiőrlésű gabonából készült főételhez. És természetesen alkoholt sem fogyasztott. "A Theranosé vagyok attól a pillanattól kezdve, ahogy felébredek egészen addig, amíg nem zuhanok az ágyba" – vallott a magazin újságírójának.
Idén szeptemberben levelet kaptak a részvényesek, amelyben Holmes arról értesítette őket, hogy a Theranos végleg lehúzza a rolót, ám ez valójában nem okozott meglepetést. A nyilvánosság előtt már nem volt titok, hogy az ígéretesen induló, majd csillagászati magasságokig emelkedő értékű társaság bajban van, és a 2015 nyarán megfogalmazott gyanú nagyon is alapos: az egy csepp véren alapuló eljárás hiteltelen, fabatkát sem ér. Olyan dörzsölt befektetők szembesültek pénzük elvesztésével, mint Timothy Draper és Don Lucas, a Szilícium-völgy legismertebb kockázati tőke specialistái, a mexikói milliárdos Carlos Slimnek 30 millió dollárja ragadt benn a cégben, a Walmart főrészvényes Walton család 150 milliót sirathat, a gyémántban utazó Oppenheimerek 100 milliót, a médiamágnás Rupert Murdoch pedig 125 milliót. Ő egyébként éber volt, már 2016-ban értékesítette részvényeit: a Theranos 1 dollárt adott a 125 milliós csomagért. Murdoch esete különösen pikáns, ugyanis 2015 őszén az ő tulajdonában lévő újság cikke indította el a lavinát, amely végül is elsodorta a Theranost. John Carreyrou a The Wall Street Journal kétszeres Pulitzer-díjas oknyomozó újságírója több hónapos kutakodást követően egyszer csak bedobta, a 700 millió dollár, amit a befektetők Elizabeth Holmesra illetve cégére bíztak, talán nincs a legjobb kezekben.

Csalás volt az egész

Cikksorozatában Carreyrou számtalan részletet tárt fel, egyebek mellett azt is, hogy a Theranos laborjai sokszor nem saját fejlesztésű, hanem mindenki más által is használt, a kereskedelmi forgalomban elérhető, például Siemens készülékekkel készítették a teszteket. Ezzel egy időben néhány volt munkatárs is feljelentést tett szabálytalanságok miatt: nem a tudományos kutatások eredményeként előírt, szigorú protokoll szerint végzik a vizsgálatokat és olyan eszközöket is felhasználnak, amelyek nem kapták meg a szükséges engedélyt. Az USA illetékes hatóságainak célkeresztjébe került a Theranos, az Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) vizsgálatot tartott a vállalatnál, és a 130 engedélyre váró tesztből mindössze egyet hagyott jóvá, a speciális nanotárolókat, amelyekben a vérmintákat tartották, nem jóváhagyott orvosi eszköznek minősítették. Közben sokasodtak a hibás vizsgálati eredmények, amelyek már a betegeket veszélyeztették. Holmes, aki ekkor már golyóálló üveggel védte irodáját és csak testőrrel mozdult ki otthonról, minden fórumon tiltakozott. 2016-ban az FDA két esztendőre eltiltotta a laboratóriumi tevékenységtől, és szembe kell néznie a pénzügyi hatóságok vizsgálódásaival, hogy azután a kaliforniai bíróság is napirendre tűzze az ügyet.
Az egész egy nagy csalás volt, ítélkezett idén márciusban a kaliforniai bíróság, amely nem csak Holmest, hanem társát, a cég elnökét, Ramesh Balwanit is megvádolta. A vizsgálóbírók arra jutottak, mind Holmes, mind Balwani tudatában volt annak, hogy a módszer hitelességével bajok vannak, és valójában nem olyan gyors, mint ígérték. A cég marketingje egyaránt megtévesztett betegeket, orvosokat és egészségbiztosítókat. A legsúlyosabb problémát azonban az jelenti, hogy a leletek, amelyeket az érintett betegek megkaptak, legjobb esetben is pontatlanok voltak. Az amerikai  tőzsdefelügyelet (SEC) pénzügyi vizsgálata során kiderült, nem csak az állítólagos készülékkel és módszerrel van gond, a Theranos mérlegeit is meghamisították: 2014-ben például 100 millió dollár nyereséget mutattak ki, miközben a valós profit 100 ezret se tett ki. Elizabeth Holmesnak fel kellett adnia a vezérigazgatói posztot, ám egyelőre az igazgatótanács elnöke maradt. A SEC 500 000 dolláros bírságot szabott ki rá, és 19 millió részvény visszavásárlására kötelezte. Ráadásként tíz évre eltiltották a tőzsdei társaságok vezetésétől. A 10 milliárdról 800 millió dollárra leértékelődött cég pedig szeptemberben minden működést beszüntetett, még a hitelezők kifizetése hátra van, kérdés, hogy lesz-e miből.
Le kell vonni az eset tanulságait a Szilícium-völgyben - figyelmeztetnek elemzők, akik szerint kis- és nagybefektetők tülekednek azért, hogy az innen frissen kinövő startup vállalkozásokra tukmálják a pénzüket, hála a sikertörténeteknek, a tehetségeknek és az ígéreteknek. Bíznak abban is, hogy az innovációk mögött a tisztesség, a fair play és az átláthatóság dominál. Ugyanakkor egyre többen találgatják az egyszemélyes start upok jövőjét, feltéve a kérdést, szabad-e komoly pénzeket fektetni egy vízióba, amelynek tudományos alapjai homályosak, a megvalósítás garanciái hiányoznak, az irányítás pedig gyakran egy kézben összpontosul, tehát a kontroll lehetősége korlátozott. A Theranosnál például az igazgatóság egyetlen tagja sem volt szakmabeli… Mellesleg évekig az sem tűnt fel senkinek, hogy a cégről kizárólag marketing jellegű cikkek jelentek meg, tudományos publikáció pedig egy sem.
Szerző

A karmester főszereplővé válik

Publikálás dátuma
2018.10.21. 11:00
FURTWÄNGLER - Sokan őt és Toscaninit tartják a legnagyobbnak
Fotó: Collection Roger-Viollet / AFP
Ha többen jönnek össze zenélni, szükség van valakire, aki irányít. Egy popegyüttesben ott a dobos, akinek ritmusát átveszik a többiek, egy vonóshangszeresekből álló kamarazenekar élén a koncertmester széles, jól észrevehető mozdulatokkal hegedül, hogy a többiek lássák a főbb igazodási pontokat, a nagy szimfonikus együttesek előtt pedig emelvényen a karmester áll, akinek kidolgozott karlendítései meghatározzák: mi, mikor, hogyan szólaljon meg.
A hanggal – dobogás, taps - és a mozgással – tánc, kézmozdulatok - irányított zenélő emberek eszméje egészen az őskori kezdetektől származhat. Az irányítók kiválása, különállása a csoporttól azzal együtt megkezdődhetett, hogy az élet más területein is megjelentek az irányítók, szervezők. Mindenesetre az egyik egyiptomi faragványon már látható, amint a viszonylag kicsinek ábrázolt zenészekkel szemben egy hozzájuk képest hatalmas alak ül, és tapsol, neki bizonyára irányító szerepe volt. Az ókori görögök a zenészeket dobbantásokkal igazították el, a kórusvezetők facipővel vagy vasalt saruval adtak nyomatékot az igazodást jelentő hangnak. De voltak kifinomultabb módszereik is, szép műszóval cheironómiának nevezték azt, ahogy a dallamok irányát és más előadási jeleket a kezükkel adták meg - a kodályi kézjeles szolmizáció ennek az évezredeken átívelő, egyre bonyolultabb formában megjelenő gyakorlatnak a zenepedagógiában megőrződött lecsapódása.
De láthatjuk, szépen megkoreografált test- és kézmozdulatokkal dolgoznak napjaink karmesterei is. Sőt gyakran pálcát fognak kezükbe, hogy mozdulataik jobban követhetők legyenek, a kettő közötti átmenetet Valerij Gergijev módszere képezi, ő gyakran fogpiszkálóval, vagy ahhoz nagyon hasonló valamivel vezényel. Elődei között viszont voltak, akik nem voltak restek egészen nagy botokkal a földet verdesni, hogy a zenészeket összehangolt munkára késztessék, ennek a módszernek legnagyobb hátránya Jean-Baptiste Lully, a Napkirály muzsikusa esetében mutatkozott meg. Zenekara ugyan a kor egyik legkiválóbbja volt, ő maga azonban halálos balesetet szenvedett, amikor a díszes bottal lábfejére ütött és sebe elfertőzött. Kevésbé veszélyes volt papírtekerccsel a kézben dirigálni, amely a kórusvezetők szokása volt, akik a reneszánsztól kezdve szerettek pálcával is mutogatni. Sokáig dívott az a gyakorlat, hogy a zenekart a zeneszerző, azaz udvari vagy a templomi főzenész irányította hangszere mellől. A barokkban voltak, akik a csembalónál ülve fogták össze a szálakat, mások – mint Bach – jobban szerettek első hegedűsként irányítani. Így maradt ez egészen a XIX. század első évtizedeiig: sok hegedűs kezében vonójával vezényelt.
Ezután a zenei élet, az egyre nagyobb hangversenytermek, operaházak és az egyre nagyobb zenekarok megkövetelték, hogy a karmesterség minél önállóbb tevékenységgé lépjen elő. Spohr, Weber, Mendelssohn sokat tettek a mesterség nagykorúsításáért, de mint annyi minden területen a század zenéjében, úttörő szerepe volt ebben Liszt Ferencnek is, aki mintegy tíz évet töltött intenzív vezényléssel, hogy a mai szemmel elképzelhetetlenül alacsony színvonalú zenekari játékkultúrát a szólista hangszeres virtuózok tudománya mellé próbálja meg felzárkóztatni. Ez neki nem igazán sikerülhetett még, és talán nem véletlen, hogy az egyik, ha nem a legtehetségesebb zongorista növendéke, Hans von Bülow lett a modern karmester archetípusa, aki már minden egyes, a zenekara által lejátszott hangért felelősséget akart, mert és tudott vállalni. Ebben szerepe volt annak is, hogy a zenészek megvetett páriákból egyre jobban fizetett polgárokká váltak, zenekarban játszani már nem volt szégyen.
A XIX. század második felében megszületett tehát „a” karmester, uralkodóvá vált a megfellebbezhetetlen tudású zenei mentor, aki nélkül a zeneművészet egyre díszesebb és egyre nagyobb áhítattal látogatott szentélyeiben, a modern hangversenytermekben a zenekari estek jó esetben unalomba, rossz esetben káoszba fulladtak volna. Bülow tényleg megkérdőjelezhetetlen tudású és felkészültségű óriás volt és Frederic Lamond - szintén Liszt-tanítvány - szerint az utána jövők legjobbjai - pl. Mahler, Toscanini vagy Furtwängler - sem hasonlíthatók hozzá. Utóbbiak nem csak a zenészeken, a zeneszerzőkön is uralkodtak, például más Beethovent hallunk mindkettőjüktől, ami rendben is van. És bármennyire szeretjük is Furtwängler sok lemezét, esendőségeikkel, esetlegességeikkel együtt, az olyan megoldás, mint amilyet Schubert „nagy” C-dúr szimfóniájának első tételében alkalmaz, nehezen elfogadható: az e-moll melléktémát jóval lassabbra veszi, mint az előző ütemeket, anélkül, hogy erre a kottában bármiféle utalás volna. Ez nem egyszerűen rubato, kis tempóingadozás, hanem következetesen alkalmazott elképzelés; jól hallható a mű vele készült felvételein. Ez keveset von le művészetének értékeiből, marad elég csodálni való benne.
Szerző

Pénzeszsákok háborúja

Publikálás dátuma
2018.10.21. 09:00

Keresetlen szavakkal fakadt ki a minap Soros György ellen a Twitteren James Woods Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész: "Szinte felmérhetetlen, hogy ez az egykori náci kollaboráns milyen mértékben ásta alá a nyugati demokráciákat. Ez az ember sátáni." A demokratából lett keményvonalas republikánus hírességtől nem szokatlanok az effajta megnyilatkozások, 1,8 millió követőjét rendszeresen traktálja politikai nézeteivel. És koránt sincs egyedül. Rudolph (Rudy) Giuliani egykori New York-i polgármester, Donald Trump jelenlegi ügyvédje például nem sokkal korábban olyan bejegyzést osztott meg, amely egyenesen az Antikrisztusnak nevezte Sorost. Persze nem maradt ki a sorból az amerikai elnök sem, aki ugyancsak közösségi oldalán rontott neki az üzletembernek, mondván, ő pénzeli a szexuális zaklatással vádolt főbíró-jelöltje, a Brett Kavanaugh elleni tüntetéseket.

A Rothschildok miatt esik?

Láthatjuk, nem kell ahhoz feltétlenül kiplakátozni a várost, hogy az emberek fejében megszülessen a háttérből irányító pénzember képzete. Ott van az magától is. Nem is kizárólag Soros György ellen, és koránt sem csupán a jobboldalon. Trayon White washingtoni, demokrata politikus iskolapéldája annak, hogy a felső körökben is burjánzanak az összeesküvés-elméletek. A fiatalember márciusban olyan videót töltött fel az internetre, melyben arra figyelmeztetett, azért esik a hó, mert a Rothschildok irányítják az időjárást. Céljuk, hogy természeti katasztrófákkal sújtsák a városokat, hogy át tudják venni felettük a hatalmat. A L'art pour l'art Társulat híres jelenetébe - normális? - beillő színes bőrű képviselő a felháborodás nyomán nem győzött bocsánatot kérni, és bizonygatni, távol áll tőle bármiféle rasszizmus vagy antiszemitizmus.
Az természetesen tagadhatatlan, hogy vannak olyan dúsgazdag üzletemberek, akik komoly összegeket áldoznak a politika befolyásolására. Adományokon, intézményeken, alapítványokon, a médián, tüntetések pénzelésén és még egy sor más eszközön keresztül; pontosan felmérni ezeket és hatásukat lehetetlen feladat. Az egyik közülük Soros György, ő talán a legismertebb, egyrészt nemzetközi szerepe miatt – az általa létre hozott Open Society Foundations a világ több mint 100 országában évi 940 millió dollárt költ -, másrészt mert a jobboldal, élén a magyar kormánnyal, egyfajta mumust faragott belőle. Pedig messze nem ő a legnagyobb hal, még a baloldalon sem. Az amerikai politikai élet pénzügyi átvilágításával foglalkozó, magát függetlennek valló Opensecrets.org adatai szerint a demokraták 2016-os kampányát Soros nem csekély összeggel, több mint 21 millió dollárral támogatta, ám ez is csak a harmadik helyre volt elég. Megelőzte őt a sokáig ugyancsak New Yorkot irányító Michael Bloomberg (23,6 millió) és a „legokosabb milliárdos”, a matematikus-üzletember James Simons is (26,7 millió).
A republikánusok mögött ugyancsak igazi nagyágyúk sorakoztak fel. Egyedül Sheldon Adelson, a Las Vegas Sands kaszinóhálózat tulajdonosa rekordnak számító 82,5 millió dollárt pumpált a párt sikerébe két éve. Igaz, számára ez is „aprópénz”, hiszen a Forbes listája alapján ő a világ 21. leggazdagabb embere 38,5 milliárd dollárjával. Majd hétmillió dollárt szánt a 2016-os választásokra a „konzervatív Sorosként” emlegetett Charles Koch, a Koch testvérek idősebb tagja is. Ők ráadásul nem csak saját pénzüket vetik be, de egész hálózatot szerveznek az adományok gyűjtésére. Igaz, a Koch testvérek Donald Trump mögé nem sorakoztak fel, viszonyuk a mai napig sem felhőtlen. Egyébként telik rá nekik is bőven, Charles és David holtversenyben a 8. leggazdagabbak a világon, vagyonukat fejenként 60 milliárd dollárra becsülik. Összehasonlításképp: Soros György 8 milliárdja a 190. helyre elég.

Az elnöki hála

Ezek a milliárdosok rendszerint valamilyen „nemes célt” is zászlajukra tűznek, amivel magyarázni lehet, hogy miért öntik számolatlanul a pénzt a politikusok zsebeibe. Soros esetében a demokráciáért, a liberális értékekért folytatott küzdelmet szokták emlegetni. A szintén zsidó származású Adelson nyíltan vállalja, hogy számára Izrael a legfőbb prioritás. A Koch testvérek pedig az úgynevezett libertárius elvekért, például a piac államtól való függetlenségért állnak ki. Naivitás lenne azonban azt hinni, hogy a politikai meggyőződés elég ahhoz, hogy ezek a dörzsölt üzletemberek ilyen mélyen a zsebükbe nyúljanak. Természetesen a pénzükért cserébe várnak is valamit.
A legnagyobb játékos ebben a játszmában alighanem Sheldon Adelson. Kaszinótulajdonoshoz híven óriási tétekkel „fogad”, az Opensecrets.org összesítése szerint 1989 óta 190 millió dollárnál is többet fordított a republikánusok sikerére. És Trump győzelmével végre bankot robbanthat. Az amerikai elnök új adótörvényének köszönhetően már eddig is minimum 1,2 milliárd dollárt spórolt meg, az igazán nagy fogás azonban még csak ezután jöhet. Japán ugyanis, ha korlátozottan is, de megnyitja kapuit a kaszinók előtt. A 127 millió lakosú országért természetesen máris óriási a tülekedés, a kaszinók várható piacát évi 25 milliárd dollárosra becsülik. Nem csoda, hogy a sor elején ott áll Adelson is. Egy ilyen versenyben pedig igazán hasznos tud lenni, ha az embernek jön egy szívességgel az Egyesült Államok elnöke.
Ha hinni lehet a pletykáknak a hála nem is maradt el: a ProPublica úgy tudja, 2017-ben a frissen beiktatott Donald Trump Mar-a-Lago-i rezidenciáján golfozás közben a japán miniszterelnök, Abe Sindzó figyelmébe ajánlotta jó barátja kaszinóit. Felvetését állítólag némi udvarias megdöbbenés fogadta, pedig a japán kormányfőt legfeljebb az érhette meglepetésként, hogy már az amerikai elnök is ezzel nyúzza, hiszen a kaszinótulajdonosok régóta ott legyeskednek körülötte. A találkozót megelőzően Abe éppen amerikai üzletemberekkel költött el egy munkareggelit, ahol ott volt Adelson is, sőt állítólag korábban már a szingapúri kaszinóit is meglátogatta. Pálcát törni egyébként akkor sem lehetne Tokió felett, ha végül őrá esik majd a választás: a Las Vegas Sands már Szingapúrban és Makaón is bizonyított.
Úgy tűnik, 85 esztendős kora ellenére Adelson étvágya nem csillapodik, félkomolyan még azt is felvetette, hogy a világ egyik utolsó kiaknázatlan terepén, Észak-Koreában is szívesen terjeszkedne... Ha a pénzember keze Phejnanig azért még nem is ér el, a Fehér Házban állítólag komoly szava van. Azon kevesek egyike, akinek az elnök mindig felveszi a telefont, és aki jelentős befolyással bír személyi kérdésekre is. Adelson abból sem csinált soha titkot, hogy szívén viseli Izrael sorsát, és sokáig kifejezetten jó viszony fűzte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz. Biztosra vehető, hogy egyike volt az elnök környezetében azoknak, akik folyamatosan az izraeli érdekért lobbiztak. Nem is eredmény nélkül, hiszen Trump kihátrált az iráni atomalkuból, és áthelyezte az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Harc a milliókért

Az amerikai jobboldal igazi pénzeszsákjainak mégis inkább a Koch testvérek számítanak. Ami a liberálisoknál Soros György, az a konzervatív oldalon Charles és David Koch. Az olajiparból meggazdagodott üzletemberek valódi ereje nem kizárólag vastag pénztárcájukban rejlik, hanem abban a kiterjedt hálózatban, amely képes szó szerint dollár százmilliókat megmozgatni. Hogy azért ők sem megkerülhetetlenek, azt jól jelzi, 2016-ban nem támogatták Donald Trumpot, pénzügyi segítségüket inkább a kongresszusra és a szenátusra tartogatták. „Választani Hillary Clinton és Donald Trump között olyan, mintha a rák és a szívinfarktus között kellene dönteni” - nyilatkozta egyszer Charles, aminek fényében már talán érhető, hogy miért nem túl fényes a viszonyuk az amerikai elnökkel.
Hogy mi a gondjuk egymással? A felszínen a probléma filozófiai. A Koch testvérek magukat libertárius konzervatívnak vallják – David 1980-ban még a Libertarian Party alelnökjelöltje is volt –, akik a minél kisebb adminisztrációt, az állam piacra gyakorolt lehető legkisebb hatását szorgalmazzák, ráadásul bizonyos "szociális" kérdésekben, mint például a melegházasság, az abortusz vagy a migráció megengedőbbek. A gyakorlatban az elnök adócsökkentéséből ők is hasznot húztak, ami rögtön szelídített a bírálatokon. Össze azért még nem borultak, pénzt nem sajnálva indítottak kampányt Trump „kereskedelmi háborúi” ellen, és megtagadták néhány elnökhöz közeli republikánus politikus támogatását is. Ez a jobboldalon zajló kirakatharc még csak nem is biztos, hogy árt Trumpnak, hiszen a pénzemberektől független politikus szerepében tetszeleghet, miközben a Koch-milliók így is „jó helyre” folynak. És hogy ne legyenek illúzióink arról, hogy a Koch testvérekkel alapvetően egy húron pendül: ha a fivérek érdekei úgy kívánták, korábban a szakszervezetek és munkavállalói jogok elleni kampányra, és a klímaváltozás tagadására is komoly összegeket adtak.
A milliókért folytatott harc pedig folytatódik, hiszen közelednek a november hatodikai úgynevezett félidős választások, melyen újraválasztják a kétévente megújuló teljes képviselőházat, valamint a hatéves szenátori ciklusok szerint megszervezett szenátus egyharmadát. Tizenkilencre lapot húzva Adelson pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva máris 35 millió dollárral szállt be a republikánusok támogatásába, Kochék pedig év elején azt ígérték, hogy idén 400 millió dollárt gyűjtenek össze a pártnak. Nem maradhatnak le a demokraták sem a versenyben, ha meg akarják törni a törékeny republikánus többséget. Soros György még nyáron egy ritka interjúban úgy nyilatkozott a The Washington Postnak, hogy az utóbbi években minden balul sült el, ami csak lehetett, de ez csak megerősíti abban, hogy meg kell kétszereznie erőfeszítéseit. Közben Trump már a jövőre készül, és máris százmillió dollárt kalapozott össze újraválasztási kampányára. Hiába, amíg a milliárdok kitartanak, a shownak folytatódnia kell.
Szerző