Az képes legjobban elárulni minket, aki önmagát már elárulta. 1956 forradalmát az 56-os Kádár János tudta igazán elárulni. 1989 rendszerváltását csak a 89-es Orbán Viktor tudja őszintén cserben hagyni. Az oroszokat mindig az hívja be önként, aki ellenük szavalt. Ellenforradalmi, tekintélyuralmi rendszert az képes hatékonyan építeni, aki látott diktatúrát összeomlani.
Az alkalmas egy népet saját korábbi eszméinek elárulására, tisztességtelen megalkuvásra, sunnyogó meghátrálásra, a zsarnokság ünneplésére késztetni, aki magában ezt képes volt végigvinni. Azok tudnak a legjobb kádáristákká lenni, akik azt hitték magukról, hogy a legkiválóbb anti-kádáristák.
Ez egy ellenforradalmi rendszer. Mint ilyen tagadja 1789, a felvilágosodás, a szabadság, egyenlőség, testvériség, az emberi jogok forradalmának eszméit. Méltó örököse az erre következő európai reakciónak. Tagadja az 1848-as márciusi szabadság szellemét. Örököse az 1850-es évek neoabszolutizmusának. Tagadja 1918 polgári demokratikus forradalmát. Örököse az 1919-es Horthy ellenforradalomnak. Tagadja az 1956-os szociális forradalmat. Örököse az 1956. november 4-i Kádár-ellenforradalomnak. Gyűlöli az 1968-as életforma-forradalmat, a nyílt társadalmat, a nemi, faji, etnikai, vallási megkülönböztetés elleni fölkelést. (Ellensége a 2008-cal kezdődő obamai Yes We Can világának, Isztambul, Kairó, Moszkva, Szentpétervár, Kijev, Hongkong „tavaszainak”.) Teremti és védi a zárt társadalmat, a nemi, faji, etnikai és vallási megkülönböztetést, képviseli az életforma-ellenforradalmon alapuló kultúrharcot. Uszít a kelet-európai 1989 ellen, amely liberális parlamenti demokráciát, piacgazdaságot, Európához és a fejlett világhoz való csatlakozást akart. Élén jár a nacionalista és populista ellenforradalmi hullámnak, képviseli a centrális erőtérnek nevezett egypártrendszert, a tekintélyelvű illiberalizmust, a diktatúrákhoz, a Kelethez, Moszkvához húzást. Ez két magyar út, két történeti hagyomány.
„A szabadság törékeny óraszerkezet, / össze- és szétszerelnünk egy élet kevés, / összetörnünk elég egy pillanat…” – írta Orbán Ottó a kilencvenes évek elején. 1956-ban és 1989-ben a magyar nemzet történelmi pillanatok alatt összeszerelte a szabadság törékeny óraszerkezetét. Én is ismerem Ralf Dahrendorf bölcs mondását, a „politikai rendszerváltáshoz elegendő hat nap, de már a gazdaságihoz hat év és a társadalmi átalakuláshoz hatvan év kell”. Kádár és a szovjet csapatok szempillantás alatt összetörték az 56-os szabadságot. Az orbáni ellenforradalmi rendszer nyolcadik éve a 89-es szabadság összezúzásán dolgozik. A társadalmi átalakulásból még hátravan, ki tudja, hány év, évtized. Régen volt ennyire szükség egy politikai és társadalmi forradalomra!
Ez egy ellenreform rendszer. Nem csináltam, nem csinálok és nem fogok reformokat csinálni – ez az Orbán-rendszer jelszava. Minden ízében ellene van a nemzeti liberális Reformkornak, Széchenyi és Kossuth, Eötvös és Deák szabadelvű reformáló szellemének, ámde híve a fölülről vezérelt, központosító adminisztrátori rendszernek. Tagadja az 1867-es kiegyezés utáni Deák, Eötvös, Csemegi és társaik reformjait. Tagadja az 1953-54-es Nagy Imre-reformok, a 68-as és a nyolcvanas évek reformnyitásának szellemét és tetteit. Semmibe veszi a rendszerváltozás utáni valamennyi reformot. Megfojtja az egészségügy, oktatás, nyugdíj, szociális rendszer minden reformját. Ellenzi és minden eszközzel akadályozza az Európai Unió integrációs reformjait. Soha nem volt ennyire szüksége Magyarországnak, mint most, reformokra!
Az uralom gravitációs pontjának változásai
Egy autokrata rendszer, épüljön akár a demokratikus választás, akár az államcsíny felhatalmazására, az uralmi ötszög valamelyikén találja meg nehézkedési pontját: párt, állam, hadsereg, titkosszolgálat, vezér. Putyin pókként a titkosszolgálatok hálójának közepén ül, Hszi gravitációs pontja a párthatalom, míg elődjeié az államhatalom volt, Sissié a hadsereg, Orbáné a vezéri környezet.
Amikor még 1998 és 2002 között valódi többpártrendszer és liberális demokrácia működött, Orbán hatalma első volt az egyenlők között. Létezett ellensúlya a Fidesz pártban, Stumpf kancelláriája pedig a kormányban. Az autokrácia felé vezető ellenforradalmi úton Orbánnak először a Fideszt, mint pártot kellett megsemmisítenie, Berlusconi-mintájú választási mozgalommá, belső kommunikációs hálóvá, címlistává változtatnia. Jól látta, hogy egy erős, belül demokratikus parlamenti párt, értékekkel rendelkező és érdekeket képviselő erős vezetőkkel, komoly ellensúlya lehet egyeduralmi törekvéseinek. Az ellenzéki nyolc év sivatagában segítségére volt, hogy a Simicska-féle pártgazdaság felett politikailag egyedül ő rendelkezett, így tetszése szerint adagolhatta az éltető vizet a szervezeteknek és a személyeknek. 2010-re a Fidesz politikai hatalmi erőként megszűnt, az erős vezetők partvonalra kerültek, a Fidesz Orbán Viktor uralmi hálózatává lett.
A vezérközpontú rendszerben a teljhatalmú vezető nem választott, hanem csak a vezető által ellenőrizhető szereplőkkel hozza meg a meghatározó döntéseket (Habony, Simicska, Spéder, Garancsi, Vajna és társaik soha senkinek, semmiért nem feleltek). A párt parlamenti frakciója csak eszköz az ügyvédi irodák által készített törvénytervezetek benyújtására és elfogadására. Az állami bürokrácia már nem kormányoz, csak végrehajt. 2010-14 között már csak két belső ellensúly maradt: az önkormányzati vezetők és a Simicska-féle pártvállalatok fél-állami, fél-magán vagyonkezelése. 2014 után az Udvar e két ellensúlyt is felszámolja. Csakhogy az európai források megszerzéséhez és a napi kormányzáshoz szükség volt a Lázár-féle Miniszterelnökségre. Ennek következménye az uralmi rendszer sajátos megkettőződése, amellyel 2018-ban le kellett számolni.
Az Orbán-rendszerben 2018 nyarától, egyesült az Udvar és a központi kormányzati bürokrácia – Orbán Viktor személyesen kormányoz. Ahogy ő mondaná: az első kormányban Stumpf, a másodikban Navracsics, a harmadikban Lázár kormányzott, ideje, hogy én is kormányozzak. Ennek az uralmi típusnak az igazi korlátja nemcsak Orbán alkalmatlansága, hanem a fizikai és lelki teherbíró-képessége. A másik kockázat, hogy hosszú politikai pályáján még sohasem kezelt gazdasági, vagy kül- és biztonságpolitikai válságot. Egy gazdasági válság kezelésének nélkülözhetetlen követelménye, hogy a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök hármasából, legalább kettő hozzáértő és hiteles legyen. De ahogy a 2006-os válság idején a Gyurcsány-kormány hármasa nem volt az, Orbán, Varga és Matolcsy egyaránt hozzá nem értők és hiteltelenek. Egy kül- és biztonságpolitikai válság idején a miniszterelnök mellett a külügyminiszternek és a belügyminiszternek kell hitelesnek lennie. Ha a politikai, gazdasági és titkosszolgálati mezőnk egyik oldalán felvonuló oroszok és a másik oldalán fenyegetően megjelenő amerikaiak között konfliktusra kerül sor, a hiteltelen és kétkulacsos miniszterelnököt és külügyminisztert aligha fogja tudni ellensúlyozni a nemzetközileg egyedül hiteles belügyminiszter.
Egy nagyon törékeny és egyensúly nélküli rendszerben élünk. A rendszer nem önerejéből és saját intézményeiből építkezik, hanem kalandor és improvizáló vezetője működteti. Számtalanszor sikerült tizenkilencre alsót húznia. Hozzászokott. Mi is. De a lapjárás…
„Herceg, világod puszta semmit őröl. / Időd, mint nyitva hagyott kerti csap. / Jobb lenne mindent kezdened elölről! / De kelhet-e ma a tegnapi nap?”
