Tao-támogatás;kézilabda;

2018-10-22 11:00:00

Laptopflotta, milliós gépek, krioszauna – mire költik a kézilabdában a közpénzt?

Ha nem is milliárdos nagyságrendben, mint egyes a politikának kedves fociklubok esetében, de a kézilabda utánpótlásklubok is jelentős mennyiségű taotámogatást vehetnek fel évek óta. Megnéztük, hogyan gazdálkodnak a közforrásokkal.

„Mindenben elmaradunk a világ élvonalától” – idézte még tavaly decemberben a Nemzeti Sport Mocsai Lajost, miután a magyar női kézilabda válogatott 15. helyen zárt a világbajnokságon, ami minden idők leggyengébb szereplése volt. A korábban a férfi-, és női felnőtt-válogatottal is vb-ezüstöt szerző szakember szerint „a világbajnoki címet elhódító, a nyolcaddöntőben a mieinket elbúcsúztató franciák sikerének záloga a jól megszervezett, következetes utánpótlásképzésben keresendő”. Furcsa kijelentések ezek a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai főtitkárától hat évvel azután, hogy a kormány lehetővé tette, hogy a cégek öt látványsport esetében (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda) egyes sportklubok támogatásával csökkentsék a társasági adófizetési kötelezettségüket.

A taotámogatások hamar roppant népszerűek lettek, nem utolsó sorban azért, mert egyes kormányzati szereplők által kedvelt sportklubok támogatásával nyilvánvalóan politikai jópontokat is lehetett szerezni. Mással aligha lehetne magyarázni, hogy az MFOR üzleti hírportál kimutatása szerint például a futballklubok közül messze az egyébként harmatos teljesítményt nyújtó felcsúti Puskás Akadémia kapta a legtöbb pénzt: 2017 végéig a foci 23.2 milliárd forintnyi TAO-forráshoz jutott, ebből 14-et kapott a miniszterelnök kedvenc klubja. Az MFOR szerint egyébként összesen 450 milliárd forint áramlott az öt sportágba a jelzett időszakban. Ez megegyezik azzal, amit eddig a „tömeges bevándorlás és terrorellenes intézkedések” kezelésére fordítottak a központi költségvetésből. Ehhez képest egyelőre semelyik sportágban nem sikerült előrelépést produkálni, sőt, több elemzés szólt arról éppen a kézilabda, vagy a vízilabda (de ugyanezt elmondhatjuk a foci kapcsán is) utóbbi évekbeli eredményeivel kapcsolatban, hogy a rengeteg pénz valójában kontraproduktív módon hatott: a klubok elkezdtek drága külföldi játékosokat igazolni, miközben a tehetséges magyar fiataloknak egyre nehezebbé vált a bekerülés az első csapatba.

A labdarúgás és a TAO-pénzek kapcsolatáról már számos elemzés született, mivel itt forognak látványosan a legnagyobb összegek. A TAO-pénzek jelentős részét teszik ki ugyanakkor azok a „kisebb” tételek is, amik gyakran nem érik el a média ingerküszöbét. Több tucatnyi például azon kézilabdaklubok száma, melyek jelentős, tíz milliós, vagy akár száz millió forintot is meghaladó TAO-támogatáshoz jutnak egy évben. Ebben a cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy hogyan zajlik ezek felhasználása, mennyiben bánnak a klubok takarékosan ezzel a közpénzzel – hiszen végül is erről van szó.

A bemelegítés kedvéért röviden összefoglalva, a rendszer úgy működik, hogy egyes kézilabdacsapatok megírják sportfejlesztési programjukat (SFP), melyben tételekre bontva pályázhatnak: személyi jellegű ráfordítások, tárgyi eszköz beruházás, felújítás (nem ingatlan és ingatlan), utánpótlás-nevelés feladatainak támogatása, általános képzés, szakképzés. Ezeket a programokat elküldik a Magyar Kézilabda Szövetségnek (MKSZ), ami számos szempontot figyelembe véve (például önköltség, korábbi támogatás, létszám, stb.) elbírálja, mekkora összegre jogosult a csapat, valamint a program leadója (ez az ún. közreműködői díj, ami akár többmilliós nagyságrendű is lehet).

A programoknak elméletileg a Kormányrendelet 4. §-ának (11) bekezdése alapján minden csapat oldalán elérhetőnek kell lenniük – habár ez nem mindig teljesül. Megnéztük az MKSZ idei TAO listáját, és kimagaslóan magas támogatás, politikai közelség vagy már korábbi TAO ügyekre (Szigetszentmiklós focistadionja) alapozva válogattuk ki csapatainkat: a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Társaságot, a Kozármisleny Sportegyesületet, a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Egyesületet, a Gödöllői Sportegyesületet, a Szigetszentmiklós Kézilabda Sport Kört, a Balmazújváros Utánpótlás Kézilabda Egyesületet, a Csenger Városi Kézilabda és Sport Clubot, a Budai Farkasok Kézilabda Klubot, a XVI. kerületi Kézilabda és Modellező Egyesületet, a Büki Testedzők Körét, a Kallósemjéni Szabadidő Sportegyesületet, a Páterdomb Lakótelepi Sport Clubot, a Helló, Gyömrő!-t, valamint a Kézilabda Szeged Sport Egyesületet.

Az SFP-knél, miután a fentebbi csapatoknál mindet, más csapatoknál pedig számosat átolvastunk, arra jutottunk, hogy két fontosabb részt érdemes összevetni: a tárgyi beruházásokét és az utánpótlásét. Ennek oka, hogy itt a csapatoknak valamilyen indoklással (ilyenek általában, hogy versenyeztetéshez, vagy a megnövekedett létszám miatt szükségesek) meg kellett összegszerűen adniuk, hogy miből és mennyit, de legfőképpen mennyiért igényelnek. Általános tételek voltak természetesen a kézilabda, a mez és nadrág, a kapu és kapuháló, a szabadidőpóló, a gálamelegítő, technikai frontról pedig a nyomtató, számítógép és laptop. Ezek árai a felhozatalhoz hasonlóan változatosak voltak, például kézilabdát igényeltek a csapatok 7087 forintért (Szigetszentmiklós 2015), 10 ezerért (Csömör 2015), 12 ezerért (HLKC 2013 és 2016), 15 ezerért (Csömör 2014, BTK 2015, Szigetszentmiklós 2013, 2014 és HLKC 2015), 16 ezerért (HLKC 2018), 20 ezerért (Gödöllő SE 2015) és 22 ezerért is (Kozármisleny 2018, Kállósemjén 2018).

Látható, hogy pár év alatt az egyes csapatoknál akár 14 ezer forintnyi eltérést is okozott a kézilabda változó árfolyama. Az ok az ekkora eltérés mellett persze az, hogy míg a 2015-ös Szigetszentmiklósi csapat kérvényét erősen meghúzta az MKSZ, addig a drágább labda igénylői szabadon garázdálkodhattak. Hozzá kell tenni, hogy az MKSZ minden éves pályázatra kiadott benchmarkjában a legmagasabb árat rúgó évben, azaz 2018-ban szintén 22 ezer forint szerepelt. 

De ehhez hasonlóan nagy eltérés mutatkozott a mezek terén is, ahol 8000 forinttól 17 ezerig mozgott az árkategória (előbbi Kállósemjén 2017, utóbbi Gödöllő 2015, a többi csapat ezekben az években átlagosan 10-12 ezer között rendelt). Ugyanígy működött a 20-25-30-32 ezer körül mozgó gálamelegítő, a 171-től 300 ezren át félmillióig tartó kapuvásárlás, vagy a 20-25-30-40-55 ezer között változó kézilabdacipő.

A sokaknál igényelt mikrobusz (8+1 fő) is 9430 000-tól 13 millióval bezáródó skálán mozgott, ennek érdekessége volt, hogy míg 2017-ben a Páter SC-nél és Gyömrőnél „Az MKSZ vonatkozó stratégiája alapján a(z) Mikrobusz 8+1 projektelem nem támogatott” indoklással ezek elutasításra kerültek, addig például a KSZSE 2014 és 2016 között 4 darab buszt is kapott.

Nem a mikrobusz volt az egyetlen, amelyet a KSZSE módszeresen halmozott. 2014-2017 között mindössze 7 darab laptopot (150-től 250 ezerig), 4 darab számítógépet 250 ezerért, 2 darab 150 ezres fényképezőgépet és 3 darab televíziót kapott, ebből egy 100 ezer értékben, kettő 200 ezerben. Azaz, ha úgy nézzük, egy kézilabdacsapat 4 év leforgása alatt majdnem utolérte egy átlagos iskola számítógéptermének kapacitását adminisztrációs okokra hivatkozva.

Azonban nemcsak számítógépterem felépítésében jeleskedtek csapataink, hanem például konditerem és hol alternatív, hol sima gyógyászati eszközök gyűjtögetésében. Kiemelkedő példa a pulzusmérő óra, amiből 2016-ban Kozármisleny 20 darabot rendelt 44132 forintért darabját, 2017-ben pedig a HLKC 3 darabot 66161 forintért, Balmazújváros 38 darabot 90 ezerért és a Budai Farkasok 5 darabot 26858-ért. Habár a pulzusmérő még akár indokolt is lehetne, mégis érdekes, hogy ugyanaz az eszköz egyazon évben több mint 60 ezer forintnyi darabáras különbséggel lett megítélte, de mentségükre szóljon, hogy az MKSZ vonatkozó benchmarkja alapján 2017-ben valóban 90 ezerbe került egy pulzusmérő óra.

Kérdéses az is, hogy miért rendelt Balmazújváros szintén 2017-ben például 10 darab felszerelt orvosi táskát összesen 200 ezer forint értékben (minden más csapat csak egyetlen darabot rendelt ebből) vagy a Gödöllő SE többmilliós értékben 54 tételnyi kondieszközt. 2017 bizonyára a konditermek éve volt, hiszen Gödöllő mellett Kozármisleny csapata is rendelt magának egy garnitúrányi kondigépet 16272 000 forintért.

Emellett talán kicsit érthetetlen az is, hogy miért igényel egy kézilabdacsapat BTL 600 lökéshullám terápiás berendezést 350 ezerért (Kozármisleny 2017), esetleg BTL-6000 high intensity laser 7W-t 131018 forintért (XVI. kerület, 2016). Ha utóbbi két dologról esetleg az olvasónak sincs fogalma, ne csüggedjen, nekünk sem volt sok. Előbbi egy mindössze 7 kg-os hordozható gép, „a legerősebb lökéshullám”, mely állítólag gyors megoldást biztosít például izomfájás esetén. Utóbbi szintén hasonló funkciót betöltő fizioterápiás eszköz. A Kozármisleny csapata 2018-ban sem tétlenkedett ritkán hallott eszközök rendelésében, 2215242 forintért magukévá tettek egy Game Ready berendezést is. Ha önt is felcsigázta a szintén fájdalomcsillapító hatású és mindenféle dolgot biztosan tudó jeges, kétmilliós valami, a Terápia Shopon Ön is megrendelheti. De ha esetleg valami könnyedebbre vágyik, ugyanebben az évben szintén a Kozármisleny rendelt magának 600 alkalomnyi krioszaunázást, melynek ára 5000/alkalom.

Ahogy pedig haladtunk a fizioterápiás és különböző gyógyászati eszközök, felszerelések, technikai vívmányok útvesztőjében, Kállósemjén 2018-ban leadott multifunkcionális nyomtató (fekete-fehér, színes, scan) igénylésénél, melyből egy darab 350000 forintba került, már végképp ellenállhatatlan vágyat éreztünk a fentebb említett tárgyak árainak felkutatására. Általános tapasztalat, hogy úgy néz ki, abban az országban élünk, ahol interneten olcsóbban rendelheti össze kedve szerint egy sportfejlesztési program tételeit bárki, mint maguk a kézilabdacsapatok.

Nyilvánvaló, hogy fix árakat nem lehet mondani, hiszen vannak olyan márkák és ilyen meg olyan extra anyagok és okos gépek, amik megütik a fentebb leírt árkategóriákat. Azonban felmerül a kérdés, hogy egy kézilabdacsapat miért nem elégszik meg a Media Marktban található 80 ezres laptopokkal, esetleg egy sima 50 ezres 32 colos televízióval, a Decathlonban 14900-ért már megvehető Hummel cipőkkel (ami egy elég jó kézilabdaruházati márka), vagy ugyanezen márka drágább mezei közül a 8600 forintos női és férfinél a már-már luxuskategóriás 10600 forintos mezekkel. A fentebb említett nyomtatóból pedig akárhogy is keres az ember a Media oldalán, 300 ezer fölé nem rúg multifunkcionalitásuk ellenére sem az áruk, sőt, az állítólagosan legnépszerűbb Canon mindössze 150 ezerért megvehető, és akkor a 20 ezer forint alatti húsz darab eszközre rá sem néztünk. Ehhez hasonló a már említett 90 ezres pulzusmérő óra esete, ami iszonyatosan high-tech lehet, ha a Decathlonban 15 ezerért adják a legdrágábbat belőle.

A kézilabdacsapatok játékosainak ilyen szintű jóléte azonban itt már minket is motiválni kezdett. Vagyis nem is minket, hanem kitalált 9-től 14 éves kislányunkat, aki a felhívott hat csapatnál akarta kezdeni vagy folytatni kézilabda karrierjét. Kicsit tartottunk attól, vajon ekkora támogatások mellett mekkora összeg hárul a szülőkre – de a felhívott csapatok alapján (hat klubnál érdeklődtünk) szerencsére kiderült, hogy a legtöbb eszközt biztosítják a sportklubok, egyedül a tagdíjat kell fizetni, ami a maga 3000-6000 körüli nagyságában, pláne a támogatások összegéhez képest nem számít soknak. Volt egyébként olyan egyesület, ahol meg is mondták, hogy mióta TAO-támogatás van, nem szorulnak rá a szülői hozzájárulásra, így megszüntették.

A fenti adatokból több következtetést is levonhatunk. Az kétségtelenül nagyon pozitív, hogy a korábbi évek gyakorlatával szemben, amikor sok klubnál több tízezer forintot kellett kifizetni mezre, cipőre, labdára, ezeket már minden klub térítésmentesen biztosítja, vidéki meccsek esetében több klubban az étkezést is biztosítják, állják a versenyzés költségeit. Azt sem mondhatjuk, hogy bármelyik általunk megvizsgált klubnál korrupciógyanús pályázatokat találtunk volna. De az egyértelműen kitűnik az adatokból, a beadott és elbírált pályázatokból, hogy a bőséges TAO-források pazarló rendszert hoztak létre, amelyet az MKSZ által kiadott benchmark nemhogy szabályozna, de még szinte támogat is. Egy minden évben megpályázott és elnyert furgon, egy 11 darabos laptop-flotta szükségessége azért kapásból megkérdőjelezhető, de még a többi tételnél is világosan látszik, hogy a klubokat semmi nem ösztönzi arra, hogy takarékosan bánjanak a közpénzzel.

Ha ugyanabból a mezből, melegítőből, kapuból vagy labdából simán igényelhetnek drágát is, mert jó eséllyel megkapják rá a pénzt, akkor miért is rendelnék meg az olcsóbbat? Annak sem sok nyomát látni, hogy az MKSZ részéről alaposan ellenőriznék az egyes pályázati tételek indokoltságát, azt pedig pláne nem, hogy nem lenne-e lehetőség költségkímélőbb megoldásra. Pontosabban mintha egyes klubokra „pikkelne” a szövetség, míg másokat a tenyerén hordozna: van, aki egyszerűen nem tud hibázni, gyakorlatilag mindenre kap pénzt, máshol viszont vasszigorral irtanak ki komoly tételeket a pályázatokból.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy bár vannak pozitív hozadékai, a TAO-rendszer nem csak a foci és a tíz milliárdos tételek esetében nyit teret a közpénzek pazarlásának, de sokkal kisebb tételek esetében is, a számlát pedig végül úgyis mi fizetjük majd.