támadás;taxis;késsel fenyegetés;

2018-10-23 08:29:34

Késsel támadt a taxisra

A sofőr előre kérte a viteldíjat, nem kellett volna.

Az Egri Rendőrkapitányság eljárást indított egy 21 éves férfi ellen, aki - a jelenlegi adatok alapján - vasárnap este taxit hívott egerbaktai otthonához, majd azzal egy másik településre akart menni - írja a rendőrség honlapján

 

A taxisofőr a nagy távolság miatt előre kérte a viteldíjat, így a férfi menet közben megpróbált egy bankautomatánál pénzt magához venni, azonban nem sikerült. Ezt követően visszaült a járműbe, és egy késsel életveszélyesen megfenyegette a sofőrt, aki ki tudott szállni annak ellenére, hogy támadója megpróbálta visszatartani.

B. László elhajtott a járművel, melyet Egerbakta belterületén végül hátrahagyott és gyalog elmenekült.

Elfogását követően ellene - őrizetbe vétele mellett - zsarolás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozó hatóság egyben előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.