Jobbik-Konzervatívok;tüntetés;MTVA;

2018-10-23 19:18:42

Papír nélkül tüntetünk: jobbikosok feszültek a rendőröknek a Lendvay utcában

Hazudtok, 2006 – skandálták a jobbikos tüntetők, farkasszemet néztek a Kunigunda utcai székház elé vezényelt rendőrökkel. A demonstráció ezután a Lendvay utcai Fidesz-székház közelében folytatódott, ahol a rendőrök homályos indokkal akarták igazoltatni a tiltakozókat.

Hadházy Ákos és a Jobbik is tüntetést hirdetett meg este hétre MTVA Kunigunda utcai székháza elé, ahová a radikális párt közönsége érkezett meg előbb: A 100-150 fős, fáklyás csoport Sneider Tamás pártelnök vezetésével kezdte meg tüntetését: zúgott a Hírhamisítók, és az Elvesztette tévé jellegét-szlogen az épületnél, ami előtt közrendőrök, majd készenléti rendőrök álltak sorfalat. Az eseményekről a Jobbik Facebook-csatornája adott élő tudósítást.

A székház előtti demonstráción Jakab Péter,  Jobbik szóvivője tartott beszédet: arról beszélt, hogy a közmédia folyamatosan hazudott a választási időszakban a Jobbikról és Vona Gáborról - a párt azóta összesen 150 sajtópert nyert meg a valótlanságok miatt – de a hírhamisítás azóta sem állt le, mert a köztévé irányítói még most is félnek a párttól. Évi 95 milliárd  forintot költenek egy olyan rendszerre, ami valótlanságokat terjeszt. A szónok üzent  bértollnokoknak is: talán ez az utolsó lehetőség, hogy letérjenek a választott útról, mert a hazugságokért később komoly árat kell fizetniük.

Az MTVA logójára Stummer János Jobbik-képviselő felgraffitizte, hogy hazudtok – ezért igazoltatták is őt: a tömeg azt is skandálta, hogy Orbán takarodj, vidd az összes haverod – de a kilakoltatásra is emlékeztettek, időnként felhangzott a „patkánytévé” is. A tüntetők többsége vállalta kilétét, de néhányan kapucnival, bandázzsal takarták arcukat.  Egy kisebb társaság tojással dobálta meg az épületet. 

Az időközben 400-500 fősre terebélyesedő tüntetésre később megérkezett Hadházy Ákos is, aki arról beszélt, hogy a közmédia agyonhallgatta az európai ügyészséghez való csatlakozásról szóló petíciót is, és propaganda eszközzé silányult.

A tüntetők nagyobb része ezután átvonult, illetve bérelt buszokkal átment az MTVA-épülettől a Fidesz Lendvay utcai székházához - ezek szerint nem csak a kormányoldalon szerveztek buszos utaztatást október 23. alkalmából.

„Nincs nálunk papír!”

A Fidesz-székházat a jobbikosok nem tudták megközelíteni az ott  hirtelen felállított rendőrsorfal előtt. Így hát a sorfallal szemben zúgott az Orbán takarodj! A rendőrök több demonstrálót igazoltattak vagy igazoltatni próbáltak, de azt nem árulták el, hogy milyen jogcímen - később pedig arra hivatkoztak, hogy bűncselekmény gyanúja történt a tömegben. A demonstrálók ezután elkezdték skandálni, hogy „nincs nálunk papír!” – majd cifrázták is, azzal, hogy „Migránsok vagyunk!”, „Kötvénnyel jöttem!”. A rendőrök azt nem tudják megmondani, hogy milyen bűncselekményről van szó, ami miatt igazoltatni kellene a tüntetőket - emiatt hosszas vitába is keveredtek Pintér Tamással, a Jobbik országgyűlési képviselőjével, illvetve Szávay Istvánnal is. A készenléti rendőrök később rendezték soraikat, visszaálltak a Lendvay utca bejárata elé. (Cikkünkben korábban tévesen írtuk, hogy Sneider Tamás Jobbik-elnök is jelen volt, illetve beszélt a Lendvay utcában. A tévedésért elnézést kérünk - a szerk.)