Virulens amatőrök

Publikálás dátuma
2018.10.26 13:00

Fotó: LESZSZ SZÍNPAD
Forráshiányosan ugyan, de nagy aktivitással működik az amatőr színjátszás. Fesztiválok, gálaestek sora jelzi ezt, és a műfajból a gyerekek, a gimnazisták, egyetemisták és a felnőttek is kiveszik a részüket.
Aki azt gondolná, hogy az amatőr színjátszás divatja elmúlt,  nagyon is téved. Sokunk gyerekkorának, diákéveinek része az amatőr színházi lét. Én is emlékszem korszakos tanár-rendezőkre, például Bicskei Gáborra, Máté Lajosra, vagy éppen a kilencven éves Debreczeni Tiborra. A műfaj azonban ma is létezik, gyerek, diák és felnőtt színjátszó csoportok alakulnak és szűnnek meg. Az ágazat Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke szerint ma is virulens, még akkor is ha elég nagy a fluktuáció. A felnőtt színjátszó csoportok többsége vidéki és határon túli. A műhelyszerűen működő csoportok közé tartozik például a győri RÉV, és a Celldömölki Soltis Lajos Színház, léteznek falusi színjátszókörök, illetve alkalmi produkciót létrehozók, valamint Regős szerint éledezőben van újra az egyetemi színjátszás, gondoljunk csak Debrecenre, Veszprémre, vagy Pécsre. Az elnök arról is beszélt a Népszavának, hogy ez a terület évek óta forráshiányos, de ígéretet kaptak a minisztériumról tervezhető, évi állandó 15 milliós támogatásra, amelyekből a fesztiválokat és más kiadásokat fedeznék.    Kaposi László drámatanár, rendező, a Magyar Drámapedagógiai Társaság vezetője arról beszélt, hogy az amatőr színjátszás a gyerekeknél kezdődik. Ezeknek a csoportoknak a többsége iskolai keretek között működik, de léteznek civil, vagy egyházi fenntartású társaságok is. Nagyon fontos a vezető személyisége, ez igaz a felnőttekre is, ő motorja, a mozgatója az adott csapatnak. A gyerekek megmutatkozásának a fő fóruma a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál, melyet idén Debrecenben rendeztek, jövőre pedig Szeged lesz a helyszíne. November elején rendezik meg a gyerekek, a diák és a felnőtt csoportok győzteseinek a seregszemléjét, a FESZT-FEST – Feszivál-nyertes Előadások Fesztiválját a MU Színházban, ahol mások mellett fellép a Füleki Gimnázium és a Csemadok Alapszervezet Apropó Kisszínpada a határon túliakat pedig a Nagykikindai József Attila Színjátszó Csoport képviseli. 

Hatvanéves csapat

A Hevesi Sándor Színtársulat 1958 októberi megalakulását követően folyamatosan Budapesten működő amatőr - nem hivatásos státuszú - csoport. A társulat annak idején a HVDSZ égisze alatt kezdte működését az azóta lebontott egykori Majakovszkij utcai székházban. 1996 és 2008 között a Belügyminisztérium társulataként a BM Duna Palota volt az otthona. Később a LÁNG Művelődési Központban találtak otthonra. A 60 év a alatt közel kétszázan fordultak meg a társulatban. Jelenleg huszonegy tagjuk van. A társulat fennállásának 60 éve alatt három vezetője, rendezője volt. A társulatalapító Radványi Sándornak azonban csupán alig több, mint fél év jutott. Zala Kornélia 1959 derekán újjászervezte a csoportot és 34 éven át vezette azt. 1992-ben Rácz Ferenc vette át tőle a stafétabotot, amit mind a mai napig a kezében tart. A társulat hatvan éves születésnapi gálaműsorát október 27-én este hatkor tartják a Láng Művelődési Központ színháztermében.    

Frissítve: 2018.10.26 13:00

Mesés opera mesés előadásban

Publikálás dátuma
2019.04.22 17:32

Fotó: BTF/ VALUSKA GÁBOR
Csajkovszkij harmadik és egyben utolsó operája nem hallható, látható bárhol bármikor, egy a Mariinszkij Színházhoz köthető előadás azonban a „ha egyszer hallani kell és lehet, az ez legyen az" kategóriába tartozik.
A szentpétervári Mariinszkij Színházban mutatták be 1892 decemberében Csajkovszkij operáját. A mesés történet szimbolikus jelentéssel bír, a világtól elzárt vak királylány története, aki végül az isteni jóság eredményeképp a szerelem és a fény után vágyódva a mór orvos beavatkozása révén látóvá lesz, több aspektusból is értelmezhető. A csodás kertben eltévedt herceg alakjába, akinek valamilyen módon meg kell szabadítania egy világtól elzárt, a vakság fogságában sínylődő királylányt, nem nehéz Tamino alakját belelátnunk. Az opera hatalmas, a szólistákat, a kórust, zenekart is foglalkoztató istent dicsőítő fináléja pedig sokban emlékeztet Mahler 2. szimfóniájának záróütemeire, amelyet nemrégiben szintén itt hallhattunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Érdekesség, Mahler - aki az opera komponálásának, bemutatásának idején már foglalkozott három évvel később elkészült művével - vezényelte a Jolánta első külföldi bemutatóját, a premier után pár héttel, Hamburgban. 
Hogy Valerij Gergijev és zenekara mindent tud, arról nem is olyan régen, két évvel ezelőtt is meggyőződhettünk a Müpában. A vonósok kissé fojtott, ugyanakkor lágy hangzása, a fa- és rézfúvósok mindenekfölötti precizitása és ha kell, ereje, akkor is ámulatba ejtő volt. Most az operában azt is megcsodálhattuk hogyan igazodnak a hangszínek, hangzásarányok arányok a szöveghez, egészen pontosan ahhoz, ahogyan az énekesek szólamaiban megjelenik, ahogyan azt az énekesek eldalolják. Más zenekaroknál az tűnik fel, ha valami nagyon jó, kis túlzással Gergijevéknél az, ha csak az átlagot hozzák. De ilyen nem nagyon van. Az énekesi gárdában, csak úgy, mint néhány hete a Hovanscsina orosz szereplői körében, feltűnően erős volt a bariton-basszus szekció. Sztanyiszlav Trofimov nem mindennapi basszusával René királyt Godunovi mélységgel és erővel ruházta fel, bár a figura nem olyan tragikus alak, inkább Sarastroi belátás, bölcsesség vezérli. A mór orvos szerepében Roman Brugyeko remekelt, Alkeszej Markov is megérdemelten alakított nagy sikert, de még a kapus kisebb jelentőségű alakjaként Jurij Vorobjov is figyelemreméltó volt, mint ahogy nem lehetett bajunk a többi kevésbé fontos alak megjelenítőjével sem, és természetesen a kórus is illett az előadás színvonalába. A címszereplő szoprán, Irina Csurikova és a tenor lovag, Nazsmiddin Mavljanov is szépen hozta a nemzetközi kiváló színvonalat. Gergijev nem csak a zenekar, hanem Csajkovszkij nyelvét is érti, a Jolánta is egy olyan mű, amit kell vele hallani, ha eljön hozzánk vezényelni.
Frissítve: 2019.04.22 19:19

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07