Elégikus tigrisek

Időnként horkantás, meg vicsor, és nyers hús jutalomfalatka, közel sem kezesbárányok ők, de egyikük azért, két lábon állva, a szó szoros értelmében véve, ölelkezik az ember barátjával.

A fehér tigrisek idomárja, Sergey Nesterov, a Fővárosi Nagycirkusz Szikramanók című új műsorában olyan ábrándos képű, mint egy alanyi költő, annyira huncutul szelíd mosolyú, mint egy pajkos kölyök, aki eljátszogat nagymacskáival. Esze ágában sincs rettenthetetlen hősnek mutatkozni. Nem érkezik meg hatalmas dobpergés közepette, nincs hangos, falrepesztő zene a száma közben, ellenkezőleg, lágy, lassú, mondhatni, már-már elégikus muzsika szól. Nesterov nem ostort pattogtatva, macsó keménységgel fogadja a ketrecbe érkező gyönyörű fehér tigriseket, nem magasodik parancsolójukként föléjük, hanem hason fekve várja őket. Így néznek becsülettel egymás szemébe. Nincs alá-fölé rendeltségi viszony, inkább partneri, játékostársi van. Megmutatják nekünk, mit tudnak együtt, sőt ki merem jelenteni, megmutatják azt is, mennyire szeretik egymást. Nincs félelmetes tűzkarikán átugrálás, de a nagymacskák egymást kedvvel ugrálják át, és jól fogadják érte a simogatást, vagy akár az orcájukra nyomott puszit.

Na jó, van időnként horkantás, meg vicsor, és nyers hús jutalomfalatka, közel sem kezesbárányok ők, de egyikük azért, két lábon állva, a szó szoros értelmében véve, ölelkezik az ember barátjával. Aki állathaverjai instruálására alig nagyobb pálcát használ, mint amilyet a karmesterek szoktak. Ezzel mutatja hová kell állni, mit kell csinálni, és ezzel mutat ejnye-bejnyét is, ha rakoncátlankodás, némi fenyegető mozdulat történik. Amikor vége a számnak, a pálcát odaadja az egyik négylábú barátjának, „lefegyverkezik”, mint amikor Prospero eltöri pálcáját Shakespeare A vihar című darabjának végén. Roppant szép ez így. Jelzi, hogy látszólag igencsak ellenséges erők is, egymás megértésével, sőt megkedvelésével, közös nevezőre juthatnak. Aki azt hiszi, hogy ilyen szám drillel, netán veréssel, erőszakos fegyelmezéssel létrehozható, nem ismer sem állatot, sem embert. Ilyen csak valódi együttműködéssel jön létre. És ez már annyira felemelő, hogy abszolút a művészet kategóriájába tartozik.

Nem véletlenül ihlette meg a cirkusz a legnagyobbakat, például Picassót, Chagallt, Chaplint, Fellinit, Karinthyt. A művészet abban is megmutatkozik, hogy az artista viselkedésmódja egészen más lehet, a személyiségének megfelelően. Gyerekkorom jeles, ünnepelt oroszlánidomárja Komlós Sándor volt, ő hősként jelent meg, aki félelem nélkül áll a veszély közepette. Valódi izompacsirtaként az egyik nagy cicust még a vállára is vette, szinte sálként csavarta a nyaka köré. Schneller Lászlót, Perinyót, már felnőttként ismertem meg, bohócos, csetlő-botló figurát játszott az oroszlánok között, kifejezetten humoros vadállatszámot csinált, ami világszerte ritkaság. A cirkusz-színházak térhódításával mind fontosabbá válik az artisták viselkedésmódja, vagyis már közel sem csak az attrakció a fontos, hogy például valaki hármas szaltót ugrik, hanem hogy ezt hogyan, milyen jelmezben, milyen mentalitással teszi.

Előtérbe kerülnek színészi momentumok. A mostani műsorban szereplő fiatal Ádám Krisztián remek ifjú kötéltáncos. Biztosítókötél nélkül dolgozik a szédítő magasban, ebben a zsánerben megmaradt ez a szokás. A cirkusz a kezdetektől fogva játszik az életveszéllyel. Ádám nem csak végig megy a drótkötélen, hanem székre ül, áll is rajta, karikában „furikázik”, ugrókötelezik, körülbelül hasonlókat csinál, mint a magas drót nagy magyar öregje, Simet László, aki a felújított Nagykörút felett is keresztülment, és a londoni olimpia megnyitóján szintén parádézott a magasban. Ő már leginkább finom úrnak mutatkozik. Ádám viszont fiatal titánként van jelen. Fényes, testre simuló jelmez van rajta, amiből kilátszik a mellkasa, meg az öklömnyi vastag nyaklánc. És még a füléhez is teszi a kezét, hogy nagyobb tapsra buzdítsa a publikumot. Ez nekem már kicsit sok, átmegy rossz értelemben vett ripacskodásba. Szóval örvendetesen sokat tud, de az előadásmódon még dolgoznia kellene, hatásvadászat helyett inkább eleganciára törekednie.

Még egy magyar attrakció van a műsorban. Nem vagyok nagy nacionalista, de azért ezt csak be kellene mondani. Az artisták egy részének neve sem Maka Gyula konferanszaiban nem hangzik el, sem a kivetítőn nem olvasható. Hus István és Fehérgyarmati Adrienn úgynevezett perzs számmal rukkolnak elő. A férfi vállán hosszú rudat egyensúlyoz, annak tetején tornázik, pörög-forog a nő, a lábánál beakasztva, sokszor úgy, hogy mindketten elengedik a rudat. (A 19 évig cirkuszigazgató Kristóf Istvánnak és feleségének volt ilyen száma, amivel a leghíresebb cirkuszfesztiválon, Monte-Carlóban második helyezést értek el.)

Ilyet régen írhattam le, de a Graeser József által összeállított műsorban nincs gagyi, gyenge szám. Ez nem azt jelenti, hogy mindegyik világszám, de azt igen, hogy valamennyi érdekes, megállja a helyét a profin szerkesztett programban. A nagy bohócínség után végre van jó bohóc! Andrey Averyushkin kedves, rakoncátlan, a bőrébe nem férő rosszcsont, zsonglőrködésben, dob püfölésben, tollaslabdázásban is megállja a helyét, és szerethetően adja a kisembert, aki gyakran pórul jár, de azért diadalmaskodik is. A vitalitással teli Tatjana Pelekh energiától duzzadó nagy és kis kutyáival hancúrozik a porondon. A mindössze 18 esztendős Kostiantyn Korostylenko a balett és a zsonglőrködés eszközeit keverve, Narcisszusz történét regéli el kiművelt mozdulatokkal és jelentős ügyességgel, néhány percbe tömörítve. Konstantin A. Krutyko a levegőben lengő rúdon, szakrális zene erőteljes dallamaira mutatja meg, mi mindenre képes az emberi test. Ezt teszi a Duo Aliev is, lenyűgöző, szépséges szerelmes jelenetet adnak elő a levegőben. Nem harsogóan fiatalok, de lerí róluk, hogy imádják egymást. Artem Averyushkin három egymásra rakott egykerekűn lavíroz, és még a fején elhelyezett tálkába is dobál az egyik lábával edényeket, miközben a másikkal egyensúlyoz. A műsort záró 9 tagú etióp, egymás hegyén hátán egyensúlyozó, csoportnak fergeteges a tempója, a kitörő életöröm, a virgonc jókedv megtestesülései.

A cirkusz új, állandó tánckara meglehetősen keveset mutat, tagjai alkotják a címben szereplő szikramanókat, akik a karácsony eljövetele előtt jótékonyan tüsténkednek. Az egész program összességében nagyszerű, felnőttnek, gyereknek egyaránt élvezetet nyújtó.