Egy manézs Ciszjordániában

Behatolás az ismeretlenbe

Akár meg is foghatnám az isteneket, de előzőleg figyelmeztetnek bennünket, hogy nem szabad. Ahogy beszélgetni sem. Ezt azért, halkan ugyan, de többen megszegjük. 

Lúdbőröztető
orosz hintaszám
a Recirquel
társulat Walk
My World című,
immerzív, vagyis
a nézők között
játszódó előadásán

Holle anyó békéltető dunyhája

Az ismert Grimm-meséből, a Holle anyóból cirkuszi műsor lett. Egymással keverednek a különböző műfajok. Elcsennek ezt-azt a másiktól.

Bohócok akcióban
– a Holle
anyó nem vált
minden pontján
meggyőző cirkuszi
mesévé

Novemberben debütál a Recirquel Társulat új produkciója, amely a görög mitológia világába repíti a nézőket

A monumentális előadás próbáján jártunk. 

A társulat kreatív csapata több mint öt éve dolgozik a koncepción, hogy a Millenáris 6000 négyzetméteres területére megálmodott előadás elvarázsolja majd a nézőket.

A színházi megállapodás farvizén a cirkusznak mégis sikerült kiharapni egy darabot az állatkertből a Fővárosi Közgyűlésen

A közgyűlésen arról is szó volt, hogy a főváros 3,4 milliárdot költ az idén saját teátrumaira, a kormány országosan évi minimum évi 25 milliárd forintot biztosít a közös működtetésű színházak támogatására, ebből 21,8 milliárd forint a működtetésre szánt összeg, 3,2 milliárd pedig bértámogatásra jut országosan.

Cirkuszművészet egy gázai kórházban

Vízmágia

 Vízparti hangulat a Fővárosi Nagycirkusz porondján a Splash! című, Vízicirkusz – Swing a víz fölött alcímű látványos műsorban

Sándor Iván: Cirkusz, mozi, ringlispíl (részlet)

A felbolydult, napról napra változó világhelyzet Sándor Iván új – a Magvető Kiadó gondozásában március 6-án megjelenő – regényének színtere. Alakjainak sorsa, története felidézi a sötét múltat és a bizonytalan jövőt is. Ezt játszatja el a Raktár Teátrum Igazgató-Rendezője kis színpadán. Erről ad hírt a másik főszereplő, a Lex-ikon.hu portál Tudósítója. Körülöttük színészek, szerkesztők, levéltárosok, festők, a hatalom emberei és kiszolgálóik, élők, holtak körtánca. Ízelítő a regényből.

Telitalálat

Ez azért már túlzás, ne csináljátok ezt, fiúk! – lehetne mondani, és van aki mondja is mellettem, azzal együtt, hogy nem mer odanézni, el is takarja a szemét. Ritka élménytől fosztja meg magát, miközben értem, hogy félti a 9 méter magasban a drótkötélen biztosító loncs nélkül elképesztő kunsztokat bemutató artistákat.

Levegőmánia

Emelkedett műsor a Fővárosi Nagycirkusz új produkciója, a Karácsonyi Csodashow. 

A Kínából érkezett Jining Acrobatic lánycsoport

Súlyosan megsérült egy néző a Richter cirkusz előadásán, egy szemtanú szerint tartóoszlop csapódott a közönségbe

A baleset a lengőtrapéz produkció közben történt, a nézőhöz azonnal mentőt hívtak.

Felborult egyensúly

Egységes folyam a Csillagok – Égbeli tűk előadása a Fővárosi Nagycirkuszban. 

Az etióp Addis Abeba csoport bravúros mutatványa

Képzelőerő és vasakarat

Örökmozgók és
örök vidámak:
Buti Olivér és
Jagudits András
(Pal’s Compagnie)
elementáris
deszkaszáma

Megtermett oroszlán barangolt órákon keresztül egy olasz város utcáin (videó)

Egy cirkuszból szökött meg a nagymacska.

Illusztráció

A bohóc mélyről fakadó igazsága

Cirkuszsorozat érkezik Veszprémbe

Rendhagyó, izgalmas és formabontó kortárs cirkuszi előadások bukkannak fel Veszprém különböző közterein szeptember 17-23 között. 

Az Inspirál Cirkuszközpont csapata az óriáskerék küllőin lógott

Cirkuszfesztivál a Szigeten

A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap.

Várszegi Adél: A papagáj, akit Péntek Tizenharmadikának hívtak (részlet)

Várszegi Adél A ló, aki zebra volt című meseregényének folytatása a Csimota Kiadó könyvheti újdonsága – Jásdi Juli illusztrációival. A főhős ismét Zabos zebra, aki ezúttal egy betegesen babonás papagájt igyekszik kicsalogatni Mitugrálsz József cirkuszigazgató biedermeier szekrénye alól. Kedvcsinálóul a kisregény elejéről olvashatnak részletet.

Kizuhant motorjával egy gömbből a nemzeti cirkusz egyik artistája Szolnokon, nyomoz a rendőrség

Az artistát medencesérüléssel szállították kórházba.

A Magyar Nemzeti Cirkusz előadása 2022. március 11-én.

Mint a mesében

Egy rakat gyerek csüng Szomor György színészen, és egy csomó kutya csimpaszkodik Wolfgang Lauenburger német idomáron. Megtestesítik a szeretetet, a játékosságot, az egymástól való felelősségteljes függést a Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? című új műsorában. 

Az élet apoteózisa

Fityisz a halálnak

A Gerling csoport halálmegvető mutatványa

Világszínvonal

Aki kételkedik abban, hogy a cirkusz igazi művészet, azt a történetében először online is közvetített, tényleg világszínvonalú, XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál meggyőzhette, hogy márpedig az.

Egy hétig Budapesten a világ egyik legrangosabb cirkuszi eseménye (galéria)

2022. január 11-17. között rendezik meg a 14. Nemzetközi Cirkuszfesztivált a budapesti Nagycirkuszban, mely immár a világ egyik legrangosabb cirkuszi eseménye és legfontosabb találkozóhelye.

XIV. Nemzetközi Cirkuszfesztivál "A" műsora január 16-án a Fővárosi Nagycirkuszban.

Egymásra hangolva

Túlságosan is emberi (Bödőcs Tibor: Mulat a Manézs)

Akit a manézs szaga megcsapott

Édesanyja légtornász Richter-lány volt, édesapja neves erőművész. Cirkuszi kocsiban született a háború alatt. Szülőszobája a keszthelyi vásártér lett. De a cirkuszművészek élete már csak ilyen: nekik a cirkuszos kocsi az anyaföld. Gyökereik talán ezért is kapaszkodnak inkább a családba, a zsonglőr-, bohóc- és artistadinasztiákba. Megpecsételtetik a sorsa annak, akit a manézs illata megcsap. Kristóf István számára sem az volt a kérdés, hogy az élete árán is szórakoztatja-e majd estéről estére a közönséget, hanem hogy robusztus atyja intelmei szerint Aida elefánt idomárjaként teszi-e ezt, vagy artistaként a trapézon várva a pergő-forgó obermannt. A világ egyik legjobb fogója akart lenni, és az lett. Cary Grant is sokat tudott volna mesélni erről.

Külvárosi akrobataképző tartja életben a cirkuszi álmokat, míg a járvány véget ér

Mexikóban nagy hagyománya van a cirkuszművészetnek, így elég sok akrobatát érintett a pandémia miatti lezárás, rengetegen elhagyták a szakmát. A Lumina Cirkum sem úgy indult, ahogy most működik: a munkanélkülivé vált Atayde Hermanos társulat tagjai béreltek egy tornatermet, ahol gyakorolhatnak, míg feloldják a lezárásokat, ám a zárlat tovább tartott, mint azt bárki gondolta volna. A társulat tagjai ekkor olyan gyerekeket kezdtek tanítani, akik érdeklődnek a cirkusz világa iránt. Eleinte csak a rezsi miatt, később pedig már azért, mert felelősséget éreznek a következő generáció és a szakmai utánpótlás iránt.

Kultúra a karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Illusztráció

Bóta Gábor: Örüljünk a jóknak!

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél