Azt mondja barátom, régi gimnáziumi osztálytársam, hogy nem nagyon érti ezeket a Szép Szóban megjelenő jegyzeteimet. Egyszerűen azért nem, mert alig néz tévét. Van ugyan a lakásukban két készülék is, de ő nagyon ritkán kapcsolja be. Nem érdekli, mi van benne. A világ eseményeivel lépést tart, az interneten mindenhez hozzáfér. Ugyanakkor szinte naponta van alkalmam beszélgetni egy idős asszonnyal, aki gyakran hivatkozik arra, mit mondtak a tévében. Mintha a műsorokban elhangzó mondatok a szentírást jelentenék. Hiszen a tévében volt róla szó, ott pedig csak nem hazudnak. És ebből a szempontból lényegtelen, melyik adót nézi.
Az ellentéteknek még nincs vége. Október 26-a a jelek szerint olyan dátum, amely vonzza a médiatörténeti eseményeket. Pontosan 20 éve e napon indult el a Barátok közt című szappanopera-sorozat, amely tehát most - Magyarországon legalábbis - ritka jubileumot ünnepel. A múlt héten hosszabban meg is emlékeztünk róla. Sikerében talán az is közrejátszik, hogy ez a műsor teljesen politikamentes. A társadalmi problémáktól nem zárkóznak el, de nagyon tudatosan szinte légüres térben mozgatják a szereplőket, mintha nem is a mai Magyarországon élnének.
Pontosan öt évvel a Barátok közt indulása előtt, szintén október 26-án viszont történt valami, ami ugyancsak médiatörténeti eseménynek számít, de egyáltalán nem független a politikától. Azon a napon jelentkezett utoljára a Magyar Televízió 2-es csatornájának majdnem két és fél éven át működő hírműsora, az Egyenleg, amelynek késő esti kiadása már nem készült el, s így a műsor meg is szűnt. A tévé akkori vezetése - összhangban az akkori MDF-kormány intencióival - olyan helyzetet teremtett, amelyben lehetetlenné vált a szerkesztőség további működése. Ez azt is jelentette, hogy egyetlen Híradó maradt a porondon, amely addig és attól kezdve még inkább igyekezett kiszolgálni a hatalom érdekeit. Az 1994-es választás - és a szocialisták nagyarányú győzelme - megmutatta, milyen sikerrel.
Az említett ellentétpárok nyomán jogos kérdés, mi a szerepe napjainkban a televíziónak. Hozzátéve, hogy persze a mai helyzet lényegesen különbözik a 20 és a 25 év előttitől. 1993-ban, amikor az Egyenleg megszűnt, az MTV-nek még egyáltalán nem volt konkurenciája. A rendszerváltás után akkor még "házon belül" teremtettek a fő adónak (az MTV 1-nek) vetélytársat (az MTV 2-t), amely kicsit modernebb hangvételű, kicsit kevésbé kötött volt. 1998-ban is csak éppen indultak a kereskedelmi tévék, de a hír- és háttérműsorokon kívül nem nagyon jelentkeztek önálló produkciókkal. A Barátok közt tehát olyan újdonság volt, amelynek sokáig versenyeznie sem kellett senkivel. Aztán szép lassan - vagy inkább gyorsan - rendkívüli módon bővült a választék, mindenféle adók vannak már, mindenki megtalálhatja az ízlésének és érdeklődésének megfelelő programot. Az más kérdés, hogy az országos sugárzású csatornáknak sokkal több nézőjük lehet, mint azoknak, amelyeket csak bizonyos helyeken lehet fogni.
Ez pedig természetesen megnövekedett felelősséggel jár, pontosabban azzal kellene járnia. Csakhogy itt újra közbeszól a politika és nem is olyan - utólag értékelve - amatőr módon, mint az például az Egyenleg ellehetetlenítésekor történt. Napjainkban sokkal kifinomultabb, egyszersmind durvább módszerekkel dolgoznak a hatalom kommunikátorai és propagandistái. Nem is titkolják, annak van előnye, aki kiszolgálja a rendszert. Ha valaki nem értené, hogy ez pontosan mit jelent, az gondoljon az épp két éve megszüntetett Népszabadságra. Vagy idézze fel a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió szomorú végét, majd tegye hozzá a Hír TV varázslatos visszaalakulását. Utána még nézze végig a TV2 új műsorrendjét, a rengeteg saját gyártású műsorral, amelyeknek egyike sem két fillérbe kerül. Emlékezzen arra is, hogy az RTL Klubot néhány éve már megpróbálták ellehetetleníteni, egyelőre sikertelenül, de a próbálkozásoknak még nincs végük. Főleg azért számítanak ellenségnek, mert a már csak nevében közszolgálati tévé adóitól, és a még Andy Vajna fémjelezte TV2-től eltérően olyan híradót adnak, amely nem pártunk és kormányunk dicsőségét hirdeti. A hirdetők pedig kénytelenek voltak megtanulni, hogy hol érdemes kereskedniük. Véletlenül a hatalomhoz közelálló médiumok már évek óta elsőbbséget élveznek a megtűrtekkel szemben (hogy a tiltottakról ne is beszéljünk).
Aki tehát ilyen körülmények között nem néz tévét, az mentesítheti magát a folyamatos agymosástól. Aki pedig változatlanul a tévét tekinti elsődleges tájékozódási forrásának, azt kockáztatja, hogy menetrendszerűen és nagyon tudatosan befolyásolják. Természetesen lehet kellő kritikával fogadni azokat az információkat, amelyeket állandóan igyekeznek elhinteni, de ez elég fárasztó. Ugyanakkor az, aki be sem kapcsolja a készüléket, lemaradhat a politikától teljesen független értékekről is. Márpedig azokért kár.
Az viszont biztos, hogy a hatalmat kritika nélkül kiszolgáló műsorkészítők - akik egyre többen vannak - óriási felelősséget vesznek a vállukra. Most nyilván nem jut eszükbe, de a történelmi példák arra utalnak, hogy ennek meglesz a böjtje. Hiába érvelnek majd azzal, hogy csak parancsot teljesítettek. Rá kell jönniük, hogy őket is megetették.
