Minden második diák inkább külföldi egyetemeken tanulna - akkor is, ha fizetnie kell

Még senki nem tudja biztos, milyen következményei lesznek a magyar felsőoktatás átalakításának, de már így is minden második fiatal fontolgatja, hogy külföldön tanuljon tovább.

Bár még kevés konkrétumot tudni, Magyarország egyik legnagyobb presztízsű felsőoktatási intézménye, a Budapesti Corvinus Egyetem 2019 júniusától egy közhasznú alapítvány fenntartásába kerül, hogy tulajdonképpen magánegyetemként működjön tovább. A cél a külföldi hallgatók arányának növelése mellett, hogy az intézmény 2030-ra Európa legjobb 100, és a világ legjobb 200 felsőoktatási intézménye közé kerüljön (jelenleg a legjobb 500-ban sincs benne). Mindez szépen hangzik, de ezzel párhuzamosan az állami ösztöndíjas helyek csökkenni fognak, és ezt a modellt Palkovics László korábbi nyilatkozata szerint kiterjesztenék az összes egyetemre, valószínűleg abból a célból, hogy megvalósulhasson Orbán Viktor 2012-ben emlegetett víziója az „önfenntartó felsőoktatásról”, írja a Vasárnapi Hírek.

Agyelszívás felsőfokon

Míg egy évtizede a diákok elenyésző kisebbsége (a kiemelkedően tehetségesek, illetve a „tehetős családok gyermekei”) gondolkodhatott külföldi továbbtanulásban, ma Magyarországon a gimnazisták jelentős része szeretne bejutni egy másik ország egyetemére – az elit gimnáziumok pedagógusai rendre arról számolnak be, hogy a végzős osztályok tanulóinak fele-harmada készül külföldre. Megerősíti ezt az a kutatás is, amit a Pulzus közvéleménykutató végzett a napokban megjelent Tanulj külföldön! című kiadvány számára

A korosztályra nézve reprezentatív kutatás szerint a 14–25 évesek nem kevesebb, mint 43 százaléka szeretne külföldi felsőoktatásban tanulni, a megkérdezettek további öt százaléka pedig már meg is valósította ezt a célt (3 százalék alap-, 1 százalék mesterképzésben, további 1 százalék egy-két szemeszterre szóló ösztöndíjjal tanul). Még az idősebbeket is magában foglaló 18–49-es korosztály 28 százaléka is szívesen tanulna külföldi egyetemen, pedig többségük alighanem túl van az álmodozás időszakán, és már meghozta fő pályaválasztási döntéseit.

A kormány tervezett lépései – ha bevezetik a nyelvvizsga-kötelezettséget és közben egyre több képzés válik tandíjassá – és az a szerencsére visszafordíthatatlan jelenség, hogy a fiatalok számára „kinyílt a világ”, még a mostaninál is nehezebb helyzetbe hozhatja a magyar felsőoktatást, amely innentől kezdve valóban a külföldi intézményekkel versenyez majd a diákokért, legalábbis egy csoportjukért.

„Ha bevezetik a nyelvvizsga-kötelezettséget, a magyar egyetemek ugyanarra a szűkülő csoportra fognak hajtani, akik egyébként is komolyan gondolkodnak a külföldi továbbtanuláson, ők azok, akik már jól beszélnek valamilyen idegen nyelvet. Azok számára, akik nyelvvizsga hiányában nem jutnának be a magyar felsőoktatásba, egyébként sem reális cél a külföld. De biztosan nem fog csökkenni a külföldre készülők aránya, és ennek a magyar felsőoktatás lesz a vesztese” – mondja Radó Péter oktatáskutató, aki hangsúlyozza: mindennek megint csak a hátrányos helyzetűek lesznek a vesztesei, ők szorulnak ki egyre inkább a felsőoktatásból.

Inkább máshol fizetnének

Bár azt ma még az oktatáskutató sem tudja megmondani, hogy a kormány valóban a tandíj kiterjesztésére készül-e, és ha igen, akkor hogyan, ezért a hatásokat sem tudja még felmérni. Ma a felsőoktatásban tanulóknak durván fele fizet valamennyi önköltséget, és fele tanul állami ösztöndíjasként. „Ha az állam csökkenti az állami finanszírozott helyek arányát, azok, akiknek fizetnie kell, meg fogják gondolni, hogy külföldön vagy Magyarországon költsék-e el inkább a pénzüket. Vagy esetleg tanuljanak egy olyan országban, ahol ingyenes a felsőoktatás, és a tandíjra szánt pénzt költsék a megélhetésre” – mondja Radó Péter. Szavait alátámasztja a Pulzus kutatása is, amely szerint, ha mindkét egyetem képzése 400 ezer forintba kerülne szemeszterenként, a 14–25 évesek 35 százaléka inkább a külföldi intézményt választaná, és csak 14 százalék döntene a magyar mellett, 27 százalék pedig az alapján hozná meg a döntést, hogy hol alacsonyabbak a megélhetési költségek, és jobbak a szociális támogatások. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Európa több országában – Ausztriában, Németországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában – egyáltalán nincs tandíj, bár a megélhetési költségek kétségtelenül magasabbak.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni: az, hogy mennyien vágynak egy külföldi egyetemre, és végül mennyien mennek el, két különböző dolog. És ez nem csak a diplomák értékével vagy az egyes országok felsőoktatásának színvonalával függ össze, sokan nem ilyen racionális szempontok alapján döntenek. Jól mutatja ezt, hogy a fiatal korosztályban a legerősebb motiváció a kalandvágy: a megkérdezett fiatalok 30 százaléka azért menne, hogy világot lásson, és megismerjen egy másik kultúrát. Jóval kevesebben, 21 százalék mondta azt, hogy a későbbi anyagi boldogulás érdekében választana külföldi egyetemet, további 12 százalék pedig a jobb képzési színvonal miatt. A külföldről ábrándozó idősebb, 18–49 éves korosztály 11 százaléka válaszolta azt, hogy azért csomagolna, hogy kitörjön Magyarországról. De meglepő módon még körükben is legerősebb a világlátás vágya: 28 százalék ezért tanulna tovább külföldön.

Kívül a nemzetközi piacon

A külföldi egyetemekkel folyatott verseny a tanulók „elitjéért” még nehezebb helyzetbe hozhatja a magyar felsőoktatást, ami már most is nagy bajban van, mert nem tudja feltölteni a kapacitásait Radó Péter szerint. A kormány 2012–13-ban is drámaian csökkentette az állami ösztöndíjas keretszámokat, ebből a budapesti egyetemek jól jöttek ki, de a vidéki intézményekben drasztikusan esett a hallgatói létszám, különösen az egykori főiskolák (ma már ezeket is egyetemeknek nevezik) lettek a vesztesei az intézkedésnek. „Arra számítok, hogy a jövőben ez a koncentrálódás még erőteljesebb lesz. Lesznek vidéki intézmények, amelyek nem tudják majd feltölteni a helyeiket, és lesznek a budapestiek, amelyeknek ez nem okoz majd gondot. Ez nem azt jelenti, hogy ők ne lennének bajban, őket a szakok, képzési programok és finanszírozás csökkentése sújtja” – teszi hozzá.

A kormány ezt a külföldi hallgatók idecsábításával oldaná meg, de ez Radó Péter szerint még egy intézmény esetében sem olyan könnyű, nemhogy a magyar felsőoktatás egészében. „Ha elindulna egy intenzív fejlesztés a Corvinuson, körülbelül 20 év múlva lehet, hogy lenne esélye a nemzetközi elitbe, a top 200-ba kerülni, de ehhez nagyon sok pénznek kellene odaáramlani, ami nem valószínű, hogy megtörténik pusztán attól, hogy megváltozik a fenntartási konstrukció. Ezért én ebben nem nagyon hiszek” – mondja. Jelenleg a magyar felsőoktatás gyakorlatilag nincs kint a nemzetközi piacon, az egyetemeknek és a képzési programoknak csak egy nagyon kis része képes külföldi diákokat vonzani. „Ilyen szempontból a versenyképességünk a délkelet-európai országokéhoz hasonlít. Ennek sok oka van: az oktatók nyelvi képességeinek hiánya, emellett a kormány éppen a legnépszerűbb, leginkább fókuszban lévő területeken nem finanszíroz képzési programokat, erre jó példa a gender szak megszüntetése is” – teszi hozzá az oktatáskutató, aki szerint ugyanakkor a magyar felsőoktatás nem rossz, de messze van az élmezőnytől.

Ha a nyílt képzési piacon szeretnénk hallgatókat idecsábítani, akkor a nyugati egyetemekkel versenyképes diplomákat kellene nyújtani, és ez egyelőre még messze van. Addig is arra lehet számítani, hogy inkább a külföldi egyetemek szívják el a legjobb diákokat a magyar intézmények elől, amelyek egy része kiürül, és közben jó képességű, rosszabb szociális hátterű fiatalok tízezrei maradnak diploma nélkül.