Félmillió forintot talált az öltönye zsebében, nem is emlékezett rá, hogy ott hagyta legutóbb – az egyik miniszterről terjedt el ez a történet még a 2000-es évek végén. Az erről pletykáló politikusok erre az esetre úgy tekintettek, mint annak a gazdagságnak a jelképe, amelyet még nekik is nehéz lenne elérni. A rendszerváltásra visszatekintve valóban nagy utat járt be néhány honatya.
– Lyukas gatyás értelmiségiként ültünk be a parlamentbe 1990-ben, és aki csak egy-két ciklust tudott ott eltölteni, azzal akár az is előfordulhatott, hogy utána komoly egzisztenciális gondokkal kellett szembenéznie – mondta az egyik rendszerváltó politikus. Szerinte például az SZDSZ-ben valóban volt olyan képviselő, aki miután nem jutott be ismét a parlamentbe, annyira megszorult, hogy újságárusként kellett dolgoznia. Akkoriban az urizálás is kevésbé volt jellemző, bár a legelső parlamenti ciklusban az egyik kisgazda államtitkár állítólag akkor is magához rendelte a szolgálati autóját, ha a Parlament épületének déli szárnyából át akart menni az északiba.
A rendszerváltást követő első években kevés igazán tehetős politikus, vagy a politikához közeli szereplő volt, ráadásul az ő vagyonuk nem mérhető Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kormányfő barátjának gazdagságához.
Talán az sem véletlen, hogy többüknek még 1990 előtt kezdődött a cégvezetői karrierje. Ilyen volt például Karl Imre, aki a Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetőjeként részt vett az egykori KISZ-vagyon privatizálásában is. Már 1989-ben vállalkozó volt, több részvénytársaság vezetésében is részt vett, így 1994-ben az egyik leggazdagabb képviselőként ülhetett be az Országgyűlésbe. Nála valószínűleg sokkal ismertebb volt Kapolyi László, aki az igazán nagyot azon kaszálta, amikor a magyar és az orosz kormány megállapodott, hogy a rendszerváltáskor 900 millió dolláros orosz államadósságot áruban törlesztik. A politikus pedig kihasználta a jó orosz kapcsolatait.
A vagyonos politikusok közé tartozott a 2000-es évek elején Wekler Ferenc, Baranya megyei SZDSZ-es képviselő, Veres János volt szocialista pénzügyminiszter, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. A feltűnő urizálás ennek ellenére sokkal kevésbé volt jellemző ezekben az időkben, mint ma. Karl Imrének 2001-es vagyonnyilatkozata szerint a luxusba sorolható vagyontárgyak közül egy BMW 199-es és egy Toyota 2000-es gépkocsija volt.
Kapolyi László kifejezetten visszahúzódó életet élt, vagyontárgyai miatt soha nem került be a hírekbe, Wekler Ferenc óbudai villája sem érte el az ingerküszöböt. A szocialista Boldvai László 3000 négyzetméteres telken álló 1000 négyzetméteres villája viszont már sokat foglalkoztak.
Az első, valóban hosszabb ideig a politika középpontjába kerülő „luxusügyek” Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenchez kötődtek. Az informatikai vállalkozásai révén meggazdagodott Kóka Jánossal a Playboy közölt interjút, a maga műfajában ez volt az első vagyonosodási coming out, amikor egy magyar politikus nem csak elismeri, hogy gazdag, de nyíltan büszkélkedik is vele. Kóka az interjúban elmondta például, hogy egy 1-1,5 millió forint értékű Jaeger LeCoultre márkájú karórát visel, otthon legalább negyven öltönye van, amelyeket méretre varrat, mert a konfekcióméretnél ő valamivel magasabb. Feleségének a külföldi útjairól ékszert szokott hozni, „ha valami megtetszik, akkor meg tudom venni” – mondta. Majd arról is beszélt, a cége tulajdonában egy helikopter is van, amit rendszeresen ő maga vezet. Az interjú óriási vihart kavart, a kormánykoalíción minden módon fogást találni próbáló Fidesz hetekig napirenden próbálta tartani a témát. Mint a Népszabadság egy 2016-os összeállítása felidézi, Répássy Róbert előbb azt kérte Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, az éppen bevezetni tervezett ingatlanadót terjessze ki a „luxus vagyontárgyakra” is, például a magánhelikopterre.
Az SZDSZ-ben persze tudták, hogy az ügyből nagyobb gond is lehet. – János azzal védekezett, hogy az üzleti életben szerzett magánvagyonáról van szó, amit egy percig nem titkolt, de mi csak a fejünket fogtuk és kiabáltunk vele, hogy ilyet nem lehet a magyar politikában csinálni, ezt a magyar választók nem fogadják el –mondta egy volt SZDSZ-es politikus.
Kóka helikopterügyéről aztán a Fidesz átváltott Gyurcsány Ferenc „villaügyére”, a választásokra készülő miniszterelnök ingatlanjával kapcsolatban az uszodát és a szaunát emelték ki, mint a vagyon jelképét, és természetesen azt követelték, hogy a luxusadót erre is terjessze ki a kormány. Ennek a kampánynak köszönhetjük a „luxususzoda” kifejezést is: akkor még az a Szijjártó Péter használta, aki azóta szintén luxusvillába költözött, „luxususzodával”. Innen egyenes út vezetett a „luxusbaloldal” emlegetéséig, ami a 2006-os választásokat megelőző kampány egyik központi témája lett, miként a „luxusprofit” is. Sőt, miután Gyurcsány Ferenc egy kampányfilmben egy nagy sebességgel haladó Audi hátsóülésén ülve beszélt, Orbán Viktor bedobta a „limuzinszocialisták” kifejezést is.
Orbán Viktor a 2006-os választások előtt pedig így festette le, mivel jár a szocialisták győzelme:„Jönnek (...) akik lesötétített limuzinokban járva szegénységről sajnálkoztak, krumplilevesről beszéltek, miközben luxusban éltek.”
Ehhez képest nagyságrendi váltást jelentenek a 2010 óta sorra előkerülő esetek, Szijjártó Péter ingatlanától kezdve Rogán Antal helikopterezésén át Orbán Viktor családtagjainak látványos gyarapodásáig, a magánrepülőgépekig, a luxusjachtig. A változás a korábbiakhoz képest, hogy mára a hatalom eljutott a gazdagság és a luxus, a 12 milliós karórák, a másfél milliós öltönyök felvállalásáig. Ez a folyamat része lehet annak, hogy – mint Török Gábor fogalmazott nemrég lapunknak adott interjújában – a Fideszes elit „kijött a fényre”.
A vezérrel szemben nem működik a társadalmi irigység
– Úgy gondolom, a korábbi kormányok alatt a politikusokhoz köthető luxus, pénzszórás miatt kitört botrányoknak azért lehetett komoly politikai következménye, mert a Fidesz ellenzékben is ismertté tudta tenni az ügyeket, amelyeket ráadásul képes volt hosszan napirenden tartani – mondta a Népszavának Síklaki István. A szociálpszichológus szerint ugyanakkor a mostani ellenzék sem hitelességében, sem szervezettségében, sem politikai akcióképességében nem tud hasonló helyzetet előidézni, hiába a nagyságrendekkel súlyosabb, közpénzeket is bőven érintő ügyek.
– A társadalom nagyobbik része már régóta a csendes morgolódás állapotában van, ez a számukra kudarcot jelentő választási eredmény óta még inkább így van. Az elégedetlenség nem kap határozott formát. Ugyanakkor a Fidesz támogatóinak tetszik a tekintély, imponál nekik a kőkemény vezető típusa, aki immár külsőségeiben is azt üzeni: a társadalom fölött áll. Ehhez képest az Orbánnal, vagy a Fidesszel nem szimpatizálók úgy érezhetik azt üzenik nekik: "hiába ugráltok, úgyis mi vagyunk hatalmon és azt teszünk, amit akarunk”. Ez csak tovább fokozza a frusztrációjukat, de az érzés végül apátiába fullad – mondta az ELTE tanára lapunknak.
Úgy vélte, ebben a helyzetben az egyébként valóban létező társadalmi irigység sem működik. – Lehetek irigy a szomszédomra, aki éppen lecserélte az autóját az enyémnél jobbra, főleg, ha tudom, hogy simlizéssel szerezte a vagyonát, de hogy irigyelhetném a mi táborunk vezérétől a luxusjachtot, vagy a repülőutakat a meccsekre? Egyszerűen nem vagyok olyan helyzetben, hogy összehasonlítsam magam vele. De ez nem feltétlenül magyar sajátosság: Bill Gates vagyonát sem szokták irigyelni – fogalmazott Síklaki István, aki szerint a helyzet akkor fordulhat a visszájára, ha egy általános politikai válság következik be, például egy gazdasági krízis nyomán. Ekkor viszont azok a nem teljesen elkötelezett Fidesz-szavazók is, akik eddig hajlandók voltak elnézni az urizálást, azt gondolhatják magukban: „Ha én egyre rosszabbul élek, nekik miért jut még mindig a luxus?”. Ennek bekövetkeztét azonban egyelőre lehetetlen megjósolni.
