"A kormány áttekintette a tao-támogatások rendszerét. Ezzel kapcsolatban arra jutottak, hogy kulturális területen jelentős visszaélések voltak, ezért a rendszert át kell alakítani” – jelentette be Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón, hozzátéve, hogy „a forrásokat a kormány nem tervezi csökkenteni, és az lenne a jó, ha pályázati formában vagy világos szempontok alapján a kormány döntene erről”. Mondott még mást is a miniszter. Egyfelől azt, hogy „a kulturális támogatás nem politikai alapon történik”, másfelől pedig azt, hogy a látványsportok felé érkező támogatásokban „semmilyen visszaélés nem történt”.
Rendszer, tele kiskapukkal
„Hiába néz ki úgy, hogy sok pénzt kap a kultúra a taóból, nemcsak a támogatások emelkedtek, hanem a lenyúlások is” – mondta néhány hónapja a Népszavának L. Simon László. A kormánypárti politikus szakmai pletykákra hivatkozott, amikor azt mondta: a tavalyi 37 milliárd forintnyi támogatásból 10–15 milliárd nem jutott el a címzetthez. Igaza lehet, állítja a Vasárnapi Hírek.
.
A kulturális tao csaknem tíz éve (2009 óta) létezik. A rendszer lényege, hogy ha egy nyereséges cég előadó-művészeti szervezetnek ajánlja fel társasági adója (tao) egy részét, akkor azzal az összeggel nem kell növelnie az adózás előtti eredményét. A támogatás tehát egyfajta adókedvezményként értelmezhető. A támogatott színház vagy társulat pedig a jegybevétele 80 százalékát kaphatja meg ebben a formában. Vagyis minden 1000 forint bevétel után további 800 forintot kereshet.
Az eredeti szándék a forráshiánnyal küszködő színházak támogatása volt, de – amint azt többen, többször megírták, a rendszerre ráépült „háttéripar” azonnal kitermelte a maga oligarcháit. Egyrészt csak a legalább 3 éve színházat vagy más kulturális intézményt működtető társaságok igényelhették a taót, aminek egyenes következménye lett, hogy az újak kényszerházasságokat kötöttek régi motorosokkal. Utóbbiak pedig akár az igényelhető tao 40 százalékát is elkérték szolgálataikért. Másrészt több létező vagy éppen a tao-támogatások miatt létrejött szervezet rendezkedett be arra, hogy százmilliókat, esetenként milliárdokat kasszírozzon a rendszerből. A Magyar Narancs már négy éve megírta, hogy például az Experi Dance együttest működtető társaság papíron több mint 3 és fél milliárdos jegybevételt és az azután járó 2 milliárd forintnyi taót begyűjtve a legsikeresebb magyar művészeti cég lett 2014-ben. A nyilvánosan hozzáférhető adatokból kiderült, hogy Budapesten 132 saját előadásuk volt, és 1066(!) koprodukciós előadás mellett még 67 előadást be is fogadtak. „Ha mindennap játszottak, akkor átlagosan naponta több mint 3 előadást kellett lenyomnia a hivatalosan 38 fős társulatnak” – írta a Narancs.
A legnagyobb biznisz a külföldi turné és a koprodukció volt. Előbbi esetében szinte ellenőrizhetetlen a ténylegesen eladott jegyek száma. Utóbbinál pedig – egy külföldi együttes magyarországi fellépésén – akár egyetlen betétdal vagy táncprodukció esetén is a teljes bevétel után igényelhették a taót.
Mindenki veszít
„Ez az államtól független támogatási forma volt az, ami kölcsönösen előnyös volt a cégeknek és nekünk is – mondja a VH-nak az egyik budapesti független színház, a GÓLEM egyik vezetője. – Nincs 140 ezres nézőszámunk, csak 12 ezres, amit nem éri meg szponzorálnia egy nagy cégnek. A mi egyetlen lehetőségünk a tao” – teszi hozzá Marcsa Barbara. A GÓLEM speciális helyzetben van, mert az éves költségvetésének egy része – körülbelül 10 százalék – származik nem színházi tevékenységből (rendezvényeket szerveznek, aminek bevételéből pótolják a működésükhöz hiányzó pénzt). Harminc százalék a jegybevétel, 20 a tao, a többi pedig a különböző támogatásokból, együttműködésekből jön össze. A hozzájuk hasonló társulatoknál a tao elérheti a 30-40 százalékot is. Sőt! Vannak olyan magánszínházak (Orlai Produkció, Centrál, Játékszín), amelyek a jegybevételük és az esetleges szponzorok mellett csak a taóra számíthatnak. Ha ez megszűnik, akkor körülbelül 80 százalékkal kell megemelni a jegyárakat, hogy egy-egy előadás rentábilis legyen.
„Ha az ember a valós jegybevétele alapján vette igénybe a taót, biztonságban volt, mert előre tudott kalkulálni a bevétellel” – mondja Marcsa Barbara. A rendszerbe eleve több ellenőrző mechanizmust iktattak be, az, hogy ezek nem működtek megfelelően, nem a GÓLEM-hez hasonló társulatok hibája. A színház a jegybevételét a megyei kormányhivatal kulturális osztályának jelentette le, ők továbbították a NAV-hoz. A cégek az adóhatóságnak fizették be a támogatás összegét, és azt a NAV utalta tovább a színházaknak. „A rendszert úgy lehetett volna javítani, ha az ellenőrzést erősítik” – mondja Marcsa.
A legnagyobb magyarországi magánszínház, az Orlai Produkció igazgatója szerint a kulturális tao eltörlésével senki sem jár jól. „A tao azért alapvetően jó rendszer, mert a teljesítményre és a valódi eredményekre épít – mondja Orlai Tibor. – A végső szót a néző mondja ki: érdekli-e az adott előadás vagy sem. Ha megszüntetik, és piaci alapok helyett az államra bízzák, hogy mely előadásokat támogat, melyeket nem, azzal mindenki veszít. Ha kevesebb lesz az előadás, színházak szűnhetnek meg, színészek veszíthetik el a megélhetésüket. Azok, akik azt mondják, hogy a miénkhez hasonló magánszínházak produkciói miatt alacsonyabb a nagy kőszínházak nézettsége, súlyosan tévednek. Ha mi ellehetetlenülünk, attól nem vesznek több jegyet máshová.” Orlai szerint a nagy vesztes a vidék lesz. Egy kisvárosi „tájelőadás” költsége csak a taóval együtt térül meg. Ha ezt elveszik, egy sor jó előadást egyszerűen nem éri majd meg vidékre vinni.
Lőttek a függetlenségnek
Az Index úgy tudja, a tao-törvény módosítását a Pénzügyminisztérium kezdeményezte, az ügyben erősen érintett Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács megkerülésével. A színházzal foglalkozó újságírók és szakmabeliek egyöntetű véleménye az, hogy a tao megszüntetése a kormány központosító törekvéseinek újabb bizonyítéka. Ismerve az elmúlt évek folyamatait, nem valószínű, hogy egy, az Emmihez becsatornázott kuratórium pusztán a társulatok vagy a közönség szempontjai alapján osztaná szét a rendelkezésre álló pénzt. Ami egyébként sem világos, honnan kerülne bele a rendszerbe. A tao az azt rendelkezésre bocsátó cégek pénze volt ugyanis, amit az általuk fontosnak tartott produkcióknak adhattak oda. Ha őket kiveszik a rendszerből, egyértelmű, hogy az „előadás” egyetlen szereplősre redukálódik.
Vannak azért, akik optimistán ítélik meg a tao utáni időket. L. Simon László például úgy véli, nem kevesebb, hanem több pénzhez juthatnak a színházak. A volt kulturális államtitkár ezt azzal magyarázta, hogy ha a szaktárca közvetlenül osztja el a befolyt támogatásokat, akár még más kulturális területekre is maradhat külön forrás. Kérdés, hogy L. Simon jóslatait mennyire igazolja majd az idő.
