színház;Orbán Viktor;Tarlós István;TAO;

2018-10-30 12:33:00

Tarlós azt kéri Orbántól, gondolja meg magát TAO-ügyben

Nem ért egyet azzal, hogy a kormány teljesen megszüntesse a kulturális TAO-támogatásokat, ezt levélben is megírja és szóban is elmondja majd Orbán Viktornak – nyilatkozta a Népszavának a főpolgármester.

„Azt fogom kérni miniszterelnök úrtól, amikor találkozunk, hogy ne a kormány generálisan szankcionáljon, ha valamilyen rendellenességet észlel a kulturális TAO-támogatások esetében, hanem ha konkrét esetek jutnak a tudomására, akkor ezekben járjon el. És azt is kérem majd, hogy a budapesti színházak esetében a kulturális TAO-támogatások értékét továbbra is deklaráltan garantálja” – mondta a Népszavának Tarlós István.

Mint ismert, a kormány arra hivatkozva, hogy a kulturális szférában több visszaélés is történt a TAO-támogatások körül, az egész konstrukció megszüntetését tervezi, ezzel kapcsolatban Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója a 24.hu-nak azt mondta, mára a TAO-pénzek a költségvetésük ötödét jelentik, és ha ez a bevétel kiesne, kénytelennek lennének bezárni a Kamra Színházat. Mint a főpolgármester lapunknak elmondta, kérése „annál is inkább indokolt, mert a pályázati rendszer kiszámíthatatlan követelményei miatt pénzügyileg tervezhetetlenné válnának a színházi évadok, ez pedig nem engedhető meg”.

Tarlós Istvánnak lesz Orbán Viktor felé egy másik kérése is a budapesti színházakkal kapcsolatban: „Azt szeretném elérni, hogy a Madách-, és a Centrál Színház tervezett állami támogatás csökkentését ne hajtsák végre, mert ismereteim szerint ennek szakmai okai nincsenek, csak más intézmények vezetői féltékenysége az oka. Ez a határozott álláspontom”. A főpolgármester november elején találkozik majd várhatóan Orbán Viktorral, de a TAO és a színházi támogatások ügyében addig is levelet ír majd Orbán Viktornak.

A már idézett interjúban Máté Gábor gyakorlatilag azt mondta, szeretné, ha a jelenlegi városvezetés maradna az önkormányzati választások után is, mert megfelelő mértékben támogatja a kulturális életet és a színházakat. Tarlós István ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, soha nem akart a fővárosi színházak műsorpolitikájába beleszólni, Máté Gáborral pedig „eltérően a többi színház igazgatótól, nem a legfelhőtlenebb a kapcsolatom, de, hogy a TAO-rendszerhez nem szabad a hírekben megjelentek szerint hozzányúlni, egyetértek vele”.

„Vannak dolgok, amiben nem vagyok egy hullámhosszon Máté Gáborral, például félreérthetetlenül Kósa Lajos magánéletéről rendeztek előadást, azt több, mint ízléstelennek tartottam, de ha ennek ellenére nincs rossz véleménnyel a városvezetésről, ennek én örülök” – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve, hogy Máté Gábornak erre „van oka, mert amikor főpolgármester lettem, köztudott volt, hogy a fővárosi színházak vezetői eléggé szabadelvű beállítottságúak, ehhez képest én egyedül az Új Színház vezetéséhez nyúltam hozzá, ott is azért, mert lejárt az előző vezető mandátuma. Az összes többi színigazgató vagy a helyén maradt, vagy azokat neveztük ki, akiket az elődjük javasolt. Bálint András esetében például Kovács Adélt, vagy Zsámbéki Gábor kérésére Máté Gábort”. „Hogy a fővárosi színházaknak megvan a szabadsága, arra éppen az egyik bizonyíték az, hogy Máté Gábor ma is a helyén ül” – mondta a főpolgármester.