Leonardo egyetlen fennmaradt szobra Budapesten van - vagy nincs

Publikálás dátuma
2018.10.31. 09:54

Fotó: Tóth Gergő
Ez a kérdés mintegy száz éve foglalkoztatja a művészettörténészeket. A budapesti Lovas áll az újranyitott Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatának középpontjában.
Ha reneszánsz emberekről esik szó, elsősorban Leonardo da Vincit kell említeni, aki elsőrangú festő, szobrász, zeneszerző, költő, író, matematikus, építész, hadmérnök, tudós, anatómus és feltaláló is volt. Jövőre, május 2-án lesz halálának 500. évfordulója, amelyről a világ számos múzeuma fog megemlékezni kiállítással. Főként, hogy Leonardo művei tömegeket vonzanak. (A Leonardónak tulajdonított Salvator Mundi című képet – a világ legdrágább festményét – az Abu-Dzabi Louvre 450 millió dollárért vásárolta meg múlt év őszén, egy-egy Leonardo-rajz 10-15 millió euróért kel el az árveréseken.)

A szerda délben újra megnyíló Szépművészeti Múzeum az egyik ilyen első kamaratárlatot mutatja be január 6-ig Leonardo da Vinci és a budapesti Lovas címmel, középpontba állítva egy régi kérdést: lehet-e a mű Leonardo alkotása? Ha igen, akkor ez az alkotás a világ egyetlen fennmaradt Leonardo-szobra. A tárlathoz a párizsi Louvre, a cambridge-i Fitzwilliam Museum, a milánói Museo Poldi Pezzoli múzeum, valamint őfelsége, II. Erzsébet szíves engedélyével a windsori Royal Collection is több Leonardo-művet adott kölcsönbe.
A Royal Collection birtokolja egyébként a legtöbb, mintegy 550 grafikát Leonardo de Vincitől. A gyűjtemény több kései Leonardo-lovasábrázolást is kölcsönadott a Szépművészeti Múzeum mintegy húsz Leonardo-alkotást bemutató kiállításán. – Ezek világíthatják meg legjobban, a Budapesti lovas kinek az alkotása – fogalmazott talányosan a kiállítás kedd délutáni megnyitóján Martin Clayton, a windsori Royal Collection grafikai osztályának vezetője. Leonardo szerzősége nem bizonyítható, ám feltehető, az öntvény Leonardo Trivulzio-emlékművéhez szánt, maga által készített modellje alapján készült. Martin Clayton 1996-ban azzal az elmélettel állt elő, hogy a kisplasztika I. Ferenc francia király lovas szobrának tervéhez készült. Bő ötven évvel korábban Kenneth Clark művészettörténész úgy nyilatkozott: egy Leonardo saját kezű agyag- vagy viaszmodell alapján önthette ki egyik tanítványa, követője – a modell pedig Leonardo elveszett falképéhez, Az anghiari csatához készült. És ez csak két elmélet, amely még nem említi a Leonardónál egy generációval fiatalabb szobrász, Giovanni Francesco Rustici nevét. Annyi bizonyos: a bronz összetétele, az öntési technika alapján az itáliai reneszánsz idején készült az alkotás, és lehet Leonardóval egykorú. A kérdés továbbra is nyitott, amelyet a Kárpáti Zoltán művészettörténész által rendezett kiállítás sem kíván kategorikusan megválaszolni. Mindenesetre a műhöz készült feliraton az áll: Leonardónak tulajdonítva.
Frissítve: 2018.10.31. 12:49

Külvárosi belváros Újpesten

Publikálás dátuma
2018.10.30. 14:38

Fotó: SCHÖFF GERGELY
Az Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont a Szent István téren üzemszerűbb és higiénikusabb, a nosztalgia mégis inkább a romantikusan zabolátlanabb piachoz húz vissza.
Van-e rendszer? – kérdezik sokan. Van-e rendszer abban, ahogy egy Tokaj -hegyaljai, több településen elszórt faépítmény téma után pesti gigairodaház jön, aprókra óriás, tünékeny tendenciára kijózanító konkrétum, aztán most egy átalakuló főtér, ami még cseppet sem végleges? És főleg lehet-e tanulság mindebben, a konkrét helyeken túlmutató szimbolikus tartalom … szóval valami kapaszkodó vagy csak a nagy kövér véletlen? A friss építészeti témák hol némi nyomozás után jönnek szembe, hol véletlenül, de utána mindig jön valami „fókuszálás”: ha már a helyszínen állunk, az új építményre legtöbbször, mint a környezetéből többé-kevésbé kimetszett önálló esztétikai minőségre tekintünk. Pontosabban tekintek, mert nincs ez a királyi többes szám sem, és az én adott pillanatban megejtett kimetszésem torzít, amikor például túlságosan is az újra koncentrálva tekintek - és hol lelkesen, hol szemérmesen eltekintve az azt körülölelő környezettől. Például amikor utoljára a Telecom Könyves Kálmán körúti irodatömbje kapcsán kevesebb hely jutott arra a talányra, hogy miért tüntette el maga mögé ilyen brutális gyorsasággal a Fradi viszonylag még friss arénáját vagy amikor a vele szemközti Volán pályaudvaron abban lehet mérni a újdonság bájpírjának elmúltát, hogy a korábban ingyenes felszín alatti parkoló legnagyobb részét már rég bérbe adták. 
Most pedig Újpestre jöttem az új piacot és rendezvényközpontot megnézni, de egy teljesen átalakulóban lévő főteret találtam. A pillanatnyi impresszióknak engedve azt látni, ahogy az új központ hightec szögletesen óriási beton- és üvegfelületekkel a korábbi egy-kétszintes épületek fölé emelkedik. Nem egyszerű kocka vagy téglatest tömeg, az alulra helyezett piac fekvő lepényére oldalról dinamikusan kúszik fel a felső- és a rendezvényszint napsütésben csillogó üvegborítású kubusa. (Amikor ott jártam, a tetőterasz padjain a kivételesen meleg őszi napot ketten is még nekivetkőzve élvezték.) Ebből a csillogó, emeleti előcsarnokból pedig egy nagyszabású rampa – gyalogos híd – tör előre – ami úgy húsz méter után a levegőben lebegve meg is áll, mivel előtte még bontják a régi piacépületet. Csak a tervhez mellékelt mozgóképes látványanimációban érzékelni, hogy ez kifut egészen a Szent István tér közepéig, amúgy pedig a projekt egyik leglátványosabb eleme, mert a zölddel teletelepített híd alá kioszkok, árusok, kiülős helyek kerülnének. Az épület alsó részébe került piac viszont egyelőre keresi hangulatát: bármennyire is szomorúan kisstílű volt a mára már félig lebontott régi épület, sokkal inkább piac volt, mint ez a mostani az óriás betonoszlopok alatt. Mert piac-e még az, ami inkább vásárcsarnok? Utóbbi nyilvánvalóan sokkal városibb, üzemszerűbb és higiénikusabb jelenség, nosztalgiáink mégis inkább a romantikusan szabályozatlan zsivajból, alkalmi váratlanságokból és a mindenféle árusok felbukkanásából összeálló zabolátlanabb, szeszélyesebb piaci áramlásokhoz húz vissza. Persze az egykori piacok elvásárcsarnokosodása a Garay piactól Miskolcig országos jelenség, az átalakuló piaci placcok mindig sokkal ergonómabb és modern épületrészekként térnek vissza. Újpesten is a „három az egyben” bevált konstrukciója valósult meg: ha már új piac kellett, épületébe kulturális, közösségi funkciókat is beleépítettek (lásd felül a rendezvényközpontot), ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen az az előny, hogy az állandó parkolási mizéria és a parkolóhelyekért köröző autók eltűnnek a térről – ezután a mélygarázsban parkolhatnak. Menjünk akkor vissza újra az átalakulás közepén lévő térre, és igyekezzünk belelátni a jövőt. Amióta a Fidesz átvette az irányítást a kerületekben, szép lassan (központi erő és főleg pénz híján) kiürül a Főváros egységes koncepciója, ez elmúlt évtizedben viszont szinte minden kerület meg/visszaépítette a saját centrumát. Korábban is létezett vagy kreált központ nagyjából ott, ahol a templom meg a városháza áll – Újpesten ez éppen realitás volt, ráadásul attraktív duóban és már jóval korábban felújítva. Ez rossz annak, akinek elsősorban budapesti az identitása, mert mára igazán csak központi állami beruházások vannak a fővárosban, de jó annak, aki kispestinek, óbudainak vagy éppen újpestinek érzi magát. (Szociológiai felmérések szerint hiába élünk egy nagyvárosban, leggyakrabban csak a szűk, lokális „falunkban” mozgunk – és a kispestiek, óbudaiak, újpestiek nagyobb része is csak ritkán mozdul ki szűkebb környezetéből.) A régi mellé, amivel Újpest büszkélkedhetett, most megépült a modern is ( igaz, az Újpesti Áruház szocreál épülete sincs távolabb innen száz méternél,), ami a rendszerváltás utáni idők „Unokáink sem fogják látni” múltorinetált, hol óvatosan, hol kevésbé óvatosan konzervatív múltteremtéséhez képest határozottan üdítő. Egy sétányra és sok zöldterületre felfűzött sokfunkciós kerületi központi térből nem lehet baj – még ha az egymást érő fesztiválok ideiglenesen telepített mobil faházacskái lassan soha el nem tűnő szereplőivé válnak a hasonló tereknek. (Ebből keletkezik az az ismerős érzés, hogy szinte az ország sok-sok különböző főtere mégis hasonló: mintha egy nyári üdülőváros, mondjuk Balatonfüred sétányánál araszolnánk borfesztivál idején.) Az építészet mióta világ a világ, hatalmi kérdés is. A kérdés persze az: a hatalmi reprezentáción túl milyen civil tartalmak képzelhetők el egy külváros főterére? Gyerekprogram és gyűlések, megemlékezések, fesztiválok és jeles napok terepe képződik így meg… de heti hét napban mi újat kaphatnak az átlagos újpesti városlakók? A komplex közösségi belsőterek ritkulásával marad az önfeledten sétáló városlakók vizionálása, aki felkerekednek a lakótelepekről, hogy a főtér fái között sétálhassanak és a padokon ülve ropogtassák a kürtös kalácsot. Újpest most jobban járt, az új piaccal és rendezvényközponttal dúsított főtérben ennél sokkal több a potenciál. Aztán majd itt is meglátjuk, hogy lakják be az új hardvert a használói. Az új épületet beválogatták a Média Építészeti Díja 2018 öt döntőse közé is. 

Infó:

Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont Tervezői: Bun Zoltán PhD, Bikki István (Firka Építész Stúdió)  

A Média Építészeti Díja

A további négy döntős: Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő (építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor); Budaörsi duplex villa (építész, alkotó: Horváth Dénes); Kőzúgó HÍD.ON (építészek, alkotók: Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István); Graphisoft Park fogadóépület (építészek, alkotók: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás). A díj médiazsűrijének tagjai: Sümegi Noémi, (Magyar Konyha), Bagi László (Forbes), Vincze Miklós (24.hu), Földes András (index.hu), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Csatlós Hanna (HVG). Szakmai bírálók: Beleznay Éva urbanista, építész; Dúll Andrea, környezetpszichológus; Somogyi Krisztina, vizuális környezet kutató, építészkritikus. A 14. Média Építészeti Díja nyilvános zsűrizését és díjátadóját november 8-án tartják. 

Orbán lovag sorompóba lépett a Szépművészetiben

Publikálás dátuma
2018.10.30. 14:11

Fotó: Vajda József / Népszava
A nagyközönség szerda déltől veheti újra birtokba a Szépművészeti Múzeumot, ami egyik sarokköve a keresztény Európa bástyájának – ha jól értettük a miniszterelnök keddi avatóbeszédét. Nemzeti zsinórmértékkel méricskéltük a hanyatló Nyugatot.
A kezdeti, 2014-es tervek szerint a Szépművészeti Múzeum részleges felújítása 2017-ben, a Liget Budapest Projekt 2018 márciusában fejeződött volna be. Így volt némi pikantériája Orbán Viktor miniszterelnök keddi megnyitóbeszédének, amelyet azzal kezdett: a Szépművészeti, és benne a Román Csarnok felújításával komoly mérföldkőhöz érkezett a Liget Budapest Projekt, Európa legnagyobb kulturális városfejlesztési beruházása. De „a nagyság nemcsak négyzetkilométerekben, embermilliókban és tankok számában mérhető, mi magyarok inkább a magasba törekvő nagyság hívei vagyunk” – jelentette ki a miniszterelnök. Persze Orbán nem a budapesti felhőkarcolók építésének engedélyezésére utalt ezzel, hanem a millenniumi elődökre, a magabiztos és nagyratörő magyar nemzetre. „Mi a saját nagyságunkat sohasem abban láttuk, hogy el tudunk venni valamit másoktól, hanem abban, amit hozzá tudunk tenni az egyetemes tudományhoz és kultúrához. Mi olyan nép vagyunk, amely mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle” – mondta balsors tépte nemzetünkről.
Majd jött a miniszterelnöktől már ismerős eszmefuttatás Magyarországról, mint a keresztény Európa védelmezőjéről, idézve az alaptörvényből. „A magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát és tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai kultúra sokszínűséghez.” De ahol van fény, ott az árnyék is. „Vannak, akiknek szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, nem a magyarok nemzeti zsinórmértékét használják, hanem idegen mércével akarnak mérni bennünket. Az efféle politikai kurzusok mély politikai nyomokat hagytak a Szépművészeti Múzeum épületén is: a múzeum megsérült Román Csarnokából raktárt csináltak” – értelmezte sajátosan a múzeum múltját. „A másokat majmoló, tehát törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért. A XX. századi eszmék aligha állják ki a mai idők próbáját. Hanyatlanak, enyésznek és porladnak. Nekünk az a reményünk, hogy mi magyarok ismét rátalálunk a saját útra, időt álló eszmékben hiszünk megint, és lesz közös rend, amely felé mindannyian szabadon törekedhetünk. A Szépművészeti Múzeum ezt a reményt testesíti meg. Nyílt megvallása annak, hogy nemzeti mivoltunkra büszke, európai és keresztény nép vagyunk” – mondta Orbán, hogy a tőle, és a XX. századból is ismerős fogalommal, a hanyatló Nyugattal példálózzon. „Európa nyugati fele ma saját múltjával és keresztény gyökereivel vív kultúrharcot. Itt nálunk más a helyzet. Mi nem úgy tekintünk nemzetre, hitre, családra, mint itt ragadt őskövületekre. Sokkal inkább úgy, mint a legmélyebb érzések és szenvedélyek ihletőjére, a szép és a jó forrására” – állította, majd ekként villantotta meg humorista érzékét: „Mi békében élünk saját történelmünkkel és saját kultúránkkal, saját magunkkal.” 
Fekete György, Kásler Miklós és Tarlós István a megnyitón
Fotó: Vajda József / Népszava
Orbán Viktor végül már-már keresztes lovagként hívta hadba hallgatóságát: „Ezért ne legyünk restek, saját kultúránk védelmében, ha kell, lépjünk is sorompóba. Ha azt akarjuk, hogy itt száz év múlva is keresztény, magyar és európai kultúra legyen, akkor most kell az európai kultúrharc örvénylésében hidegvérrel és szenvtelen célra töréssel, tapodtat sem hátrálva védeni kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat!” Ami a Román Csarnok 1945 utáni évtizedeit illeti: szinte minden átalakítási terv valamiképpen átépítette volna a második világháborúban megsérült a mintegy kilencszáz négyzetméteres, reprezentatív termet. Erre szerencsére sosem volt pénz, ezért lehetett most eredeti szépségében helyreállítani. (A múzeum ráadásul állandó raktározási gondokkal küzdött.) A Szépművészeti Múzeum mintegy tízmilliárd forintba kerülő felújítása az elmúlt három és fél év alatt 14 ezer négyzetmétert érintett, azaz a múzeum alapterületének 40 százalékát, kétezer négyzetméter kiállítótér kapta vissza eredeti funkcióját. A múzeumot szerda déltől vehetik birtokba a látogatók: az új Michelangelo-teremben a Leonardo da Vinci-kamaratárlat a Leonardónak tulajdonított lovas szobrot, valamint grafikáit helyezi középpontba. Látogatható lesz az Egyiptomi gyűjtemény, a magyar alkotásokkal kibővített Régi képtár is, de több állandó kiállítás csak 2019 közepétől lesz látogatható.
Frissítve: 2018.10.30. 14:14