Meg kell becsülnünk múltunk nagy alakjait és helyesen kell értelmeznünk sorsfordulóinkat, deklarálta az Országgyűlés elnöke a Tisza István miniszterelnök halálának 100. évfordulója alkalmából tartott budapesti koszorúzáson. És hogy világos legyen mi a helyes értelmezés, rögvest ki is jelentette, hogy a tragikus sorsú egykori miniszterelnök (a zuglói Hermina úti Róheim-villában gyilkolták meg) megérdemelné, hogy történelmi nagyságaink közé emeljék.
De erre eddig nem került sor, többek között azért, mert a történelemtanítás a rendszerváltoztatás kudarcterülete, a házelnök szerint gyakorlatilag "ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, amit a második világháború után odaakasztottak.) Úgy vélte, Tisza Istvánnak éppen a tragikumában tükröződött a nagysága, hiszen ő sem tudott olyan megoldást találni, ami megmenthette volna Magyarországot. Szerinte vannak olyan történelmi helyzetek, amikor nagyon nehéz a megmaradás érdekében a rossz, a még rosszabb és a tragikus között választani.
Arról Kövér nem beszélt, hogy regulázta meg Tisza az Országgyűlést: 1904-ben úgy döntött, hogy a Szabadelvű Párt segítségével puccsszerűen megváltoztatja a házszabályt, és eltörölte az obstrukció (értsd: az ellenzék protestálásának) jogát. Az akkori oppozíció ezen úgy felbőszült, hogy a parlamenti ülőlapokat leszaggatva kiverte a kormánypártot a teremből. Csakhogy 1912-ben a házelnöki jogkör kibővítésével és a fegyveres parlamenti őrség bevezetésével (amely a renitenskedő ellenzéki képviselőket kivezethette) már sikerült kellően kezesség tenni az országgyűlést.
Az viszont nem vitás, hogy Tisza a trónörökös pár, Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége szarajevói meggyilkolása után is olyan megoldást próbált keresni, amivel elkerülhető lehet a háború, ám ez nem sikerült. Amikor azonban a többség arról döntött, hogy háborúval kell megoldani a konfliktust, attól kezdve következetesen kiállt emellett.