kiadatás;betörés;házi őrizet;

2018-11-03 09:13:31

Hét éve megszökött bűnözőt adtak ki a Magyarországnak

A belga hatóság átadott a budapesti nyomozóknak egy szerb férfit, aki két társával hét éve kétszer is betört egy terézvárosi üzletbe, később pedig házi őrizetéből külföldre szökött - közölte a BRFK szombaton a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a 37 éves szerb állampolgár két társával 2011 júliusában felfeszítette egy terézvárosi üzlet ajtaját és lopott ruhával telepakolt egy bérelt autót. Két hónappal később a férfi és egyik társa megint betört ugyanabba az üzletbe. Összesen így több mint 100 millió forint értékű árut loptak el.

A gyanúsítottak 2011 szeptemberében előzetes letartóztatásba kerültek. A szerb férfit öt hónap után házi őrizetbe helyezték, egy kőbányai lakásba, de onnan öt nap múlva megszökött. A rendőrök kiderítették, hogy a férfi álnéven külföldön tartózkodik, ezért a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene.

Az olasz hatóságok 2015 októberében értesítették magyar kollégáikat, hogy elfogták a férfit, aki ellen közben több nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. Magyarországnak azonban csak azután adhatták át, hogy letöltötte az Olaszországban kiszabott szabadságvesztését, majd a belga hatóság is kihallgatta.

Miután a szerb férfi szerdán megérkezett a ferihegyi repülőtérre, a nyomozók különösen nagy értékre elkövetett betöréses lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.