Nekik mindegy

Két fotóval adott hírt a hétvégén a közszolgálati hírügynökség arról, hogy Nagycsécsen megemlékeztek a tíz éve zajlott, romák elleni sorozatgyilkosság első halálos áldozatairól. A képeken jól látszik: helyi roma lakosok és városi jogvédők állják körül a frissen elkészült emléktáblát. Állami vezető, országos hírű politikus, Európa és a keresztény értékek védelmén szilárdan őrködő nernyik nem vett részt az eseményen. 
Nem mintha meg volnánk lepve, ez így természetes. Ma háború dúl, ádáz harc az ellenségeinkkel szemben. Küzdünk a bevándorlókkal, a liberálisokkal, a kommunistákkal, a hajléktalanokkal, Sorossal, a jobb egyetemekkel, a szeméttel, a szemét elszállítóival, a kórházi baktériumokkal, a tanári túlórákkal... Az ártatlan romákat találomra gyilkoló, felfegyverzett szélsőségesekre már nem jutott figyelem, hát istenem, van ilyen.
Tíz év nagyon hosszú idő. Egy olyan országban, ahol a hatalom figyelmének legalább a perifériáján jelen van az a gondolat, hogy az állam - az eredeti tőkefelhalmozáson és a nyers erőszakon kívül - valamelyest azért az adófizetők jólétének biztosítását, a polgárok jogegyenlőségének elősegítését is szolgálja, ennyi idő alatt azért csak fölmerült volna, hogy ahol ilyesmi megtörténhet, ott valamit lépni kell. Ahol bő egy éven át lövöldözhetnek a nyomorgó cigányokra az önképzőkörös fajvédők, és ahol mindezt társadalmi figyelem kíséri ugyan, de tapintható részvét és felháborodás nem, ott az államnak haladéktalanul cselekednie kell: oktatással, a szembenézés kikényszerítésével, a nélkülözők számára indított átfogó segítő programokkal. 
Magyarország nem ilyen hely. Itt az állam vállat von, a nyomorra rácsukja az ajtót, neki a mélyszegénységben élő, a cigány, a hajléktalan és a menekült egyformán érdektelen. És akkor tényleg: miről és miért is emlékeztek volna meg vezetőink a hétvégén?
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.11.05. 08:31

Megkésett reagálás

Donald Trumpról eddigi tevékenysége alapján általában nem feltételezem a távlati gondolkodásra való képességet. Valószínűleg most is tanácsadói győzték meg az Egyesült Államok jelenlegi elnökét a rövid és közepes hatótávolságú rakétákat tilalmazó, 1987-es szerződés felmondásának szükségességéről. Kétségtelen, hogy a szóban forgó megállapodás gyökeresen más politikai klímában köttetett meg, mint ami napjainkra jellemző. A Ronald Reagan nevével fémjelzett Stratégiai Védelmi Kezdeményezés olyan nagymérvű fegyverkezési versenybe hajszolta bele Moszkvát, hogy a gazdasági teljesítőképességének határára érkezett eurázsiai nagyhatalom politikai vezetése konstruktív párbeszédre kényszerült tengerentúli partnereivel. A reálpolitikusként viselkedő Mihail Gorbacsovra hárult a hálátlan feladat, hogy a hazája kapitulációjával felérő fegyverzetkorlátozási megállapodást aláírja egy végletesen meggyengült, utópisztikus kísérletben fogant rezsim nevében. A kétpólusú világ megszűnése óta eltelt harminc év bebizonyította, hogy a posztszovjet térség kontinuitása a pártállami időkkel politikai értelemben töretlen, az orosz államóriás demokratizálódásába vetett hit illúzió volt. A revansista, agresszív külpolitikát folytató Putyin és a szóban forgó katonai önkorlátozásból kimaradó Kína vezetése egyaránt az autoriter állam és a piacgazdaság keresztezésével kísérleteznek. Ma még nem tisztázott, ez a modell hosszú távon vajon működőképes-e, avagy a gazdasági liberalizáció szükségszerűen elindít majd bizonyos folyamatokat a nyilvánosságban is. Zárójelben jegyzem meg: ez a sajátos hibriditás jellemző azokra a kelet-európai államokra is, melyeknek autokrata vezetői egyre inkább függő viszonyba kerülnek Moszkvától. Az orosz elnök kétségbeesett ragaszkodása az INF-szerződés érvényben maradásához mindenesetre annak a jele, hogy ő maga sincs meggyőződve hazája gazdaságának teherbíró képességéről egy újabb fegyverkezési verseny esetére. Az észak-atlanti szövetség, mely éppoly megkésetten reagált a mind leplezetlenebb orosz fenyegetésre, akár Brüsszel az orbáni ámokfutásra, most azonban a cselekvés mezejére lépett. Az elrettentő erőt demonstráló válaszlépések közé tartozik a NATO minapi defenzív hadgyakorlata Észak-Európában, valamint a sorsdöntő kongresszusi választások közeledtével mindinkább reagani babérokra törő amerikai államfő törekvése a „csillagháborús terv” bravúrjának megismétlésére. Donald Trump elnökségéről elmondható, hogy mindenekelőtt az elődei által megkötött szerződések felmondásával jellemezhető. A párizsi klímaegyezményből való kilépéssel Washington közelebb sodorta az emberi civilizációt a katasztrófához, kihátrálása az iráni atomalkuból pedig a közel-keleti térség lángba borulásával fenyeget. A moszkvai rezsim térdre kényszerítését célzó fegyverkezési verseny burkolt meghirdetése Trump részéről ellenben előremutató döntés. A közismert reagani terminussal élve: Putyin Oroszországot ismét „gonosz birodalommá” tette, mely nem csupán Európa keleti felének demokráciáit, hanem a világbékét is fenyegeti.
Szerző
Beck Tamás

Memento mori?

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben - vélekedett Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke. Ennek bizonyításához azonban az első republikánusnak, akit Amerika államfőjének megválasztottak - rajta kívül álló okokból - nem sok ideje maradt, mert mint az közismert, hivatali ideje alatt, 56 éves korában meggyilkolták. Intelme azonban örök érvénnyel bír.
Új jelenségnek számít, hogy a Mindenszentek-Halottak napja ünnepkör időszakában Magyarországon egyre több szolgáltató emlékezteti a halandókat az elkerülhetetlen elmúlásra. Csúcsszezonja van ilyentájt a valódi és a művirág-, a mécses- és a gyertyakereskedőknek, akikhez új keletű társként a tökbeszállítók is csatlakoztak. A kegyeleti szolgáltatást nyújtók is felbátorodva ajánlkoznak,  összehasonlító árlistájukból kiderül, hogy furcsa egy piac ez, ugyanis díjaik korántsem az adott térség polgárainak anyagi teherbíróképességét tükrözik: a borsodi végtisztesség átlagos költségei felülmúlják még a budapestit is. 
Aligha véletlen, hogy éppen ebben az időszakban jelent meg az egyik pénzintézet felmérése a magyarok kiábrándító egészségügyi kilátásairól. A 30 és 59 év közötti polgárok 31 százaléka arra számíthat, hogy nem éri meg a nyugdíjas életkort. A pesszimizmus főleg a falvakban élő, 30-as korosztály esetében indokolt. Ugyanakkor a nagy átlagot tekintve a jövőtől való félelmet az elmúlt évtizedek tapasztalatai aligha igazolják, hiszen az elmúlt hat és fél évtizedben megkétszereződött a 65 éven felüli magyarok aránya - igaz, hogy fogyó összlélekszám mellett. 
Az azonban kétségtelenül Abraham Lincolnt látszik igazolni, hogy az egészségesen töltött idő eközben alig két esztendővel növekedett: alig haladja meg a 60 esztendőt, amikor még fél évtizednyi távolságban van az öregségi nyugdíjkorhatár. A fiatal, falusi férfiak - természetesen nem csak ők - nehezen dönthetik el, mitől is tartsanak jobban: az idős kortól, vagy a gyakran már 40-es 50-es éveikben jelentkező betegségektől. Egyre terjed az a nézet, hogy aki képes félretenni pénzt, esetleg sokat, annak azzal is számolnia kell, hogy ezt szinte teljes mértékben felszívják majd a betegségei, gyógykezelésének költségei.
A tudatos emberek tovább élnek, hiszen megnő a teljesítőképességük, s mindez párosul a rendszeretettel és a felelősségérzettel. Az időnek, amellyel mi, magyarok mindig rosszul álltunk,  érdemes megismerni a működésmódját, és kiépítenünk a hozzá kapcsolódó legideálisabb szemléletet. Mindezek nem velünk született tulajdonságok, megtanulhatóak. „Aki ellenőrzi a múltat, ellenőrzi a jövőt. Aki ellenőrzi a jelent, ellenőrzi a múltat” – írja George Orwell 1984 című regényében. A falusi fiatal felnőttek  feltehetően azt tapasztalják, hogy ez az "ellenőri szerepkör" a mai Magyarországon nem az ő kezükben van, hanem a mindent befolyásolni kívánó hatalom eszköze. 
De a helyzet számukra sem reménytelen. Érdemes úgy élniük, hogy mégiscsak megérjék: a majdani postás náluk is csenget, az öregségi nyugdíjukkal.
Szerző
Bonta Miklós