influenza;

2018-11-05 07:30:00

Influenza - Jobb szúratni, mint belehalni

Lassanként beköszönt influenzaszezon, úgyhogy érdemes felkészülni és megelőzni. Ezt persze könnyű mondani, csakhogy számos tévhit virul a betegséggel és az oltással kapcsolatban, úgyhogy sokan át sem gondolják, miért lenne hasznos, ha nem várnák meg, amíg ledönti őket lábukról a kór.

A napokban megérkeztek az influenza-elleni vakcinák, ezeket elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni - mondta lapunknak Ócsai Lajos oltás-szakértő.

A szakember szerint a gyászünnepek után, azaz e héttől már biztosan elkezdődhet a krónikus betegek, a 60 évesnél idősebbek valamint a terhesek térítésmentes kampányoltása. Hozzátette: ugyan az influenza-elleni vakcina nem tartozik a legtökéletesebb oltóanyagok közé, mert nem biztosít 100 százalékos védelmet a megbetegedés ellen, ám ha az oltás ellenére is elkapja valaki a ragályt, könnyebben vészeli át és kisebb lesz az esélye a szövődmény kialakulásának is. Ócsai Lajos szerint, amennyiben a beadott vakcinában lévő törzsek megegyeznek a betegséget okozó cirkuláló vírusokkal, akkor az egészséges, oltott felnőttek 60-80 százaléka, az idősek 40-60 százaléka elkerüli az influenzát. A különbség oka, hogy az idősödő emberek immunrendszere eleve gyengébb, emellett sokféle krónikus betegséggel is küszködhetnek. Az influenza-elleni védőoltásnak így is van értelme, mert a szövődmények kialakulásának esélyét, köztük a súlyos, olykor halált okozó tüdőgyulladásét, valamennyi korcsoportban, tehát az időseknél is 60-90 százalékkal csökkenti. A korábbi évek oltásai is erősíthetik az idei hatását.

Az pedig bizonyított, hogy aki minden évben beoltatja magát influenza ellen, sokkal védettebb a járvány ideje alatt. Ugyanis az immunrendszernek jó a memóriája és előállítja azokat az antitesteket, amelyek esetleg egy későbbi mutáció ellen is adhatnak keresztvédettséget.

- A szokásosnál is erősebb járvány volt 2015 -ben és 2017-ben, és ezen időszak alatt mindkét évben hatezer körüli többlethalálozás történt – mondta a szakember. Emlékeztetett arra is, hogy hosszú éveken keresztül különösen éles vita tárgya volt a terhesek influenza elleni védőoltása. A H1N1-járvány és annak tapasztalatai azonban egyértelműen bizonyították, hogy a várandósság alatt mennyire sérülékenyek a nők. Mint emlékezetes a 2009-2010 szezonban 130 ember halt meg Magyarországon a H1N1 vírus okozta járványban, köztük féltucat terhes nő volt és mindegyik oltatlan.

Európában egyébként még nincs influenzás megbetegedés, tehát egyelőre nem tudni mely vírusok okozzák majd a járványt. A háziorvosoktól kérhető oltóanyag három komponensű, kétféle A és egy B (Victoria) vírus elleni nyújt védelmet, viszont nincs benne a 2017-ben rendkívül sok megbetegedést okozó influenza B (Yamagata) vírus elleni anyag. Így, akinek eleve nem jár a térítésmentes oltás, vagy biztosabb védelmet szeretne a várható járvány idején, annak ajánlott a négy komponensű oltás. Ez a vakcina a patikában vásárolható meg, de csak recept ellenében, körülbelül 3000 forintért.

Évente félmillió ember hal meg influenza okozta betegségekben Európa-szerte. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint az állam által megvásárolt mintegy 1,3 millió védőoltásból a tavalyi szezonban 782 ezer adag fogyott el. Az oltási hajlandóság erősen szóródik Budapesten a lakosság 10 százaléka, addig Pest-, és Borsod-Abaúj- Zemplén megyében Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Győr-Sopron megyeiknek is csak az ott élők öt-hat százaléka jutott vakcinához. 

 

Tévhitek

A laikusok gyakran összekeverik a valóban enyhe náthát az influenzával, amely súlyos tünetekkel járhat, és akár halált is okozhat. Míg a náthára a rossz közérzet, hőemelkedés, köhögés, orrfolyás a jellemző, addig az influenza hirtelen magas lázzal kezdődik. Azt pedig, hogy mi okozta a betegséget: banális felső légúti fertőzés vagy az influenza-vírusa - laboratóriumi vizsgálattal lehet eldönteni. Az influenza csak Európában minden évben több tízmillió embert betegít meg, és évente átlagosan 38 500 halálesettel hozható összefüggésbe. A halálozások száma minden influenzaszezonban jelentősen növekszik.

A közhiedelem szerint számos módszer van, ami megvédhet az influenzától (egészséges életmód, rendszeres C-vitamin-használat és így tovább), valójában azonban influenzában bárki megbetegedhet. Erős közhiedelem övezi azt a vélelmet is, hogy a magas dózisú C-vitamin rendszeres alkalmazása megvédhet a hurutus/megfázásos megbetegedésektől, ám erre vonatkozóan nincs tudományos bizonyíték. Ugyanígy az elterjedt házi gyógymódoknak sincs tudományosan igazolt hatásuk az influenza lefolyására, kimenetelére.

Mivel az influenzaoltásban nincs élő kórokozó, így teljesen kizárható, hogy az oltás influenzát okozzon. Annak a tévhitnek hátterében, mely szerint az oltás maga okozhat influenzát, gyakran az áll, hogy a laikusok nem tudják elkülöníteni az influenzát a téli szezonban gyakran előforduló számos egyéb felső légúti megbetegedéstől. Mivel a védettség kialakulásához akár 2 hétre is szükség lehet, ez idő alatt a páciens megfertőződhet akár influenzával is. Az oltás nem nyújt 100 százalékos védettséget, de jelentősen csökkenti a megbetegedés valószínűségét. És maga az oltás azonban nem okoz influenzát.

A védőoltásokkal, s így az influenzaoltással kapcsolatban is számos alaptalan vagy eltúlzott félelem terjedt el - például akadtak oltások, amelyeket korábban kapcsolatba hoztak az autisták számának növekedésével. Alaptalanul, ám a tévhit még mindig él. A védőoltásokkal kapcsolatban számos további félelem terjed, napjainkban leginkább az interneten, a közösségi oldalakon. Természetesen a védőoltásoknak is lehetnek kockázataik, ugyanakkor hiányukban nagyobb valószínűséggel kialakuló betegségnek is vannak veszélyei. Egy ajánlott védőoltás esetében tehát nemcsak az oltás elfogadása, hanem az elutasítása is különböző kockázatok felvállalását jelenti, és az előnyök jelentős mértékben meghaladják a védőoltások csekély kockázatait. (Forrás: Orvostovábbképző Szemle 2018. október 15.)