Demeter Márta;interjú;

2018-11-07 07:30:00

Demeter Márta: Nem súgások alapján dolgozom

A Fidesz támadása világos üzenet az ellenzéki szereplőknek: ne merjenek kérdéseket feltenni és ellenőrizni a kormányzat működését – mondta Demeter Márta, az LMP társelnöke.

Miért nem ellenőrizte le, hogy valóban Orbán Viktor miniszterelnök egyik kiskorú rokonát hozták-e haza egy katonai géppel Ciprusról Budapestre? 

Az iratbetekintés során látottak alapján indokolt volt feltennem ezt a kérdést, pont az ellenőrzés jegyében. Az iratbetekintésem és a kérdésem is törvényes volt.

Csakhogy a kérdésében állított is.

Ez egy írásbeli kérdés volt. Adhatott volna rá tárgyszerű választ a honvédelmi miniszter, ehelyett a Honvédelmi Minisztérium és a Kormányzati Tájékoztatási Központ már a kérdésem beadásának napján egy, az állításuk szerint a Magyar Honvédség állományába tartozó személyről és annak családjáról dobott be adatokat a nyilvánosságba.

Ön továbbra is azt állítja, hogy Orbán Viktor rokona a gépen utazott?

Azt mondom, hogy a kérdésem jogos volt. Az az elképesztő hisztéria és ricsaj, amit a Fidesz csapott az ügyben, indokolja a fenntartásaimat. Nem először fordult elő, hogy írásbeli kérdést nyújtottam be, ellenzéki képviselőként ez a feladatom. A Fidesz támadása ugyanakkor világos üzenet az ellenzéki szereplőknek: ne merjenek kérdéseket feltenni, iratbetekintésekkel és más, törvényben biztosított jogaikkal élve ellenőrizni a kormányzat működését.

A Fidesz azt állítja államtitkot adott ki.

Semmilyen államtitokról nincs szó. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy kizárólag a Honvédelmi Minisztérium adott ki információkat egy, állításuk szerint az állományukba tartozó személyről, családjáról és egy katonai misszióról, teljesen indokolatlanul.

Súgott önnek valaki?

Nem súgások alapján dolgozom. Ez csak a kormányzat mániája, nem tudják elképzelni, hogy egy képviselő végzi a munkáját. Sokat foglalkoztam az elmúlt hónapokban az Airbusok ügyeivel. Most is perben állok a minisztériummal azok vételára miatt. Ez is borzasztóan zavarja a kormányzatot, amellett, hogy folyamatosan írásbeli kérdéseket teszek fel, az elmúlt két évben rengeteg ügyet sikerült így lelepleznem. Olyan kockázatokat, amelyekkel a kormányzat veszélyezteti a magyar emberek biztonságát. Például a letelepedési körvényekkel, amelyekkel bűnözőket engedtek be az országba.

A hatályos jogszabályok szerint nem lehet átvilágítani Orbán Viktort. Miért ragaszkodik hozzá mégis?

A hatályos jogszabályok alapján is el lehetne végezni a miniszterelnök nemzetbiztonsági átvilágítását, csak jelenleg nem kötelező azt megtenni. Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be, amely kötelezővé tenné a fontos közjogi tisztségeket betöltő személyek átvilágítását. Valós igény a társadalom részéről, hogy csak az legyen miniszterelnök, és csak olyan személyek töltsenek be fontos közjogi tisztséget, akik nemzetbiztonsági szempontból nem jelentenek kockázatot, és akiket nem tud zsarolni egyetlen külföldi politikai vagy gazdasági szereplő, ellenérdekelt titkosszolgálat sem. Amikor 2017-ben már benyújtottam ezt a törvényjavaslatot, a fideszesek élből leszavazták, bár illúzióim nincsenek, ki fog derülni, továbbra is akadályozzák-e ezeknek a garanciális szabályoknak a bevezetését.

Amikor társelnöknek választották az LMP-ben, kimondta, hogy készen állnak a kormányzásra. Ezt hogy bírta ki nevetés nélkül?

Nem gondolom, hogy nevetséges cél lenne a NER leváltása. Mert mi ezért dolgozunk. Sokszor világossá tettük, hogy az LMP-nek egyik legfontosabb célja, a jelenlegi rezsim lebontása és egy kormányzóképes alternatíva megteremtése. A két dolog csak együtt tud működni, ezért készen kell állnunk egy jövőbeni kormányzati szerepre is.

Április 8-a óta szétverte magát a párt.

Vannak, akik előszeretettel beszélnek erről, és nyilván olyanok is, akiknek az LMP-nek a közéletből való eltűnése szolgálná a politikai érdekeit, de el kell szomorítanom őket, ez nem fog megtörténni. Az elmúlt hónapok párton belüli történései miatt, amelyek alapvetően a tagságra tartoznak, egyes véleménymagyarázó és médiaszereplők óriási lufikat fújtak, de nem ez határozza meg a párt működését és eredményességét. Az erős fideszes ellenszélben is értünk el eredményeket április óta, például az otthonápolási díj vagy a téli rezsicsökkentés kiterjesztésében is nagy szerepe volt a munkáknak.

Ön jobb, vagy baloldali?

Sosem rejtettem véka alá, baloldali értékrendűnek tartom magam. Ez nem is fog változni.

Hogy tud együtt dolgozni egy olyan társelnökkel, aki többször bírálja a baloldalt, mint a kormányt?

Kiválóan. Már csak azért is, mert társelnökökként ugyanazt gondoljuk az LMP szerepéről és céljairól, és ugyanolyan határozottan lépünk fel a Fidesz politikájával szemben. Az LMP nemcsak a kormány legkeményebb ellenzéke, hanem egy rendszerkritikus és kapitalizmuskritikus párt. Olyan párt, amelynek alapító nyilatkozatában ott szerepelnek baloldali, konzervatív, liberális értékek is. Olyan párt, melynek célja, hogy meghaladja az elmúlt 28 év rossz politikai gyakorlatát, például azt, hogy a multinacionális vállalatok érdeke hangsúlyosabban érvényesül a magyar vállalkozásokénál vagy azt, hogy egyre növekszik a vagyoni szakadék a magyar emberek egyes csoportjai között. És engedjen meg egy személyes megjegyzést, a baloldali értékszemlélet nem jelenti azt, hogy egy magát baloldalinak gondoló ember ne kritizálhatná a ma Magyarországon magukat a politikai baloldalra soroló politikai formációkat.

Mint baloldali LMP társelnök, hogy tudja elképzelni a Jobbikkal való akármilyen szintű együttműködést?

Eddig a pártok közötti együttműködés címén a magyar választók általában látványos sajtótájékoztatókat, majd soha véget nem érő pozícióharcokat kaptak anélkül, hogy a számukra fontos ügyekben bármilyen megoldási javaslat is született volna. Akkor van értelme együttműködésről beszélni, ha az politikai teljesítményre, valódi munkára épül, és az eredménye pedig az emberek számára kézzelfogható. Sok konkrét helyi ügy mellett látunk bizonyos országos jelentőségű kérdéseket is, amikben a néppártosodott Jobbikkal lehetséges és szükséges is a közös cselekvés. Ez önmagában még nem jelent átfogó, országos politikai megállapodást. Mindazonáltal a közös munkát segíti, hogy van politikai megközelítésbeli hasonlóság a két pát között, hiszen mind az LMP, mind a Jobbik globalizációkritikus.

Társelnöktársra azt mondta, az MSZP-vel és a DK-val kizárt bármilyen együttműködés.

Ez nem egy politikus, hanem az LMP álláspontja. A magyar társadalom jelölte ki ezt az irányt az április 8-ai választáson. A XXI. századi pártok növelték támogatottságukat, míg az MSZP és a DK nem. Természetes, hogy a magyar emberek által megfogalmazott elvárásokra, igényekre kell reflektáltunk. Ez az irányadó politika, helyben viszont lehetnek az MSZP-hez vagy a DK-hoz kötődő tisztességes politikusok, akikkel lehet együtt dolgozni. 

A friss közvélemény-kutatások alapján a társadalmi igény az, hogy önök essenek ki a parlamentből.

A legfontosabb közvélemény-kutatás április 8-án volt. A következő mérési pont az európai parlamenti és az önkormányzati voksolás lesz. A belső dolgainkat nekünk kell elrendeznünk, ha valaki ezekhez hozzá akar szólni, szívesen látjuk az LMP-ben. Nem lehet függetleníti az LMP körüli médiaviharokat attól, hogy a Fidesz részéről teljes mértékben érthető támadások mellett olyan véleményformálók is negatívan viszonyulnak a párthoz, akik az elmúlt két-három évtizedben megszokták, hogy hatással bírnak politikusokra, de ránk nincs hatásuk.

Arról talán nem a véleményformálók tehetnek, hogy kilépett két társelnökük a pártból.

Sajnáltam, hogy Szél Bernadett kilépett, kiválóan dolgoztunk együtt. Ennek ellenére fontos látni, hogy az LMP ugyanaz a rendszerkritikus párt, amely volt, és továbbra is az elmúlt 28 év politikai gyakorlatát szeretnénk meghaladni. Az elmúlt 8 év három választásának ugyanis van egy alapvető tanulsága: az emberek egyértelművé tették, hogy a NER bukása után nem lehet visszatérni azokhoz a módszerekhez és politikához, amit 2010 előtt folytatott Magyarország.