A Székely László-ügy sebészi szemmel

Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget a tudása - mondta Haán András, az Országos Kardiológiai Intézet nyugalmazott főorvosa, Székely László elbocsátott szívsebész egykori főnöke.

Már másfél hónapja van munka nélkül Székely László szívsebész, akit szeptember közepén műszakkezdés előtt küldtek el az Országos Kardiológiai Intézetből. Az indok az volt, hogy hat hónappal korábban egy műtéthez, külső közreműködő orvost hívott. Egyetért az elbocsátással?

Nem, sőt nem is értem, hogy a főigazgató-helyettes, aki most megbízott vezetőként irányítja az intézményt, honnan vette a szakmai bátorságot arra, hogy a főorvost elküldje és az általa végzett speciális szaktudást igénylő műtéteket leállítsa. S ezzel kockázatnak tegyen ki betegeket. Székely László főorvos ugyanis nem kábítószeres állapotban, vagy netán részegen veszélyeztette a rábízottak életét – amiért esetleg indokolt lehet az azonnali felfüggesztés, elbocsátás. Hanem éppen ellenkezőleg, amit tett, azt a beteg érdekében, az élete védelmében tette. Amikor egy márciusi műtét közben észrevette, hogy baj van, ráadásul olyan a helyzet, amit maga már nem képes uralni, azonnal konzíliumot hívott, segítséget kért, majd más kollégákkal közösen megoldotta a problémát. Ezért nem ellehetetlenítés, hanem a jó vezetőtől kézfogás, elismerés járt volna. Noha valamennyi egyetemen más szövege van az orvosi eskünek, de valamennyiben kiemelt helyen szerepel: a beteg üdve a legfőbb törvény valamint, hogy az orvos kollégákat megbecsülés illeti meg. Ebben a kusza ügyben a megbízott főigazgató többek között ezeket is figyelmen kívül hagyta, és mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozik. Székely László „büntetése”, fordítottan arányos a történésekkel.

Azt mondja, az orvos kénye-kedve szerint fölülírhatja az adott betegség kezelésével kapcsolatos eljárásrendet?

A műtét közben váratlanul felmerült helyzetekre nincs protokoll. Az eljárásrend a betegségek kezelésről szól, az egy keret, amihez elvben igazodni kell, de ha szövődmény van, a beteg életét kell menteni, a leírt szabálynak a dolgok e fázisában már nincs sok értelme. Ha az orvos mindig minden helyzetben ragaszkodik a protokollhoz a betegek legalább ötödének nem lehetne megfelelő életminőséget biztosítani. Az eljárásrend egy egyértelmű helyzetre vonatkozik. A jó protokoll általában engedi, hogy az orvos bizonyos dolgokat ne tartson be, és használhassa az innovatív eljárásokat is.

Azt sem tartja elfogadhatatlannak, hogy a beteg szívműtétre készül és mire felébred nemcsak a szívbillentyűje újul meg, de az egyik mellében a szilikont is kicserélték?

Nem, ha a beteg érdeke azt kívánja. Az orvosnak mindig az adott történésnek megfelelően kell a műtőben döntést hoznia, mondom ezt kétezer nagyobb szívműtéttel a hátam mögött. Ha azt látom, hogy szivárog az implantátum tartalma a műtéti területre, akkor az a feladat, hogy az ne szivárogjon. Székely László és csapata éppen a beteg egészsége védelmében pótolta a kiszakadt implantátumot. Az országos intézetbe kerülő betegek általában a legsúlyosabb állapotúak, gyakran nem csak a szívük, de egyéb szerveik is károsodtak, ezért műtét közben szinte bármi előfordulhat, így bárkinek szüksége lehet más szakmabeli segítségére. Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget az ő tudása, és nem hívja azonnal a hozzáértő kollégát. Az első mindig a beteg érdeke, az adminisztráció, hogy van-e szerződés az életmentésben közreműködővel, teljesen lényegtelen. Az utólag lepapírozható, a beteg viszont, ha meghalt, már nincs mit tenni.

Ez volt a gyakorlat önöknél akkor is amikor együtt dolgoztak?

Lacinak mindig is erős hajlama volt a betegekkel való együttérzésre, és az osztályon dolgozó főorvosoktól is ezt látta, amikor a tanítványunk volt. Ebbe csöppent bele és aztán ilyen munkakultúrával is dolgozott. A szívsebészeti osztály alapításában döntő szerepet vállaló Árvay Attila professzortól tanultuk meg valamennyien, hogy egyetlen főorvos soha nem lehet élet-halál ura, nem dönthet egyidejűleg a betegek sorsáról, és a műtétek elosztásáról. A szívsebészeti osztály élén 1992 – 2000 között rotációban, kétévenként váltotta egymást hat főorvos. A tudás átadása pedig úgy működött, hogy az aki a legjobb volt egy-egy beavatkozásban, amikor csak tehette beállt kampót tartani, asszisztált a nála kevésbé gyakorlottak műtéteinél, hogy amikor valaki elakadt, vagy váratlan esemény miatt akár le is fagyott a műtőben, akkor segíthessen. Ezen az osztályon mindenki tudta magáról, hogy ő nem mindenható, és hogy nem csak lehetősége, de kötelessége is azonnal segítséget kérni, ha valamiben elakad.

Ön ismeri Székely László elmozdítása indokaként emlegetett intézeti, etikai bizottsági vizsgálatok eredményét?

Nem, és nem is ismerek olyat, aki hasonlót olvasott volna.