A Székely László-ügy sebészi szemmel

Publikálás dátuma
2018.11.06 18:03
Haán András
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget a tudása - mondta Haán András, az Országos Kardiológiai Intézet nyugalmazott főorvosa, Székely László elbocsátott szívsebész egykori főnöke.
Már másfél hónapja van munka nélkül Székely László szívsebész, akit szeptember közepén műszakkezdés előtt küldtek el az Országos Kardiológiai Intézetből. Az indok az volt, hogy hat hónappal korábban egy műtéthez, külső közreműködő orvost hívott. Egyetért az elbocsátással?
Nem, sőt nem is értem, hogy a főigazgató-helyettes, aki most megbízott vezetőként irányítja az intézményt, honnan vette a szakmai bátorságot arra, hogy a főorvost elküldje és az általa végzett speciális szaktudást igénylő műtéteket leállítsa. S ezzel kockázatnak tegyen ki betegeket. Székely László főorvos ugyanis nem kábítószeres állapotban, vagy netán részegen veszélyeztette a rábízottak életét – amiért esetleg indokolt lehet az azonnali felfüggesztés, elbocsátás. Hanem éppen ellenkezőleg, amit tett, azt a beteg érdekében, az élete védelmében tette. Amikor egy márciusi műtét közben észrevette, hogy baj van, ráadásul olyan a helyzet, amit maga már nem képes uralni, azonnal konzíliumot hívott, segítséget kért, majd más kollégákkal közösen megoldotta a problémát. Ezért nem ellehetetlenítés, hanem a jó vezetőtől kézfogás, elismerés járt volna. Noha valamennyi egyetemen más szövege van az orvosi eskünek, de valamennyiben kiemelt helyen szerepel: a beteg üdve a legfőbb törvény valamint, hogy az orvos kollégákat megbecsülés illeti meg. Ebben a kusza ügyben a megbízott főigazgató többek között ezeket is figyelmen kívül hagyta, és mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozik. Székely László „büntetése”, fordítottan arányos a történésekkel. Azt mondja, az orvos kénye-kedve szerint fölülírhatja az adott betegség kezelésével kapcsolatos eljárásrendet?
A műtét közben váratlanul felmerült helyzetekre nincs protokoll. Az eljárásrend a betegségek kezelésről szól, az egy keret, amihez elvben igazodni kell, de ha szövődmény van, a beteg életét kell menteni, a leírt szabálynak a dolgok e fázisában már nincs sok értelme. Ha az orvos mindig minden helyzetben ragaszkodik a protokollhoz a betegek legalább ötödének nem lehetne megfelelő életminőséget biztosítani. Az eljárásrend egy egyértelmű helyzetre vonatkozik. A jó protokoll általában engedi, hogy az orvos bizonyos dolgokat ne tartson be, és használhassa az innovatív eljárásokat is. Azt sem tartja elfogadhatatlannak, hogy a beteg szívműtétre készül és mire felébred nemcsak a szívbillentyűje újul meg, de az egyik mellében a szilikont is kicserélték? Nem, ha a beteg érdeke azt kívánja. Az orvosnak mindig az adott történésnek megfelelően kell a műtőben döntést hoznia, mondom ezt kétezer nagyobb szívműtéttel a hátam mögött. Ha azt látom, hogy szivárog az implantátum tartalma a műtéti területre, akkor az a feladat, hogy az ne szivárogjon. Székely László és csapata éppen a beteg egészsége védelmében pótolta a kiszakadt implantátumot. Az országos intézetbe kerülő betegek általában a legsúlyosabb állapotúak, gyakran nem csak a szívük, de egyéb szerveik is károsodtak, ezért műtét közben szinte bármi előfordulhat, így bárkinek szüksége lehet más szakmabeli segítségére. Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget az ő tudása, és nem hívja azonnal a hozzáértő kollégát. Az első mindig a beteg érdeke, az adminisztráció, hogy van-e szerződés az életmentésben közreműködővel, teljesen lényegtelen. Az utólag lepapírozható, a beteg viszont, ha meghalt, már nincs mit tenni. Ez volt a gyakorlat önöknél akkor is amikor együtt dolgoztak?
Lacinak mindig is erős hajlama volt a betegekkel való együttérzésre, és az osztályon dolgozó főorvosoktól is ezt látta, amikor a tanítványunk volt. Ebbe csöppent bele és aztán ilyen munkakultúrával is dolgozott. A szívsebészeti osztály alapításában döntő szerepet vállaló Árvay Attila professzortól tanultuk meg valamennyien, hogy egyetlen főorvos soha nem lehet élet-halál ura, nem dönthet egyidejűleg a betegek sorsáról, és a műtétek elosztásáról. A szívsebészeti osztály élén 1992 – 2000 között rotációban, kétévenként váltotta egymást hat főorvos. A tudás átadása pedig úgy működött, hogy az aki a legjobb volt egy-egy beavatkozásban, amikor csak tehette beállt kampót tartani, asszisztált a nála kevésbé gyakorlottak műtéteinél, hogy amikor valaki elakadt, vagy váratlan esemény miatt akár le is fagyott a műtőben, akkor segíthessen. Ezen az osztályon mindenki tudta magáról, hogy ő nem mindenható, és hogy nem csak lehetősége, de kötelessége is azonnal segítséget kérni, ha valamiben elakad. Ön ismeri Székely László elmozdítása indokaként emlegetett intézeti, etikai bizottsági vizsgálatok eredményét?
Nem, és nem is ismerek olyat, aki hasonlót olvasott volna.   

Névjegy

Haán András szívsebész, tíz éve ment nyugdíjba. Csaknem kétezer komoly szívműtétet hajtott végre. Hosszú ideig az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa volt. Dolgozott Angliában és az Egyesült Államokban is. Neve nemcsak az orvoslásban, de a sportban is ismert, egyedüli magyarként két sportág olimpikonja: 1964-ben Tokióban kosárlabdázóként, 1976-ban Montrealban pedig vitorlázóként indult. 

Szerző
2018.11.06 18:03
Frissítve: 2018.11.06 20:17

Martin József: Korrupció nélkül nehéz elképzelni a mai rendszert

Publikálás dátuma
2019.01.24 08:35

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Míg 2013-ban négy kormányközeli oligarcha részesedett a közbeszerzések 11 százalékából, 2017-ben Mészáros Lőrinc és Szíjj László 26 százalékot hasított ki az állami megrendelésekből - mondta Martin József, a Transparency International ügyvezető igazgatója.
Újra előkerült a kormányzati hirdetésekben a „Magyarország jobban teljesít” szlogen. Igaz ez a korrupcióra is?
Igen, a korrupció jól teljesít. Mára kiépültek és megszilárdultak azok a korrupciós csatornák, amelyeket szívós munkával felépítettek az elmúlt időszakban. A magyarországi korrupció sokrétű, nem írható le egyetlen sémával. Az egyik jellemzője például, hogy a  kormány egész rendszereket hoz létre és működtet abból a célból, hogy a közpénzeket  magánvagyonná alakítsa, azaz erőforrás-újraelosztást hajtson végre.

Mi tartozik ehhez az újraelosztási rendszerhez, illetve mennyi pénz folyhat el így?
A leglátványosabban a közbeszerzéseknél érhető tetten a favoritizmus. Az utóbbi években a közbeszerzési piac értéke nagyot nőtt – 2017-ben a GDP egy tizede volt –, és tovább koncentrálódott. Míg 2013-ban négy kormányközeli oligarcha részesedett a közbeszerzések 11 százalékából, 2017-ben a hatalom két kegyelt oligarchája, Mészáros Lőrinc és Szíjj László 26 százalékot hasított ki az állami megrendelésekből. Kimutatható, hogy az oligarchák vagyongyarapodása jelentős részben uniós forrásból valósul meg. De a közbeszerzések világán túl is burjánzik az erőforrás-újraelosztás. Például amikor előbb államosítanak bizonyos javakat, majd odaadják ezeket a haveroknak. Sok területen látható ez a trafikügytől a kaszinókon keresztül a bankok átjátszásáig, gondolok itt például az MKB tulajdonosváltásaira. De példaként lehet hozni azt is, amikor a külföldi tulajdonosokat különféle praktikákkal kiszorítják az országból. És még egy praktika, amellyel a kormány átcsoportosítja az erőforrásokat: a piactorzítás, amire a legszomorúbb példa a médiaipar. Az állami hirdetések szinte csak kormánypárti szereplőkhöz kerülnek, de kifinomultabb eszközökkel a magánhirdetéseket is igyekeznek a „megfelelő” helyre terelni. Ha mindezeket a tényezőket összerakjuk, akkor évente a GDP mintegy 10 százalékára – nagyjából négyezer milliárd forintra – becsülhető az indokolatlanul, részben korrupt módon gazdát cserélt vagyon.

A napokban azt javasolta az Európai Parlament, hogy függesszék fel vagy korlátozzák azon tagállamok közösségi támogatását, amelyek nem tartják be a demokratikus normákat és nem lépnek fel a korrupció ellen. Ez hozhat eredményeket azután, hogy korábban láttuk: hiába vizsgálta az OLAF (Európai Csalás Elleni hivatal) az Elios ügyet vagy az EP költségvetési ellenőrző testülete a felcsúti kisvasutat, semmi nem történt?
Fontos előrelépés lehet 2021-től, hogy a pénzeket a jogállami normák érvénysüléséhez kötik. A bizottsági javaslatot a Parlament elfogadta, de hátra van még a Tanács jóváhagyása, ami azért nem magától értetődő. Az EU régóta küzd azzal, hogy miként lehet megfogni a jogállamiság szisztematikus megsértését és a rendszerszintű korrupciót. A magyar kormány a saját szempontjából ügyesen lavírozik az uniós döntéshozatali labirintusban, így egyelőre sikerült kibújnia az érdemi szankciók alól. Ráadásul, amikor az OLAF-vizsgálat nyomán a Bizottság bírságot vagy pénzelvonást javasol egy konkrét visszaélés miatt, mint az Elios esetében történt, akkor ezt nem a csalásból hasznot húzott cég tulajdonosainak kell megfizetnie, hanem az adófizetőknek. Az említett feltételesség szabályának bevezetése elkésett, és ma már aligha lesz elég a jogállamiság helyreállításához.

Annak ellenére pesszimista, hogy uniós szinten van politikai akarat és változhat a jogi környezet is?
Nem merném kijelenteni, hogy van politikai akarat az EU-ban a magyarországi rendszer vagy más autokráciák megváltoztatására. Különféle intézmények, kormányok, személyek vannak, amelyek és akik szövevényes érdekhálóban működnek. Magyarországon az ellenzékben, vagy mondjuk úgy, a „nyugatos” értelmiség körében népszerű az a vélekedés, hogy majd az Európai Unió megoldja helyettünk a problémákat. Ezzel az illúzióval azt gondolom, le kellene számolni. Magyarországon akkor lesz kisebb korrupció és működő jogállamiság, amikor erre meglesz a társadalmi akarat. Az unió tud ebben segíteni, de megvédeni magunktól nem tud.

Mintha a közéletben egyre kevesebb lenne a nagy, jelentős botrányokból. Az utóbbi években előkerültek például az ORÖ ügyei, az Elios botránya, a letelepedési kötvények kérdése, a jegybanki alapítványok pénzköltése. Most ilyenekről nem hallani. Ez a hatalom  önkorlátozása, elfogyott az ellopható pénz, vagy a korrupciót feltárók fásultak bele a munkába?
Azért vannak ügyek, de valóban, a nagy rendszerekhez kötődő esetek, mint a társasági adó-kedvezmény (tao) vagy a letelepedési kötvények talán lecsengőben vannak. A tao esetében jövőre már kevesebb pénz kerülhet a sportszövetségekhez, ugyanakkor még inkább központosított lesz a rendszer, a minisztériumban fognak dönteni a támogatásokról. Mindez magyarázható azzal, hogy egyfelől csökken az újraosztható és ellopható pénzek mennyisége, másfelől kiépültek a közpénzszivattyúk. Ugyanakkor a kormány nyilván figyel arra, hogy az említett 10 százalék ne legyen mondjuk, 50, mert az nagyon hamar padlóra küldené a gazdaságot.

A választókat láthatóan kevés dolog hozza lázba. A miniszterelnöki menza ügye például ilyen, de ha ellopnak mondjuk 10 vagy 100 milliárdot, az nem éri el az ingerküszöböt. Mivel magyarázható az apátia?
Az ingerküszöb valóban magasan van, miközben a hétköznapi, de szimbolikus ügyekben meglepően alacsonyan. A korrupciós apátia nagyjából négy, egymással összefüggő tényezővel magyarázható: egyrészt a társadalom nagy többsége azt gondolja, hogy a kormány ugyan korrupt, de az előző kormányok is azok voltak. Ráadásul nem látják az egyértelmű – és korrupciós szempontból tiszta – politikai alternatívát. Másik oka a korrupciós vakság. Tudják, hogy van korrupció, de hagyják őket békén ezzel, túl sok az ügy. Sokszor az átlagember számára felfoghatatlan közpénzt pumpálnak ki, nehezen átlátható módon. A letelepedési kötvénybiznisz is ilyen, mi kiszámoltuk, hogy ez a magyar adófizetőknek legalább 21 milliárd forintjába került. A harmadik az, hogy a korrupciónak ma Magyarországon a legritkább esetben van következménye, ezért rendkívül alacsony a közintézményekbe vetett bizalom. A negyedik pedig, hogy az emberek jelentős része csak az állami médiumokból és a kormány szócsöveként működő sajtótermékekből tájékozódik, ott pedig egy olyan valóságot tárnak eléjük, amelyben nincs korrupció.

Egyetért azzal az állítással, hogy egy autoriter rendszerben a rendszerszintű korrupció addig maradhat fenn, amíg azt az autoriter vezető akarja?
Elvileg igen, gyakorlatilag a mai rendszert korrupció nélkül nehéz elképzelni. Ugyan 2010 előtt is nagy volt a korrupció, a fehér galléros is, de ez akkor mégiscsak egyfajta szégyenfoltnak számított, és igyekeztek is titkolni. Akkor inkább a rendszer melléktermékeként működött, most a rendszer része.  

Martin József Péter

A Transparency International ügyvezető igazgatója, aki februártól fél évig Londonban dolgozik majd, a Transparency International UK kutatási igazgatójaként. Korábban gazdasági újságíró, hat évig a Figyelő főszerkesztője volt. Közgazdász és szociológus, három éve doktorált, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

Témák
korrupció
2019.01.24 08:35
Frissítve: 2019.01.24 08:35

Az ország leggazdagabb településén hiába vártak a kukásautóra

Publikálás dátuma
2019.01.24 08:22
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A profin működő helyi céget egy önkormányzati társulás alá terelték, de a nemzeti kukaholding annak sem fizetett időben.
Országszerte komoly problémák léptek fel a szemétszállítás területén, írta Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, amikor arról az Index újságírója arról kérdezte, hogy miért kell Budaörsön is hetekig kellett várni a kukáskocsira. A lap olvasói jelezték, hogy a városban néhány hétig szünetelt a szemétszállítás, ami a múlt héten némileg mérséklődött, de még mindig vannak olyan utcák, ahol a szemét már kifolyik a kukából. 
A polgármester emlékeztetett arra, hogy bár a szemétszállítás önkormányzati feladat, de a 2013-as "rezsicsökkentés" miatt tíz százalékkal csökkentették a hulladékszállítási díjat. A hulladékszállításra ez jelentette az első csapást – hiszen az árak befagyasztása miatt sok településen romlott a szolgáltatási színvonal, nem jutott elég pénz a javítási költségekre sem – de ezt, Budaörs az ország leggazdagabb településeként még tudta ellensúlyozni, kompenzálták a Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. veszteségeit. 2016-ban azonban elkezdődött a szemétszállítás központosítása, ami az addig kiválóan üzemelő önkormányzati céget sem kerülte el – mondta Wittinghoff. A munkát továbbra is ők végezték, de szemétszállítási díjakat az állami NHKV (közkeletű nevén: Kukaholding) gyűjtötte be és osztotta vissza a a valódi terepmunkát végző cégeknek. A Kukaholding adminisztrációs nehézségek miatt ezután nem vagy nem teljesen tudta begyűjteni a pénzt, amit aztán késve vagy nem fizetett ki a hulladékgazdálkodóknak, sokakat a tönk szélére sodorva – írja az Index. 
 Ezután a több száz kisebb közszolgáltatóból álló hulladékszállítást önkormányzati társulásokba terelték, és „Budaörsöt ez érintette a legérzékenyebben: az addig kiválóan működő BTG-től mondvacsinált ürüggyel megvonták a hulladékgazdálkodói közszolgáltatói minősítést, oly módon, hogy ez ellen jogorvoslattal sem lehetett élni”. Majd a budaörsi cég az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz csatlakozott, és bár az érdi társaság lett a hulladékszállítási közszolgáltató, „a tényleges hulladékszállítást továbbra is a BTG végezte". Ez csak némi örömöt hozott a városba, ugyanis a polgármester szerint a Kukaholding nem fizetett az érdi közszolgáltatónak, és az sem fizette ki az alvállalkozóját: százmilliót is meghaladó hiány keletkezett a BTG-nél egy év alatt. Korábban a város tudta kezelni a kieséseket, de Wittinghoff szerint ekkor az állam szolidaritási hozzájárulás címén több mint kétmilliárd forintot vont el tőlük. Évente.  A BTG sem tudta vállalni, hogy ingyen szállítja a szemetet, miközben a szemétszállítás díját az állam elvileg beszedi, de nem vagy csak részben továbbítja. A budaörsi szemétszállítás így teljes egészében átkerült az érdi közszolgáltatóhoz, és a feladattal együtt a várostól megkapták az eszközöket, "pályázaton nyert modern kukásautókat", de a feladatot szerinte továbbra sem tudják elvégezni, ugyanis „nincs pénzük a gépek karbantartására, ezért azok lerohadnak, a régebbi, terepet jól ismerő dolgozók sorra otthagyják őket”.

A szőnyeg alá seprik

Hasonló problémákról számoltak be a Népszavának nyilatkozó érintettek is. Habár a hulladékszállítás hazai problémáira leginkább az Észak-Kelet Pest és Nógrád megyei Zöld Híd BIGG Nkft. novemberi kálváriája figyelmeztetett, a - zömmel név nélkül megszólaló - szakértők egyetértenek abban, hogy szinte az egész ágazat a tönk szélén áll. Igaz, a kormánypropaganda ezt tagadja, hisz ma úgymond sehol sincs utcán a szemét. Kétségtelen: a problémák nagyságrendjének felméréséhez kissé be kell kukkantani a szőnyeg alá. A Zöld Híd területén például ma már a katasztrófavédelem irányítja a begyűjtést és állja a cechet, a Fidesz pedig némi politikai habverés után saját emberét ültette a cég tulajdonosának élére. A hulladékdíjak beszedését és visszaosztását elvben három éve végző, állami NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. honlapján jelenleg 28 hulladékszállító közszolgáltatót sorol fel. Ezek legutolsó elérhető, 2017-es mérlege zömmel rendkívül sanyarú anyagi helyzetről tanúskodik. Igaz, a gondokat még ezeken belül is sikerült elbújtatni. A társaságok eredménye – néhány kivételtől eltekintve – ugyanis vállalható, azaz nulla körüli. (Már csak azért is, hisz cégformájuk szerint nonprofit működésűek.) Ám a saját tőke – vagyis az az összeg, amit nem terhel visszafizetési kötelezettség - jellemzően csupán a hitelállomány töredéke. A pénzügyi elemzők már azt egészségtelennek tekintik, ha a hitelállomány magasabb a saját tőkénél. A 28 közszolgáltatóból ez a tavalyelőtti állapot alapján 24-re volt elmondható. Összesített hitelállományuk közel ötvenmilliárd forint. 
2019.01.24 08:22