Férfi kézi – Csoknyai és Matics közösen irányítja a válogatottat

Publikálás dátuma
2018.11.07. 15:14
Ljubomir Vranjes a távozó kapitány
Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Az MKSZ október 5-én közös megegyezéssel bontott szerződést Ljubomir Vranjessel.
Csoknyai István és Vladan Matics közösen irányítja a jövőben a férfi kézilabda-válogatottat, a két szakember megbízatása a januári, német–dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság végéig szól. Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke az MTI tudósítása szerint sajtótájékoztatóján kiemelte: mindenképpen magyar szakemberekben gondolkodtak – a több mint másfél évtizede Magyarországon élő és dolgozó Maticsot is annak tekinti –, és hosszú távra terveznek velük.
„A vb-n az olimpiai kvalifikációs tornára való kijutás a cél, amihez az első hétben kell végeznünk. A sorsolás és az erőviszonyok ismeretében erre reális esélyünk van”

– tette hozzá az elnök.

A két szakember – akik megtartják klubedzői állásukat Balatonfüreden és Tatabányán – Marosi László alelnök javaslatára dolgozik mellé-, és nem alá-, illetve fölérendeltségi viszonyban. Csoknyai elmondta: hétről hétre, évről évre egymás ellen, de tíz évvel ezelőtt a válogatottnál már együtt is dolgoztak Maticcsal, így nagyon jól ismerik egymást, amit a sportágban szerzett tapasztalataikkal együtt kamatoztatni tudnak a nemzeti csapatnál.
„Csak ránézésre könnyű a vb-csoportunk, mert a magam részéről óvatosan tekintek a torna elé. Bízom az olimpiai részvételben, de addig még nehéz és rögös út vár ránk”

– mondta.

A szerb-magyar Matics, a Tatabánya edzője úgy érzi: ezúttal nagyobb támogatást kapnak a szövetségtől, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a szövetségi kapitány Csoknyai segítője lehetett a válogatottnál.
„Akkor két áldozat voltunk, azóta viszont eltelt tíz év, és rutint szereztünk”

– emelte ki.

A vb-t, valamint az olimpiai kvalifikációt illetően úgy fogalmazott: próbálnak szerények maradni, mert amúgy sincs mire nagyképűnek lenniük. Kiemelte, hogy a közelmúltban neves edzők dolgoztak a magyar válogatott élén – az októberben menesztett Ljubomir Vranjest, valamint Talant Dujsebajevet említette név szerint –, de nem voltak sikeresek és szerencsések. Az MKSZ október 5-én közös megegyezéssel bontott szerződést a korábbi kapitánnyal, a svéd Ljubomir Vranjessel, aki bő egy évig irányította a nemzeti csapatot. Vranjes tavaly nyár óta irányította a nemzeti csapatot, amellyel szerzett pont nélkül esett ki a januári, horvátországi Európa-bajnokság csoportkörében, júniusban viszont a világbajnoki bronzérmes Szlovéniát búcsúztatva kijuttatta a válogatottat a januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs vb-re. A váltás összefügg azzal, hogy Vranjest hétfőn felmentették a munkavégzés alól a Telekom Veszprém csapatánál, amelynek vezetőedzője volt. Októberben a Szlovákia és az Olaszország elleni Eb-selejtezőkön Csoknyai ideiglenes megbízatással irányította a válogatottat, amelynél 2008 és 2010 között már dolgozott együtt Maticcsal. A magyarok a januári vb-n Svédországgal, Katarral, Argentínával, Egyiptommal és Angolával szerepelnek azonos csoportban.
Szerző

Szuperligát akarnak: 220 millió eurós bevétellel kalkulálhatnának

Publikálás dátuma
2018.11.07. 12:30
Napjainkban nincs rangosabb klubtrófea a Bajnokok Ligája serlegénél, a meghatározó klubok azonban ennél is többre vágynak
Fotó: AFP
Saját Szuperligát szerveznek Európa meghatározó labdarúgócsapatai, a tervek szerint 2021-ben induló sorozat résztvevői négyszeresére növelnék jelenlegi bevételeiket.
A futballban előforduló visszaélések feltárásával foglalkozó Football Leaks nevű szervezet több hónapos nyomozás után adta át bizonyítékait a Der Spiegel című hetilapnak. Az anyagból a derült ki, hogy a Szuperliga elindításának élharcosa a Bayern München, ami azért rendkívül érdekes, mert a bajor klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge a vezetője az Európai Klubok Szövetségének, amelynek minden profi csapat a tagja és ez a szervezet a kisebb klubok érdekeinek képviseletét látja el a Bajnokok Ligája és Európa-liga versenykiírásának tárgyalása során.
A Szuperliga elindítása esetén a kontinens meghatározó klubjai – többek között a Bayern München, a Barcelona, a Real Madrid, a Juventus, az AC Milan vagy a Manchester United. – kiszállnának a jelenleg zajló európai kupasorozatokból és hazájuk bajnokságában sem vennének tovább részt. A mezőnyt tizennyolcasra töltenék fel, keddi, szerdai és szombati játéknapokkal. A Szuperliga lenne a sztárcsapatok bajnoksága, „minden mérkőzés rangadó” mottóval oda-vissza összesen harmincnégy fordulós alapszakaszt követné az oda-visszavágós, egyenes kieséses rájátszás a bajnoki címért.
A Szuperliga jogi hátterét Michael Gerlinger, a Bayern München ügyvédje a New York-i székhelyű Cleary Gottlieb Steen&Hamilton ügyvédi irodával közösen készítette elő. A Football Leaks birtokába került anyagokból kiderült, már megvan a belépési nyilatkozat, amit a Szuperliga résztvevőinek alá kell írni.
Az új sorozat üzleti terve szerint a résztvevők szezononként több mint 220 millió eurós bevétellel kalkulálhatnának, a szerződéseket előkészítették a közvetítési jogok értékesítéséről. A Bajnokok Ligája legjobb együttesei 50-60 millió eurót keresnek idényenként. Az amerikai ügyvédi iroda elemzést készített az új sorozat előnyeiről és hátrányairól. Az előnyök között emelte ki, hogy a Szuperligában pályára lépő csapatokat az UEFA nem tudja pénzbüntetéssel sújtani, mert a klubok csak arról nyilatkoznak a BL- és El-szezon előtt, hogy elfogadják a versenykiírást, de nem ígérnek örök hűséget. Viszont azt megteheti az UEFA, hogy a Szuperligában szereplő játékosokat, játékvezetőket eltiltja a válogatottól, illetve nem engedi be őket a saját rendezvényeire, például az Európa-bajnokságra sem. A nemzetközi szövetség (FIFA) pedig a világbajnokságról zárhatja ki a Szuperliga szereplőit. Ami nehézséget jelenthet: ha az UEFA és a FIFA nem ismeri el a Szuperligát – amit biztosra lehet venni -, akkor nem lehet futballbajnokságként működtetni. A Szuperliga ezért csak üzleti vállalkozás lehet, ahol viszont nem alkalmazhatók a sporteseményekre érvényes átigazolási szabályok. A játékosokat szabad munkavállalónak kell tekinteni, akik átigazolási díj fizetése nélkül elvileg annyiszor válthatnak klubot, ahányszor akarnak, ami komolytalanná teheti a sorozatot. Ez egy olyan megoldásra váró kulcskérdés, amelynek rendezése nélkül nem indítható el az új liga.
A ZDF német állami televízió megkérdezte Rummeniggét: tényleg kiszáll a Bayern München a Bundesligából a Szuperliga miatt? A sportvezető azt mondta, amíg ő a bajor klub elnöke, addig erre nem kerül sor. Azt nem tette hozzá, hogy a mandátuma 2019-ben lejár.

A biztos résztvevők névsora

Az alábbi tizenhat együttes lenne biztos résztvevője az új sorozatnak, ha tényleg elindul: Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid, Bayern München, Dortmund, Juventus, Milan, Internazionale, AS Roma, Manchester United, Manchester City, Arsenal, Chelsea, Liverpool, PSG, Marseille. Később döntenének arról, kiket kérnek még fel a részvételre, az még kérdéses, hogy lesz-e másodosztály is, kiesőkkel, feljutókkal. A Football Leaks bizonyítékai szerint a résztvevők elszántak, és végig akarják vinni ezt a projektet. Az első, 2016-os titkos londoni találkozóról a The Sun című bulvárlapban megjelentek fényképek, másodszor Budapesten egyeztettek a klubok a Szuperligáról.

Hollywoodi sikersztori lenne a Ferencváros legyőzése

Publikálás dátuma
2018.11.07. 10:30
Horváth Ferenc nagy fába vágta a fejszéjét, mégis hiszi, hogy csapata jobban teljesít majd
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó helyén álló Szombathelyi Haladás trénere, Horváth Ferenc még nem döntötte el, hogy visszaállítja-e a kapuba Király Gábort.
Az idényt a másodosztályba kieső Balmazújváros trénereként kezdő Horváth szeptember 27-én váltotta Michal Hippet a már akkor is sereghajtóként álló Haladás kispadján, a vasiak pozíciója viszont azóta sem változott: legutóbbi öt bajnokiján kikapott a gárda, amely ebben az időszakban egyetlen gólt szerzett. Szombathelyi szempontból nem ígérkezik könnyűnek a 14. forduló szombati, FTC elleni hazai mérkőzése sem. 
Az edzőváltás érzékelhetően felrázta a csapatot, de az eredmények továbbra is elmaradnak. Köszönöm szépen, hogy így látja, én is úgy érzem, hogy az utóbbi hetekben már egy másfajta Haladás játszik, mint amelyik elkezdte a bajnokságot. Ez sajnos az eredményekben még valóban nem mutatkozott meg, igaz, a következő időszakban jönnek azok az ellenfelek, melyeket a Haladásnak meg kell verni. Természetesen nem a Fradira gondoltam, sokkal inkább a Puskás Akadémiára vagy a Diósgyőrre.
Ha a legutóbbi három fordulót nézzük, a Vidi ellen 0-0-nál ziccert hibáztak, a Honvéd ellen gól nélküli állásnál kihagytak egy tizenegyest, szombaton pedig komoly kapushiba után dőlt el végérvényesen a meccs az Újpest javára. A helyzetek megvoltak. A tavalyi bajnokság élmezőnyébe tartozó együttesekkel játszottunk, egy ilyen sorozat egy jobb formában lévő csapatnak is kihívást jelentene, ettől függetlenül tény, hogy mindannyiszor pont nélkül maradtunk. A mai modern futballban nagyon fontos az első gól szerepe, a mi játékunkban különösen az lenne, de a lehetőségeinket rendre elpuskáztuk. Ha egyszer végre mi szereznénk vezetést, az jelentősen megkönnyítené a dolgunkat.
A játékosait a bajnoki szezonkezdet óta csupán egyszer érte sikerélmény – az edzések mellett milyen egyéb programokkal tudja oldani a hangulatot? A játékosok sajnos hozzászoktak, hogy sorozatban jönnek a pofonok, ezért pszichésen nagyon alulról indultunk, amikor átvettem a csapat irányítását. Több csapatépítő programon túl vagyunk már, de az igazi gyógyszer a mi helyzetünkben egy győzelem lenne. A legnagyobb sikert a Ferencváros legyőzése jelentené, az olyan lenne, mint egy hollywoodi sikersztori. Pontosan tudjuk, hogy egy nagyon jó Ferencvárossal fogunk játszani, de az a győzelem olyan lendületet adna a csapatnak, amely több fordulón keresztül kitartana.
Ha az eredménytelenség nem volna elég, az utóbbi hetekben még több figyelem irányult a Haladásra a Király-ügy kapcsán, miután kitette a kezdőcsapatból a 42 éves kapust. A Király-dolgot nem mondanám ügynek, máshol is elő szokott fordulni egy gyengélkedő csapat életében, hogy lecserélik a kapust. Korábban is elmondtam, a döntésem nem azt jelenti, hogy Király Gábor soha többé nem véd már a Haladásban.
Nincs könnyű helyzetben, hiszen a Király helyett kezdő Rózsa Dániel szombati potyagólja után ismét felerősödtek a válogatottsági rekordert kereső hangok. Valóban nem egyszerű a helyzet, de valahogy ezt is meg fogjuk oldani, bízom benne, hogy jól fogunk dönteni.
Vagyis még nem döntötte el, melyikük kezd az FTC ellen? Még gondolkodom ezen.
Hetek óta semmilyen helyzetből nem találnak a kapuba, a Ferencváros eddigi egyetlen vereségét pedig éppen egy 60 méterről kapura rúgott szabadrúgás okozta Felcsúton. A héten gyakorolják a távoli szabadrúgásokat is? Mi még nagyobb szenzációt szeretnénk, ezért 70-ről gyakoroljuk a szabadrúgásokat.
Aktív labdarúgóként két évet futballozott a Ferencvárosban, sosem titkolta, sokat jelent önnek a fővárosi klub. A jelenlegi csapatának oly fontos Haladás–FTC előtt félretehető ez a kötődés? Sosem tagadtam, hogy szeretem a Ferencvárost, de ugyanez elmondható a Vidiről is, ez a két klub volt a legfontosabb az életemben. Ugyanakkor az edzősködés és a játékos-pályafutásom két külön történet, egészen más feladat trénerként felkészíteni egy csapatot, különösen igaz ez a Haladás jelenlegi helyzetére. Most egyetlen dolgot látok: egy borzasztóan nehéz feladatot, amit meg kell oldanunk.
Az utolsó helyen álló csapat irányítását vállalta el, amellyel minden igyekezet ellenére eddig ötből ötször veszített. Nem bánta meg, hogy belevágott a szombathelyi feladatba? Ha most igennel felelnék, akkor nem tudnék a játékosok elé állni. Egyébként nem is érzem így. Komoly feladatot vállaltam el, s az utolsó pillanatig hinni fogok abban, hogy ez végül sikersztori lesz.

Nincs edzőkérdés Diósgyőrben

A Haladáshoz hasonlóan egyetlen győzelemmel, hat hete nyeretlenül áll a DVTK, amely a szombathelyieket egyetlen ponttal megelőzve a szintén kiesést jelentő 11. helyen áll. Fernando Fernández vezetőedző pozíciója ezzel együtt sincs veszélyben „Jelenleg nincs edzőkérdés, amennyiben lesz, erről tájékoztatjuk a szurkolókat – nyilatkozta Tajti József sportigazgató a boon.hu-nak. – Mindenki tudja, hogy ez a helyzet nem jó, minket bánt ez a legjobban, akik ennél a klubnál dolgozunk, legalább annyira, mint ahogy ez a fanatikus szurkolóinkat bántja. De én hiszek benne, hogy ez a tendencia véget ért, megfordul és jönnek majd az eredmények.”

Szerző