Brüsszel üzen

Johannes Hahn, az Európai Unió szomszédságpolitikáért és az EU bővítéséért felelős biztosa kedden mondta ki azt, amit talán már két évvel ezelőtt kellett volna: véget vetnek a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásoknak. 
Az EU számára óriási piacot jelentene ugyan a 80 milliós állam, ám nem fogadhat be egy olyan országot, amely – különösen a 2016. júliusi, kétes hátterű puccskísérlet óta – lábbal tiporja a demokráciát, s melynek kormánya tömegével tartóztat le újságírókat csak azért, mert leírják az igazságot. Szimbolikus módon Hahn bejelentése majdnem egybeesett azzal, hogy a Hürriyet című lap is elesett, már a patinás újságnak is a kormányzati propagandát kell ismételgetnie, így tömegével menekülnek – s rúgják ki – az újságírókat innen is. 
Az Európai Unió már évtizedek óta nem csak gazdasági közösség, ám a populisták megerősödésével egyre nagyobb gondot jelent, hogy az alapító atyák nem gondoltak arra: egy a közös Európához tartozó liberális demokrácia is átváltozhat illiberálissá, illetve egy az EU-ba vágyó állam esetében sem magától értetődő, hogy szakít antidemokratikus törvényeivel. Most azonban több uniós fővárosban is kezdik felismerni: szankcióval kell sújtani azokat, akik nem állnak be a sorba, máskülönben végveszélybe kerül az Unió.
Az EU-nak nem maradt más választása Törökországgal kapcsolatban, ugyanakkor Recep Tayyip Erdogan elnök a bejelentést a maga javára fordíthatja. Meg is teheti egy olyan országban, ahol már szinte teljesen kiirtották az ellenzéki sajtót, s a lakosság mintegy 47 százaléka hiszi el, hogy külföldi támadás áldozatává vált a gazdaság. Erdogan most még hangosabban mondhatja, hogy országát folyamatosan támadják. Jó ürügy számára a csatlakozási tárgyalások befejezése arra, hogy ismét mobilizálja híveit a jövő márciusi önkormányzati választás előtt.
2018.11.08 09:00
Frissítve: 2018.11.08 09:19

Felhőben

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben. Már azt üzente lapunkon keresztül a Kincstár, hogy nem is kap büntetést minden önkormányzat, amelyik nem tudta feltölteni határidőre a zárszámadását a híres-hírhedt ASP rendszerbe, pedig eddig nem volt kegyelem a mulasztóknak. 
Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.
Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót. 
Minden polgármester agyában kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2016 februári, „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, szerző nélküli háttértanulmány, amely a kétezer fő alatti kistelepülések hivatalait egyszerűen meg akarta szüntetni. Az ASP rendszer körüli mostani botrány és minden késlekedés alapot is szolgáltathat a döntéshozóknak a lépéshez. S akkor megnyugodva hátradőlhet a Főfőfő Hivatalnok: a csórók nem mehetnek majd panaszra sehová.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:23

Hűlt testvériség

Nincs kényelmesebb megoldás, mint közhellyel kezdeni egy írást – a start ugyan lapos, cserébe viszont nem terheli sem az olvasó asszociációs képességeit, sem a szerző szürkeállományát. Csábító lenne azzal nyitni – lengyel témáról lévén szó – miszerint: „Lengyel, magyar, két testvér, együtt iszik, együtt harcol”. (Eredetiben: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.) Mondom, csábító lenne, de nem lehet. A közhely kimúlt. Legfeljebb protokoll-eseményeken recitálják, vagy vodka-túlnyomás esetén – elismerésképp, ha egy magyar lengyelül szólal meg, a nyelven, amelyben több mint 60 százalék a rendhagyó formulák aránya.
A korábban rongyosra citált mondás sírját Putyin (orosz elnök) ásta meg, és Orbán (magyar miniszterelnök) temette el. A pacalleveses ember a Novy Sviaton, a tar taxis úton a reptér felé, és a galambősz teremőr-néni a zsidó múzeumban elszánt arccal magyarázza, hogy az oroszokkal nem, nem, soha. Mert azok még a második világháború poklában is a legrosszabbak voltak. A felhúzott szemöldökre, illetve az „És a németek?” közbevetésre csak legyintés a válasz, meg a megfoghatatlan mondás, hogy „azok legalább úriemberek voltak”.
A megjegyzésre, hogy azért az orosz-ellenességet felülírja a két jobboldali rezsim közös érdeke, egyaránt kerekedik a pacalos és a taxis szeme (előbbi a lengyel kormánypárt, a PIS szavazója, az utóbbi a „polák Jobbik”, a KORWIN szimpatiánsa). „Jobb-ol-da-li?” – tagolja a személyfuvarozó kisiparos. „Posztkommunista! Állampárti!” – vágja oda dühösen.
„Akkor miért szekundált Orbán Viktornak március 15-én Budapesten a lengyel kormányfő?”. „Az politika, nem barátság” – mosolyognak. És kétségtelen: esti hírműsoraikban a lengyel tévék szót sem vesztegettek arra, hogy Mateusz Morawiecki Orbánnal parolázott a magyarok nemzeti ünnepén.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:24