Brüsszel üzen

Johannes Hahn, az Európai Unió szomszédságpolitikáért és az EU bővítéséért felelős biztosa kedden mondta ki azt, amit talán már két évvel ezelőtt kellett volna: véget vetnek a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásoknak. 
Az EU számára óriási piacot jelentene ugyan a 80 milliós állam, ám nem fogadhat be egy olyan országot, amely – különösen a 2016. júliusi, kétes hátterű puccskísérlet óta – lábbal tiporja a demokráciát, s melynek kormánya tömegével tartóztat le újságírókat csak azért, mert leírják az igazságot. Szimbolikus módon Hahn bejelentése majdnem egybeesett azzal, hogy a Hürriyet című lap is elesett, már a patinás újságnak is a kormányzati propagandát kell ismételgetnie, így tömegével menekülnek – s rúgják ki – az újságírókat innen is. 
Az Európai Unió már évtizedek óta nem csak gazdasági közösség, ám a populisták megerősödésével egyre nagyobb gondot jelent, hogy az alapító atyák nem gondoltak arra: egy a közös Európához tartozó liberális demokrácia is átváltozhat illiberálissá, illetve egy az EU-ba vágyó állam esetében sem magától értetődő, hogy szakít antidemokratikus törvényeivel. Most azonban több uniós fővárosban is kezdik felismerni: szankcióval kell sújtani azokat, akik nem állnak be a sorba, máskülönben végveszélybe kerül az Unió.
Az EU-nak nem maradt más választása Törökországgal kapcsolatban, ugyanakkor Recep Tayyip Erdogan elnök a bejelentést a maga javára fordíthatja. Meg is teheti egy olyan országban, ahol már szinte teljesen kiirtották az ellenzéki sajtót, s a lakosság mintegy 47 százaléka hiszi el, hogy külföldi támadás áldozatává vált a gazdaság. Erdogan most még hangosabban mondhatja, hogy országát folyamatosan támadják. Jó ürügy számára a csatlakozási tárgyalások befejezése arra, hogy ismét mobilizálja híveit a jövő márciusi önkormányzati választás előtt.
Frissítve: 2018.11.08. 09:19

Bazi nagy amerikai patt

Óriási pattot eredményeztek a magasra törő szenvedélyek, és ez egyszer talán jobb is így. A két elnökválasztás közötti "félidős" voksoláson az amerikaiak úgy döntöttek, hogy vissza kell fogni Donald Trump elnököt, de az elmúlt években mutatott teljesítményével a Demokrata Párt sem érdemelt elsöprő győzelmet. Úgy általában, az elsöprés nem jó ötlet, hiszen a választói hangulat ingadozásaiból olykor szélsőséges eredmények születnek, amelyeket aztán már hiába bán a többség. Tudnánk mesélni. Az Egyesült Államok alapító atyái sokat gondolkoztak azon, hogy miképpen tudnák kizárni az egyeduralom - akkoriban leginkább a gyűlölt monarchia - kialakulásának lehetőségét. Az alkotmányos rendbe ezért egy sor biztosítékot építettek be, és megpróbálták kiegyensúlyozni a különböző hatalmi ágakat. Elég jól sikerült, eddig egy elnök sem tudta korlátozások nélkül gyakorolni a végrehajtói jogkört, pedig 1789 óta sokan sokféleképpen próbáltak megszabadulni a törvényhozási vagy bírói béklyóktól. A törekvés Trump esetében is megfigyelhető - elég, ha arra az utóbbi hetekben bedobott ötletére utalunk, miszerint ő majd elnöki rendelettel felülírja az alkotmány azon pontját, amely állampolgárságot ad a nem állampolgárok amerikai földön született gyermekeinek. Hát nem fogja. Ez eddig is elég biztos volt, de most már teljesen az. A januártól felálló új törvényhozásban az eddiginél is kevesebb lesz a mérsékelt politikus, ellenben több lesz a nő. Most majd kiderül, igaz-e, hogy utóbbiak jelenléte önmagában is csillapító, feszültségenyhítő hatással van vérmesebb kollégáikra. Az is, hogy a női politikusok könnyebben találnak-e közös megoldásokat az ország problémáira. Az alsóházi többség vezetőjeként Nancy Pelosi vezető szerepet játszik majd a Szenátussal és a Fehér Házzal való alkudozásban. Ő speciel kőkemény politikus és rettenthetetlen asszony, nem véletlen, hogy a republikánusok már hosszú évek óta próbálják levadászni. A nemcsak megőrzött, de meg is növelt szenátusi többség birtokában Trump folytathatja a konzervatívok által lelkesen fogadott bírói kinevezéseket és gyakorolhatja az elnök egyéb hagyományos jogköreit is, így szinte szabad keze lesz a külpolitikában. Amit nem úszhat meg, az egyrészt a törvényjavaslatok egyeztetése, másrészt a személye elleni vizsgálatok és macerák sora. Az eddig fogatlan ellenzéknek januártól agyarai nőnek: markában tartja majd a költségvetést, vizsgálatokat kezdeményezhet, tanúkat idézhet be és iratokat kérhet ki. Kezdésnek mindjárt a milliárdos elnök évekre visszamenő adóbevallásait. Ezeket Trump aligha véletlenül titkolja. A világ azonban nincs kint a vízből azzal, hogy az amerikaiak ilyen remekül megoldották maguknak a kiegyensúlyozást. Ugyanis továbbra sincs válasz arra, hogy mit lehet kezdeni a Trump által képviselt jobboldali populizmussal. Ha az amerikai választásnak van ebből a szempontból tanulsága, az éppen az, hogy a trumpizmus nem véletlen és nem átmeneti jelenség. 2020 még 2018-nál is izgalmasabb lesz.

Három H

Tizennyolc évvel ezelőtt, emlékszem, elborzadtam attól a szemforgató gesztustól, hogy a legelső Orbán-kormány a rémes küllemű új Nemzeti Színháza mellé létrehozott egy kiemelt nyugdíjkategóriát is, felállítván a Nemzeti Színészei testületet. Elképzeltem, milyen kellemes lehet egy ilyen kihalásos alapon működő klubban üldögélni, s elviselni közben a pályatársak irigységét, akiknek havonta pont félmillióval kevesebbet hoz a postás. 
Nem kétséges, ha egy állam a kiemelkedő művészi teljesítményt akarja honorálni, tekintetbe véve, hogy a tehetség nem mindig kvadrál a járulékfizetéssel, szíve joga külön alapot nyitni az erre érdemeseknek - tán még Magyarországon sem állná ennek útját a néplélekbe mélyen beivódott SI-faktor. Más kérdés, hogy az ilyesmit lehet elegánsan is csinálni, mondjuk bizonyos elismerések, teljesítmények után járó automatizmusként, mellőzve a "nemzeti" jelzőt. 
Hazánk azonban nem a méltó megoldások hona, itt a hatalom előszeretettel kéri meg triplán az árát annak, amit a köz vagyonából valakinek odaad. Két évtized alatt  a színészek mellé felsorakoztak a filmesek, a sportolók, majd a mindenféle alkotóművészek is, a területenként tucatnyi kiemelt nyugdíj (pardon: Nemzet Akármije cím) mellett pedig megszületett a Magyar Művészeti Akadémia, a grandiózus kifizetőhely, amelynek első és legfőbb célja lábhoz szoktatni a magyar értelmiséget. A hatalom ugyanis a pénzért - sokak esetében: a nyers megélhetésért - cserébe nem holmi alkotást, hanem a három H betartását várja el. Jó esetben legyen a művész hithű elkötelezett; de legalább hálás; és legfőképpen: hallgasson.  
Hogy ez így túlzás? Próbáljanak csak felidézni egy alkalmat az elmúlt évtizedből, amikor a Nemzet Színészei bármilyen ügyben hallattak magukról, leszámítva az új tag megnevezését. Na ugye. Az emberekkel lényegében bármit meg lehet csinálni - ez a Fidesz nagy felismerése.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.11.07. 10:08