Gyermekei megölésével fenyegette élettársát, hogy az hamisan tanúskodjon

Publikálás dátuma
2018.11.08 10:11
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy 33 éves férfi ellen, aki letartóztatása alatt életveszélyes fenyegetésekkel kényszerítette élettársát, hogy rá nézve kedvező tanúvallomást tegyen.
Az erőszakos bűncselekmények miatt már korábban is elítélt vádlott idén januárjában azért került előzetes letartóztatásba, mert karácsonykor életveszélyesen bántalmazta tőle külön élő feleségét.
A férfi előzetesbe került, ám szerzett egy mobiltelefont, melyről tizennyolcszor felhívta élettársát, hogy rávegye, tanúvallomásában hazudja azt, hogy a feleség sérüléseit más okozta.
Az élettárs nem egyezett bele a hazugságba, erre a vádlott veréssel, illetve a nő gyermekeinek a megölésével fenyegette meg. Az asszony végül félelmében eleget tett a kérésnek, s hamis vallomást tett a rendőrségen, később azonban elismerte, hogy hazudott, de azt is elmondta, miért nem mert igazat mondani.
A férfi nemcsak őt, de feleségét is megfenyegette, hogy vonja vissza a vele szemben tett feljelentését – az ügyészség abban az ügyben már korábban vádat emelt. A vádhatóság a jelenleg más ügyben szabadságvesztését töltő, visszaeső vádlottal szemben börtönt indítványozott a vádiratban.

Kiégett egy cukrászda Leányfalun

Publikálás dátuma
2019.04.22 15:57

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
Ketten voltak az épületben, amikor az kigyulladt, de időben ki tudtak menekülni - úgy tudni, senki sem sérült meg.
Kigyulladt egy vendéglátóhely Leányfalun, a Móricz Zsigmond úton, a Petőfi sétány közelében, tájékoztatott a katasztrófavédelem hétfő kora délután. A tűz az üzemi részt és az eladóteret is érintette:
teljes terjedelmében égett a két, szorosan egymás mellé épített részből álló, L-alakú épület mintegy négyszázötven négyzetméteres teteje, és a lángok az alsó szinten is érintettek körülbelül ötven négyzetmétert.
Az épületben ketten tartózkodtak, ők kijöttek a tűz keletkezésekor. Az első hírek szerint senki sem sérült meg.
A lángokat, a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, a szentendrei és a fővárosi hivatásos, valamint a leányfalui és a visegrádi önkéntes tűzoltók fékezték meg. Az egységek kihoztak két gázpalackot is, amelyeket nem ért hőhatás.

Autó lángolt a VIII. kerületben

Publikálás dátuma
2019.04.22 14:49
Illusztráció
Fotó: Népszava
Az utas- és a motortér égett.
Kigyulladt egy személygépkocsi Budapest VIII. kerületében, a Szigony utcában - írja a Katasztrófavédelem a honlapján. Az utas- és a motortér égett. A fővárosi hivatásos tűzoltók elfojtották a lángokat és megkezdték az utómunkálatokat.