CEU;Michael Ignatieff;

2018-11-08 09:32:31

Ignatieff: a CEU elüldözése Brüsszel kudarca is lesz

A kormány nemrég arról tájékoztatta az amerikai nagykövetet, hogy nem tervezik aláírni a megállapodást a CEU-val - ezzel pedig az EU történetében először fordulhat elő, hogy egy tagország elüldöz egy oktatási intézményt. Az egyetemet még az Európai Bíróság sem hallgatta meg, pedig a megkésett igazság egyenlő a megtagadottal.

Levélben kérte az Európai Bizottság segítségét a CEU rektora, Michael Ignatieff - írja derül ki a Politico.eu portálon megszellőztetett írásból, amit a hvg.hu vett észre. A november 2-i keltezésű levélben a rektor tájékoztatta Frans Timmermanst, a brüsszeli testület jogállamiságért felelős alelnökét arról, hogy

A CEU vezetője ennek kapcsán október 25-én jelentette be, hogy ha egy hónapon belül nincs megegyezés, az intézmény fő tevékenységét Bécsbe helyezi át. Az ügyben nemrég megszólalt a Fidesz EP-képviselője, Schöpflin György is, aki azt hangsúlyozta: a Fidesz nem veszít semmit, ha a CEU elmegy, azt pedig már rég eldöntötte a kormánypárt, hogy "elege van ebből a furcsa állapotból".

Ignatieff kiemelte, ha a CEU a megegyezés hiányában valóban kénytelen Bécsbe költözni, az precedenst teremt:

Az intézménynek azt sem sikerült elérnie, hogy az Európai Bíróság meghallgassa, emlékeztet Ignatieff. Pedig a megkésett igazságtétel egyenlő a megtagadottal, amit a Fideszéhez hasonló rezsimek nyilván egyből észre fognak venni. Ha a CEU távozni kénytelen, az azt jelentené, hogy a tagállamokat tömörítő Tanács és az Európai Bizottság képtelen volt kiharcolni és biztosítani, hogy egy tagállam tartsa be a legfontosabb alapelveket és értékeket, és ez nem sok jót ígér Európa többi fenyegetett egyetemének és intézményének sem.

A rektor azt is hangsúlyozta: a CEU még mindig nyitott egy olyan megoldásra, amely garantálja, hogy Magyarországon működjön tovább.