Elfogták a tolvajokat, akik ékszereket loptak a velencei Dózse-palotából

Publikálás dátuma
2018.11.08 21:38

Fotó: AFP/ JEAN DANIEL SUDRES / AURIMAGES / JEAN DANIEL SUDRES / AURIMAGES
Az eset a mogulok és maharadzsák kincsei című kiállításon történt, melyet a katari emír másodszülött fiának a gyűjteményéből rendeztek meg.
Horvát rendőrök olasz kollégáikkal közös akcióban több hónap nyomozás után először négy horvát, majd egy szerb állampolgárt tartóztattak le, akik még januárban több millió dollár értékben loptak el ékszereket a velencei Dózse-palotából – közölte csütörtökön a horvát belügyminisztérium (MUP). Egy több mint kétmillió dollár értékű rubinkövekkel övezett különleges, hibátlan tízkarátos gyémántbross és egy egymillió dollár értékű 30 karátos gyémántból készült, körte alakú, kisebb gyémántokkal díszített fülbevaló az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról tűnt el a velencei Dózse-palotában. A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték meg, a lopás a tárlat zárónapján történt. A horvát rendőrség közleménye szerint egy 60, egy 43 és két 48 éves horvát állampolgárt tartóztattak le, egyikük összefüggésbe hozható a Rózsaszín Párducok nevű nemzetközi ékszertolvajbandával.
„A vádlottak ellen büntetőjogi eljárás folyik Velencében, összehangolt akcióban Zágráb megyében és Isztria megyében tartóztatták le őket európai elfogatóparancs alapján”
– közölte a rendőrség.
Egyik letartóztatott horvát állampolgár – aki több hamis személyigazolvánnyal is rendelkezik  –összefüggésbe hozható számos nagyobb ékszerrablással Európában, amelyet a Rózsaszín Párducok nevű nemzetközi ékszertolvajbanda követett el, és aki ellen Svájc is európai elfogatóparancsot adott ki a 2011-ben Bázelben, a „Baselworld 2011” elnevezésű kiállításon nyolcmillió svájci frank értékben ellopott ékszerek ügyében. Az akció keretében csütörtökön a szerb-horvát határon, a Sid-Tovarnik határátkelőn a horvát rendőrök letartóztatták a bűnbanda ötödik tagját is, egy 54 éves szerb állampolgárt, aki ellen szintén európai elfogatóparancs volt érvényben – olvasható a rendőrség honlapján.
Szerző
Frissítve: 2018.11.08 21:38

A barátságnak is van határa

Phenjan aligha kaphat Moszkvától annyi segítséget, amennyit szeretne az Amerikával való sikeres kötélhúzáshoz, hiszen Oroszország mégiscsak az atomhatalmak klubjának a tagja.
Kim Dzsong Un páncélvonata ezúttal az orosz Távol-Kelet felé vette útját, és az észak-koreai vezető ma Vlagyivosztokban találkozik Vlagyimir Putyinnal. Elemzők szerint Kim azt szeretné, ha Putyin erőteljes támogatást nyújtana neki az Egyesült Államokkal szemben, ám orosz részről ez vélhetőleg erősen korlátozott marad. Ez az első személyes találkozó a két vezető között. Kim, aki tavaly júniusban Szingapúrban ígéretesnek mondott eszmecserét folytatott Donald Trumppal, majd idén február végén Hanoiban minden várakozást alulmúló, teljesen eredménytelen találkozót szenvedett végig az amerikai elnökkel, most minden jel szerint azt igyekszik demonstrálni, hogy nem vergődik elszigetelt pozícióban, hanem vannak befolyásos patrónusai, akikre számíthat a nehéz időkben. Oroszország és Kína eddig is Észak-Korea mögött állt, és gazdaságilag segített felszínen tartani a brutálisan elnyomó jellegű phenjani rezsimet – de csak annyira, hogy az mintegy ütközőzónát képezzen a Koreai-félsziget déli felén jelen lévő amerikaiakkal szemben. Moszkva és Peking is az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó, vagyis vétójoggal rendelkező tagja, olyan atomhatalom, amelynek érdekeivel alapvetően ellenkezik a nukleáris fegyverek globális terjedése, az ilyen eszközökkel rendelkező, kisebb-nagyobb államok számának a gyarapodása. Kim ismert páncélvonata az amerikai elnökkel megkezdett óvatos flörtje előtt a pekingi főpályudvarra döbörgött be, és az észak-koreai diktátor megtudakolta a kínai vezetőktől, hogy meddig tanácsos elmennie a Trumppal folytatott alkudozása során, mihez kap és mihez nem kap kínai háttértámogatást. Most minden bizonnyal ugyanezt teszi Vlagyivosztokban. A Reuters által megszólaltatott Artyom Lukin, aki a Csendes-óceán menti orosz katonai kikötővárosban található Távol-keleti Szövetségi Egyetem professzora – állítólag ennek az intézménynek a kampuszán tartják meg a csúcstalálkozót – úgy vélekedik: Kim a konkrét gazdasági támogatás mellett az országával szemben érvényesített nemzetközi szankciók egyoldalú enyhítését próbálja elérni, de valószínűtlen, hogy Putyin teljesítené a kérését. Szerinte Moszkva aligha engedhetné meg magának, hogy állandó BT-tagként aláássa az ENSZ-ben elfogadott szankciós rezsimet, amely arra hivatott, hogy rákényszerítse Phenjant atomfegyverkezési programjának a feladására. Ettől függetlenül Oroszország – Kínához hasonlóan és az Egyesült Államokkal ellentétben – azt javasolja, hogy a nemzetközi közösség fokozatosan enyhítse az Észak-Koreával szembeni büntető intézkedéseket, párhuzamosan azokkal a remélt lépésekkel, amelyeket Phenjan megtesz a fegyverkísérletek korlátozása terén. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tavaly a BT egyik ülésén is arról beszélt, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fokozatos leszerelési lépéseit szankcóenyhítésnek kellene követnie. Washington azonban azzal vádolja Moszkvát, hogy cinkelt lapokkal játszik, és hogy az oroszok bizonyíthatóan, kiterjedt körben megsértik a szankciós előírásokat. Médiaértesülések szerint egy orosz tankhajót 2017 októbere és 2018 májusa között legkevesebb négy alkalommal rajtakaptak, amint arról üzemanyagot töltöttek át észak-koreai hajóra nemzetközi vizeken. Egy orosz törvényhozó a minap azt közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy a Putyin-Kim csúcstalálkozó előkészítése során észak-koreai részről kérték, hogy állampolgáraik hadd dolgozhassanak tovább Oroszországban, annak ellenére, hogy a nemzetközi szankciós rezsim értelmében ez év végéig haza kellene őket zsuppolni. Amerikai adatok szerint Phenjan korábban évente több mint félmilliárd dollárra tett szert a közel százezer külföldön dolgozó észak-koreai révén. Közülük egészen a közelmúltig mintegy 30 ezren dolgoztak Oroszországban, de időközben mintegy 20 ezer főt hazaküldtek.

Amire Orbán Viktor hiába ácsingózott, szlovák kollégája máris elérte

Publikálás dátuma
2019.04.24 19:41

Fotó: NurPhoto/ Maxym Marusenko
Peter Pellegrini mindjárt tiszteletét teszi az Egyesült Államok elnökénél.
A jövő héten Amerikába látogat Peter Pellegrini miniszterelnök (Smer-SD). Donald Trump amerikai elnök május 3-án, pénteken fogadja a Fehér Házban, írja parameter.sk. A megbeszélésen több témát is érintenek, de a hangsúly a gazdasági és a védelmi együttműködésen lesz. Az Egyesült Államok elnöke és a szlovák miniszterelnök a védelmi együttműködés keretében a szlovák fegyveres erők korszerűsítésének kérdését is érintik a tárgyalás során. A szlovák NATO-tagsággal járó kötelezettségekkel összefüggésben a védelmi kiadások növelésének témája is terítékre kerül.  Az Egyesült Államok a szlovák exportőrök tizedik legjelentősebb piaca, az amerikai vállalatok pedig a legfontosabb befektetők közé tartoznak Szlovákiában, összesen 23 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. A szlovák technológiai cégek sikeresen működnek az USA-ba. szögezte le Macíková.   --- Advertisement ---    Barack Obama akkori amerikai elnök 2013 novemberében fogadta Robert Ficót, George W. Bush elnök öt évvel korábban Ivan Gašparovičot. 2006 márciusában Mikuláš Dzurinda, 2005 márciusában Pavol Hrušovský, a parlament elnöke, 2003 áprilisában Rudolf Schuster akkori köztársasági elnök tett látogatást a Fehér Házban.