A családokkal és a családokról kezdett levélben és nemzetileg konzultálni örökös vezetőnk, akinek ezen a héten rendeznie kellett családi ügyeit Helsinkiben, az Európai Néppárt kongresszusán. Rendezte is, beállt szépen a sorba, aláírta a Néppárt határozatát a liberális demokrácia és a jogállami elvek tiszteletben tartásáról, beszédében pedig előadta, hogy mindig is a nagy család híve volt. Kohl egykori német kancellárra emlékezve azt mondta: „Ő a néppártot egy családnak tekintette, tudva, hogy egy családban lehetnek ugyan nézeteltéréseink, de mindig együtt maradunk.”
Igaz, a családbarát Orbán 1992-ben még egy másik családba vitte a pártját. A Liberális Internacionáléban alelnök is lett, de aztán mégsem maradtak „mindig együtt”, hanem 2000-ben elváltak. És jött az új házasság, az új család. Amely meddig is tart?
A Fidesz rendíthetetlen és következetes elnöke beszédében az egységes európai családra is kitért, mondván, hogy „mi, akiket a Szovjetunió karjaiba löktek, sosem fogadtuk el, hogy létezne két Európa.”
Bátor. Csak éppen ez sem igaz. Minket ugyanis senki nem lökött a Szovjetunió karjaiba. Mi támadtuk meg a Szovjetuniót, mi vesztettük el a háborút, és a szovjetek verték ki innen a nácikat. A Szovjetunió nélkül a Nyugat nem tudta volna legyőzni Hitlert, így aztán kénytelen volt elfogadni – ellentétben Orbánnal, aki sosem –, hogy Sztálin itt maradt. De végül is hol van már Sztálin? Meg hol van Kohl?
Bizony, a mi családunk akkor is győzött. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelentette ki egy díjátadón: „A történelem és a kritikus időszakok győztesei azok, akiknek vannak hagyományai, van történelme, kultúrája, és mi azok közé tartozunk, akik mindezzel rendelkeznek.”
Aha. Ezért győztünk állandóan. Az Egyesült Államok pedig, amelynek mindez nincs, ezért vesztett.
Ezek után talán meglepő, hogy bár mi (a Fidesz) a nagy család hívei vagyunk, nem szeretnénk ezt a családot még nagyobbá tenni. Úgyhogy migránsok kíméljenek! Kósa Lajos, Csengeren túli egykori miniszter, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke a héten döbbenten közölte: kiderült, hogy az Európai Bizottság, az ENSZ és Soros több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki migránsok között 130 millió euró értékben, és ebből a terrorizmust meg az embercsempészetet finanszírozzák.
Na, ez tényleg több a soknál. Ám kevesebb az igazságnál. Ugyanis ez a bankkártya-osztogatás nem új dolog. Évek óta folyik, hiszen valahogy életben kell tartani a menekültek és migránsok tízmillióit szerte a világon. Egyedül Görögországban például tavaly 57 millió eurót költött el így az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, de a legtöbb bankkártyát Törökországban, Libanonban és Jordániában osztják ki az ott élő menekülteknek. Szörnyű, nem? Mellesleg az ENSZ-nek a tagállamok adják a pénzt erre a célra, többek között az Egyesült Államok, Japán vagy Kanada. Csak ki ne derüljön a végén, hogy még a magyar kormány is szán erre pár dollárt, és gondatlanságból humanitárius cselekedeteket követ el.