DECODE – kiállítás arról, mégis mi lehet egy költő, kőfaragó vagy festő fejében

Publikálás dátuma
2018.11.12. 10:15

Fotó: ILLÉS ANNA
Építészek és képzőművészek mesélnek az alkotói munka mögött meghúzódó élményekről és gondolatokról
Mire gondolhatott a költő? – tesszük fel gyakran a kérdést egy-egy műalkotás előtt állva, s próbáljuk megfejteni a különös színek, s ismeretlen formák lebilincselő játékának mibenlétét, az ötlet alapját. Máskor eszünkbe sem jut, hogy rákérdezzünk a látottakra, pusztán magával ragad a mű ereje, és átadjuk magunkat a látványnak. Vélhetőleg e kettősség mentén valósul meg az alkotói folyamat is: míg egyeseknél ösztönös működésmódról, addig másoknál tudatos koncepcióról, átgondolt felépítésről lehet szó. A DECODE – The Space for ARTHITECTURE című kezdeményezés ez utóbbit kívánja megragadni. A projektet létrehozó BORD Építész Stúdió elképzelése szerint az átütő hatást kiváltó épületek, szobrok vagy más művészeti alkotások mögött mindig komoly koncepció áll, amely kötődhet akár hangulatokhoz, történetekhez, emlékekhez. Ennek megjelenítésére pályázatot írtak ki építészet, valamint vizuális és alkalmazott művészet témában, amelyre a beérkezett harmincöt videómunkából hat látható a Faur Zsófi Galéria terében. Míg az építészek korábban már megvalósult alkotással vagy tervvel pályázhattak, addig a művészeknek a BORD Stúdió három megadott projektjére kellett reagálniuk. A DECODE elnevezés főként a megfejtésre, s a körülöttünk lévő tárgyak mögött rejlő elképzelésekre, gondolatokra való rátalálásra utal. S bár a kiállított videók a művek hátterében meghúzódó történetekről mesélnek, magukban hordoznak valamit alkotóik látásmódjából is. Az építészet kategóriában díjazott nagyváradi Körös partján megalkotott vízi piac, a százéves Győri Kex-gyár romjain épülő közösségi hálózatok vagy a kolumbiai Bogota szegénynegyedében kialakított torony mind-mind az elképzelések határtalanságáról, a gondolati szabadságról árulkodnak. Nincs ez másként a vizuális és alkalmazott művészet kategória kiemelt munkáival sem, amelyek fotográfiai eljárásokkal való színes kísérletezésről, az identitás építéséről és lebontásáról, valamint az újrahasznosítás és a szobrászat kapcsolódási pontjairól adnak látképet egyedi megvilágításban. A kiállítás számos olyan dolgot tár a kíváncsi néző elé, amely tulajdonképpen ott van a szeme előtt: az újrahasznosítás, a közösségi hálózatok felfedezése, az összefogás ereje, vagy épp önmagunk megkérdőjelezése mindennapjaink részét képezik. Olyannyira, hogy a művészeti élet képviselői sem mennek el mellettük szó nélkül. Érdemes azonban olykor elmenni a falig, s mögé nézni, vagy épp lebontani azt, hogy az egyértelmű is láthatóvá váljon – üzenik az egyes pályamunkák. Ezzel a dekódolás új jelentését is kínálva, s fellebbentve a fátylat a költő gondolatairól.
Szerző
Frissítve: 2018.11.12. 10:26

Átadták a dokumentumfilmes díjakat

Publikálás dátuma
2018.11.12. 09:13
NEMZETKÖZI KÖZÖNSÉGDÍJ Erdők ideje című francia filmért
Szombat este véget ért a 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A magyar közönségdíjat Tuza-Ritter Bernadett: Egy nő fogságban című egész estés dokumentumfilmje nyerte, amely bekerült az Európai Filmdíjra jelölt legjobb öt dokumentumfilm közé és a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába is. A megrázó alkotás az emberkereskedelem jelenségét vizsgálja egy rabszolgaként dolgozó nő történetén keresztül. A fesztivál nemzetközi közönségdíját a francia Francois-Xavier Drouet: Erdők ideje című, az ipari erdészetet és annak alternatíváit bemutató filmje kapta. A Legjobb Emberi Jogi Film díját a Srbenka című alkotásnak ítélték. A horvát alkotó, Nebojša Slijepčević Európai Filmdíjra is jelölt alkotása azt vizsgálja, hogyan birkózik meg a jugoszláv háború után született generáció a történelem sötét árnyaival. A nemzetközi Diákzsűri Különdíját az ukrán Semmi sem mutatja című filmnek ítélték. Alina Gorlova a napokban Minkszkben is díjazott műve egy háborúból visszatért nő története. A  Legjobb Diákfilm díja A sziget című alkotásnak jutott. Adam Weingrod dokumentumfilmje intim bepillantás egy Kelet- és Nyugat-Jeruzsálem határán álló hospice ház lakóinak történetébe, mely az Óváros fala tövében áll. A Nemzetközi Zsűri két Különdíjat is kiosztott. A lengyel Eri Mizutani rövidfilmje, Az ő hangjuk egy lengyel bentlakásos iskolába visz el; Renato Borrayo Serranoműve, a Carlos filmje egy Oroszországban tanuló guatemalai fiatalember nehézkes viszonyát mutatja be anyósával és apósával első gyermekének születése után. Idén a UNICEF Magyarország támogatásával összeállt Gyerekzsűri választotta ki a fesztivál nyertes gyerekfilmjét, amely Révész Bálint Nagyi projekt című műve lett. Népszava
Szerző

Hiányozni a saját életünkből

Publikálás dátuma
2018.11.10. 18:08

Fotó: Draskovics Ádám
„azt mondta eszter reméli hamarosan hazamehetek úgylesz ahogy esztermondja hazamegyek.” Ezt a mondatot minden tisztességes helyesírásellenőrző program vastagon aláhúzná. Elsősorban azért, mert egyetlen létező rendszerrel sem azonos. Légrádi Gergely első regényének főszereplője is ezt érzi: lassan, de biztosan eltűnik a rendszerből - Vasárnapi hírek-interjú.
– A Nélkülem főhőse egy sikeres marketingguru. Naphosszat ül a modern irodájában, dolgozik, projekteket tervez és vezényel, közben pedig elszalad mellette az élete. Beteg lesz, és rájön, hogy ha nem írja le, amit gondol, később már képtelen lesz erre. Az alaphelyzet nagyjából mindannyiunkra érvényes lehet. Itt ülünk egy ultramodern belvárosi ügyvédi irodában – nem tipikus írói közeg –, kollégák rohannak a folyosókon, projekteken dolgoznak, és közben a könyvéről beszélgetünk. Korábban azt mondta: Miklós nem azonos önnel. De a félelmei igen? – Az írás részben terápia. Egy író mindig arról ír, ami őt foglalkoztatja, ami fáj neki. Engem például az nem hagy nyugodni, hogy a – divatos szóval – multitaskingolás (két vagy több tevékenység adott idő alatt történő párhuzamos végzése – a szerk.) közben hogyan rohan el mellettünk az életünk. Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nemigen tudjuk, mi történt velünk az elmúlt 20-25 évben. Ott voltunk, de a család, a barátok számára mégsem voltunk jelen. Mert dolgoztunk, a megélhetésért küzdöttünk, problémákat oldottunk meg. Rengeteg időt töltünk a felszínen kapaszkodva, és ez a máról holnapra „élés”, ez a kapaszkodás akadályoz meg abban, hogy valóban érdemi kérdésekkel foglalkozzunk. – Miklós bármelyikünk lehetne. Mindaz, amit csinálunk, mind mellékes ahhoz képest, amit nem csinálunk. Mire rájövünk arra, hogy minek is kellene történnie velünk, már elmúlunk. Ezért választotta az Alzheimert? – Az egyik nagyapám Alzheimerben ment el, úgyhogy ebből a betegségből többet láttam, mint kellett volna. A másik ok az, látom magamon és másokon is, hogy igazából három dolog változtathat azon, ahogy élünk. Egy trauma vagy tragédia, a szeretet vagy a művészet. Ha szeretünk, megszeretünk valakit, akkor akarva-akaratlanul máshogy teszünk egy csomó mindent egyedül is, és azzal, akit szeretünk. Ha látok egy magával ragadó előadást, egy festményt, elolvasok egy megrázó könyvet, utána már nem tudok úgy élni, gondolkodni, ahogy addig. A Nélkülem főhősének egy traumát kellett elszenvednie, mégpedig olyat, amely alapvetően változtatja meg az ő és közvetlen környezete életét. – Kaphatott volna infarktust vagy rákot is… – Egy infarktusból szerencsés esetben ki lehet jönni. De az Alzheimer – az orvostudomány mai tudása szerint – nem engedi elsétálni. Ez megállítja, megtöri az embert. A rák például beszűkíti ugyan a tudatot, és alapvetően megváltoztatja a világlátást, de mégis több-kevesebb lehetőséget ad arra is, hogy olyan erős és értékes alkotások szülessenek meg, mint Petri utolsó verskötete, az Amíg lehet, vagy éppen Esterházy Hasnyálmirigy naplója. Az Alzheimer egészen máshová visz el. Oda, ahol nem tudsz más lenni, mint amilyen lecsupaszítva, meztelenül vagy. Nem tudsz rejtőzködni, nincsenek nyelvi bravúrok. Az Alzheimer egy fantasztikus intellektust is újra naivvá, gyerekszerűvé tesz. Méltánytalan, alattomos betegség, amely őszinteségre, gyermeki őszinteségre kényszerít. – Talán ostoba a kérdés, de a környezetét is sikerült meggyőznie arról, hogy a könyve nem önéletrajzi regény? – Sokan megijedtek az ismerőseim közül, amikor megjelent a könyv, hogy úristen, a Gergő alzheimeres, és így írja meg? Néha látom a szemekben, hogy meg sem merik kérdezni tőlem, csak rettegve, fürkészve néznek rám. Hasonlóan, mint amikor a novelláskötetem után megkérdezték édesanyámtól, hogy hát a Gergő olyan vicces fiú, ebből a könyvből meg csöpög a vér és a halál… Mi van a gyerekkel? Valójában csak annyi történik, hogy én nem fordítom el a fejem. Figyelek, kérdezek és írok. – Fegyelmezett embernek tűnik: rendezett az irodája, makulátlan az öltözködése és szikár a prózája is. Ez a nagy rend nem árt egy művésznek? – Alapvetően tényleg ilyen vagyok, bizonyára túlságosan fókuszált. Mindig is szerettem volna lazább lenni. Hosszú tanulási folyamat volt például elfogadnom, hogy a kollégáim a maguk módján jutnak el egy-egy feladat megoldásáig, és az nem mindig az az út, amit én jónak tartanék. Dolgozom magamon, bár még nem értem el a kívánatos szintet. Ami a prózát illeti: én azzal már elkéstem, hogy poeta natus legyek, én már csak poeta doctus lehetek. Irigykedem azokra, akik leírják a szöveget, és az elsőre úgy van jól. Nekem ez rengeteg időmbe és munkámba telik. Fontosnak tartom a precizitást. Egy novellában amúgy sem lehet mellébeszélni. Ha egy szó rossz helyen van, megdöccensz, és azt nemcsak a kritikus, hanem az olvasó is azonnal észreveszi. Én is a szűk szövegeket szeretem, a többit az olvasó fantáziájára bízom. A regényben sem véletlen ez a „snittszerűség”. Szerettem volna kipróbálni, mi történik, ha majdnem filmforgatókönyv-szerűen írom meg a történetet. Másrészt szerettem volna olyan könyvet írni, amit a manapság inkább spottartalmakat fogyasztó közönség is meg tud „enni”, mégis szépirodalom tud maradni. – Ez azt jelenti, hogy a formában kompromisszumot köt az eladhatóságért? – Ellenkezőleg. Amikor egy író ír, csak magának írhat, a maga állította legszigorúbb mércének felelhet meg. Ha én elképzelném az ideális olvasót és neki írnék, máris leszűkíteném a saját mozgásteremet és a szöveg óhatatlanul manipulálni szeretne. Én csak lehetőséget akarok adni azoknak is, akik kortárs irodalmat nem vagy csak elvétve fogyasztanak. Azoknak, akik inkább csak jól megragadható képeket vagy videókat néznek az interneten, hogy ők se meneküljenek el az első néhány oldal elolvasása után. – A tartalmon és a formán kívül feltűnő, hogy mennyire tudatos és – vagy ahogy mondja – fókuszált a könyv marketingje. Ritka, hogy egy kiadó ekkora apparátust mozgasson meg egy irodalmi értelemben mindenképpen fiatal író könyvéért. – Tény, hogy a Napkút Kiadó sokat segített, de ebben a kérdésben magamhoz ragadtam a kezdeményezést. Egyrészt ragaszkodtam ahhoz, hogy ezúttal is (akárcsak a novelláskötetemnél) Ordódi Tamás grafikussal dolgozzunk együtt. Ő pedig a magyar piacon szokatlan módon két borítót tervezett. A látványosabb külső, az arc helyén tátongó fehér lyukkal abban segít, hogy a potenciális olvasók levegyék a könyvet a polcról. A belső pedig azoknak szól elsősorban, akik már olvassák és értik a rajz szimbolikáját. Én nem vagyok ismert fickó, akinek már várják a könyveit. Pontosan tudom, hogy nekem kell közelebb mennem az olvasókhoz. Erről szólnak a kis internetes videók és a villamos oldalán megjelenő reklám is. Remélem, azért nem tűnik úgy, hogy reklámarc volnék. Alapvetően zárkózott pasas vagyok, akinek nehezére esik az efféle nyilvánosság. Inkább írok, ha tehetem.

+1 kérdés

– Hobbi író-ügyvéd vagy profi író, aki mellékesen ügyvédként keresi meg a pénzt ahhoz, hogy szabadon alkothasson? – Az egyik alapító partnere vagyok annak az ügyvédi irodának, ahol dolgozom. 15 éve tanítok az egyetemen, és választott bírói munkát is végzek. Így a kérdés nálam úgy vetődik fel, hogy tudok-e hosszú távon jogász maradni olyan szinten, ahogy elképzeltem korábban. Ma már nem hiszek abban, hogy egyensúlyt lehet találni a tevékenységek között. Különösen az olyan típusú maximalistáknak nem, mint amilyen én vagyok. Jelenleg ritmustalan az életem, érzem, hogy túl sok az, ami egyszerre van. Az írás így néha háttérbe szorul: ha el kell vennem időt, ettől veszem el, de szeretném, ha ez hosszú távon nem így lenne. És igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt azért, hogy ne váljak olyan emberré, mint a saját regényem főhőse.

Névjegy

Légrádi Gergely 43 éves, ügyvéd. 2007-ben jelent meg első kötete, a Titokfa, két évvel ezelőtt pedig összegyűjtött novellái (Szemben). Budapesten él.