Az első

Száz éve, hogy befejeződött az első világháború.  A Nagy Háború emlékét persze elmossa a második, pedig az „csupán” kiteljesedve visszhangozta az elsőt, a végén az atombombával. Az első világháborúban a lövészárkok mocska mögött már ott volt a gépesített háború, amely „újdonságként” felszámolta a hátország fogalmát. Ott volt az arisztokrata kormányzás korának alkonya és a tömegdemokráciák felemelkedése. 
Az igazi borzalmakat aztán a politikusi vakság békéje hozta el, amely megöntözte az ezután következő „harmincéves háború” nacionalista magvait. Oroszországban a bolsevik hatalomátvétel, Németországban Hitler nemzetiszocialista tömegforradalma lett talaja a válságokkal küszködő liberális tömegdemokráciák szemet hunyó hitének: van kiút abból a világrendből és a háborút termő békéből, amelyet még az 1878-as berlini kongresszus teremtett.
Nem volt. Az ideológiai és fizikai birodalmi terjeszkedés újabb világháborút szült. Ennek okait pontosabban ismerjük, az elsőről már csak annyit tudunk, senki nem akarta. „Akaratlanul” tört ki, végzetes sebet ejtve a szociáldemokrácián, s megalapozva egy új, ugyancsak vak, erőegyensúlyra alapozott világrendet.
Ezen túl vagyunk, de jutottunk-e előrébb? Nem. Ott tartunk, hogy az évfordulón a francia elnöknek (bár a német kancellárral az oldalán: isten mentse meg a világot a német nacionalizmustól) a multilaterális világról kell szónokolnia; hogy az újra ébredő nacionalizmus belülről bontja meg a a hét évtizedes európai békét teremtő közösséget; Amerika egy narcisztikus félbolond kezében kacskaringózik; miközben Oroszország XX. századi erőviszonyokról álmodik.
Itt állunk hát, száz évvel öregebben, s globális kihívásokkal a nyakunkban cseppet sem lehetünk nyugodtabbak, mint amikor Szarajevóban Gavrilo Princip fegyvere eldördült.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2018.11.12. 09:15

Dilemma

Bár az Európai Néppárt egy leheletnyit finomított azon a határozaton, amelyet egyértelműen a Fidesz miatt tűztek a konzervatív pártcsalád kongresszusának napirendjére, a dokumentum elfogadása azt jelzi, sárga lapot adtak Orbán Viktornak. A szövegben világos utalásokat tettek arra: egy kereszténydemokrata párttal szemben alapvető elvárás a demokratikus alapértékek tiszteletben tartása. Sejthető azonban, hogy a Fidesz akkor sem kap piros lapot, ha – amire elég nagy az esély – továbbra sem a demokratikus játékszabályok alapján kormányoz. Az EPP ugyanis azt a Manfred Webert választotta „Spitzenkandidat"-jának, aki jószívű bíróként ismert. 
Weber az Európai Bizottság következő elnöke szeretne lenni. Számolnia kell azonban azzal, hogy ha a jövőben is inkább eltekint a Fidesz jogsértéseitől, és megelégszik némi dorgálással, akkor nemcsak saját megítélésének árt, hanem az Európai Néppárténak is. Mert bár a következő EP-választás nagy esélyese az EPP, egyedül biztosan nem kormányozhat. Szövetségesekre lesz szüksége, és a szociáldemokraták, a liberálisok vagy a Zöldek sem szívesen kötnek koalíciót egy olyan pártcsaláddal, amely megtűr a sorai között egy az uniós alapértékeket semmibe vevő alakulatot.
Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy Weber a megválasztása előtti beszédében igazi európai politikus benyomását keltette, aki az EU-t fenyegető legnagyobb veszélynek a populisták előretörését tartja, s azt hangoztatta: elege van abból, hogy egyes országokban minden rosszért Brüsszelt okolják. Ez akár a magyar kormánynak szóló üzenet is lehetett, hiszen itthon nem is oly rég kampányt indítottak Brüsszel ellen, s a kormánypárt egyes személyiségei kifejezetten értékelik, hogy a Fideszt a populista jelzővel illetik. 
Az Európai Néppárt kongresszusán szőnyeg alá söpörték a Fidesszel kapcsolatos problémákat, de ez a kérdés ismét előkerül majd az EP-kampány során. Webernek pedig fel kell ismernie: hiába hoz elegendő mandátumot a Fidesz az EPP-nek, a magyar kormánypárt rengeteget árt az EPP nimbuszának.
Szerző
Rónay Tamás
Frissítve: 2018.11.10. 08:09

Orbán bokrétája

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádiószózatában minden hívőt és pártolót megerősített abban, hogy Magyarországnál nincs jobb hely a világon. Köszönhetően örökös vezetőnk bölcs előrelátásának.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Petőfi Sándor és költészete - ellentétben például Adyval - még mindig része a nemzeti büszkeségnek. Különösen az a gondolata, hogy "Ha a föld isten kalapja,/ Hazánk a bokréta rajta!". Szó szerint ugyan nem idézte a miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádiószózatában, de ennek szellemében beszélt. Minden hívőt és pártolót megerősített abban, hogy Magyarországnál nincs jobb hely a világon. Köszönhetően örökös vezetőnk bölcs előrelátásának. 
Első pillanatra persze közhelyesnek tűnhet, hogy "jobb az emberekkel kormányozni, mint nélkülük". Vagy az, hogy "az emberek oldalán kell állni", és meg kell őket védeni. Konkrétan például az ENSZ migrációs csomagjától. De ahogy halad előre a fejtegetés, minden szó új értelmet nyer. Eljutunk tehát odáig, hogy "a magyar másképp gondolkodik, mint a világ sok része". Vagyis már régen rájött - a hosszabb távra felelősséget viselő politikusok jóvoltából -, hogy a népességet nem lehet bevándorlókkal pótolni. Amint azt sokfelé elképzelik. 
Ám ez még nem minden. Sanghaji látogatását értékelve Orbán Viktor azt a tényt emelte ki, hogy Magyarország - Közép-Európával együtt, de attól függetlenül is - felértékelődött a világ szemében. Ez pedig annak eredménye, hogy itt már évek óta stabil a kormányzás, kiszámíthatók a döntések, és még a miniszterelnök személye sem változik gyakran (bár szerénységünk tiltja, hogy ennél többet mondjunk róla). 
Összefoglalva tehát jogosan idézhette volna a miniszterelnök Petőfit. Már persze A magyar nemzet című versének első részét, a bokrétával. Mert aztán a költő is az elégedetlenek uszályába kerül, és mindenféle bajt vizionál. Napjainkban ilyesmiről szó sem lehet. Miközben "a világ nagy része elvesztette józan eszét", a mai Magyarország minden világok legjobbika. 
Aki nem hiszi, ne hallgasson Orbánt.
Szerző
Sebes György
Frissítve: 2018.11.10. 08:11