Vatikán;gyermekmoesztálás;Ferenc pápa;

2018-11-13 09:15:48

Keresztbe tett a Vatikán a gyermekmolesztálási ügyek vizsgálatának

Amerikai püspökök szerettek volna tüzetesen átvilágítani zaklatási eseteket, de pápai tiltásra halasztaniuk kellett a vizsgálatot.

Nem engedte Ferenc pápa, hogy az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája vizsgálatot indítson a molesztálási ügyekben, pedig ez lett volna a feltétele annak, hogy az érintett egyházi személyeket felelősségre vonhassák a korábban eltussolt bűntetteik miatt – derül ki a CNN cikkéből.

A vizsgálatot késleltető szentszéki határozatról DiNardo bíboros számolt be hétfőn, nem is titkolva csalódottságát – bár némileg próbálta tompítani a történteket, és Vatikán döntését csak „út közbeni döccenőként” említette.

A zaklatási ügyek hatékonyabb kivizsgálását az amerikai püspöki kör kezdeményezte, miután kirobbant a – katolikus egyházi berkekben csak „a pokol nyaraként” emlegetett – molesztálási botránysorozat. A dominó Pennsylvania államban indult, az állami főügyész vizsgálata során ugyanis kiderült, hogy az elmúlt 70 évben 300 helyi pap követett el szexuális visszaéléseket több mint ezer áldozat ellen – majd világszerte egymás után robbantak ki az újabb és újabb molesztálási ügyek, megrendítve magát a katolikus egyházat is.  

A vatikáni késleltetés jócskán ellentmondásos, hiszen Ferenc pápa maga is elítélte az ilyen bűnügyeket – és ígéretet tett rá, hogy a Vatikán mindent megtesz a hasonló esetek elkerüléséért.

fogalmazott a világ katolikusainak írt levelében. Ehhez képest most a felügyelete alatt álló Püspöki Kongregáció állította le az ügyek alaposabb vizsgálatát szorgalmazó amerikai püspököket.