Kárpótlás

Hat és fél éven keresztül úgy tűnt, az Orbán-kormány valamiféle fordított Potemkin-egészségügyet épít: miközben látszatra hagyja teljesen szétrohadni az intézményrendszert, a világ egyik legbravúrosabb gyógyulási statisztikáit produkálja, méghozzá alig néhány hónap alatt. 
A gyermekparalízis ugyanis – ahogyan a világon másutt is – idehaza évtizedeken keresztül súlyos fogyatékosságnak számított, a betegségben szenvedők ennek megfelelően kapták járandóságukat az államtól. A fogyatékkal élők 2012-ben kezdődött felülvizsgálata során aztán hirtelen 60 százalékosra módosult rokkantsági fokozatuk, ami a korábbi gyógyíthatatlanság ismeretében igencsak jelentős, az orvostudomány jövőjét is meghatározó fejlődés, mely feltétlenül Nobel-díjért kiált. Az már csak az állandó ellenzékiek, mint ne mondjak, migránssimogató Soros-bérencek kekeckedése, hogy a javulás csak az új adminisztrációs eljárásnak és szabályrendszernek volt betudható.
A szűk hét éve életbe lépett – s az Alkotmánybíróság által végül a múlt héten elmeszelt – új minősítési rendszert egyetlen cél hozta létre: igazolni a kormány állítását, hogy az ellátást kapó fogyatékkal élők jelentős része csaló. Ezen elv alapján úgy 200 ezer ember életét változtatták meg drasztikusan, az azóta eltelt időben átlagosan több mint 1,5 millió forintot kivéve az érintettek zsebéből. Olyanokéból, akik addig is havi 50-80 ezer forintból szűkölködtek. Sokuk élete annyira kisiklott az elmúlt években, hogy az egyösszegű kárpótlás sem segítene rajtuk. Azokon pedig pláne nem, akik otthonukat veszítették, vagy éppen az öngyilkosságba menekültek kilátástalanságukban. 
A kormány végül kapott egy fülest az Alkotmánybíróságtól, meg persze fél évet, hogy orvosolja a törvénysértést. Vagyis nem kell kapkodniuk. A ráérősség a kommunikációban is megmutatkozik, hiszen a bocsánatkéréssel sem sietnek, pedig gesztusnak megtenné, ha kiállna valaki, s azt mondaná: elnézést, szívtelen, erkölcstelen gyökerek voltunk.
Bár ezt mondani sem kell.
Szerző
Vas András
Frissítve: 2018.11.16. 09:18

Trauma

 A fiatalember megvakult. Nem tudta, fog-e újra látni valaha. Nem ígértek gyógyulást az orvosok, sok figyelmük nem is jutott a sebesült katonára, egyre a rengeteg közül. 
Várnia kellett, tehetetlenül és kiszolgáltatottan. A poroszországi Pasewalk hadi kórházában ápolták, az első világháború végnapjaiban. 1918 október közepén sebesült meg a flandriai fronton, Ypres-nél, brit gáztámadásban. A mustárgáz általában égési sérüléseket és tüdőödémát okozott, de előfordult, hogy a kötőhártyát roncsolta az áldozat szemében. Ez történt az őrvezetővel is.
Nyomorultul, magányosan teltek napjai. Otthon, család nem várta. A szülei meghaltak, testvéreivel megszakadt a kapcsolata, nem volt felesége, barátnője, gyereke. Senkije a világon, akit érdekelt volna, él-e még egyáltalán. Mi járhatott a fejében, amíg bekötött szemmel feküdt? Mindjárt harminc éves, egész addigi élete totális kudarc. Szerencsétlen, meg nem értett művész, hajléktalanszállón tengődött, a hazájában katonának se kellett, úgy került önkéntesként a németekhez. A fegyverletétel híre a betegágyon érte november 11-én, és a végletekig lesújtotta. Állapota megint rosszabbra fordult.
Ez később táplálta a gyanút, hogy a vaksága valójában nem a mustárgáz, hanem a harctéri sokk következménye volt. Tehát pszichés eredetű, hisztérikus zavar, ami szintén nem ritkaság a lövészárkok poklában. Így vagy úgy, a sérülés traumája hatással volt Adolf Hitler életének alakulására.
Ő maga állította: a kórházban határozta el, hogy politikus lesz. „Éjszakákon át forrt bennem a gyűlölet, a gyűlölet azok iránt, akiket mindezért felelősség terhelt”, írta a Mein Kampfban a kapituláció utáni napokról évek múltán, és a zsidókat nevezte meg Németország árulóiként. Talán tényleg akkor, a kilátástalannak tűnő pillanatokban hatalmasodott el rajta végzetes küldetéstudata, talán csak utólag magasztosította fel kórtermi kínjait megvilágosodás-élménnyé új karrierje érdekében. Találgat az utókor arról is, hogy hipnózissal kezelték Pasewalkban, hátha az idézett elő drámai változásokat a személyiségében.
Száz év telt el azóta. Bárcsak megértenénk végre, mi és miért történt a balsorsú katonával, attól kezdve, hogy visszanyerte a látását, és 1918 november végén elhagyhatta a kórházat, egészen öngyilkosságáig, 1945-ig. Hiányzik a megnyugtató magyarázat a közbenső 26 és fél évre. Miből született a leendő Führer, miért szegődtek nyomába a tömegek, mitől vetkőzött ki önmagából az emberiség? Honnan indult az út, amelyik a hullahegyekig és az üszkös romokig vezetett?
Frissítve: 2018.11.15. 10:00

Előválasztás

A tartósan 10 százalék alatt népszerű, az 5 százalék alá szorgalmasan taposó MSZP (és a kis híján több mint 1 százalékos Párbeszéd) főpolgármesteri előválasztást rendez januárban. Hát ez bizony izgalmas lesz. Már most rágom a körmöm. A parádés címért eddig tülekedők sora hemzseg az ifjú tehetségektől. Azokról, akik nem óhajtanak részt venni az előzetes megméretkezésen, nem is beszélve. Ők nem kevésbé tehetségesek. 
Főhet a fejünk nekünk, előválasztóknak. Kire voksoljunk? Egyáltalán, kik lesznek a később egyesülő pártok külön-külön előjelöltjei? És lesz-e közöttük tévé-vita? Vajon hajba kapnak? Na, az nem valószínű! Ugyanis nincs min. Annyira egyetértenek mindenben. Egyiküknek sincs épeszű terve arra az esetre, ha nyerne. Végül is bölcs az önmérséklet. Nyerésre ugyanis semmi esély. 
Ám tételezzük föl, hogy valahonnan a sifonír aljából előkerül egy tökéletes jelölt, egy született főpolgármester. Amint az MSZP vagy a DK saját jelöltjének tekinti, a potenciális szavazók fele elpártol tőle. Ha mindkét baloldali erőtlen támogatja, akkor 75 százalék hátrál ki, ha az LMP is beszáll a támogatásba, akkor élő szavazója nem lesz a tökéletes jelöltnek. Mi, budapestiek ugyanis nem vagyunk teljesen hülyék. Két dologból elegünk van: a pártok irányította önkormányzatokból és a Fidesz-féle fővárosi létből. Nem kicsit, nagyon!
A pártok alkotta képviselőtestületek kizárólag az „országos érdek” érvényesítésére esküdnek föl. Ha véletlenül egy tisztességes, helyi érdeket szolgáló polgármesterrel kerülnek szembe, legázolják, mint úthenger a szitakötőt. Látjuk, hogy a Fidesz esetében nincs kivétel, és bár az SZDSZ-MSZP időkhöz képest a különbség nagyságrendi, a tendenciák akkor is hasonlóak voltak. Hogy mi az „országos érdek”? Természetesen a korrupció. 
A fővárosi lét Budapestnek Trianon óta csak kárt és veszteséget okoz. 2010 óta pedig a vidéki „szívű” kormány kirabolja a várost, minden tárgyi érték elfoglalására és a szellemi élet teljes elpusztítására készül. Sport világversenyek céljára sajátítja ki utcáinkat és tereinket. Kötélbarátok építenek stadionokat és szállodákat a szent családnak és stróman úrnak. Mi ez? Korrupció a javából! Globális! Közben a város dzsumbujosodik. Hajrá Magyarország! Hajrá Budapest! Éljen Tarlós István! 
Menjünk előválasztani?
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2018.11.15. 10:00