„Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek”

A magyarországi ellenforradalmi és ellen-reform rendszer nem társadalom központú, hanem államközpontú szisztéma. A politika célja, hogy a központosított nemzetállam integrálja a társadalmat, és ne jöhessen létre autonóm politikai, gazdasági és civil intézményeken keresztüli társadalmi integráció.

Központban a nemzetállam

Az állami integrációhoz állampárti megoldás a leghatékonyabb út: 1867 és 1990 között soha nem létezett politikai váltógazdaság, mindig kvázi- vagy valóságos egypártrendszer működött. A parlamentáris fél-autokráciákban a választási törvényeken, a politikai paktumokon keresztül 1867 és 1944 között elérhetővé vált a kvázi-egypártrendszer – a hatalompárt parlamenti választásokon nem volt leváltható. A parlamentáris rendszernek nem a szabad választás, hanem az a próbája, hogy érvényesül-e a választók akarata a kormány megalakításában. Ez soha nem érvényesült se a dualizmus, se a két világháború közötti korban. A Rákosi-, majd a Kádár-egypártrendszerű politikai diktatúrában nem létezhetett politikai ellenzék. Az 1990 és 2010 közötti, váltógazdaságon alapuló többpárti parlamenti demokrácia a magyar politikatörténet viszonylag hosszúra nyúlt kivétele, az általános történeti szabály a leválthatatlan hatalompárt.

A 2010 óta működő politikai rezsim, minden lehetséges politikai és jogi eszközzel azon dolgozik, hogy hatalompártja révén megvalósítsa a centrális erőteret, vagyis a kvázi egypártrendszert, ahol ellenzék választási úton nem juthat hatalomra. Ezzel visszatér a hosszú magyar útra, a kivételes, többpárti váltógazdaságon alapuló rövid utcácskákkal, közökkel szemben. Nálunk a parlament, a központi igazgatás és a végrehajtó hatalom (király, kormányzó, pártvezető) hármasában a parlament mindig alárendelt szerepet játszik, vagy a bürokratikus igazgatással, vagy a végrehajtó hatalommal szemben. A magyar politikatörténetben nem, vagy korlátok között léteztek alkotmányos ellensúlyok, független igazságszolgáltatás, jegybank. Túlsúlyban volt, miként ma is, a központosított nemzetállam és hatalompártjának gépezete. Teremti és védi a zárt társadalmat, a nemi, faji, etnikai és vallási megkülönböztetést, képviseli az életforma-ellenforradalmon alapuló kultúrharcot. A nemzetállam központú, nem jogállami rend egy kisebbségellenes rendszer. A politikai nacionalizmus erősíti az etatizmust, ahogy az etatizmus a politikai nacionalizmust. Alapja: „mindig a többségi nemzetnek van igaza”.

A központosított politikai állam könyörtelen hierarchiát teremt, amelyet foggal-körömmel véd. Az állam, és a kényszerközösség mindig fölötte áll az állampolgárnak és az önkéntes közösségnek. A fehér ember fölötte a színes bőrűnek, a magyar a nem-magyarnak, a keresztény a nem-hívőnek, a zsidónak vagy muszlimnak, a migráns vagy a „belső migránsnak” nevezett cigánynak. A férfi mindig megelőzi a nőt, a heteroszexuális a homoszexuálist, a családos az egyedülállót. A gazdag megérdemelten gazdag, a szegény maga tehet arról, hogy szegény. A főorvos fölötte az alorvosnak, az orvos a betegnek, az igazgató a tanári karnak, a tanárok a diákoknak. Az új kasztnak minden cím, rang, jövedelem, vagyon jár, a régi elitnek el kell tűnnie. Védenünk kell a tisztes – focizó, disznóvágó, kolbásztöltő, ultizó –, hagyományos felcsúti, vidéki életet a tisztességtelen, kozmopolita nagyvárosi, budapesti élettel szemben. Előnyben kell részesítenünk az itthon maradó, nemzeti fiatalt az idegenbe gazdasági migránsként menő fiatalokkal szemben. Hitet és lojalitást akarunk tudás és autonómia helyett.

A magyar nemzetállami rendszer európai szinten a konföderáció zászlaja alatt, az államok Európájának eszméjével harcol az unionista, föderációs Európa eszméjével és gyakorlatával. Az orbáni Magyarország a 2015-ös menekültválság óta azon is igyekszik, hogy maga mellé állítsa a menekült- és jogállam-ellenes konföderacionistákat, és megakadályozza az EU további politikai, gazdasági és társadalmi föderalizálását. Miként az amerikai Dél Konföderációja sem csak a rabszolgatartásban különbözött az Észak Uniójától, az európai Kelet és Dél konföderációsai sem csak a migrációs kérdésben az európai Nyugattól, hanem a politikai, gazdasági és társadalmi zártságban vagy nyitottságban, a jogállamiságban, az életformában. A bal és jobboldal konfliktusa helyett az illiberális és autokrata zárt rendszerek összeütközése a liberális és versengő nyitott rendszerekkel az Unió jövőjének a tétje. Soha ennyire nem volt szükségünk egy szabadelvű és nyitott Európára és egy európai Magyarországra!

Győzni két választáson

A 2019-es év a fordulat éve. Ha kétharmaddal győz a Fidesz az Európa Parlament választásán és újra megnyeri Budapestet és a nagyvárosokat, akkor a magyar választó azt üzeni a világnak: nekünk az orbáni zárt Magyarország kell, a nyitott és fejlett Európa, világ nem kell. És akkor Európa és a világ nem üzenhet nekünk mást: nem mi, ti zártátok magatokat ki.

Ez egy összefonódó, kétfordulós, tavaszi-őszi választás. A nyitott, európai Magyarország, a civilek és a politikai ellenzék, társadalmilag, politikailag és gazdaságilag csak akkor tud intézményes ellenállást kialakítani, ha a két választást együtt kezeli. A harc, amit európai pozíciónkért, a jogállamért, a versenyképes piaci növekedésért és a társadalmi esélyegyenlőségért, a minőségi egészségügyért és oktatásért folytatunk, egyben harc azért, hogy Budapest és a nagyvárosok, a kisvárosok és a falvak ne záródjanak ki Európából. Európa ügye szorosan összefügg Hernádszentandrás és Pécs, Edelény és Budapest fejlődésének ügyével. Ha nem lépünk tovább az euró-övezet felé, ha nem részesülünk az európai fejlesztésekből, ha nem ellenőrzi korrupt kormányzatunkat az európai ügyészség, ha nem kapcsolnak be a nagy informatikai, kereskedelmi, közlekedési hálózatokba, ha nem jutunk hozzá Európa szellemi javaihoz, csak kerítésünk és stadionunk, Tiborcz-sötét városaink és uzsorásoknak kiszolgáltatott falvaink lesznek. A városainkért és a falvainkért küzdünk, amikor Európára szavazunk, ennek semmi köze a migránsokhoz.

Az EP-kampánynak mindenütt az európai városért és faluért folytatott kampánynak kell lennie. Valamennyi civil és minden önkormányzati ember azon mérődik le, hogy a tavaszi választáson bizonyítani tudja, hogy képes lesz az EP-képviselőkön keresztül városát és faluját képviselni, programot csinálni, nyitni, összefogni. Civil közös lista, amelyhez fölcsatlakozhatnak, és föl is kell csatlakozniuk a politikai pártoknak. Már nincs érdemi Jobbik és LMP. Az MSZP-nek, a DK-nak, a Momentumnak és a Kétfarkú Kutya Pártnak külön-külön és együtt az az érdekük, hogy közösen megerősítsék magukat az önkormányzatokban. Nemzeti érdek, hogy megszerezzék Budapestet, amelyet a teljes összefogás hiánya miatt nem sikerült egészében elnyerni a parlamenti választásokon. A közös lista Budapesten a kerületekben, a közös főpolgármester-jelölt, a közös program egyenesen megköveteli, hogy az EP-választáson se legyen másként. Közös lista, civil, nagy tekintélyű bal- és jobboldali személyiségekkel, mögöttük pártpolitikusokkal, és azzal az üzenettel, hogy létezik egy európai Magyarország.

Európai Magyarország

Hitetlenként írom, hogy bizony létezik egy európai Magyarország a hívő, ezeréves csodában, Pannonhalmán épp úgy, mint az edelényi görög-katolikus Szent Miklós általános iskolában, ahol hatszáz szegény sorsú gyerek egy halott vidék közepén magyarul és angolul robotikát tanul, ahol legó-kockákkal tanítják a matematikát, ahol az igazgató hitelesen beszél, a hitoktató gitározik és számítógépes programmal hitoktat. Itt minden diák és tanár átérzi, hogy mit köszönhet önmagának és saját európaiságának: az angyal, aki megérintette őket, több nyelven, de leginkább a megértés és a szeretet nyelvén szól. Létezik európai Magyarország, ahol apró falvakban, mindenre elszánt polgármesterek tíz-tizenöt millió forintokból próbálnak kimászni a nyomorúságból, miközben százmilliárdokat rabolnak el kormányzati uramék. Létezik európai, jól vezetett Szeged és Angyalföld, miért ne vezethetné valaki tisztességesen és hozzáértőn Budapestet és Szombathelyt.

Van európai Magyarország, ahol civilek és ügyvédek összefogtak a hajléktalanokért, s remélem lesz, hogy összefogjunk a független igazságszolgáltatásért. Lesz még egyszer olyan Magyarország, ahol nem üldözik el az egyik legkiválóbb egyetemet, ahol nem támadják meg a Tudományos Akadémiát, ahol nem darálják le a független sajtót, ahol nemcsak egyszer emeljük fel a fejünket, egyenesítjük ki a gerincünket, fogunk össze, hanem talán egy életre. Ha nem, akkor majd…

„Egy végkép betört állat hátán

egy végkép betört állat lovagol.”

(A szabadság törékeny óraszerkezete című írás - Népszava 2018. 10. 20. - második része)