Gyertyát gyújtott? Megivott egy pohár bort? Egyáltalán eszébe jutott, hogy a már megszűnt SZDSZ, amelynek alapítója és meghatározó politikusa volt, harminc évvel ezelőtt jött létre?
Magamtól nem szoktam minden év november 13-án megemlékezni az SZDSZ alapításáról, de a kerek évforduló alkalmából most meghívást kaptam egy összejövetelre. A bulinegyed egyik szórakozóhelyén találkoztunk, az alapítók közül Kis János, Magyar Bálint, Mécs Imre, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Horváth Aladár és sokan mások, elég sokan vidékiek is megjelentek.
Búsongtak? Szidták a rendszert?
Kellemes találkozás volt régi ismerősökkel, a mostani állapotokról kevés szó esett. Nem volt szervezett ünnepi rítus, Kis János, az SZDSZ első elnöke mondott néhány mondatot. Annak külön örültem, hogy a párt egykori alkalmazottai közül is sokan eljöttek. Ami nekünk a hősi múlt volt, nekik a munkahelyük. Mégis, úgy látszik, jó szívvel gondolnak az SZDSZ-re, ránk.
Ön két évtizedig volt parlamenti képviselő. Mit érez, amikor a Kossuth téren sétál?
Nem fáj a szívem. Jó előre eldöntöttem, hogy 2010-ben befejezem a képviselőséget. Akkor is így tettem volna, ha máshogyan alakul az SZDSZ története. Húsz év bőven elég volt. Kifejezetten jó érzés, hogy már nem odabent ülök. Kínos lenne eljátszani a biodíszlet szerepét a kormánnyal szemben. Ez nem az ellenzéki politikusok hibája, hanem a helyzet következménye. Emlékszem, már az is kellemetlen volt, amikor a MIÉP bekerült a parlamentbe. Nem nagyon tudtuk, mit kezdjünk a vállalhatatlan szövegeikkel. Az se jó, ha szó nélkül hagyjuk, de az se, ha mindenre ugrunk. Pedig a MIÉP-nek távolról sem volt akkora támogatottsága, mint a Jobbiknak, pláne a Fidesznek.
Törvényszerű volt az SZDSZ eltűnése?
A hasonló szerveződések hasonló sorsra jutottak az összes volt szocialista országban. A demokratikus ellenzékből kinőtt pártok mindenhol fölszámolódtak. Ennyiben akár igen lehetne a válasz. Nem akarom azonban ezzel felmenteni magunkat a tévedéseink és baklövéseink alól. Egészében mégis azt hiszem, hogy az SZDSZ eltűnése is szükségszerű volt. Az értelmiségi, morális alapon politizálni kezdő emberek eleve másfajta attitűddel érkeztek a hivatásos politikusságba, mint azok, akik szerint a hatalmat szeretni és mindenáron akarni kell.
Demokratikus ellenzékiként melyik korszakot tartja nyomasztóbbnak: a késő kádárizmus hanyatló diktatúráját, vagy a mai lebomló jogállamot?
Erre elég egyértelmű a válaszom. A kádári diktatúrának ugyan nem láttuk a végét, de azt jól érzékeltük, hogy folyamatosan gyöngül és forgácsolódik. Megélhetőbb világ volt, mint egy kiépülő autokratikus rendszer, amely cseppet sem úgy néz ki, mintha gyöngülne. Annak idején a szabadságjogokból egyre többet sikerült kivívni, most pont az ellenkezője történik. Ráadásul a Kádár-korszak politikai berendezkedéséhez nem volt semmi közöm, a rendszer ellenzékéhez tartoztam. A mai kormányra viszont nem tudok máshogyan tekinteni, mint egy olyan képződményre, ami 1989-ből nőtt ki. Márpedig a rendszerváltásnak én is részese és alakítója voltam.
Mekkora felelőssége van az SZDSZ-nek – és személy szerint önnek – abban, hogy a Fidesz rátenyerelhetett az országra?
Az SZDSZ volt az a párt – egyébként pont az akkori Fidesz mellett –, amely leginkább azonosult a rendszerváltással. A piacgazdaság szociálisan kontrollált formáját szerettük volna megteremteni (ennek ellenére ránk sütötték a „neoliberális” bélyeget), parlamenti demokráciát akartunk. Ha valaki akkor azt mondja, hogy egyszer majd nyugatellenes propagandával komoly politikai sikereket lehet elérni Magyarországon, mindenki körberöhögte volna. Aztán kiderült, hogy a magyar társadalom jóval kisebb fogékonyságot mutat a nyugati típusú demokrácia iránt, mint azt korábban hittük.
A közvélemény alakítható. Nem éppen a liberálisok feladata lett volna, hogy vonzóvá tegyék a demokráciát?
Nem annyira egyszerű ez. Megint visszatérek a volt szocialista országokhoz: bár vannak fokozatbeli különbségek, az egész térségben hasonló folyamatok zajlottak le. Még a gyakran irigyelt Csehországot se merném követendő példaként említeni.
Utólag sem gondolja, hogy az SZDSZ magára hagyta a vidéki Magyarországot?
Nem igaz, hogy elhanyagoltuk volna a vidéket. Más kérdés, hogy a liberális politizálás lehetőségeinek megvoltak a maga korlátai: jelentős különbség van a nagyobb városok és a falvak politikai orientáltsága között.
Az előbb pártja tévedéseiről és baklövéseiről beszélt. Az MSZP-vel kötött koalíció már lerágott csont. Mi volt még?
Nem tudok egyetlen olyan konkrét ügyet mondani, amiből önmagában következett volna a vég, ami végképp elindította az SZDSZ-t a lejtőn. Sok apró hibás lépés történt, ami lassú méregként hatott, de döntő szerepe volt annak, hogy a társadalom jelentős hányada szembefordult a piacgazdasággal, érdektelenné vált a jogállami normák, az emberi jogok ügyeiben. Nem szeretnék lajstromot készíteni. Az se múlt el nyomtalanul, hogy a liberalizmust, akárcsak a két világháború között, szitokszóként kezdték használni, hogy „lezsidózták” az SZDSZ-t. Nem kizárólag az evidens ellenfeleink, hanem az MSZP-ben, akkor is, amikor koalícióban voltunk, komoly erők az SZDSZ-t tekintették ellenfélnek. Ebből nem következik, hogy minden rossz döntésünk a „külső romboló erők” hatására történt.
Mit szól az utódokhoz, a Fodor Gábor-féle liberálisokhoz? Vagy a Momentumhoz, amelyet nemrég vettek fel a liberálisok európai pártcsaládjába?
Fodor Gábor szót sem érdemel, a körülötte lévő, pártnak csak erős fenntartásokkal nevezhető csoportosulást nem mérném össze a Momentum Mozgalommal. Nem mintha a Momentumot az SZDSZ folytatásának tartanám. Úgy veszem észre, hogy korán kezdtek túl komoly ambíciókat táplálni. Kezdetben drukkoltam nekik, de azt a mentalitást már az LMP-nél se szerettem, hogy az „előttünk lévők mind hülyék és gazemberek voltak, mi majd mások leszünk”.
A magyar történelemből kihez hasonlítaná Orbán Viktort?
Nem kedvelem a történelmi analógiákat, mert félrevezetők. Megáll ő magában is.
Minek tulajdonítja a sikerét?
Orbán Viktort nemcsak azokban az időkben tartottam tehetségesnek, amikor a nézeteink még közel álltak egymáshoz. Mindig vitatkozom azokkal az ismerőseimmel, akik Orbánt elmebeteg, pszichésen súlyosan sérült emberként jellemzik. Én rendkívül tudatos, erkölcstelen politikusnak tartom. Talán nem kell magyaráznom, mi a különbség a politikus és az államférfi között. Az erkölcstelen helyett, persze, keményebb jelzőket is használhatnék rá. Ezzel együtt jó érzéke van ahhoz, hogy eltalálja, mit akar hallani a lakosság, és kellő bátorsága ahhoz, hogy politikai hazardírozásba fogjon. Elsőként talált rá a migránsügyre, amiről kevesen gondolták volna, hogy a politikai haszonszerzés szempontjából ennyire nyerő húzás lehet. Külföldi terepen ügyesen alkalmazza azt a technikát, amit saját maga nevezett el pávatáncnak.
Kívülről okosabb az ember: mit kellene csinálnia az ellenzéknek?
Orbán egy normális demokráciában napok alatt megbukna a pökhendiségével. Csak a focimeccsekre röpködése elegendő lenne ahhoz, hogy ne maradhasson talpon. Ehhez képest szemrebbenés nélkül közli, hogy ez így volt és így is marad – a népszerűsége pedig nem csökken. Ilyen körülmények között nagyon nehéz dolga van az ellenzéknek. Lehet csodafegyverként az összefogásban hinni, de a demokrácia természetéből az következne, hogy a sokféle politikai nézetet külön induló pártok jelenítsék meg.
Az ellenzék összefogása nélkül legyőzhető a Fidesz?
A baj az, hogy az átírt választójogi törvény miatt technikailag nem nagyon van más mód, csak az összefogás. Ennek megvalósulását azonban elképzelhetetlennek tartom olyan pártok között, amelyek – finoman szólva – nem kedvelik egymást. Ha netán mégis létrejönne legalább a demokrácia elkötelezettjeinek összefogása, a mai felállásban az ellenzék akkor se lenne képes működőképes kormányt alakítani. A Fidesz összeomlása tudna új helyzetet kitermelni.
A Fidesz összeomlása nem a gazdaság összeomlásának lenne a következménye?
Vagy egy radikális politikai megrázkódtatásnak. Ezért látom drámainak a jövőt.
Nincs pozitív forgatókönyve?
A leginkább kézben tartott diktatúrák is kipukkannak valahogy. Addig is folyton jelezni kell, hogy nem tetszik, ami az országban zajlik. Minden egyes tiltakozásnak, aláírásgyűjtésnek és demonstrációnak van értelme.
