Tarlós István;önkormányzati választás;budapesti fejlesztések;

2018-11-17 15:13:11

Tarlós 80 milliárdot és vétójogot kap, viszont az MSZP szerint báb-főpolgármester lesz

A kormány hajlandó nagyobb részt vállalni a 3-as metró felújításából, a fővárossal közösen dolgozza ki Budapest fejlesztési terveit, és nem piszkál bele a szemétügyekbe.

  Az évekkel korábban tervezett 137,5 milliárdos büdzséhez képest immáron 217,5 milliárd forintos büdzséből gazdálkodhat a metrófelújítás, ám ez a keret tovább nőhet.

Tizenöt pontos megállapodást megállapodást írt alá Orbán Viktorral Tarlós István főpolgármester. Bár a szöveg szerint a megállapodás a főváros és a kormány együttműködéséről szól, valójában a Orbán és Tarlós szerződése. Mint arról korábban beszámoltunk: Tarlós több hónapos hezitálás és tárgyalások után is csak bizonyos feltételekkel vállalta, hogy újra induljon az önkormányzati választáson. Most ezt írásban is megígérte.

Ami a főváros hasznát illeti: az Orbán-Tarlós paktum intézményesíti a korábban bejelentett Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, ahol a kormány és a főváros együtt dönt azokról a fejlesztésekről is, amely máskülönben állami forrásból valósulnak meg – és melyek esetében Tarlós mondhat nemet. (Az írott forma szerint: a kormány és a közgyűlés közösen dolgozza ki és elfogadja a főváros 2030-ig szóló stratégiai fejlesztési tervét, amellyel kapcsolatban a főpolgármestert vétójog illeti meg.)

A megállapodás része, hogy a főváros a korábban leszögezett 137,5 milliárdos támogatási kereten túl az államtól további 80 milliárd forintos keretet kap a hármas metró felújítására, illetve ennek megfelelően módosítják a korábbi támogatási szerződést.

A metróberuházás drágulása kapcsán Tarlós hangsúlyozta: immáron maga az EU is 172 milliárdot fogadott el elszámolható költségként. A főpolgármesteri indoklás szerint a korábbi támogatási szerződés 2,5 éve született, azóta az építőipari költségek is jelentősen emelkedtek, illetve új beruházási elemek jelentek meg, továbbá bizonytalansági tényező, hogy még nem írták ki a metró középső szakaszára a közbeszerzést, így most csak jósolni lehet, mennyi is lesz végül a hármas metró felújításának teljes költsége.

Továbbá a paktum tisztába teszi a szemétügyet is: Budapesten a jövőben is az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. végzi a hulladékbegyűjtést és -elszállítást, a nemzeti kukaholding pedig szó nélkül kifizeti a munka ellenértékét.

Dübörögjön hát a korteshadjárat

Nem vitás, Tarlós látványos kormányzati támogatása az önkormányzati választások nyitánya.  Az MSZP épp ezért azt gondolja: a budapesti közfejlesztési tanács tervezett felállításával próbálja színlelni a kormány, hogy érdekli a fővárosiak sorsa. Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője nem tapsol az új szervezetnek, szerinte "párttanács" alakul Budapesten, amihez Tarlós István "bábfőpolgármesterként asszisztál". 

Az MSZP politikusa szerint a kabinetet kizárólag a fővárosiak pénze érdekli. Ezt mutatja az is, hogy a kabinet úgy költött már most 129 milliárd forintot, budapesti lakosonként átlagosan 75 ezer forintot a Városliget beépítésére, hogy azzal a fővárosiak 75-80 százaléka nem ért egyet.

Szintén a "pénzérdeklődést" igazolja Horváth Csaba szerint, hogy  a kormány a jövő évi önkormányzati választások előtt több tízmilliárd forintot akar elkölteni olyan beruházások tanulmányaira, amelyekből "garantáltan nem lesz semmi a közeljövőben". Ám a tervek a kampányban végigpörögnek, a választók azt hihetik, ha Tarlóst emelik újra főpolgármesterré, akkor mindez megvalósul.

 

Úgyhogy a Tarlós és Orbán által szignált szándéknyilatkozat az MSZP-s politikus szerint annyit sem ér, mint a papír, amelyre nyomtatták, Tarlós István "bábfőpolgármesterként" folytathatja munkáját, hiszen egy kérdésre elismerte, akkor is támogatja a Fideszt, ha nem tartják be a mostani megállapodást.

Horváth Csaba kiemelte, Budapestnek szüksége lett volna egy olyan valóban hiteles együttműködési egyezségre, amelyik garantálni tudja, hogy a budapestiek napi átlagosan 20 milliárd forintos adóbefizetését megfelelő arányban használják fel a fővárosi közszolgáltatások finanszírozására.

Az MSZP mindent megtesz azért, hogy létrejöjjön egy a mindenkori kormány és városvezetés kapcsolatát rendező törvény - tette hozzá.