Argentína;tengeralattjáró;

2018-11-18 08:53:52

Hiába találták meg az argentin tengeralattjárót, nem tudják felhozni

Argentína nem tudja felszínre hozni saját erejéből az egy éve elsüllyedt tengeralattjáróját, nincsenek hozzá megfelelő eszközei – közölte szombaton az ország védelmi minisztere, pár órával azután, hogy megtalálták a járművet.

Oscar Aguad bejelentése keserű dühöt váltott ki a San Juan nevű tengeralattjárón halálát lelt 44 fős legénység rokonaiból, akik a megtalálása előtt két nappal – az eltűnés első évfordulóján – gyászszertartással emlékeztek szeretteikre, és akik követelik, hogy emeljék a járművet a felszínre - számol be a hirado.hu. Argentína háromnapos nemzeti gyászt rendelt el az áldozatok emlékére. Mauricio Macri argentin elnök megerősítette, hogy megtalálták a tengeralattjárót, és „komoly vizsgálatot” ígért annak feltárására, hogy mi történt a San Juannal.

A védelmi miniszter sajtótájékoztatón közölte, hogy Argentínának nincs olyan korszerű technológiája, amellyel ki tudná szabadítani az óceánfenékbe ágyazódott tengeralattjárót. A pontosított adat szerint nem 800, hanem 907 méter mélyen hever a San Juan az Atlanti-óceán mélyén a Valdés-félszigettel egy vonalban, a parttól 400 kilométerre. Az Ocean Infinity nevű amerikai tengerfigyelő cégnek utoljára 2017. november 15-én volt információja a tengeralattjáró hollétéről.

A San Juan visszatérőben volt Mar del Plata-i támaszpontjára, amikor elvesztették vele a kapcsolatot. A kutatásban kezdetben 18 ország vett részt, de tavaly év végén felhagytak vele, az argentin haditengerészet egyedül folytatta a munkát, majd végül kibérelték a célra az Ocean Infinityt. Az amerikai cég az argentin állammal kötött megállapodása szerint 7,5 millió dollárt kap, ha megtalálja a tengeralattjárót. Már csak két nap volt hátra a határidőig, hogy az Ocean Infinity is felhagyjon a kutatással, amikor a hajó talált egy ismeretlen nagy tárgyat a tenger fenekén. Leengedtek egy robot-tengeralattjárót, amelynek kameráin keresztül azonosítani tudták a San Juant.