Nyugdíjprémiumról és a rokkantsággal élők kárpótlásáról már olvasni se akar a kormány

Publikálás dátuma
2018.11.20. 08:57
FOTÓ: Népszava
A fideszes bizottsági alelnök szólt: jobb, ha leveszik az ellenzéki javaslatokat a napirendről, úgysem támogatják őket.
A parlament népjóléti bizottságának FIDESZ-KDNP-s tagjai már arra sem akarnak időt szánni, hogy elolvassák és megfontolják az ellenzéki javaslatokat. Korózs Lajos szocialista bizottsági elnök a mai ülés előtt levelet kapott saját kormánypárti helyettesétől, hogy vegye le a napirendről az ellenzéki javaslatokat, mert azok tárgyalására úgysem megy el senki a kormányoldal tagjai közül. Így nem akarnak még beszélni sem Schmuck Erzsébet és az LMP-s Hohn Krisztina indítványáról, hogy méltányosabban határozzák meg a nyugdíjprémium összegét. Ugyanígy nem hajlandók a szocialista frakció erre vonatkozó javaslatával foglalkozni és nem akarnak beszélni a rokkantsági nyugdíjasok azonnali kártérítéséről szóló határozati javaslattal sem. Utóbbi szintén a szocialista frakció tagjainak neve alatt került be a javaslatok közé, miután az Alkotmánybíróság kimondta: sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét az a 2012-ben hozott döntés, ami vizsgálatok nélkül csökkentette a rokkantnyugdíjak összegét és a mulasztásos alkotmánysértést a kormánynak és a parlamentnek jövő márciusig kell helyrehozni. A jobbikos Stummer János a temetkezési helyek újraváltásának olcsóbbá tételéről szóló önálló indítványával sem akarnak bíbelődni a kormányoldal képviselői. A fideszes Kovács József, a népjóléti bizottság alelnöke nemes egyszerűséggel arra utasította az ellenzéki elnököt, hogy vegyék le napirendről ezeknek a kérdéseknek a tárgyalását. Indoklásként hozzátette: „Tekintettel arra, hogy a bizottság kormánypárti többsége nem fogja támogatni az erre irányuló napirendet, ezért azt javasoljuk, hogy az érintetteket értesítse ki a fent említett változásokról”. A parlamentáris demokrácia új fejezetéhez érkeztünk.

Ahogy silányul a közfinanszírozás, úgy mennek át magánellátásba az emberek, a piac pedig eligazító táblákra vár

Publikálás dátuma
2018.11.20. 08:47

A miniszterelnöknek a magán és a közellátás szétválasztását szorgalmazó kötcsei szavai után nagy lett a kapkodás, ám az a legrosszabb eshetőség, ha mindenki majd csak értelmezi Orbán Viktor megrendelését, viszont elmarad az ehhez szükséges jogalkotás – nyilatkozta lapunknak Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont résztulajdonosa.
Az a hír járja, hogy hamarosan magán sürgősségi centrumot és egy Váci úti szakrendelőt is nyit a Budai Egészségközpont Kft. Megerősítem, valóban jelentős fejlesztésekre készülünk. Tavaly a tulajdonostársakkal úgy döntöttünk, hogy az Országos Gerincgyógyászati Központ jelenlegi épülete mellé építünk egy új önálló szárnyat. A tervezett új részlegben egy helyre kerül a műtőblokk, az intenzív osztály és bővül a magánfekvő részleg is. S ha ez elkészül, bővíteni fogjuk a sürgősségi és a baleseti ellátásunkat is. Ezt az épületet remélhetőleg három év múlva fogjuk megnyitni. Viszont már jövő tavasszal nyitunk új szakrendelőt a Váci úton. Egyre több a páciensünk, s így mind szűkebbnek bizonyul a Budai Egészségközpont. Az új rendelő áprilisi nyitásával az Észak-pesti régióban lévő, mintegy 140 céges ügyfelünknek visszük közelebb az üzem-, a szakorvosi és a szűrővizsgálatokat. Ez utóbbi fejlesztést 700 milliós bankhitelből valósítjuk meg és arra számítunk, hogy ez a pénz 3-4 éven belül megtérül. Az új szakrendelő megnyitása után a jelenlegi épületeinkben rengeteg kapacitás fölszabadul. Most a privát szűrővizsgálatokra 4-5 hetet kell várni, áprilistól viszont ez az idő egy-két hétre csökkenhet. Már egy-két éve meg kellett volna ezt lépnünk. Mi lett az a „tüske” ami cselekvésre ösztönözte?
Az, hogy lassan már a mellékhelyiségekben is szűrővizsgálatok vannak, akkora a kereslet a szolgáltatásainkra. A magán- és a közellátással kapcsolatos kormányzati üzenetek sem bizonytalanítják el?
Nem. A saját fülemmel hallottam Kötcsén, hogy mit mondott a miniszterelnök úr. Egyértelműen fogalmazott: az az óhaja, ha egy közfinanszírozott beteg bemegy a kórházba, akkor tudja: mi jár neki, és mi nem. A miniszterelnök nyári kérése indította el a most zajló kormányzati kommunikációs folyamatokat, más kérdés, hogy a tiszta viszonyok megteremtéséhez a magyar egészségügyben jelenleg még véletlenül sincsenek meg a feltételek. Az egészségpolitika évtizedek óta adósa a társadalomnak a közfinanszírozott szolgáltatási kör meghatározásával. Akárkinél is volt az elmúlt évtizedekben a „kormányrúd” érdemben senki nem mert beszélni arról, hogy mi jár és mi nem. A miniszterelnök szeptemberi kötcsei szavai után, nagy lett a kapkodás, hogy legalább azt a mezsgyét tisztítsák ki, amiről a kormányfő beszélt, ám a dzsumbuj egyéb része láthatóan változatlan marad. Megmozdult a minisztérium, de markáns anyaggal még nem találkozott senki. Ki is tudna ma megmondani, ha csak az én szűk szakterületemet, a gerincgyógyászatot nézzük, hogy mi a népegészségügyi szükséglet, amire ellátást és megelőző programokat kellene szervezni?

Ki?
Senki. Nincs olyan átfogó jellegű epidemiológia adattárunk, amiből megmondhatnánk, hol, melyik országrészben pontosan mire lenne szükség. Csak arról van adat, hogy hol, milyen kezelésekért, mit fizetett az egészségbiztosító, csak hogy ez az adattár meg éppen az intézmények jövedelmezősége érdekében torzítja a rendszert. Miközben az intézményrendszernek a népegészségügyi problémákra rávilágító adattárakat kellene előállítania. Ha ennyire hazug a rendszer lehet egyáltalán értelmesen szétválasztani a magán és a közellátást? Nem. Csak sok apró, de nagyon célratörő és hatékony lépéssel lehet eljutni oda, ami közelít a miniszterelnök elvárásaihoz. Ön honnan tudja, hogy épp arra van az előre, amerre halad? Nem kötnek olyan korlátok, mint a közfinanszírozott intézményrendszer vezetőit. Az egészségügyi és a gazdasági szabályok betartásával korlátlan a szabadságom, hogy próbálgassam kreativitásomat. Ha a piac visszaigazolja üzleti döntésemet, akkor az jó irány volt. A Portfólió minapi konferenciáján Végh Attila, aki magyarként az egyik legnagyobb európai egészségügyi szolgáltató, a Capio elnök-vezérigazgatója, említette, hogy a londoni befektetők körében a magánegészségügy és Kelet-Európa ma kiemelt célpont. S ennek az az oka, hogy a szükségleti oldalon hatalmas a növekedés, esetenként már 20 százalék fölötti. Bár a régió gazdasága is gyorsan nő, az egészségügy mint iparág még gyorsabban. A hazai magánegészségügyben is ez a helyzet. Az látszik, hogy a befektetőket nem érdekli milyen politikai, közéleti „zsivajban” kell dolgozniuk, mert a piac nő. S amíg a beteg a lábával szavaz, és bemegy a magánrendelőkbe, senkit nem érdekelnek a csak szalagcímekig jutó szabályozással kapcsolatos hírek. Milyen gyakorlati lépésekre számít a kormánytól? Arra, hogy végre jelenjenek meg azok az „eligazító táblák”, amelyek a polgároknak is egyértelművé teszik, hogy kinek, mikor, miért kell vagy nem kell fizetnie. Mi volna a piac a számára a legrosszabb eshetőség? Hogy mindenki csak értelmezi majd a miniszterelnöki megrendelést, de elmarad vagy elégtelen lesz a cselekvés, leginkább a rendeletalkotás. Szabályozatlan keretek között, ha csak a piaci érdekek diktálnak, túl sok vesztese lehet a változásnak. Egyes magánbefektetők régóta szeretnék, hogy valahogy kapjanak finanszírozást a közkasszából is, van-e erre még feltétlenül szükség a magánegészségügy továbbfejlődéséhez, vagy már a maga lábára állt az, s simán beszedi a szükséges forrásokat a közellátásból elriasztott, jobbmódú páciensektől?
A magánszolgáltatók legtöbbje a saját lábán áll. Természetesen szükségünk lenne a tiszta viszonyokra, a minőség és a költségek összehasonlító mérésére is. Ez most is nagyon hiányzik. Jobban lehetne finanszírozási döntéseket is hozni, ha tudnánk, melyik kórház, mely orvosa milyen eredménnyel operálja a betegeit, vagy a gyógyítás folyamatoknak mi az eredménye, hogyan gyógyult vagy miként halt meg a beteg. Ha ezt tudnák, akkor érdemben be is lehetne avatkozni, hogy jobbak legyenek az ellátási eredmények. Mitől olyan nehéz ez? Egyrészt a hazai egészségügyben ennek nincs meg a kultúrája, másrészt erősen él egy torz kormányzati attitűd: ha nem tudunk kellően megfizetni, nem is abajgatunk azzal, hogy hogyan gyógyítasz. És így marad a megszokott nagy társadalmi hazugság. Ön a piac további növekedésére fogad, a betegek fizetőképessége sem jelenthet korlátot? Az épphogy most növekszik. Ahogy silányul a közfinanszírozás, romlanak az állami ellátásban a körülmények, úgy mennek át az emberek a magánellátásba. Gyakran halljuk, hogy ennek mentén majd kettészakad a társadalom, de emiatt már kár aggódni, ezen ugyanis már túl vagyunk. Megjegyezném: a magánszolgáltatók most is törekszenek a minőségre, hiszen gazdasági érdekük, hogy adatokkal hitelesítsék kiválóságukat. Csak a gerincgyógyászati központnak önmagában több nyilvános minőségi paramétere érhető el már most is, mint amiről a magyar kórházak nyilatkoznak. Az sem véletlen, hogy a magánellátók szövetsége, a Primus jó ideje sürgeti, hogy a magán- és a közellátók gyógyítási teljesítményét egyaránt, azonos mutatókkal mérjék. A brit kamara felmérése szerint orvosaik nagy többsége nem támogatja, hogy az állami egészségügyből kiszervezzenek további ellátásokat. Úgy gondolják, hogy a magánszolgáltatók nem a magas színvonalú ellátásban, hanem a profitszerzésben érdekeltek. Nem ismerem ezt a kutatást, de számomra érthetetlen, hogy miért ne lenne kevésbé érdekelt a magánszektor a beteg meggyógyításában, mint a közszolgáltatás. A magánszolgáltató minden esetben egyéni szerződést köt arról, hogy mennyiért, pontosan mit nyújt a páciensének. Ha ez a megállapodás nem teljesül, akkor bajban van. Elveszti páciense bizalmát, s vele a bevételét is. A közellátásban nincs ilyen egyezség, ott mindenki valamit gondol arról, hogy mit kellene nyújtani, vagy éppen a beteg mit kaphat. Aztán vagy az történik, vagy nem. Mindez egyértelmű felelősségvállalás vagy egyéb következmények nélkül. A magánellátó abban érdekelt, hogy ne kelljen egyetlen forintot sem fölöslegesen kiadnia, ezért is költenek sokat arra, hogy megelőzzék az ellátások szövődményeit. A Magyar Nemzeti Bank most megjelent Növekedés tanulmánya azt javasolja, hogy az üzleti biztosítókra kellene bízni az ellátórendszer reformját. Még nem olvastam a tanulmányt, de kétségtelenül biztosítói szemlélettel kellene a folyamatokat újjászervezni. Bár az MNB javasolta, a jogalkotók mégis megszüntették azt a lehetőséget, hogy a cégek járulék és adómentesen egészségbiztosítást vásárolhassanak az alkalmazottaiknak. Ön érti ezt? Számomra is úgy tűnik, mintha az aktuális pénzügypolitika nem lenne összhangban a Nemzeti Bank elemzőinek ajánlásaival. A józanság azt diktálná, hogy erősödjék az öngondoskodás a társadalomban. Márpedig, ha a kormány lezárja az öngondoskodási utakat, akkor azt kell feltételeznünk, hogy az állam arra készül, hogy maga gondoskodjék mindenről. Hogy ez hova vezet, arról az elmúlt évtizedekben bőven szerezhettünk tapasztalatot, gyakorlatilag ennek köszönhetjük a mostani zavaros helyzetet is. A piac szereplői egyébként figyelnek és élénken reagálnak az MNB egészségüggyel kapcsolatos makrogazdasági elemzéseire. Nem véletlen, hogy a szektorunkban zajlik a piaci koncentráció, és mind több a pénzügyi befektető. Az állami ellátórendszer ezzel szemben sorvad. Ez a cél? Nyilván nem. Azonban a legfelsőbb szintű politika és a makrogazdaság szintjét is elérte a felismerés, hogy a magyar egészségüggyel valamit sürgősséggel tenni kell. Ez egy kegyelmi pillanat a humántárca számára, hogy megfogalmazza, pontosan mire lenne szükség, és mint jogalkotó nyilvánvaló tegye, hogy a változásokhoz pontosan mit tudna hozzátenni.

NÉVJEGY

Varga Péter Pál 66 éves. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE) szerzett orvosi diplomát 1979-ben, majd a Szent János Kórház ortopéd-traumatológiai osztályán helyezkedett el. 1983-ban ortopédiai szakvizsgát tett. 1986 és 1993 között tizenhét ösztöndíjas tanulmányúton vett részt Németországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Japánban, és az Amerikai Egyesült Államokban. 1987-től a SOTE Ortopédiai Klinika adjunktusa, 1995-től a SOTE Ortopédiai Klinika Gerincgyógyászati és Rehabilitációs Osztály MH Központi Honvédkórház Budai Részlegének, 1997-től igazgatója a Gerincgyógyászati Központnak, 2004- től az OGYK Gerincgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa. 2000-ben megalapítja a Budai Egészségközpontot, amelynek ma is 40 százalék erejéig a tulajdonosa. Szakmájában mindent elért, amit lehet: díjak, kitüntetések, nemzetközi képzések, publikációk kísérik gerincgyógyászati és ortopéd orvosi pályáját. A neves orvos harmincnál több szabadalomban részes, közülük hetet ma is használnak világszerte a műtőkben. Egyikük, a „csigolyaterelő” blokk forradalmasította a gerincsebészet egyik fontos területét, az implantátumok közül ma is ebből a típusból ültetnek be a legtöbbet a világon. A kilencvenes években még maga utazott a külföldi betegeket megoperálni, ma már inkább hozzá jönnek. Specialitása a gerincdaganatok gyógyítása.

Szerző

Ha a kormány nem módosít a Paks projekten, két generáció fizeti meg az árát - A miniszter széke már inog

Publikálás dátuma
2018.11.20. 08:45
Illusztráció
Fotó: Vajda József / Népszava
A szerződéskupac egy orosz diktátum, a Duna is megfőhet, és közben meg sem éri a Paks 2 - derül ki az MVM volt vezérigazgatójának a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternek címzett leveléből.
Egy hvg.hu birtokába került levélben figyelmeztette Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztert, hogy változtasson az atomerőmű-projekten, még mielőtt túl késő. Ellenkező esetben a hibás döntések költsége akkora lesz, hogy azt a következő két generáció is nyögni fogja.
"A »nem én rendeltem – én csak megpróbálom felépíteni« jellegű önfelmentés soha nem a mi stílusunk volt. Vállald fel a szakmai problémákat és jelezd a Kormánynak"

- olvasható a Süli Jánosnak, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszternek címzett levélben. Mártha hangsúlyozta, ő semmilyen módon nem kíván közreműködni a projektben, a levéllel az a célja, hogy „egy őszinte, kozmetikázás nélküli technokrata összefoglalót” adjon, „olyat, amilyet nem biztos, hogy manapság így tömörítve, kendőzetlenül” a miniszter elé tárnának. Majd pedig pontokba szedve sorolja a volt MVM-vezér, hogy szerinte melyek a beruházással kapcsolatos legégetőbb problémák:

A magyar-orosz szerződések

A hitelszerződés nem a magyar érdekeket tartja szem előtt, ami az engedélyeztetésnél is megbosszulja majd magát. Mártha szerint a miniszter irodájában
„jelenleg lévő szerződéskupac egy orosz diktátum lett”,

és „egyre jobban látszik, hogy lehetetlen, így a projekt jogi, műszaki értelemben összeomlik”. A helyzet kezelése Süli felelőssége.

Engedélyeztetés és szabványok

Tízmilliárdos pluszköltséget jelenthet a végén, hogy az oroszok - Mártha Imre szerint – képtelenek európai uniós jogi környezetben atomerőművet engedélyeztetni, és az ehhez szükséges dokumentációt, terveket elkészíteni.
A Roszatom a gyártásban sem tudja majd az uniós szabványokat tartani. Mártha így világít rá ennek problematikus voltára: „mit kezdjünk egy mutatós, ámde orosz szabványok szerint felépített atomerőművel, amit itthon az EU-ban nem lehet majd jogszerűen üzemeltetni?
Kilépünk az EU-ból, hogy be lehessen kapcsolni?”

A társadalmi támogatottság hiánya

„Bármilyen kis szikra elegendő ahhoz, hogy egy hangulathullám elsodorja a beruházást” - fogalmaz az MVM volt vezetője. Hozzáteszi, minél később történik ez meg, annál nagyobb lesz a „Bős-Nagymaros jellegű kár és veszteség”.

Meg sem éri

A 2012-2014-es piaci elemzések már nem irányadóak, a Paks 2 által termelt áram költsége magasabb lesz a tervezettnél, ezért újra kell számolni az üzleti tervet. Ugyanakkor a Paks 1 üzemidejét minimális költségekkel 2040-ig lehetne kitolni. Viszont ha együtt működik a két erőmű, akkor az így létrejövő többletet lehetetlen volna eladni az árampiacon. Arra Mártha gondolni sem mer, hogy
„valaki azért akarná leállítani Paks 1-et, hogy Paks 2 korábban beférjen a villamos energia rendszerbe, hiszen az hazaárulás lenne”.

Gond továbbá, hogy nincs és nem is lesz megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű víz a Dunában Paksnál. Mint Mártha hozzáteszi, ráadásul „10-15 éven belül a megújuló termelés több szezonban és napszakban ki fogja szorítani a rendszerből Paks 2-t”.
Mint Mártha Imre összegzi, a projektet így folytatni szakmai dilettantizmus lenne. Ezért többek közt a szerződés újratárgyalását javasolja, a műszaki tervek EU-szabványok szerinti átdolgozását, és az üzembe helyezés 2040-re való átidőzítését.

Inog a miniszteri szék

A 24.hu értesülése szerint komolyan felvetődött, hogy új tárca nélküli minisztert nevezzenek ki a paksi atomerőmű bővítéséért felelős Süli János helyére. A KDNP-s Süli esetleges távozását energetikai berkekben a 12 milliárd eurós beruházás csúszásával hozzák összefüggésbe, amit az utóbbi hetekben már kormányzati szinten sem titkoltak.
Süli eleve 22 hónapos csúszással vette át a beruházást májusban, ráadásul azután több közbeszerzés is érvénytelenül zárult, illetve visszavonásra került. Július elején, az Országgyűlés gazdasági bizottságának paksi kihelyezett ülésén ugyanakkor még azt mondta a tárca nélküli miniszter, hogy határidőre elkészülnek az új atomerőművi blokkok. Szeptember végén viszont már a kormányzat se igyekezett cáfolni, hogy akár 2032-ig elhúzódhat az új blokkok átadása.

Szerző
Frissítve: 2018.11.20. 09:18